A róka és a kecskebak

A róka beleesett egy kútba, és kénytelen-kelletlen lenn maradt, mivel képtelen volt felmászni. Amikor a kecskebak a szomjúságtól hajtva ugyanahhoz a kúthoz jött, meglátta ot, és megkérdezte, jó-e a víz. A róka balesetét szépítgetve hosszasan dicsérte a vizet, elmondta, milyen jó, és biztatta a kecskét, hogy jöjjön le ő is. Az meg, hogy láthassa a vizet, és szomját is olthassa, meggondolatlanul leugrott. Mikor azután a rókával együtt a kijutás után kezdtek nézni, a róka kijelentette, hogy valami hasznosat gondolt ki mindkettőjük javára. "Ha te - mondotta - a falhoz támasztod első lábaidat, és lehajtod a szarvaidat, én a hátadon felfutok, és utána téged is kihúzlak." A kecske készségesen engedelmeskedett ennek a második javaslatnak is. A róka a lábáról a hátára ugrott, majd a szarvaira támaszkodva feljutott a kút szájához, és már távozott is. Mikor pedig a kecske szidni kezdte, amiért megszegte megállapodásukat, a róka visszafordult, s csak ennyit mondott: "Barátom, ha annyi eszed volna, amennyi szőr van a szakálladban, nem mentél volna le, mielőtt a feljövetel lehetőségét meg nem vizsgáltad."

Így az okos embereknek is előbb a dolgok kimenetelét kell megvizsgálni, és csak azután belefogniuk.

 

 

A róka és az oroszlán

A róka sohasem látta az oroszlánt. Mikor azután véletlenül szembetalálkozott vele, első látásra annyira megijedt tőle, hogy kis híján belehalt. Második találkozásuk alkalmával is megijedt ugyan, de már nem annyira, mint legelőször. Mikor pedig harmadszor is látta, annyira nekibátorodott, hogy oda is ment hozzá elbeszélgetni vele.

A mese bizonyítja, hogy a szokás a félelmetes dolgokat is megszelídíti.

 

 

A halász

Egy fuvolázáshoz érto halász fuvolájával és hálójával kiment a tengerpartra, egy kiugró szirtre állt, és fuvolázni kezdett, mert azt hitte, hogy a halak a szép hangra maguktól ki fognak ugrálni a partra. Mivel azonban kitartó játékával sem ért el semmit, letette a fuvolát, fogta a hálót, a vízbe vetette, és sok halat kifogott vele. Miután kidobta oket a hálóból a partra, és látta, hogyan fickándoznak, így szólt: "Nyomorult állatok, amikor fuvoláztam, nem táncoltatok, most meg, amikor abbahagytam, megteszitek?"

Azokra illik ez a mese, akik nem az alkalomhoz illo dolgot csinálnak.

 

 

A róka és a párduc

A róka és a párduc a szépség fölött versengtek. Mikor a párduc egyre csak testének tarkaságával büszkélkedett, a róka mosolyogva szólt: "Mennyivel szebb vagyok nálad én, akinek nem a teste, hanem az esze tarka."

A mese bizonyítja, hogy a testi szépségnél több az észbéli kiválóság.

 

 

A halászok

A halászok húzták a hálót; mivel az nehéz volt, már elore örültek és táncoltak, mert azt hitték, hogy sok a zsákmány. Mikor azonban a partra húzták, csak kevés halat találtak, ellenben telis-tele volt a háló kövekkel és homokkal. Erre mértéktelenül megharagudtak; nem is annyira magáért a dologért nehezteltek, hanem mivel az ellenkezojére számítottak. De egy öreg így szólt közöttük: "Hagyjuk abba, barátaim; úgy látszik, az öröm testvére a bánat, és ha annyira örültünk már elore, most nyilván szomorkodnunk is kell."

Így hát fogadjuk el, hogy milyen változékony az élet, s nem kell nekünk sem büszkélkednünk; gondoljuk meg, hogy a túlságosan szép idobol viharnak kell támadnia.

 

 

A róka és a majom

A róka és a majom együtt vándoroltak, és közben az elokeloségrol vitatkoztak. Mindketten sokat beszéltek már, mikor elértek egy temetohöz. A majom odatekintett, és felsóhajtott. Mikor a róka ennek okát kérdezte, a majom a síremlékekre mutatott, és így szólt: "Hát hogyne jajgatnék, mikor oseim szabadon bocsátottjainak és rabszolgáinak síroszlopait látom?" A róka így felelt erre: "Hazudj csak, amennyit akarsz, hiszen ezek közül úgysem kél fel senki, hogy megcáfoljon téged."

Így az emberek között is a hazudozók akkor kérkednek leginkább, amikor nincs, aki megcáfolja oket.

 

A róka és az egér

A róka a felfuttatott szolon érett fürtöket látott, és szerette volna megenni, de nem sikerült elérnie. Az egér ezt látva mosolygott rajta, és így szólt: "Semmit sem ehetsz." A róka nem akart szégyenben maradni az egér elott, és ezért így szólt: "Mert még éretlenek."

A mese a hitvány és jó szóra nem hallgató embereket szégyeníti meg.

 

 

A macska és a kakas

A macska megfogta a kakast, és fel akarta falni, de alaposan meg akarta indokolni. Belekezdett hát a vádaskodásba, s kijelentette, hogy zavarja az embereket, mikor éjszaka kukorékol, és nem hagyja aludni oket. Mikor a kakas arra hivatkozott, hogy saját hasznukra teszi ezt, mert szokott munkájukra kelti fel oket, másodszorra ezt vetette ellene: "De erkölcstelen természetu is vagy!" A kakas azzal védekezett, hogy ezt is gazdái hasznára teszi, mert a tyúkok így tojnak számukra sok tojást. A macska kifogyva az érvekbol, így szólt: "Ha bovében vagy is az ellenérveknek, azt hiszed, azért én nem eszlek meg?"

A mese bizonyítja, hogy a bunre elszánt hitvány természet, ha tetszetos ürüggyel nem teheti, akkor leplezetlenül is elköveti tettét.

 

 

A csonka farkú róka

Egy rókának a csapda levágta a farkát, és ezután szégyenében elviselhetetlennek érezte az életet. Támadt azonban egy mentoötlete: hátha a többi rókát is be lehetne ugratni ugyanebbe, hogy így a közös bajjal saját csonkaságát elleplezhesse. Össze is csodítette mindet, és buzdította oket, hogy vágják le ok is a farkukat; eloadta, hogy az nemcsak rosszul áll nekik, hanem túlságos súlyt is akaszt rájuk. Egyikük azonban mosolyogva felelt neki: "Barátom, ha veled nem esik meg, nem ajánlanád nekünk sem."

Ez a mese azokra alkalmazható, akik a többieknek nem jóindulatból, hanem saját érdekük szerint adnak tanácsot.

 

 

A halász és a kis hal

A halász kivetette hálóját, de csak egy ajókát fogott. A halacska könyörgött neki, hogy egyelore engedje el, mert még kicsi, késobb pedig, amikor már megnott, fogja ki újra, nagyobb haszna lesz belole. "Bolond lennék - felelte a halász -, ha a kezemben lévo hasznot elereszteném, és a bizonytalan reményt hajszolnám."

A mese bizonyítja, hogy inkább a meglévo hasznot kell választani, ha kicsi is, mint a reménybelit, még ha az nagy is.

 

 

A róka és a tüskebokor

A róka felmászott a sövényre, de majdnem lecsúszott, és belekapaszkodott a tüskebokorba. Tüske ment a talpába; a róka szörnyen szenvedett, és szidta a bokrot, hogy mikor o segítségért fordult hozzá, az még nagyobb bajt okozott neki. A tüskebokor azonban nevetve válaszolt: "Bolond vagy, barátom, ha belém akartál kapaszkodni, hiszen magam szoktam mindenkibe beleakaszkodni."

Így az emberek között is ostobák azok, akik olyanokhoz fordulnak segítségért, akiknek már természete a gonoszkodás.

 

 

A róka és a krokodil

A róka és a krokodil az elokelo származáson vitatkoztak. Miután a krokodil mindenfélét elsorolt elodei elokeloségérol, és végül azt is hozzátette, hogy gyakorlótér-vezetoi tisztséget viselt osöktol származik, a róka mosolyogva jegyezte meg: "Ha nem mondanád is, látszik a borödön, hogy sok gyakorlaton mentél keresztül."

Ugyanígy a hazudozó embereket is a tények cáfolják meg.

 

 

A halászok

A halászok kihajóztak, de sokáig rosszul ment nekik: semmit sem fogtak, csak ültek a hajóban és szomorkodtak. Váratlanul egy üldözött tonhal vergodésében véletlenül beugrott a csónakba. Ok megfogták, a városba vitték, és eladták.

Ugyanígy sokszor, amit a mesterség nem ad meg, azt a szerencse megadja.

 

 

A róka és a favágó

A róka menekült a vadászok elol. Amint megpillantott egy favágót, könyörgött neki, hogy rejtse el ot. Az biztatta, hogy menjen csak be az o kunyhójába, és ott bújjon el. Nemsokára odaértek a vadászok, és megtudakolták a favágótól, hogy nem látta-e erre jönni a rókát. Az hangosan bizonykodott, hogy nem látta, de ugyanakkor kezével intve jelezte, hova rejtozött el. Mikor a róka látta, hogy eltávoznak, elobújt, és szó nélkül elosont. A favágó szidni kezdte, hogy o mentette meg, és errol egy szót sem ejt, a róka azonban így szólt vissza: "Megköszöntem volna neked, ha kezed mozdulata is szavaidhoz hasonló lett volna."