hatvanas években már égető problémát jelentett, hogy Magyarország energiahordozókban szegény ország. Ugyanakkor ismertté vált, hogy - a magyar igényekhez mérten - jelentős uránkészletekkel rendelkezünk. A fenti tények tükrében a hatvanas évek elején a szakmai körökben általánosan elfogadott vélemény volt, hogy Magyarországon rövid időn belül atomerőművet kell létesíteni. Ennek megfelelően elkezdődött a személyi feltételek megteremtése. Számos egyetemi hallgatót küldtek ki külföldi tanulmányokra, elsősorban a Moszkvai Energetikai Egyetemre, ahol atomenergetikai képzésben részesültek. Emellett néhány hazai egyetemen is elkezdődött hasonló képzés mind graduális, mind posztgraduális szinten.

Ebben a munkában vett részt többek között a természettudományok iránt érdeklődők által világszerte jól ismert Simonyi Károly, a Fizika kultúrtörténete című monumentális mű későbbi alkotója és Lévai András (lásd a jobb fenti képen, ahol az oktatóreaktor avatóbeszédét mondja el éppen), aki akkor a Gépészmérnöki Kar Hőerőművek Tanszékének vezetője volt. Fontos történelmi tény, hogy Magyarországon az első szakmérnöki képzés atomenergetikával kapcsolatban indult a Műegyetemen. Köszönhetően többek között annak is, hogy az atomenergetikai képzéshez számos tankönyvet és jegyzetet készítettek az egyetemeken, ezekben az intézményekben is jelentős szakembergárda alakult ki.

A döntés után is nagy gyorsaságról tettek tanúbizonyságot a magyar szakemberek, már abban az évben, 1962-ben elkészültek az elvi tervek. Ettől az évtől kezdődően a tervezési munkálatokban az egyetemi koordinátori szerepet, illetve a Műegyetem képviseletét Lévai professzor irányítása mellett Csom Gyula látta el.

   Az elkészült terveket kiküldték a Szovjetúnióba a moszkvai Kurcsatov Intézetbe és a tervzsűrire 1963 márciusában került sor. A magyar delegációt Pál Lénárt vezette. A szovjet szakemberek a tervezeteket tökéletesen megfelelőnek találták, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt részben tréfásan azzal indokolták, hogy ekkora reaktorral nem is lehetnek problémák, hiszen "akkora, mint egy szamovár".

   1963 és 1966 között zajlottak - a Kurcsatov Intézetből kapott tanácsokat figyelembe véve - a részletes tervezési és engedélyezési munkálatok. A tervezési munkát az Erőterv vezette, továbbá a megfelelő területeken részt vállaltak a KFKI, az Izotópintézet, illetve a Műegyetem szakemberei is. A tervezési munkálatokkal kapcsolatban külön ki kell emelni a KFKI-ban a ZR-1-5 kritikus rendszereken végzett reaktorfizikai kutatásokat. Érdekességként említést érdemel, hogy többek között a vízszintes besugárzó csatornák bemérésével kapcsolatos munkálatokban fiatal oktatóként az egyetem egykori rektora, Detrekői Ákos is részt vett (az jobb fönti képen a 30 éves évforduló idején, rektori minőségében látható Dr. Detrekői Ákos tanár úr köszöntő előadását tartva az oktatóreaktorban, baloldalon Dr. Csom Gyula és Dr. Aszódi Attila).

Tekintettel arra, hogy ekkor még nem létezett atomtechnológiával kapcsolatos szabályozás, az engedélyezési munkálatok nagy ráfordításokat igényeltek. Ezen munkálatok során más országok szabályzataira és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlásaira támaszkodtak első közelítésben a hazai szakemberek. Tulajdonképpen az engedélyezési hatóság is ezalatt alakult ki, így az engedély es a hatóság egymást alakítva mintegy iteratív folyamatként "fejlődött", míg 1966-ban végülis az engedélyezési munkálatok befejeződtek.

   A kor viszonyait jól tükrözi, egy a munkálatok elkezdésével kapcsolatos bonyodalom. 1968-ra új gazdasági mechanizmust hirdettek, minek következtében 1967-re beruházás indítási stoppot rendeltek el. Az emiatt fellépő késlekedés elkerülése végett hivatalosan 1966-ban elkezdődtek a munkálatok, bár a feltételek ekkor még nem teljesültek maradéktalanul. A tényleges munkálatok aztán 1967-ben kezdődtek el. Ezév végén Csom Gyulát nevezték ki a leendő atomreaktor vezető főmérnökévé. Az egyetem háború utáni történetében valószínűleg ez volt az első eset, hogy egyetemi vezető személyét komoly feltételek mellett, pályázati úton választották ki a 28 jelentkező közül.

   Figyelembe véve a leendő létesítmény oktatási szerepét, hogy hallgatók, vagyis kiképzetlen emberek jelenlétét is számításba kell venni, továbbá a tényt, hogy a reaktort gyakorlatilag Budapest közepére tervezték, a legfontosabb szempont a tervezés során a biztonság volt. Ennek elérése érdekében a reaktor teljesítményét nagyon alacsonyra, 10 kW-ra tervezték, a maximális reaktivitástartalékot 0,7 $-ban állapították meg, továbbá a KFKI reaktorában már jól kitapasztalt EK-10-es fűtőelem pálcákat alkalmazták. Mindezeknek és a további tervezési megoldásoknak köszönhetően az Oktatóreaktor egy nagyon jó belső biztonságú létesítmény lett.

   A tervezési munkálatok során jelentős energiát fordítottak arra is, hogy a reaktort alkalmassá tegyék magas szintű oktatási és kutatási feladatokra is, így az üzembe lépés után mintegy "repülőrajttal" azonnal elkezdődhetett az oktatás a reaktorban. Csom Gyula már főmérnöki pályázatában hangsúlyozta, hogy a reaktort nem "egy kazánház szerű szolgáltatónak" kell majd tekinteni, hanem hasonlóan más tanszékekhez komoly oktatási és kutatási szereppel kell rendelkeznie. 1973-ban aztán a reaktort egyetemi intézetté nyilvánították, melynek élén Csom Gyula állott 1993-ig. A reaktorban folyó oktatásban részt vehetett valamennyi olyan felsőoktatási intézmény, amelynek erre igénye volt, így az indulás utáni első tanévtől reaktorunknál tanulhattak az ELTE TTK, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Veszprémi Vegyipari Egyetem és természetesen a Műegyetem gépészmérnök, villamosmérnök és vegyészmérnök hallgatói is.

A reaktor 1971. május 22-én, négy évnyi munkálatok után vált először kritikussá, vagyis ekkor vált először önfenntartóvá a láncreakció (jobboldali ábrán a reaktor épülete közvetlenül az építés befejezése és a növénytelepítés után). Az építési munkálatok elnyúlására magyarázatot ad, hogy a tervek még ekkor is alakultak, 1966-ban például még csak egy termikus oszlopot terveztek kialakítani, ehelyett végül egy besugárzó alagút épült ki. További fejlemény volt, hogy időközben tervbe vették a csőpostarendszer és a melegkamra kiépítését is. Fontos kiemelni azt is, hogy a tervezési munkálatok a későbbi üzemeltetők számára egyben komoly felkészülési munkát is jelentettek.

   Az Oktatóreaktor felépülése már önmagában komoly eredménynek tekintendő, hiszen ez a létesítmény volt az első teljes egészében hazai tervezésű és kivitelezésű atomreaktor Magyarországon. Később a paksi atomerőmű létesítésekor, illetve az erőmű kezelése során nagyon fontos tényező volt, hogy Magyarországon ekkorra egy széles és kiválóan felkészült szakemberréteg alakult ki köszönhetően többek között az Oktatóreaktor létesítésének, üzemeltetésének, illetve az Oktatóreaktor szakemberei által folytatott széleskörű oktatómunkának.

   Csom Gyula zárógondolatait tolmácsolva nagyon fontos és tanulságos a jelenlegi helyzetben az Oktatóreaktor létesítésének körülményeiben elmélyedni, hiszen sok hasonlóság fedezhető fel az akkori és jelenkori helyzetben. Az 1960 körüli években az energetikában fontos paradigmaváltás bontakozott ki az atomenergia megjelenésével. A nukleáris technológiák hazai bevezetését - idősebb kollégáik, oktatóik vezetésével - egy fiatal, frissen kiképzett szakembergárda hajtotta végre.

Az atomenergetika első felívelése körülbelül 1980-ig tartott, amikorra is számos probléma merült fel a nukleáris technológiákkal kapcsolatban. Jelenleg szintén egy fontos paradigmaváltás éveiben járunk, mivel az elmúlt évek kutatásai azt jelzik, hogy ezek a problémák megoldást nyernek, és az atomenergetika újabb lendületnyerése várható a közeljövőben, és ebben a munkában - néhány idősebb kolléga részvételével - ismét a fiatal szakemberek kell, hogy az oroszlánrészt magukra vállalják. Többek között az Oktatóreaktor működésének 30 éve alatt felhalmozott tapasztalathalmaz, illetve az itt kiképzett és jelenleg is képzés alatt álló fiatal szakemberek révén ez az új folyamat Magyarországon egy kiváló fiatal szakembergárda irányításával indulhat el.

Légrádi Gábor

2001. június 11.

NAÜ (IAEA) tanfolyam (1983.) nyitóüllése (balról jobbra): Keömley Gábor, Bíró Gábor (rektorhelyettes), Csom Gyula, R. Muranaka (NAÜ munkatárs), Urbán Eszter (OAB)

NAÜ tanfolyam megnyitóján (balról jobbra): Bíró Gábor (rektorhelyettes), Csom Gyula, R. Muranaka (NAÜ munkatárs)

Figyelmes hallgatóság egy NAÜ kurzuson (balra Dr. Csom Gyula)

A NAÜ tanfolyam tanári asztalánál (baról jobbra): Csom Gyula, Zsólnay Éva, Nagy Mihály

Előadás az oktatóreaktorban egy NAÜ kurzuson (hátul középen Dr. Csom Gyula, elől háttal magyaráz Dr. Keömley Gábor)

Csoportkép a NAÜ kurzuson résztvevő külföldi és hazai szakemberekkel (guggoló sorban balról a második Dr. Dobis Ottó, jobbról a második Dr. Keömley Gábor, első álló sorban baloldalon Dr. Csom Gyula, jobbról a második Dr. Zsolnay Éva és jobb szélen Dr. Balla Márta, hátsó sor balról a második Gyurkócza Csaba, negyedik Dési Sándor, ötödik Dr. Virágh Elemér, hatodik Dr. Bérczi János, jobbról első Dr. Bódizs Dénes, második Dr. Nagy Mihály, harmadik Dr. Szondi Egon)