A NASA nem vádolható óvatos kisléptékű gondolkozással:  a Solar Shield pajzsot húz Észak-Amerika fölé, hogy megvédje a terület elektromos hálózatát a nyugodt időszaka vége felé járó Nap gigantikus kitöréseitől.

1859 szeptember elsején, a munkába mélyedt komoly irodisták olyasmit tapasztaltak, amit ember azelőtt sohasem: A történelem legnagyobb napviharát regisztrálták ezen a napon. 

Nem mellesleg alig valamivel ezelőtt állították üzembe Titusville-ben, Pennsylvaniában az első sikeres olajkutat.  

Richard Carrington, a neves angol csillagász éppen szokott megfigyeléseit végezte, amikor az egyik napfolt közepén két fehér villanásra lett figyelmes - olyan fényesen törtek fel, hogy arra gyanakodott: az árnyékolásra használt ernyője átszakadt és közvetlen napfény érte a műszereket. Miután meggyőződött arról, hogy a jelenség valóban a Nap felszínén található, már bizonyos lehetett abban, hogy valami egészen újat fedezett fel: az ún. fehér flereket, amelyek rendkívül ritkák: 100 év alatt csupán hatvanat sikerült felfedezni belőlük. A pár percig tartó jelenség után igen heves északi-fényről számoltak be a szemtanúk.

"A Napon jelentkező fler a naptevékenység egyik megjelenési formája: a naplégkör egy korlátozott részének hirtelen (percek alatti) erős kifényesedése a röntgentartományban és esetleg más hullámhosszokon.

A legnagyobb flerek pedig nagy ritkán minden speciális szűrő nélkül, a látható tartományban készült felvételeken is láthatóak. (fehér flerek)

A flerek gyakorisága a 11 éves napciklus során változik. A legtöbb és legnagyobb fler rendszerint 2-3 évvel a napfoltmaximum után figyelhető meg."

Az irodisták azonban erről mit sem tudtak és nem is volt szükségük hivatalos értesítésre: a telegráfok ráztak és szikráztak, a levegő megtelt statikus elektromossággal, a vonalak pedig kisültek. A Sziklás-hegységben az aranyásók bőven hajnal előtt ébredtek: azt hitték, hogy a Nap kel fel a csúcsok felett - olyan intenzív sarki fény jelent meg az égbolton, hogy „újságot lehetett olvasni a vörös és zöld fényben”.

A felfedezője után Carrington-eseménynek elnevezett napkitörés nem az utolsó volt a sorban: a későbbiek folyamán számos ilyen jelenség zavarta össze az elektromos hálózatokat és berendezéseket. Ha megismétlődne egy hasonló erejű napkitörés, még a legmértéktartóbb becslések szerint is tönkretehetné bolygónk nappali féltekéjének teljes transzformátorhálózatát.  

Az amerikai illetékességű National Academy of Sciences jelentése szerint még egy, a Carrington-eseménynél sokkal gyengébb kitörés is tartósan megrongálhatná a hálózatot.

A tényre az amerikai kormányzat is felfigyelt és hivatalos célkitűzésben fogalmazta meg a hálózat érzékeny pontjainak védelmét, mivel: " rendszereik egyre sebezhetőbbek".

A feladatnak a NASA veselkedett neki, mielőtt egy váratlan kitörés teljes sötétségbe borítana mindent: A Solar Shield néven fejlesztett megoldás voltaképpen egy kísérleti űridőjárás-figyelő rendszer, amelyet célzottan az észak-amerikai elektromos hálózat védelmére alakítottak ki. 

Szerencsére a kitörésből származó részecskéknek időbe telik, míg eljutnak a Földre: ez a késedelem ad lehetőséget a védekezésre. A geomágneses viharok a Napból érkező részecskék hatására alakulnak ki és elsősorban a

kulcsfontosságú transzformátorállomások számára veszélyesek. Ezek az állomások drágák, nehezen javíthatóak, cseréjük akár egy évig is eltarthat: nagy számban történő kiesésük komoly gondokat okozhat az energiaellátásban. 

Az egyetlen megoldás az, ha jelentős viharok esetén kikapcsoljuk őket - ebből fakad a nehézség is: egészen pontosan meg kell jósolni, hol és mikor törnek ki a legintenzívebben. Mázli, hogy a NASA-nak két különleges űreszköze is kering odafent: a SOHO és a két STEREO szonda 3D-ben fotózhatja le Föld felé tartó koronakidobódásokat, időt és anyagot szolgáltatva a tudósoknak a beható elemzésre.

A STEREO műholdpáros térhatásban rögzíti a Napkitöréseket.

Az űrkutatási hivatal szerint a kidobott koronanyag útja a Naptól a Földre 24-48 órát vesz igénybe. Az útján végig figyelemmel kísért anyag végül elérné az ACE névre keresztelt állomást, amely a Földtől körülbelül másfélmillió kilométer távolságban helyezkedik el. Ez a szonda végezné a kritikus munkát: részletes adatokkal látná el a Nasa számítógépeit a vihar sebességét, sűrűségét, irányát illetően - mintegy 30 perccel a becsapódás előtt. 

A rendszer modellje 

Ez a fél óra azonban elég lenne arra, hogy a NASA modellje alapján kikalkulálják az érintett területeket és értesítsék azok üzemeltetőit, így ők azonnal üzemen kívül helyezhetik rendszereiket. Áramkimaradás így is bekövetkezne, ám csupán néhány percig tartana. A rendszer még kísérleti fázisban jár, egyszerűen azért, mert még nem volt igazán mérvadó alkalom a kipróbálására: a Nap szokatlanul csendes korszakát élte, amely azonban a végéhez közeledik. A NASA hihetetlenül heves napviharokra számít: lesz esély a tesztekre. Esetleg még arra sem lesz: a rendszer élőben vizsgázik majd.

vilagkor.blog.hu