Tanulás: A szélmalom őshazája a Közel-Kelet - hogyan honosodott meg hazánkban?

Szeretettel köszöntelek a Tanuljunk együtt közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1076 fő
  • Képek - 1041 db
  • Videók - 589 db
  • Blogbejegyzések - 820 db
  • Fórumtémák - 36 db
  • Linkek - 411 db

Üdvözlettel,

Tanuljunk együtt vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Tanuljunk együtt közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1076 fő
  • Képek - 1041 db
  • Videók - 589 db
  • Blogbejegyzések - 820 db
  • Fórumtémák - 36 db
  • Linkek - 411 db

Üdvözlettel,

Tanuljunk együtt vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Tanuljunk együtt közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1076 fő
  • Képek - 1041 db
  • Videók - 589 db
  • Blogbejegyzések - 820 db
  • Fórumtémák - 36 db
  • Linkek - 411 db

Üdvözlettel,

Tanuljunk együtt vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Tanuljunk együtt közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1076 fő
  • Képek - 1041 db
  • Videók - 589 db
  • Blogbejegyzések - 820 db
  • Fórumtémák - 36 db
  • Linkek - 411 db

Üdvözlettel,

Tanuljunk együtt vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

A természet, az ember és az állat energiáját hasznosító őrlőszerkezetek közül utolsóként a szélmalom honosodott meg Magyarországon. Mégis, a 19–20. század fordulójára a magyar Alföldön széles körben elterjedt, jellegzetes őrlőmechanizmussá vált. Ugyanúgy hozzátartozott a mezővárosok, falvak pereméhez és tanyás határához, mint évtizedekkel azelőtt a hajómalmok sora a folyóparti települések képéhez.


De mi ennek az igen hasznos szerkezetnek az eredete, honnan származik, hogy került el hozzánk?


A szélmalom őshazája a Közel-Kelet. Az első hiteles írott forrás i. sz. 947-ben, a perzsiai (ma Irán) Seistanból említi. Európa népei egyes kutatók szerint az arabok közvetítésével, mások szerint a keresztes hadjáratok révén ismerték meg a szélenergia őrlésre történő felhasználásának módját (Andai 1965: 252–253). A szélmalom legújabb monográfusa, Notebaart egyik föltevést sem tartja bizonyítottnak. Nyugat-Európában 1180 tájáról, Normandiából bukkan föl ez első megbízható adat, de ez a perzsiai horizontális (vízszintes) vitorlájú szélmalmokkal szemben függőleges síkban forgó vitorlájú szélmalomra vonatkozik. Tény, hogy a vízszintes és függőleges kerék meghajtású vízimalmok régebbiek a szélmalmoknál. Ennek alapján Notebaart úgy véli, hogy a vízimalomkerék elvét kezdték alkalmazni az első nyugat-európai szélmalmokban (Notebaart 1972: 299–301).


Nem tudjuk bizonyosan, mikor tűntek föl az első szélmalmok Magyarországon. Lambrecht Kálmán kutatásai szerint maga a kifejezés az 1577-ben írt Kolozsvári Glosszákban bukkan föl először, zelmalom alakban. Szenczi Molnár Albert 1604-ben szélmalomnak írja (mola pneumatica), Comenius 1643-ban Szárnyas-szélmalomnak említi (Lambrecht 1911: 26). A szójegyzékek említései azonban a szélmalom magyarországi meglétére nézve nem bizonyító erejűek, mivel éppen a hivatkozott szerzők a malmot nyugat-európai utazásaikról is ismerhették. Lambrecht azt föltételezte, hogy a 16. század végén a leideni és az utrechti egyetemen tanuló magyar diákok hozták magukkal a malomépítés technikájának ismeretét. Notebaart megjegyzi (1972: 203), hogy a leideni egyetemet 1575-ben, az utrechtit 1636-ban alapították, így az ott tanuló diákok csak jóval később adhatták át tapasztalataikat a németalföldi szélmalmokról.

 

 

network.hu

 


 

Az első hiteles adatot meglévő szélmalomról egy 1770. évi debreceni tanúkihallgatási jegyzőkönyből ismerjük. A tanúk szerint Debrecen városa 1720–1730 körül Boldogfalva határrészen szélmalmot, mellé pedig vendégfogadót építtetett, melyet az elromlott malomról Szelesnek neveztek. A forrást fölkutató Zoltai Lajos hozzáfűzte: „Nem lehetetlen, hogy ezen szélmalom tervét valamelyik németalföldi akadémián tanult debreceni diák hozta magával, vagy pedig Miskolczi Ferenc tipográfus, akit a város 1717-ben ( …) Leidenbe küldött…” (közli Lambrecht 1911: 28).

 

A szélmalom Németalföldről történt származtatását tehát elsőül Zoltai fogalmazta meg 1901-ben. Ehhez újabb adalékot tárt föl Györffy István: Pethe Ferenc (1763–1832) mezőgazdasági szakíró – aki a hazai belterjes gazdálkodás egyik szorgalmazója – 1788-tól nyolc {187.} évig Utrechtben tanult, és a Magyar Gazda 1842. évi cikke szerint „…különösen érdemesítette magát a szélmalomnak hazánkba hozása körül, s egy általa helyesített lisztelő malomnak mintája most is a keszthelyi Georgiconban van” (Györffy I. 1928b: 118). Ez a megállapítás igen fontos támpontot nyújt a szélmalom magyarországi meghonosodásának idejére nézve is. Ha a Németalföldről 1796-ban hazaérkezett Pethe Ferencnek érdemei voltak a szélmalmok honosításában, akkor a szélmalom nem sokkal korábban tűnhetett föl Magyarországon. Ezzel egybehangzó két kortársi feljegyzés: Petik Ambrus Békés megye 1784. évi leírásában, a szegedi Vedres István – már idézett – 1799. évi könyvében számba veszi a vízi- és a szárazmalmokat, de meg sem említi a szélmalmot. Figyelmet érdemel az is, hogy az 1885. és az 1894. évi malomstatisztika 1801-nél korábbi keletű szélmalomról nem tud, és az 1906. évi malomösszeírás is csak 12 darab, 1800 előtt épült szélmalmot regisztrált. A malomstatisztikák közötti ellentmondást azzal véljük feloldani, hogy a malmok keletkezési idejét olykor bemondás alapján rögzítették, és így természetszerűleg adódhat eltérő becslés. Ugyanezek a 19. századi összeírások a 18. századból 1481 vízimalmot és 178 szárazmalmot számba vettek. Bizonyosra vehető, hogy ha lettek volna ezekkel egyidejű szélmalmaink, azokat is rögzítette volna a statisztika.


Már Takáts Sándor megírta, hogy nálunk a szélmalom azért terjedt el viszonylag későn, mert a 17. század végéig az ellenkező irányú szelet felhasználni nem tudták, és mert a malomkerekek forgását sem tudták mérsékelni, ezért erős szélben a malom kigyulladt. Kutatásai szerint csak 1768-ban, egy pozsonyi ácsmester épített Magyarországon olyan szélmalmot, amely kiküszöbölte az utóbbi fogyatékosságot (Takáts 1961: 125, 351). Takáts eredményei ugyanazt tanúsítják, mint hivatkozott forrásaink: a szélmalom minden valószínűség szerint a 18. században jelent meg Magyarországon, elterjedése pedig a 18. század végén és a 19. század elején kezdődött – a hollandi szélmalomtípusok átvétele útján.


Kiskunhalas város tanácsa 1798-ban három kérelmezőnek juttatott szélmalomhelyet, de először a tanács szélmalma épült föl, és mivel igen szép jövedelmet hozott, a testület még egy malom építését határozta el (Nagy Czirok nyomán Vajkai Zs. 1980: 354). Hódmezővásárhelyen 1808-ban – 86 szárazmalom és 16 hajómalom mellett – még csak 3, egy évtizeddel később már 7 szélmalom működött (Nagy F. 1819: 48–49; Szeremlei 1900-1913: IV. 359). A korabeli források rávilágítanak a szélmalomépítés indítékaira: 1847-ben egy szarvasi lakos azért folyamodik „egy jó készületű szélmalom” felállításáért, hogy a jószágtalan, „kézi munka után élő” lakosok búzájuk megőrlése végett ne kényszerüljenek „barom módjára … magukat a malomba befogni” (Palov 1973: 14). Félegyháza tanácsa 1825-ben úgy rendelkezett: „Elhatároztatik, hogy szélmalmok építésében nem hogy gátlást lehetne tenni, sőt inkább mivel azok a szegény jószágtalan lakosoknak nagy könnyebbségére vagynak, mentül többek állíttassanak” (idézi Lambrecht 1911: 214).


Az alföldi mezővárosok testületei tehát fölismerték, hogy a szaporodó népesség – főleg a zsellérség – lisztszükséglete csak úgy biztosítható, ha engedélyezik, sőt szorgalmazzák a malomépítést. A szélmalmok „fölfutása” összefüggött a 19. század elejétől kibontakozó gabonakonjunktúrával is.


Milyen szélmalomtípus terjedt el Magyarországon? – 1832-ben Gáty János szatmári ügyvéd írta: „Szélmalmok hazánkban számosan találtatnak, de hogy ezeket hidjük a’ legnyomorúságosabbaknak elég okot ad reá tökéletlen alkotmányok, méltó volna tehát helyekbe a’ hollandiai szélmalmokat állítani. Ezek mint valóságos házak mozdulatlanul állanak és tsak a’ háztető forog a felnyúló vitorlával a szél mentire” (közli Lambrecht 1911: 30–31). A leírás bizonyára a bakos szélmalmokat nevezi „tökéletlen” {188.} alkotásnak, amelyeknek a vitorláját csak az egész, fából épült malomház elforgatásával lehetett szélirányba fordítani, ezért kezelésük nehézkes volt. Bizonyos, hogy először a bakos szélmalom jelent meg hazánkban, de a kutatás kezdetén már egyetlen példánya sem akadt. Működése, leírása a malom-monográfiákból és a nemzetközi szakirodalomból ismert (Pongrácz 1967: 185–187; Notebaart 1972; Suchatzky 1979: 8. ábra).


A bakos szélmalommal szemben a tornyos vagy hollandi szélmalomnak az az előnye, hogy vitorlái szélirányba állíthatók csupán a tető elforgatásával, ezáltal kezelése lényegesen egyszerűbb. Elnevezése onnan ered, hogy Hollandiában alakították ki, az újabb kutatások szerint 1526 táján (Notebaart 1972: 310). Pethe Ferenc és társai a 18. század legvégén és a 19. század elején e szélmalomtípus meghonosításán fáradoztak, bár az országban – mint Gáty írja – akkor még számos bakos szélmalom állott.

Különösen föllendült a szélmalomépítés az 1850-es évektől: az 1894. évi malomöszszeírás szerint 1851–1860 között 63, 1861–1870 között 164, 1871–1880 között 189, 1881–1890 között 160 új szélmalom épült. Több településen (Kecskemét, Szarvas) a belterületi, tűzveszélyt okozó szárazmalmok helyett a határban szélmalmokat építettek. Az országban 1873-ban számlálták össze a legtöbb szélmalmot: 854-et. A későbbi malomösszeírások egyre kevesebbet regisztráltak, de tudunk róla, hogy a Nagyalföld déli részén, főleg a tanyás városok népes határában, a századfordulón is épültek új szélmalmok.


7. táblázat. A szélmalmok száma országrészenként, 1894, 1906


 

Országrész

1894

1906

Duna bal partja

1

1

Duna jobb partja (Dunántúl)

30

28

Duna-Tisza köze

534

527

Tisza jobb partja

Tisza bal partja

26

21

Tisza-Maros szöge

120

113

Erdély

1

1

Összesen

712

691

 

 

 

(Malomipar 1894. 10–11; Malomipar 1906. 20)

 


A Dunántúlon és a Tiszántúlon is őröltek szélmalmok, de igazi hazájuk a Duna–Tisza köze volt (7. táblázat). Ott épültek tömegesen, ahol a vízimalmi őrlésre nem volt lehetőség, és korábban főleg szárazmalmok működtek, amelyek száma az 1860-as évek elejétől egyre fogyott. Sok helyen a szélmalmok a kis teljesítményű lójárgányos szárazmalmokat váltották fel.


Figyelmet érdemel, hogy 1894 és 1906 között, amikor a szélmalmoknak a gőzmalmok már óriási versenytársat jelentettek, a Duna-Tisza közén és a Tisza-Maros szögében a szélmalmok száma alig csökkent. Ez a föltűnő jelenség két körülménynek tulajdonítható: l. e tájakon a nagyszámú tanyai népesség inkább a közeli szélmalmokba vitte őrleni kenyérgabonáját és daráltatni kukoricáját, mint hogy a messzebb eső városi, falusi gőzmalomba kelljen szállítania; 2. a malomtulajdonosok többsége a sziták felszerelésével kedvében járt az igényes őrletőknek.


{189.} A technikatörténet búvárainak tanulságos lehet, hogy Magyarországon a szélmalmok széles körű 19. századi elterjedése, kis fáziskülönbséggel, közel egybeesik a jóval nagyobb őrlőképességű gőzmalmok elterjedésének időszakával. Lássuk csak a két malomtípus fontosabb mutatóit (8. táblázat):


8. táblázat. A szél- és gőzmalmok számának alakulása, 1863–1906

 


 

1863

1873

1894

1906

Szélmalom

476

854

712

691

Gőzmalom

147

492

1723

1908

 

 

 

(Malomipar 1894; Malomipar 1906)


1873 tájáig a szélmalmok száma gyarapodott – kisebb arányban ugyan, mint a gőzmalmoké. 1880 körül Magyarországon még több szélmalom őrölt, mint ahány gőzmalom. Ez jellemző az ország megkésett gazdasági fejlődésére, az ipari forradalom találmányainak kései elterjedésére. A szélenergia őrlésre alkalmazása olcsóbb volt ugyan, mint a gőzgépé, de a gőzmalom termelékenysége már kezdetben többszöröse a szélmalmok átlagának, és működése nem függött az időjárás szeszélyeitől. Ám az 1850–1860-as években, az alföldi vasútvonalak megépítése előtt az ottani városokban nem juthattak a gőzfejlesztéshez nélkülözhetetlen szénhez.


Szélmalmaink 80–90%-a a legsűrűbben tanyásodott Duna-Tisza köze és Dél-Tiszántúl népének lisztjét és daráját őrölte. Ezen a vidéken a tanyák többségétől messze esett az első városi, falusi gőzmalom, és az 1860–1870-es években az ottani gőzmalmok még nem is győzték volna megőrölni a külterületi lakosság gabonáját. Így az alföldi szélmalmoknak a múlt század utolsó harmadára eső virágkora a természeti feltételeken és az ország megkésett ipari fejődésén kívül összefügg a táj tanyás településrendszerével is.


1870 táján a legtöbb szélmalom Félegyházán (53), Hódmezővásárhelyen (47) és Szegeden (42) őrölt, de a század vége felé már Szeged határában forgatta a szél a legtöbb szélmalom vitorláját (1887-ben 73, 1895-ben 91 szélmalom őrölt). Magyarázata kézenfekvő: azon a tájon Szabadka után Szeged városának volt a legterjedelmesebb határa és legnagyobb, 1900-ban 38 ezer főnyi tanyai népessége.


Szegeden is, Félegyházán is elsősorban módos nagygazdák építtettek szélmalmot. Molnárnak faragáshoz értő és őrlésben jártas szegényembert fogadtak fel. A 19. század második felében a szélmalom jó tőkebefektetésnek bizonyult: 1880-ban Szegeden egy 2 köpárral őrlő, „középkorban lévő” szélmalmot 1000 forintra becsültek, amiért mintegy 24 katasztrális hold homoki szántóföldet lehetett venni. Egy szatymazi szélmalom 1912-ben 1500 forintért cserélt gazdát. Ahogy a szélmalom szerepe alábbszállt, a gazdák bérbe adták, majd eladták malmaikat a benne dolgozó molnároknak.


A szélmalom fő elterjedési körzetében – a Kiskunságon, Szeged és Hódmezővásárhely határában – híres barkácsoló szélmolnárok, ún. malommestörök éltek. Kesik András és Huszti Antal félegyházi molnármesterek 1852-ben Fülöpszálláson már a kilencedik szélmalmot készítették el (Lambrecht 1911: 32).


Említettük, hogy a korszerűsített vízimalmok mellett a szélmalmok állták legtovább a versenyt a gőzmalmokkal. A gőzmalmi őrlés és az őrletők igényeinek változása {190.} azonban törvényszerűen visszaszorította szerepüket. Az 1900-as években már a tanyaiak többsége is gőzmalmokban őrletett. Sok dél-alföldi szélmalomban az első világháború alatt őröltek utoljára gabonát (Nagy Gy. 1975b: 376). Az 1920–1930-as években a még fennálló szélmalmok darálóként működtek: állati táplálékul szolgáló kukorica-, árpadarát állítottak elő. Több szélmolnár az 1930–1940-es években még érdemesnek tartotta nyersolajmotort vásárolni és azzal folytatni a darálást, de a szélmalmok túlnyomó többsége már pusztulásnak indult. Kivételes eset, hogy a Veszprém megyei Tésen egy asztalosmester 1924-ben épített szélmalmot, de azt is csak darálásra használták. Az utolsó, még működőképes szélmalmokat a hatóságok 1950–1951-ben állították le. Azóta jó néhány malom gondozatlanul enyészik, de a műemléki védelem alá vett, helyreállított malmok őrzik a különösen fejlett alföldi malomépítészet és szélmolnárság tárgyi emlékeit. Gondozott műemlék szélmalom van Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Kiskundorozsmán, Hódmezővásárhely külterületén, Szegváron, Békéscsabán és Tésen, a Bakony fennsíkján.


Az eddig leírtaktól különböztek a Hódmezővásárhely kiterjedt tanyavilágában működő széldarálók. Mélyen földbe ásott karókhoz rögzítették a 2,30–2,50 méter magas deszkabódét, a vitorlákat és a csúszótalpat, amelyen a kis deszkaépítményt szélirányba lehetett forgatni. A daráló egyszerű fogaskerék-áttétellel működött, és jó szél esetén naponta 70-80 kg gabonát engedtek le a garatján.


Az első széldarálókat a 20. század első évtizedében mártélyi faragóspecialisták készítették, és az első világháború után a közeli határrészeken még számosat építettek. Kis- és középparaszti, tanyai gazdaságok használták, ahonnan nem volt érdemes a darálnivalót malomba vinni. A második világháború utáni években már csak 15-20 széldaráló működött a vásárhelyi tanyákon (Tárkány Szücs 1949). Ugyanilyen szerkezetű széldarálókról van tudomásunk a bácskai szállásokról, ahol a gazdák a maguk szükségletére daráltak, illetve őröltek ezekben a helyi specialisták által épített szerkezetekben. Figyelmet érdemel, hogy a feketicsi (Jugoszlávia) széldarálók építői – egy kivétellel – az első világháborúban megjárták a galíciai frontot, ahol láthatták a hasonló típusú lengyel falusi szélmalmokat (Bordás Attila szíves közlése). Az egyik jó állagú mártélyi darálót 1974-ben a hódmezővásárhely-kopáncsi tanyamúzeum telkére telepítették.


Hasonló jellegű, de kerekekkel ellátott daráló működött a század elején Kunmadaras határában. Lovakkal vagy ökrökkel húzatták tanyáról tanyára, és ahol őrölni kívántak, kerekeit rögzítették, és vitorláit – a deszkaépítménnyel együtt – a szélirányba állították (Csányi 1978). E szórványadatok mutatják, hogy a technikai civilizáció perifériáján lévő alföldi tanyák között, szorultság idején, az emberi lelemény az ismert őrlő- és darálószerkezeteknek több változatát hozta létre.

A SZÉLMALOM TÍPUSAI ÉS SZERKEZETE


Hollandiában számos szélmalom pár méter magas bástyára épült, és a malomépület hengeres testét alul gerendákból s deszkából ácsolt galéria veszi körül. Lambrecht Kálmán ilyen bástyás-galériás szélmalmot csak a Somogy megyei Felsősegesden és Túrkevén talált (1911: 89. l., 15. kép). Az emlékanyagból arra következtetünk, hogy nálunk nem lehetett elterjedt malomtípus.


A legegyszerűbb a papucsos vagy egyköves szélmalom, amelynek egyetlen, talán utolsó példányát 1910-ben rögzítette a kutatás a Zala megyei Monoszlón (10. ábra). Ebben a szeleskerék forgatta orsó vagy dob tengelye egyben a malomkő hajtására szolgált, ezért ez a malom csak egy kőpárral őrölt. Elnevezése onnan származik, hogy {191.} a malom tetejét a falba épített, papucsnak nevezett kis fagerendákon forgatták körbe. Lambrecht Kunszentmiklóson jegyezte le, ami arra enged következtetni, hogy ezt a típust a 19. században az Alföldön is használták.

 


10. ábra. Papucsos vagy egyköves szélmalom szerkezete

 

 

10. ábra. Papucsos vagy egyköves szélmalom szerkezete T = tető; szk = szeleskerék; szt = szelestengely; mg = mitligerenda; mr = mozgó ráma; ár = álló ráma; pp = papucs; d = dob; vv = vellás vas; g = garat; k = kéreg; o = oszlop; s = sipóka; 11 = lisztesláda; 1 = lajtorja; ksz = középszár; mg-ksz = a mitligerendától a középszár alsó végéig nyúló karfa; jk = fordítókerék; fal = a malom fala


Az alulhajtós szélmalom kétszintes (11. ábra). A nagykerék vagy szeleskerék hozza forgásba a dobot, amelynek tengelye, a vastag bálvány a malom földszintjén és a felső padláson vascsapban végződik. A bálvány egyben a földszinten vízszintes síkban forgó kiskerék tengelye. A kiskerék forgatja a korongot, más néven orsót, aminek a tengelye, a szálvas a felső malomkő meghajtására szolgál. Ebben a malomtípusban tehát két fogaskerék-áttétel továbbítja a szél energiáját, ennyiben fejlettebb az előző malomtípusnál. A malomkövek a földszinten vannak elhelyezve, a gabonát viszont a padlásról kell a garatra felönteni. Ilyen típusú szélmalmok a Kiskunságon maradtak fenn, századunk elejéig (15. kép). Malomházuk tömzsi, alacsonyabb a fejlettebb típusokénál. E malomszerkezet előnye, hogy működése könnyen ellenőrizhető, hátránya viszont, hogy földszintjén a gabona és az őrlemény tárolására nem volt hely. Ezt a típust képviseli a Kiskun Múzeum udvarára átelepített Pajkos Szabó-féle félegyházi szélmalom.

 


11. ábra. Alulhajtós szélmalom szerkezete

 

 

11. ábra. Alulhajtós szélmalom szerkezete K = kamra; A = alsó padlás; F = felső padlás; T = tető; k = első kóbli; t = tengely (szeles-); tv = a


tengely vésett lyuka; fg = fargerenda; jg = járomgerenda; mr = mozgó ráma; ár = álló ráma; nk = nagykerék; d = dob; b = kisbálvány; kk = kiskerék; kor = korong; sz = szálvas; kg = kéreg; g = gerenda; cs = csüllögő; gr = garat; gt = garattartó; o = oszlop; v = vashíd; kgy = kengyel; kpo = kőpadoszlop; zso = zsebenyoszlop; zs = zsebeny; m = medve; r = ráma; kp = kőpad; 11 = lisz tesláda; s = sipóka F1= a felsti padlás keresztmetszete mr = mozgó ráma; ár = álló ráma; t = tengely; tv = a tengely vésett lyuka; sz = szögletgerenda; gg = görbegerenda; fg = fargerenda; jg = járomgerenda; d = dob; nk = nagykerék A1= az alsó padlás keresztmetszete b = kisbálvány; k = kéreg; g = garat; gt = garattartó; gar = garádics; H = hombár K1= a kamra keresztmetszete b = kisbálvány; kk = kiskerék; o = oszlop; kpo = kőpadoszlop; kor = korong; v = vashíd; kgy = kengyel; 11 = lisztesláda


A középenhajtós szélmalmot Kiss Lajos leírásából ismerjük, aki egy 1874-ben készült tervrajz és az 1930-s években is működő hódmezővásárhelyi szélmalom alapján mutatja be e malomtípust (Kiss L. 1938b). Kőpadja a földszinten, a gyorsítókerék {192.} az alsó padláson helyezkedik el (12. ábra), így a malom földszintjét gazdaságosabban lehet használni, mint az alulhajtós malomét. Elnevezését Kiss Lajos adta, aki kitűnő érzékkel figyelt föl az alulhajtós és a felülhajtós típustól való szerkezeti eltérésére. Pongrácz Pál szerint főleg a Duna-Tisza közén terjedt el (1967: 190), de tájunkról a szakirodalom többnyire alulhajtós és felülhajtós szélmalmokat ismertet, ezért a középenhajtós típus elterjedtségéről nem mondhatunk biztosat. Úgy véljük, hogy az egyszerűbb alulhajtós és a célszerűségből tökéletesített felülhajtós típushoz képest itt egy ritkább szerkezeti változattal van dolgunk.

 


12. ábra. Középenhajtós szélmalom alaprajza, metszete és távlati képe. Hódmezővásárhely (Csongrád m.), 1874

 

12. ábra. Középenhajtós szélmalom alaprajza, metszete és távlati képe. Hódmezővásárhely (Csongrád m.), 1874


A felülhajtós szélmalom négyszintes, vagyis négy padja van: lisztespad, kőpad, sebeskerékpad és nagydobpad (13. ábra). A sebeskerék ebben a malomtípusban a harmadik szintre, az őrlőkövek a második szintre kerültek, ezáltal a malom földszintjén {193.} hely szabadult fel, ami lehetővé tette, hogy ott különféle szitákat alkalmazzanak. Elnevezése onnan ered, hogy a fogaskerék-áttétel felülről hajtja meg a malomköveket. A szélmalomépítés virágkorában leginkább felülhajtós szélmalmok épültek. Még a Kiskunságban is, ahol korábban zömmel alulhajtós szélmalomban őröltek, áttértek erre a termelékenyebb és előnyösebb malomtípusra (Pongrácz 1967: 190–191). Szegeden előfordult, hogy az alulhajtósfelülhajtós szerkezetűre építették át. tanyai szélmalmot a 19. század közepén

 

Herman Ottó 1889-ben Biharudvarin olyan szélmalmot rajzolt le, amelynek öt szintje volt: a sebeskerékpad és a nagydob padja között egy üres padot (emeletet) talált, amelyen csak a kisbálvány haladt át. Ez a felülhajtós szélmalom egyik változata lehetett.


A szélmalom energiafelvevő szerkezetei a vitorlák, ezek forgása hozza működésbe a malom berendezését. Hazánkban négy- és hatvitorlás – mint említettük, kizárólag függőleges forgássíkú vitorlás – szélmalmok készültek. A régebbi, alulhajtós szerkezetű kiskunsági szélmalmok zömmel hatvitorlások voltak. Vitorláit nem egy síkban, hanem mindegyiket a szél irányához képest kissé ferdén állították be, így deszkával és vászonnal fedett felületük jobban „fogta” a szelet. A vitorlák belső mezőin állandóan 2-2 deszkatáblát tartottak. Ezeken kívül egy-egy vitorlára 2-2 csikódeszkát és a lécvázra vásznakat erősítettek.

A hatvitorlás szélmalom vitorláit a tetőről lenyúló hosszú fordítórúddal állították a szélirányba, aminek a végéhez kocsikerék, fordítókerék volt erősítve. Ha a vitorlákat a szél irányába forgatták, akkor a fordítórudat kétfelől jól kitámasztották, vagy a malom körül a földbe vert karók egyikéhez rögzítették (15. kép). A szélmalom teteje {194.} a malomfalba épített papucsokon csúszott körbe. Hogy jól csússzon, a papucsokat és a csúszórámát a molnár régebben disznóhájjal, újabban kocsikenőccsel kenegette.

 


13. ábra. Felülhajtós szélmalom szerkezete

 

 

13. ábra. Felülhajtós szélmalom szerkezete

 

Részei sajnos nem nagyon látszanak a képen

 

L = lisztespad; K = kőpad; S = sebeskerékpad; N = a nagykerék padja; Sz = a szelesbálvány pallata; T = tető; szt = szelestengely; tv = a tengely vésett lyuka; fg = fargerenda; mg = mitligerenda; esr = csúszóráma; sk = sárkerék; pp = papucs; szk = szeleskerék; nd = nagydob; b = bálvány; sk = sebeskerék; kd = kisdob; r = rengő; ro = a rengő oszlopa; n = nadrág; vv = vellás vas; g = ga rat; gt = garattartó; kg = kéreg; es = csüllögő; h = hékő; p = padkő; k = korongvas; v = vashíd; s = sipóka; o = oszlop; 11 = lisztesláda; ksz = középszár; kf = karfa; Jk = fordítókocsi


A fordítórúd a malom falától 12-14 méternyire ért, ahol a végén lévő kerék körben mély nyomot vágott a földbe. A múlt században ez jelölte a fundust: a 280-300 négyszögölnyi malomtelek határát. Ezen a szélmolnár földbe ásott, putriszerű házat építhetett, hogy a fordítórúd elfordulhasson fölötte. A molnárháznak különben is alacsonynak kellett lennie, hogy ne fogja el a szelet a vitorla elől (Madarassy 1933: 24; Szalay Gy. é. n. 140–142).

{195.} A négyvitorlás szélmalom vitorlái kölönböznek a hatvitorlás malométól. A vitorlák hosszabbak, mivel utóbbiak többszintes, tehát magasabb épületek, és a vitorlaszárnyak alakja és beosztása is eltérő: ezeken a vitorlaszár egyik, keskenyebb oldalára csak deszkákat, a szélesebbik felére pedig vásznat erősítenek (17–18. kép). A vitorlák fordítása is másként történt: ezeken a malmokon a tetőről a mitligerendával összefüggő fordítószárny nyúlt le a földig. Ennek részei: a farkarúd (farkafa) és a két szárnyarúd (szárnyafa). A malom körül, a faltól körülbelül 7 sukkra (1 suk = 30-31 cm) 8-10 cölöpöt, ún. bitókarót ástak a földbe. A két keréken guruló fordítókocsit (más neve gugorakocsi vagy talyiga) az egyik karóhoz rögzítették, majd a fordítószárnyat láncon, a fordítókocsi, gugorájának segítségével, a kívánt irányba forgatták el (14. ábra; Lambrecht 1911: 100; Szalay Gy. é. n. 84–86). E rövidre fogott leírásból is érzékelhető, hogy a fejlettebb négyvitorlás szélmalom vitorláinak szélirányba forgatása kisebb helyet igényelt, és a fordítószerkezete biztonságosabb rögzítést tett lehetővé, mint a hatvitorlás malmoknál.

 


14. ábra. Szélmalom fordítókocsija

 

 

14. ábra. Szélmalom fordítókocsija

A tési szélmalmok hat, aránylag kis felületű deszkalapátos vitorlával őröltek, ami – a szakirodalom ismeretében – az országban egyedinek látszik. A tető elfordítása sem az alföldi szélmalmokhoz hasonló módon, hanem régebben külső forgatórudakkal, újabban görgős szerkezettel történt.


A szélmalom fala vályogból és téglából épült. A Duna-Tisza közi tanyai szélmalmok alapjába darázskövet, réti mészkövet, a fal aljába téglát raktak, a felfelé keskenyedő malomfal pedig vályogból épült. Néhány molnár be is meszelte a malmot, de a legtöbb csak tapasztott maradt. Azért nem meszelték a sárral tapasztott szélmalmokat, mert a tetőről lecsurgó víz a meszelt malomfalat úgy is hamar bepiszkította volna. Ahol a közelben téglaégetők voltak – például Hódmezővásárhelyen –, ott a malomépület, vagy csak a palást külső sora, gyakrabban készült téglából. A malom szerkezete – néhány vasalást kivéve – kizárólag fa. Készítői molnárok és faragók voltak, akiknek a mesterségbeli tudását külön fejezetben mutatjuk be.

1894-ben 1 kőjárattal 100, 2 kőjárattal 418, 3 kőjárattal 187, 4 kőjárattal pedig mindössze 7 szélmalom őrölt. Szélmalmaink nagyobb része – 58%-a – tehát 2 kőpárral működött.

 

Olvass még a Vízimalmokról

 

és a Gőzmamlomról

 

Címkék: szélmalom

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu