Olyan szertartás, amelyet a démonok, dzsinnek kibékítésére használnak.

Ide tartozik még a "guedra", a marokkói Tureg áldástánca és sok más természettánc világszerte. Gondoljunk az indonéz táncokra Baliban vagy a szibériai, hawaii, dál-afrikai, brazil és más dél-amerikai táncosokra.

Újabban létezik egy amerikai stílusú hastánc is, mivel csak így különböztethetõ meg az Egyesült Államokban táncolt keveréktánc, amely nem tartalmaz tiszta elemeket. Néhányan jazz, balett és spanyol táncelemekkel kombinálják.

Sok kisérletezõkedvû táncos van, akik új elemeket próbálnak ki, pl. Z-Helene Blue Wave stílusa, amelyben a modern táncot közép-keleti és indiai táncelemekkel ötvözi.

Ez a sokféleség teszi ezt a táncot mindenki számára elérhetõvé, így nyithat mindenki felé.

De miben gyökerezik ez a szertartás?

A szertartás története

A zár egy transzszertartás Észak-afrikában és közép-keleten, amit elvileg megtiltott
az iszlám, de továbbra is ezen kultúrák fontos része maradt.

A zár szertartást leginkább "szent kultusznak" nevezhetnénk, ahol dobok ütemére önkívületi állapotban táncolnak. A patriarchális kultúrákban a tudás átadására szolgál és jótékonysági intézményként is funkcionál az asszonyok körében. Vezetõik és a szertartásokon résztvevõk többsége is nõ. De ez nem jelenti azt, hogy a férfiak teljesen ki lennének zárva a szertartásokról. Közremûködnek dobosként, megölik az áldozati állatokat, vagy mint legszûkebb családtagok vesznek részt a ceremónián.

Szudánban például soha nem látott mértékben megnövekedett a kultikus csoportok száma, egyre nagyobb az igény az õsi kultuszokra. Ez talán a rossz gazdasági helyzetnek köszönhetõ, ami arra kényszeríti a férfiakat, hogy más országokban keressenek munkát.

Brazil táncos

A nõk otthon maradnak az összes felelõsséggel és a velejáró stresszhelyzetekkel. A századfordulón Szudánban még teljesen elfogadottak voltak a zár szertartások, 1983-ban betiltották, számuk azonban egyáltalán nem csökkent, inkább növekedett. Ezek a szartartások jelentik ugyanis a nõk számára az egyetlen segítséget szigorú patriarchális társadalmukban. Az iszlám mindig is hitt a "szellem" létezésében, akit "jinn"-nek hívtak. A zár szertartást 1992-ben hivatalosan betiltották, de a dobok még mindig szólnak.

A zár, a megszállottság általában örökölt, bármikor felütheti a fejét.
A zár tulajdonképpen a lélek tánca, vallási eredetû tánc, annak a régi afrikai táncnak az utóda, amelyet nyugaton "voodoo"-ként ismerünk. Az afrikai isteneket két fejjel ábrázolták. Az egyik ilyen pár, Azuzar ( Osiris megfelelõje, õ tehát a férfi) és Ausitu (Isis megfelelõje, nõ) Ausitut még mindig szentként tisztelik, a terhes nõk áldozatokat mutatnak be nekik, hogy szülésük könnyû legyen. A zár szertartása tehát egy rituális tánc és fõleg idõsebb nõk táncolják. Ez is az afrikai vallásokhoz kapcsolódik, a papnõk mindig idõsebb nõk voltak. Azt gondolták, hogy a fiatalabb nõk, fõképp a hajadonok nem érdemesek arra, hogy a zár szelleme meglátogassa õket. A zár szelleme egyébként mindig egy általa kiválasztott személyben keresett "lakóhelyet".

Olyan felnõttek is táncolhatnaknak a zár szertartásokon, akik nem megszállottak.
Egyiptomban a déli területeken is hódít a zár, de igen népszerû Szudánban, Szomáliában, Etiópiában. Ezekben az országokban olyan hagyományok is fennmaradtak, amelyek Egyiptomban már kihaltak.
A zár ma gyakorlatilag több, mint egy relaxáció és szellemi gyógyulás.

Mit foglal magába a zár szertartás?

Részlet egy egyiptomi zár-szertartás leírásából:

"Minden nõ a dobok lüktetésére mozgott- a megszállott nõ mozgása egyre hevesebbé vált, szemeit félig becsukta, megfeledkezett a külvilágról, teljesen átadta magát a táncnak. Mozdulatai szabadon törtek elõ ösztöneibõl, kiindulva felsõtestébõl, onnan karjaiba és lábaiba, energiával telve körözött az impozáns oltár körül. Így folyt ez mindaddig, amíg végül felemelte karjait és azok élettelenül hulltak vissza, ekkor a Kodia a földre fektette õt….

Füstölõk, buja tánc, cséphadarók zaja, összecsukló testek, férfiruhás nõk, karddal vagdalkozó férfiak, nem illendõ szavak kiáltozása, - a zár szertartás megszokott jelenetei

A zár szertartások gyorsan megragadták a nyugati nõk fantáziáját is, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a kultusz csak egy speciális kultúrán belül mûködik.
A tagoknak és a szertartás vezetõinek rendszeresen el kell járniuk a gyûlésekre.
Léteznek nyilvános és magánjellegû zár szertartások, az utóbbin csak a közvetlen családtagok vehetnek részt.

A vezetõt Egyiptomban "Kodia"-nak, Szudánban "Shaykha"-nak v. "Umiya"-nak nevezik régiótól függõen. A vezetõ már ura önmagának, kiegyezett a "jinn"-jével vagyis szellemével, ezért képes segíteni másoknak. Az öröklés fontos tényezõ, a vezetõi rang gyakran anyáról lányára száll vagy a család más nõtagjaira. Férfiak nem örökölhetik ezt a tudást. A Kék-Nílus vidékén a zár szertartásokat jellegzetes bõröndjük után különböztetik meg. Minden vezetõnek megvan a maga "alilba"-ja, ami tulajdonképpen egy fém bõrönd, ebben tartja a vezetõ a õ zár felszerelését és tudásának jelképeit. Az alilba-k nem egyformák, mivel minden vezetõ egy saját dobozt örököl attól a személytõl, aki õt tanította és akitõl a tudását és gyakorlatát megszerezte.

Egyiptomban a zárt rendszerint egy nagy teremben tartják, ahol oltár is van.
Minden országban, ahol rendeznek zár szertartásokat, fontos, hogy a mindennapi életet elválasszák a szent helytõl vagy a zár áldozatának helyétõl. A zár helyszine lehet a ház egy elkülönített szobája vagy egy külön erre a célra bérelt ház.
Egyiptomban az oltárt egy kerek tálca jelenti, ezt egy magas székre helyezik a szoba közepén. Fehér kendõvel leterítik és dióval ill. szárított gyümölcsökkel szórják be.

A kodia és zenészei a szoba egyik felében tartózkodnak, a másikban a résztvevõk.
A vendégeknek pénzadománnyal kell közremüködniük, ezzel veszik meg tulajdonképpen a szertartáson elfoglalt helyüket.

A zár ezért igen jövedelmezõ lehet a Kodia számára, bár az természetes, hogy vezetõ olyan személy, akihez a nõk mindig bizalommal fordulhatnak segítségért. A zár így jótékonysági intézményként is funkcionál. hiszen tagjai segítséget adnak és kapnak.

Az a nõ, akiért a szertartást készítik, fehér ruhát visel, gyakran egy férfi inget (jalabiya). Kezét és testét hennával díszitik, szemét szénnel festik be.

A megszállottat és a vendégeket is erõsen parfümözik. A parfüm a legelterjedtebb ajándék a szellemeknek. A ceremónia kezdetén az illatõr végigsétál a vendégek között, akik az illat belélegzésével megtisztítják testüket.

A Kodia énekes is egyben, ismeri minden egyes szellem énekét és ritmusát. Éneklés közben figyeli a reakciókat, képes ugyanis megállapítani, melyik szellem vette birtokba az áldozatot és hogyan kell bánni azzal. A szertartáson egy tamburinhoz hasonló hangszert is használnak. A Kodia segédeinek száma 3, akár 6 is lehet, õk gondoskodnak a háttérzenérõl.

A zárvezetõ a szertartás folyamán a különbözõ szellemeket azok saját dobütéseivel idézi meg. A Kodianak különbözõ ruhái is vannak, ezekbõl adhat a megszállottnak, hogy könnyebben azonosulhasson a szellemmel.

Áldozati állat lehet csirke, galamb, birka vagy akár teve is, ha gazdag a beteg nõ. Minden esetben gondoskodni kell ételrõl, ez is része a szertartásnak. Az etióp szellemekrõl pl. azt mondják, hogy szeretik a kávét. Szudánban, azokon a területeken, ahol az állatáldozatokat is bemutatnak, a beteg gyógyulását nem tekintik teljesnek, míg el nem fogyasztják az áldozati ételt. Ez általában csípõs levesbõl, húsból, kenyérbõl, rizsbõl áll.

A megszállottnak azt tanácsolják, hogy "folyamatosan figyelje szellemeit, olyan munkát végezzen, amelyet azok megkövetelnek, kerülje a piszkot és tartózkodjon a negatív érzelmektõl". Ha nem így tesz, állapota nem javul és kudarcra van ítélve.

Tény, hogy ez a tanács a modern nyugati nõk számára éppúgy megszívlelendõ, mint a zár szertartás szereplõinek.

Mit tanulhatunk a zár szertartástól?

A zár szertartás egy megrázó élmény. A keleti kultúrákban a zár olyan hatásos megoldást kínál a nõknek, mint a nyugati nõknek a pszichoterápiák.

Fõbb jellegzetességei:

A beteg a figyelem középpontjában áll, barátaitól és rokonaitól segítséget kap. Érzéseit, gondolatait tisztelik. Ez a szertartás alapvetõen a közösség erejére támaszkodik, a követõket és a tagokat nem küldik el azzal, hogy meggyógyultak. A közösséghez tartozás érzését biztosítja, miközben gyógyít, megragadva az egyedit a közösségen belül.

A szertartásnak speciális résztvevõi és szabályai vannak.

A vezetõ, a dobosok, a "megszállott" és a résztvevõk.

Szükséges még egy oltár, tömjénillat és jelmezek. Énekelnek, a dobok üteme eksztázisba hozza a résztvevõket. A zár minden érzékünkre hatni akar fényekkel, hangokkal és illatokkal. Az együtt táncolás, a közelség érzése a csoporton belül, akkor is, ha a résztvevõk táncosok és akkor is, ha nem azok. Az élmény, hogy a figyelem középpontjában állsz, önmagában is egy bevett terápiás gyakorlat.
Rituálé, szertartás része lehet egy füstölõ, egy virág a szobában vagy egy gyertya lángja.

Bárki, aki készült már egy beszélgetésre meghittebb körülmények között, tudja, mennyire fontos a helyszín berendezése, az ugyanis megteremtheti a várt hangulatot.

A tánc esetében különleges ruha abban segít, hogy a táncot egy még különlegesebb élménnyé varázsolja. Csípõövek, fátylak további pluszt jelentenek.
A dob megfelelõ ritmusa hipnotikus hatással bír táncosra és nézõre egyaránt.
A vezetõ szerepe is fontos, hiszen õ tartja össze a csoportot és megszabadítja a tagokat a kínzó "mit is kell most csinálni" kérdéstõl.

Az együtt evés, a csendes, meghitt beszélgetések megszokott módja a rituálé befejezésének, ami közelebb hozza egymáshoz az embereket és a hovatartozás tudata, a könnyû lélek további erõt ad a mindennapokhoz.