Ha udvarlólegény ment a házhoz és a lány hellyel kínálta, akkor szíves vendég volt. Sokáig nem volt illő időzni. Eltávozáskor a legény kezet fogott a házbeliekkel, csak a kiszemelt lánnyal nem. Ez volt jel, hogy kísérje ki a pitvarba és ott búcsúzzanak el egymástól. Az volt az illem, hogy a pitvarajtó „verécéjének” közöttük kellett lenni. A fiú a küszöbön kívül állt a lány belül és úgy búcsúzkodtak.

Ha a családból valaki, főleg az anya sokallta a búcsúzkodást, rájuk döngették a benti ajtót, vagy gúnyosan kitettek egy széket megszégyenítés végett. Ebből a fiúnak érteni kellett, hogy elég volt az udvarlásból. Nem egyszer úgy értette az ilyen cselekedetet – kivéve, ha fiatalok viccelődtek vele -, hogy nem kívánatos személy ennél a lányos háznál.Ettől szembetűnőbb jel és szégyen volt, ha a kiszemelt lány nem kísérte ki a fiút, hanem annak apja, vagy legény testvére tette helyette. 

A bálból, fonóból a legény csak a ház ajtajáig kísérhette el a lányt és csak ott mondhatta meg, hogy neki komoly a szándéka. A lány először- anyjára hivatkozva- kitérő válasz adott, még akkor is, ha tetszett neki a fiú.

Persze a fiú a szavakból, jelekből értette, hogy nem utasította el közeledését a lány. De még kétszer – háromszor cimboráival ment a házhoz, és ha a lány szülei, főleg az anyja nem tiltotta, lehetett komoly udvarló, „kifogott szerető”. Más legény ezután már nem látogathatta a lányt, nem volt illő, ha mégis megtörtént, akkor ebből verekedés, bicskázás lehetett. Állandó veszélyben voltak a más faluból bálba, rendezvényre érkező legények, mert a hazai fiúk veréssel fenyegették őket, főleg, ha a falu szebb lányainak kezdtek udvarolni. Ez természetesen kölcsönös volt, amikor a másik faluban volt rendezvény, akkor ők is ugyanarra számíthattak. 

Amikor komollyá vált a kapcsolat, a fiú zsebkendő ajándékot kérhetett a lánytól, aki nem egyszer, kettőt is hímzett és szombatonként cserélte, hogy a kifogott szeretőjénél mindig friss, vasalt kendő legyen. Amíg még a cigaretta nem jött divatba a legény disznóhólyagot vitt a lánynak, aki azt körülszegte, kihímezte, szalaggal látta el és a fiú azt, dohányzacskóként használta. Ha a legény kalapja mellett rozmaring díszelgett, onnan is lehetett tudni, hogy komoly szeretője van. A lány az esti fonóban úgy foglalt helyett, hogy a szeretett fiú mellé férjen. Majd a fonás befejeztével a guzsalyt a fiúnak illet hazavinni a lányos házhoz. A legény, viszonzásul vásárfiát, mézeskalács-szívet adott ajándékba vagy csörgős orsót, amibe srét-golyót tett, hogy a lány, fonás közben is őrá emlékezzen a csörgésről. A lány guzsalyára széles szalag- pántlikát kötözött. Május első éjszakáján májusfát állított, rajta szagos szappannal és fejkendővel. 

Az is természetes volt, hogy a szerelem elmúltával minden vissza járt, de ez nem ment mindig simán. Főleg, ha a szakítás egyoldalú volt. Sokszor üzengetés fenyegetés sem vezetett eredményre. A keserűség, bosszú arra ösztönözte a legényt, hogy az őt elhagyó lánynak kárt, bosszúságot okozzon. Nem egyszer száraz ágat akasztott ki, mosó-ronggyal a tetején a hűtlen lány kapujára május éjszakán. A lány, főleg lánypajtásai előtt kelltette rossz hírét a legénynek.
Nem egyszer életre szóló haragszom rád alakult ki a fiatalok és családjaik között, de az élet ment tovább…

Szerző: Sulyok József