(szül. 1920. márc. 10. Ville-d'Avray, Franciaország - megh. 1959. jún. 23. Párizs), kivételes nyelvi leleménnyel megírott regényeiben a francia egzisztencializmus gondolatait értelmezi újra groteszk, gyakran szürreális módon.

Sevres-ben és Párizsban járt középiskolába, majd 1942-ben mérnöki diplomát szerzett. A francia Szabványügyi Hivatalban lélektelen tisztviselői munkát végzett, közben saját dzsesszegyüttesében trombitált. Első írásai (1942-től) barátai szórakoztatására születtek; második ilyen munkája, a Vercoquin et le plancton („Venyigeszú és a plankton”; 1943-44) is csak 1947-ben jelent meg.

Az előző évben látott napvilágot Vernon Sullivan álnéven J'irai cracher sur vos tombes („Köpök a sírotokra”) c. regénye; a „közerkölcsöt sértő” könyvet 1949-ben betiltották, szerzőjét 100 000 frank pénzbírságra ítélték. (Később még három regényt adott ki Vernon Sullivan néven.) Legnagyobb sikerét a L'écume des jours („Tajtékos napok”; 1947) c. regényével aratta; a művet Raymond Queneau francia író „korunk legmeghatóbb szerelmi regényé”-nek nevezte. Életművének másik kiemelkedő darabja a L'automne á Pékin („Pekingi ősz”; 1947).

Az 1950-es években kevesebb szépprózai művet írt, és a megjelentek - a L'herbe rouge (A vörös fű; 1950) és az Arrache-coeur (Szívtépő; 1953) - sem arattak sikert. Írásai főként különféle dzsesszfolyóiratokban szerepeltek, ő maga pedig a trombitálásról az éneklésre tért át.

Déserteur c. dalával az algériai háború ellen tiltakozott, egyéb lemezein a francia sanzon hagyományait folytatta. Az évtized derekán a Philips és a Fontana hanglemezkiadó művészeti vezetője volt. Szívbetegsége súlyosbodott, majd a Köpök a sírotokra filmváltozatának (amely akarata és szándékai ellenére készült) elővetítésén rosszul lett, és néhány órával később meghalt.

Miért is volna meglepő, hogy akár ma is beugorhatunk egy kávéra Boris Vianhoz? Megbeszéljük a találka idejét, átvágunk a Moulin Rouge melletti szűk kis utcán, megmászunk három szintet a nyikorgó falépcsőn, és máris bekopogtathatunk. Nem holmi tárgyakat őrző múzeumba lépünk be, hanem Boris Vian hétköznapjaiba. 1953-ban egy szomorú korszakában költözött a lakásba, szíve kalapált, eltiltották a trombitától, és nem ismerték el az irodalmi életben.

Lakhelyén

Mégis vidáman élt itt Prévert szomszédságában, osztozott az ötszáz négyzetméternyi teraszon Jacques Prévert-rel és Ergé kutyával, a Moulin-Rouge kerekének árnyékában. Vian dalokat szerzett, operát írt. Ebben az időben több mint ötszáz dalt írt, ezek közül sokat régi cimborájával, Salvadorral. Ez az írói ház és múzem egészen más, mint a többi, és nem is hasonlít csakis… Vianra.

Az író felesége jóvoltából látogatható Vianék lakása. A Boris Vian Alapítvány párizsi és katalóniai székhellyel működik, kéziratokkal, színházzal foglalkozik. Sajnos a ház nem került fel a védett épületek listájára, mert építészeti szempontból érdektelen. Iskolások látogatják Boris és Ursula, a medve otthonát, kéziratokat nézegetnek, sanzonokat hallgatnak. De magunkra is maradhatunk a padlásszobában egy kiszuperált BMW-motor és egy szék között, amit Vian készített. A falat könyvek borítják, a teret lassan bekebelezik a hatalmas papírkupacok, a lakás egyre kisebb, a mennyezet megereszkedett, pontosan úgy, mint a Tajtékos napokban.

Itt találod meg, ha Párizsban jársz:

Fond'action Boris Vian
(Fondation Boris Vian-Ursula Vian Kubler)
6 bis cité Véron, 75018 Paris
(au niveau du 92 Bd de Clichy, M°Blanche)

Művei

Regények saját neve alatt:

Venyigeszú és a plankton, [ford. Bognár Róbert], Európa, 1984.

Vercoquin et le plancton (1943-1945) – Gallimard, 1946

Tajtékos napok, [ford. Bajomi Lázár Endre], Európa, 1969.

L'Écume des jours (1946) – Gallimard, 1946

Pekingi ősz, [ford. Pődör László], Magvető, 1971.

L'Automne a Pékin (1946) – Scorpion, 1947

Piros fű, [ford. Bognár Róbert], Polgár, 1997.

L'Herbe rouge (1948-1949) – Toutain, 1950

hullasztó, [ford. Vargyas Zoltán], Polgár, é.n.

L'Arrache-coeur (1947-1951) – Vrille, 1953

Kalandárium, [ford. Rózsa László], Polgart, 2000.

Trouble dans les Andains (1942-1943) – La Jeune Parque, 1966

Regények Vernon Sullivan álnéven:

Köpök a sírotokra, [ford. Rózsa László], Láng kiadó, 1989.

J'irai cracher sur vos tombes (1946) – Scorpion, 1946

Minden hulla fekete, [ford. Ádám Péter], Láng, 1991.

Les Morts ont tous la meme peau (1947) – Scorpion, 1947

Öljünk meg minden rohadékot!, [ford. Vinkó József], Láng Kiadó, [ca 1990].

Et on tuera tous les affreux (1948) – Scorpion, 1948

És mindez a nők miatt!, [ford. Barabás József], Láng, 1992.

Elles se rendent pas compte (1948-1950) – Scorpion, 1950

Novella:

Bélyeghal-csali, [A hangyák c. novelláskötetből ford., bev. Krakler Judit], Pannon tükör, 5. évf. 2. sz. (2000), p. 6-10.

Les Fourmis (1944-1947) – Scorpion, 1949

Olvasd el az író  Veszedelmes klasszikusok c. művét Bajomi Lázár Endre fordításában