Az őszi ködtenger több hetes fogságából igyekeztünk kiszabadulni, amikor november 26-ára megszerveztünk egy észlelőestet a Madarasi Hargitán. Négyen úgy döntöttünk, nem várjuk meg a szombat estét, péntek délután kimegyünk és kipróbáljuk a műszereket, lássuk, hogyan bírják a hideget. Végigdrukkoltuk a hosszú kaptatót, ami felvitt minket 1600 méter magasságba, és örömmel nyugtáztuk, hogy a köd 1400 méteren alattunk maradt.

A hosszú és rossz út végén, a menedékházakhoz érve fantasztikus naplementében gyönyörködhettünk: fejünk felett tökéletesen tiszta, tintakék égbolt, alattunk a végeláthatatlanul hömpölygő köd. Mire sikerült kitelepedni, véget ért a szürkület, és mínusz 6 fokos hideg köszöntött ránk. Ezután egyik ámulatból a másikba estünk.

Az első meglepetést az állatövi fény jelentette – ebben az évszakban, szokványos észlelőhelyekről csak hajnalban szokott látszani a keleti égbolton, ebből a magasságból és ilyen tiszta égbolton viszont jól láttuk nyugaton a lassan lenyugvó fényjelenséget.

Jó esélyünk lehetett volna az állatövi ellenfény fotózására is, ha a Jupiter nem tartózkodott volna az antiszoláris pont közelében, így a bolygó fénye teljesen elfedte ezt a ritkán fotózott fényjelenséget. A következő meglepetést a légkörfény szolgáltatta, eleinte nem is jöttünk rá, mik azok az alig kivehető fényesebb sávok a tökéletesen tiszta égbolton, a bizonyosságot a fotók szolgáltatták. Eddig azt hittem, a légkörfény kizárólag fotós észlelési célpont, most meg kellett győződnöm, hogy kiváló körülmények mellett szabad szemmel is észlelhető.

A további csemegéket az egyesületünk 25 cm-es Dobsonja szállította: az Andromeda-galaxis porsávjainak részletes rajzolata, a Triangulum-galaxis spirálkarjai, a Fiastyúk reflexiós ködei, ködök és galaxisok olyan részletességgel, amilyet ritkán tapasztalni. Mialatt csodáltuk a Dobson nyújtotta látvány részleteit, a saját felszerelésem pár óra anyagot exponált az MCSE fotópályázatára az NGC 1579-ről.

Észlelőesténknek végül a hideg vetett véget, éjjel egy órára a felszerelésünket vastag, fehér zúzmara lepte be, mi magunk is teljesen átfáztunk. Miután elpakoltuk műszereinket, készítettem pár képet, ezekből készült a mellékelt panoráma.

A felvételek Canon EOS 500D géppel, 8 mm-es Samyang optikával, ISO 3200-on 2 perces expozícióval készültek, melyeket PTGui és PS CS5 programokkal dolgoztam fel. A kép négy kockából állt össze, 220 fokos panorámát ölel át. Az égbolton jól látható a Tejút íve, a késő ősz jellegzetes csillagképei és a zöldes-barnás égboltfény-sávok, az égbolt alján a távolban Sepsiszentgyörgy és Brassó fényszennyezési kupoláit fedezhetjük fel, a völgyben Szentegyháza és Szentkeresztbánya fényei világítják meg a ködöt.

Észlelési sikereinken felbuzdulva hajnalban keltünk, és felgyalogoltunk a székelyek szent hegycsúcsára, az 1801 méter magas Madarasi Hargita csúcsra. Álmosságunk kínjait bőven kárpótolta a látvány: napkelte előtt csodálatos Vénusz-öve, napkelte a ködtenger felett, a hegycsúcs háromszögű árnyéka, melynek csúcsában gyönyörű glória fénylett sokáig. Mire visszaereszkedtünk a menedékházig, ott már sűrűn gomolygó köd fogadott, amely többé el sem hagyta a hegyet. Délután már ebbe a ködbe érkeztek a találkozóra a kollégák, esély sem volt észlelésre a megbeszélt időpontban. Előző napi igyekezetünk nagyon ihletettnek bizonyult.

Ajánlott oldalak

• Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület