A limmud szó jelentése tanulás

Az új tanulás, olyan tanulás, amelyre legjobban az képes, aki – a legtöbb idegent hozza magával. Tehát éppen nem a zsidó szakember. De semmiképp nem a zsidó szakember mint szakember, hanem ő is csak annyiban, amennyiben elidegenedett, amennyiben otthont kereső, amennyiben hazatérő.

Nem „kapcsolatokat” kell felmutatni a zsidó és a nem-zsidó között – ezt már eleget csinálták. Nem apologetikát kell folytatni. Hanem bejáratot kell találnunk életünk szívébe. És bízni benne, hogy ez a szív zsidó szív. Mert zsidók vagyunk. - Kedvenc részletem Franz Rosenzweig Új tanulás című művéből.

Az idők jele, mert a kor emberének jele. Nincs ma köztünk olyan, aki el ne idegenedett volna, vagy legalább egy darab elidegenedést ne hordozna magában – még ha „Goethe” is ez az idegenség. Mi mindannyian, akik számára a zsidóság, a zsidóvoltunk ismét életünk középponti ténye lett – s tudom, hogy itt nem csak a magam nevében beszélek –, mi mind tudjuk, hogy mindent fel kell ugyan áldoznunk zsidóvoltunknak, mégsem áldozhatunk fel semmit. Semmit nem szabad feladnunk, sem megtagadnunk, hanem mindent vissza kell vezetnünk abba, ami zsidó. A perifériáról a centrumba, kívülről belülre.

Bejáratot kell találnunk életünk szívébe. És bízni benne, hogy ez a szív zsidó szív. Mert zsidók vagyunk.

Ez nagyon egyszerűen hangzik. És egyszerű is. Elég hozzá a tanárokat is, a diákokat is a legkülönbözőbb rétegekből verbúválni.

Találnak ott kémikust, orvost, történészt, művészt, politikust. Az itt tanítók kétharmadáról elmondható tehát, hogy húsz, harminc éve, az egyetlen évszázadban, amikor a zsidó tanulás szakemberek ügyévé lett, megtagadták volna tőlük a jogot[, hogy zsidó tanházban taníthassanak]. Ide zsidóként jöt­tek. Azért gyültek össze, hogy „tanuljanak”. Mert ebben a szóban a tanítás is benne van. Aki itt tanít – azt hiszem, minden itt tanító nevében mondhatom –, aki itt tanít, az tudja, hogy semmit nem adhat fel magából, amikor itt tanít. Aki gyűjt – s mi mind gyűjtünk –, annak ott kell fel­szednie az összegyűjtendőt, ahol találja. Sőt: önmagát is onnan kell összeszednie, ahol épp van.

Ha másképp akarnánk csinálni, egy évszázad hibáját folytatnánk és e század kudarcát állandósí­tanánk: legfeljebb néhány, Talmudból vagy máshonnan vett „fénycsóvával” világítanánk meg az életet, egyébként meghagynánk ugyanolyan zsidótlannak, amilyen volt.

De nem: mi úgy vesszük az életet, ahogyan találtuk. Saját életünket és a hallgatókét. S a perifériáról, ahol talál­tuk, fokozatosan (vagy hirtelen!) a centrumba visszük, mindig attól a biztosan bizonyíthatatlan bizalomtól vezettetve, hogy ez a centrum csak zsidó centrum lehet.

És a bizalom bizonyíthatatlan is marad. Mindig nagyobb a hordereje, mint a szónak, és to­vább visz annál, amit épp tennünk kell. Hiszen a perifériáról jövünk. A centrum egysége nem olyasmi, ami tisztán és világosan és kimondhatóan a miénk. Atyáinknak megadatott még. Nekünk már nem. Nekünk keresnünk kell az egységet és bíznunk kell benne, hogy meg is ta­láljuk. A perifériáról a centrum nem látszik egységnek, a középpont a kör minden pontjához más oldalával fordul. Kívülről sok út vezet belülre. De a belső ettől egy és egységes marad. Alapjában itt mindenkinek ugyanarról kellene beszélnie. S aki helyesen beszél, végülis valóban ugyanarról fog beszélni, amiről mindenki más is.

Csak a kezdet, a kiindulópont lesz mindenki számára más. Így és csakis így érthetik meg programunk tagolását és az ott felállított ellentéte­ket.[2] Csak azért állítottuk fel az ellentéteket, hogy egyesíthessük őket. Lehet, hogy ma egymás mellett él a zsidóságban a klasszikus, a történelmi és a modern, de ennek az egymásmellettiség­nek meg kell szűnnie és meg is fog szűnni. Azon kell lennünk, hogy feltárjuk a történelmi zsidó­ság gyökereit a klasszikus zsidóságban és beérését a modern zsidóságban. Ami valóban zsidó, annak egyszerre kell mindháromnak lennie. Így volt ez minden, zsidó szempontból termékeny korban.

Hogy a Tóra és a próféták, a halákha és a haggada, a világ és az ember közötti ellen­téteket valóságos ellentétnek tartsák – ezt meghagyjuk a kívülállóknak. Ami pedig bennünket illet – melyikünk ne látná világosan, hogy Mózesnak, minden előtte és utána volt próféta atyjának a prófétai ereje nélkül nem volna Tóra, s másrészt nem volnának próféták a törvények és rendelések alapvetése nélkül, amely próféciájuk mértékéül és szabályául szolgált! És ami a halákha és haggada közötti ellentétet illeti, nos, a tanuló a Talmud minden lapján azt látja, hogy ezek teljesen egymásba szövődnek, a zsidó történelem minden lapján is azt látjuk, hogy ugyanaz az egy fej és szív néz két irányba: kutat és megfontol, dönt és értelmez. S végül: ki gondolná, hogy a zsidó világ kiépíthető volna az ember, a zsidó ember nélkül is? S mi lenne hosszú távon a zsidó emberből, ha nem venné körül, bárhol tartózkodjék is, valamilyen zsidó atmoszféra, zsidó világ? (Mert egy ország sem lesz zsidó pusztán attól, hogy határcölöpeit kék-fehérre meszelik.)

Így függ össze tehát minden, sőt: mindez önmagában egy s ilyen egységes egyként kell megjelennie itt Önök előtt is. Nem mintha csak akkor profitálhatnának belőle igazán, ha min­denben részt vesznek, amit itt felkínálunk Önöknek. Nem, de tekintsenek valóban résznek min­den egyes előadást, vagy munkaközösséget, amelyben részt vesznek, egy egész részének, és olyan résznek, amely csak az egész érdekében lehet rész, s Önök is csak az egész érdekében részesülhetnek benne.

Fordította Surányi László

Teljes anyag itt:

http://home.fazekas.hu/~lsuranyi/UJ_TANUL%5B1%5D.htm