Egy friss kutatás kimutatta, hogy jóval több elitiskola található rosszabb – ha nem is reménytelen helyzetű – térségekben, mint az az összes középiskola területi elhelyezkedéséből következne.

Garami Erika az Educatio folyóiratban közölt vizsgálata idézi Thomas F. Greent, aki szerint ha „túl sokan” végeznek el egy iskolafokozatot, például nálunk a középiskolát, akkor a munkaerőpiac vagy a magasabb oktatási szintre való átlépés szűrője az lesz, hogy ki hova, melyik iskolába járt.

Az elitcsoportok és középosztályok mindenütt igyekeznek megtalálni a gyerekeik érvényesülése szempontjából sikeres oktatási formákat. Ez a magyar középiskolákban az 1990-es évek óta a 6/8 évfolyamos gimnáziumi képzés. A felvételi toplistákat rendre a 6/8 osztályos gimnáziumok vezetik. Az egyetemi és főiskolai hallgatók fele rendre a középiskolák 15–18 százalékából, tehát mintegy 200 intézményből kerül ki. Ezeknek az intézményeknek az egyenlőtlenségét vizsgálta a 2000 és 2007 közötti időszakban Garami Erika oktatáskutató.

A fenntartók szempontjából a leglátványosabb a különbség, hogy míg a megyei-fővárosi középiskolák adják országosan az intézmények egynegyedét, addig az elitiskolák közül csak minden tizedik van ilyen kézben. Ez leginkább azért alakulhatott így, mert törvény kötelezi a megyéket és a fővárost arra, hogy a helyi önkormányzatok által fenntartott intézményeket átvegye. Ezt kihasználva az elmúlt szűk két évtizedben a városok számos gyenge presztízsű, a helyi elitek által nem pártolt, „problémás” intézménytől, elsősorban szakiskoláktól szabadultak meg, amelyek aztán a megyék és a főváros nyakán maradtak.

Alternatív Közgazdasági Gimnázium © Horváth Szabolcs

A „legjobb 15 százalék” területi elhelyezkedése sem követi az országos átlagot. Míg Közép-Magyarországon található minden harmadik középiskola, addig az elitiskoláknak csak az egyötöde. Viszont a gazdasági–társadalmi szempontból leírt régiók, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld majd a felét adják a „jobb iskoláknak”, miközben az összes középiskolának csak alig több mint a harmada van Kelet-Magyarországon.

A legtöbb elitiskola (57 százalék) működik 50–250 ezer fős városokban, tehát megyeszékhelyen vagy más megyei jogú városban. Ehhez képest az összes középiskolának csak a 31 százaléka működik efféle településeken.

Érdemes elgondolkodni a többlet okáról. Garami Erika úgy véli, a rosszabb helyzetű térségek nagy erőfeszítéseket tesznek a magasabb nívójú oktatás megteremtése érdekében, és legalább az ott élő „elit” gyerekeinek biztosítani tudják a megfelelő oktatást. Csakhogy az oktatás és az életlehetőségek kapcsolatát a még náluk is rosszabb helyzetű térségekben is felismerték, ám nincs lehetőségük „elitjeik” megtartására. A magasabb színvonalú oktatást biztosító helyeknek már csak azért is nyílik lehetőségük erre, mert „elcsábítják” a még rosszabb helyzetű települések iskolásait. Emiatt aztán miközben a 25 ezer fő alatti településeken található a középiskolák 31 százaléka, addig az elitiskoláknak csak a 12 százaléka. Így működik hazánkban a közoktatás szociáldarwini gyakorlata.

Garami összevetette „a felső 200” elhelyezkedését a kistérségek fejlettségével és az úgynevezett emberi fejlődés indexével (HDI). (Utóbbi a születéskor várható élettartamot, a felnőtt írni-olvasni tudást és az egy főre eső GDP vásárlóerő-paritáson vett értékét összegzi.) A legdrámaibb különbségek a fejlődő és a lemaradó kistérségek között mutatkoznak. Az előbbiekben található az iskolák ötöde és az elitiskolák harmada, az utóbbiakban pedig minden 14. iskola és csak minden 70. elitiskola. Az alacsony HDI-értékű kistérségekben hasonlóan kevés elitiskolát találni, míg a közepeseknél az átlagosnál gyakoribbak az ilyenek.

Amennyire örvendetes, hogy a feltörekvő vagy még le nem szakadó kistérségekben és városokban arányosan több elitiskola működik, éppen annyira aggasztó, hogy a leszakadóknál már alig találni ilyet. Ez is egy újabb szeg e vidékek koporsójába. Nem is akármilyen: százas szeg.

(Educatio, 2009/nyár)