Kifürkészni az ellenség, az ellenfelek szándékát, helyzetét, erőinek állapotát, az emberiség legősibb “foglalkozásai” közé tartozik. A kínaiak, az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak több ezer esztendővel ezelőtt már rendszeresen alkalmazták az ellenség kikémlelésének módszerét.

A Bibliában egy konkrét esetet is olvashatunk: “És elküldé őket Mózes a Kánaán földjének megkémlelésére. Nézzétek meg a földet, hogy milyen az; és a népet, mely lakozik azon: erős-é az vagy erőtlen, kevés-é vagy sok?” (Mózes IV. könyve)

S ez a kémlelés a közeli és távoli országok megfigyelése, titkaik kifürkészése, napjainkra, soha nem látott méreteket öltött.

Manapság az eszközök és technikák tökéletesedésével már nem az a módszer, hogy az országok egymáshoz küldik embereiket: “Nézzétek meg a földet.” Most sokkal inkább az a parancs, hogy “hallgassátok meg” rádióállomásaikat, figyeljétek telefonbeszélgetéseiket! A rádió felfedezése óta a szembenálló felek arra törekszenek, hogy egymás adásait lehallgassák, egymás hírrendszereibe betörjenek.

Az első drótnélküli, azaz az üzenet továbbítására rádióhullámokat használó távírót 1896-ban mutatták be, s az akkor áthidalt távolság csupán pár száz méter volt. Néhány év múlva azonban már földrészek között folyt a rádiózás Marconiék rendszeres szikratávíró összeköttetést teremtettek Anglia és Kanada között.

Elsőnek a hajósok ismerték fel, hogy a tengereken járva, milyen nagyszerű eszköz a szikratávíró, hogy segítségével kapcsolatot tartsanak a szárazfölddel, vagy egymással. A katonák is elsők között fedezték fel ennek jelentőségét. 1904-ben az orosz-japán háborúban a hajók egy részén már működött a szikratávíró.

Az I. Világháborúban pedig már a hadseregek hírközlésének igen fontos eszköze lett a rádió. A rádiózás akkori nemzetközi szervezete, a Nemzetközi Távíróegyesület nyilvántartást is készített. E szerint 1917-ben a világon 5236 rádióállomást tartottak nyilván. Ez a statisztika arról is tájékoztat, hogy milyen volt e készülékek összetétele: 933 Telefunken, 2126 Marconi, 2177 pedig kisebb cégek gyártmányai voltak. 1918-ban a távolsági rekordot egy Telefunken adó tartotta.

A németországi neueni állomásról küldött jeleket, 19300 km távolságra, s azokat egy új-zélandi állomás vette. Ez az állomás egy De Forest rendszerű szikratávírót használt. Napjainkban is igen nagy jelentőségű az államok hírszerzése számára, az ellenség rádióinak lehallgatása. Nincs olyan ország a világon, mely - valamilyen formában - ne végezne rádiófelderítést, bár ezt mindegyik igyekszik a legnagyobb titokban végezni. Néha azonban fény derül a titokra, s akkor - kisebb-nagyobb botrányok közepette - a közvélemény is tudomást szerez róla.

Az Echelon botrány

Az utóbbi esztendők legnagyobb lehallgatási botrányát egy angol újságíró robbantotta ki. Duncan Campbell-nek tudomására jutott, hogy Anglia egy eldugott kis településen Cheshire-ben, egy titokzatos építmény található.

Ez egy 13 emelet magas betonból épült torony, mely leginkább egy gabonasilóra hasonlít. Az építményről fényképek is készültek, s azokon világosan látszott, hogy a henger alakú torony tetején különleges antennák sorakoznak. A leleplezett építmény fényképei alapján, az illetékesek kénytelenek voltak elismerni, hogy abban lehallgatás, rádiófelderítés folyik.

De hát valójában mit és kit hallgat le az Anglia közepén lévő állomás? Nos, a kérdésre adandó válasz robbantotta ki a ritkán tapasztalható botrányt, mivel magától értetődő, hogy a “silóból” csak Anglia és a közeli szomszéd országok rádiói hallgathatók le.

Az ügy vizsgálatába az Európa Parlament is bekapcsolódott, e célból egy különleges munkacsoportot hozott létre, a kövekező elnevezéssel: The Scientific Technical Options Assessment (STOA), vezetője Dick Holdsworth lett, székhelye pedig Luxemburg. A vizsgálódások során kiderült, hogy a cheshireihez hasonló állomások sora működik szerte a világon, csupán Angliában még kettő: Nidderdale-ban és Menwith Hillben.

Valamennyi hasonló feladattal: a legkorszerűbb berendezéseik segítségével, képesek lehallgatni a rádió és telefon vonalakat, elolvasni a fax és e-mail forgalmazásokat.

A vizsgálat során az is kiderült, hogy e globális lehallgató rendszernek a létrehozója és üzemeltetője a CIA egyik legfontosabb részlege, a US National Security Agency (NSA) és kódneve Echelon.

A rendszer segítségével folyamatosan és egyidejűleg több ezer összeköttetés megfigyelése lehetséges. A lehallgató rendszer létrehozásáról és üzemeléséről, az Egyesült Államok és Anglia a legnagyobb titokban már több évtizeddel ezelőtt szerződést kötött, melynek elnevezése UKUSA COMINT (az Egyesült Királyság és az USA kommunikációs felderítése).

Ehhez a szerződéshez két másik angol nyelvű nemzet is csatlakozott: Kanada és Új-Zéland.

Az Echelon agya, legfontosabb centruma a Dictionary fedőnevű adatbázis, mely kulcs szavak, nevek, szervezetek, a megfigyelés céljából kijelölt ügynökségek stb. milliónyi adatát tartalmazza.

A lehallgató posztokon összegyűjtött adatok az Egyesült Államokban lévő NSA-főhadiszállásra, Fort Meade-be kerülnek, ahol a Dictionary segítségével szelektálják, értékelik, s az értékes adatokat kiemelik.

Az anyag egy része visszakerül az angol katonai felderítő és lehallgató szolgálathoz a GCHQ-hoz.

Megfigyelés minden frekvencián

Tekintsük át azt, hogy az elmúlt évtizedekben, főként a hidegháború éveiben, de azt követően is, miként működött és működik ez a hatalmas rendszer, ez a mindent lehallgatni képes “óriási fül”.

A 60-as évekig a nemzetközi kommunikációban, a diplomáciai és a katonai hírközlésben, a legfontosabb szerepet a rövidhullámú rádiórendszerek alkották. A rövidhullámok az ionoszféráról, s a földről visszaverődve sok-sok ezer kilométer megtételére képesek, de a címzettek és az illetéktelenek számára egyaránt lehetséges a hallgatás, sőt ez meglehetősen egyszerű feladat, nem szükséges hozzá más, mint megfelelő antennák és  néhány jó vevőkészülék.

Mind az amerikai NSA, mind az angol GCHQ rendszeresen lehallgatta az európai, rövidhullámú telefonvonalakat.

Erre a célra egy különleges antenna rendszert használtak, az AN/FLR-9-et. Ezeknek a köralakban elhelyezett antenna rendszereknek az átmérője 400 m volt. Angliai telephelyük Kriknewton, Menwith Hill és Chicksand-ban volt (van). A Cipruson felállított berendezéssel figyelték (Ayios Nikolaos-ban) a NATO országok hírrendszereit is, például Görögország és Törökország rövidhullámú rádióforgalmát.

Egy óriási amerikai lehallgató állomás pedig a Virginia államban lévő Vint Hills Farm-on működött. Ennek feladata volt, az Egyesült Államokban dolgozó követségek üzenetváltásainak lehallgatása (de lehallgatták az Egyesült Királyság rádióforgalmát is). Még néhány helyszín, ahol AN/FLR-9 rendszerű lehallgató állomások működtek: San Vito dei Mormanni (Olaszország), Karamürsel (Törökország).

A mikrohullámok is lehallgathatók

A mikrohullámú rádiózás az 50-es esztendőkben terjedt el, mivel ezzel megoldható lett a nagy kapacitású, városok közötti kommunikáció. Igen kis teljesítményű adókkal és 1-3 m átmérőjű parabola-antennákkal, melyeket általában magaslatokon helyeztek el, mik-láncot alakítottak ki. Ezeket a mikrohullámú rádióvonalakat műholdak segítségével hallgatták le, kihasználva azon tulajdonságukat, hogy egyenesen terjedve, egy kicsi, de elégséges részük - a horizonton túlhaladva - kijut a világűrbe is.

A lehallgatás céljából CANYON típusú műholdat bocsátottak fel. Ennek ellenőrző központja, a németországi Bad Aibling-ben volt. 1978 és 88 között két CANYON-műholdat bocsátottak fel, s a vállalkozást az NSA rendkívül sikeresnek találta.

Éppen ezért a költségeket nem kímélve, továbbfejlesztették a kémműholdakat, s egymást követték a CHALET és a VORTEX, de mivel ez utóbbi műholdnak a neve és funkciója, a sajtóban napvilágot látott, így sietve átkeresztelték, s ez lett a MERCURY. Ennek a műholdnak a segítségével igen jelentős felderítéseket végeztek Irakban, az öböl-háború idején. Az ellenőrző központ az angliai Menwith Hill-ben volt.

Ebben a műfajban, az elektronikus felderítésben, mindennél fontosabb a fejlesztés, a legújabb találmányok és technikai újdonságok azonnali bevetése. Ennek köszönhető, hogy a mikro,- valamint a v.h.f. és u.h.f. vonalak lehallgatására, egyre újabb műholdak repültek a magasba: a 80-as években megjelentek a RHYOLIE és AQUACADE vételét, földi távirányítással végezték. Ennek központja az ausztráliai Pine Gap-ban van.

Az Echelon “óriási füleinek” kíváncsisága még napjainkban is kielégítetlen: most már fenn keringenek a MAGNUM és az ORION műholdak, amelyek képesek lehallgatni a telemetriai adatokat, a mobil adatközlő vonalakat, a VHF-rádiókat és a mobil telefonokat is.

És itt színes a válogatás! Mint valami óriási elektronikus porszívók, minden jelet - barátét és ellenségét - beszippantanak, elektronikus agyuk a Dictionary kulcsszavai alapján szétválogatja, csoportosítja és az érdeklőkhöz továbbítja.

A tengeralatti kábelek

A földön és az égen minden lehallgatható, de úgy vélhetjük, hogy legalább a tengerek mélyén, sok száz, vagy ezer méteres mélységekben haladó távközlési kábelek, biztonságot nyújtanak. Ez csupán naiv képzelgés! Az elektronikus felderítők, már régen betörtek ezekbe a tengeralatti telefonvonalakba is.

Az 1850-es esztendőkben megkezdődött a földrészeket összekötő, tengeralatti távírókábelek lefektetése, s nem sokkal ez után megtörtént a telefonkábelek üzembehelyezése. Míg a kezdetekben, ezeken a vezetékeken egyidejűleg csupán néhány száz beszélgetés zajlott, addig a mai optikai szálas kábeleken, másodpercenként öt Gigabit digitális információ képes áthaladni, s ez megfelel 60.000 egyidejű csatorna használatának.

A tengeralatti kábelek “megcsapolására” az amerikaiak az első kísérletet 1971. októberében tették.

A Halibut nevű tengeralattjárójuk az Ohotszki-tengerre látogatott, s megközelítette azt a helyet, ahol a szovjetek fontos katonai telefon és  hírközlési kábele haladt a Kamcsatka-félszigetre.

A Halibut rendelkezett egy mélytengeri búvárkamrával, melynek segítségével először felderítették a kábel helyzetét, majd a merülő berendezéssel megközelítették, s arra egy a lehallgatását lehetővé tevő tekercset helyeztek el. 1972-ben a Halibut visszatért a helyszínre, s ekkor már egy tökéletesebb lehallgató berendezést szereltek a kábelra.

A Kamcsatka közelében lévő tengeralatti kábel észrevétlen lehallgatása tíz esztendeig tartott. Ekkor egy volt NSA alkalmazott elárulta a lehallgatás tényét, így ez a lehetőség megszünt. A KGB moszkvai múzeumában, ma is láthatók ennek az akciónak a tárgyi relikviái. Egy másik szovjet tengeralatti kábelen is folyt a lehallgatás.

Ennek a műveletnek a során egy amerikai tengeralattjáró, a Barents-tengeren Murmanszk haditengerészeti bázis közelében “csapolt” meg egy tengeralatti telefonkábelt, mégpedig úgy, hogy az USS Parche San Francisco-ból indulva az Északi-sark jégtakarója alatt jutott el a Barents tengerig. 1992-ben ezt a lehallgatást is felderítették, s így megszünt működni.

Hírközlési műholdak lehallgatása

Az Echelon lehallgatási rendszerről ismereteink akkor válnak teljessé, ha a hírközlési műholdak megfigyeléséről is szót ejtünk. Ezeket a műholdakat (COMSAT) egy nemzetközi szervezet üzemelteti, a Telecommunications Satellite Organisation (INTELSAT), gondosan kidolgozott nemzetközi szerződések alapján.

A műholdak a többi között "point to point" összeköttetéseket és rádióközvetítéseket továbbítanak. Ezek a műholdak úgynevezett “geostacionárius” pozíciót foglalnak el, azaz a földi bázisról nézve, az égen mindig azonos helyen láthatók. Az első Intelsat 1967-ben állt szolgálatba, de a fejlődés ezen a területen olyan óriási volt, hogy 1971-ben, már a műholdak negyedik generációját bocsátották fel.

Ez a fajta műhold már képes volt 4.000 egyidejű telefonbeszélgetés továbbítására, de lehetőség volt ezen kívül telex, távíró, televízió és fakszimile adatok továbbítására is. 1999-ben az Intelsat 19 darab műholdat üzemeltetett (5. és 8. generációsokat). A távközlési műholdak által továbbított adatok megfigyelése 1971-ben kezdődött.

E célra két földi vevőállomást építettek. Az első az angliai Cornwall-ban, Morwnstow településen működött, ahol két 30 m átmérőjű parabola antennát használt.

Ezek segítségével az atlanti-óceáni és az indiai-óceáni műholdakat hallgaták le. A másik lehallgató állomás az Egyesült Államokban, a Washington államban lévő Yakima-ban működött, ez az állomás a Csendes-óceán térségében lévő műholdakat hallgatta le. Az Egyesült Államokban egy kisegítő állomást is felállítottak, a West Virginia-i Sugar Grove-ban, abból a célból, hogy bármilyen pozíciójú műhold lehallgatható legyen. 1985-95 között az Echelon rendszerének további fejlesztése során, újabb lehallgató állomásokat építettek az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon. Ezek segítségével, a legutóbbi időkig 120 különböző műholdat tudtak lehallgatni.

Lehallgatni és megérteni

A lehallgatott rádióállomások és egyéb távközlési vonalak használói - számolnak azzal a lehetőséggel, hogy adásaik lehallgathatók - tehát igyekeznek azokat titkosítani, a szövegeket kódokkal elfedni.

A titkosítók és a kódok megfejtői közötti ősi harc, mindig is változó eredményű volt: az újabb és nehezebb kódokat csak idő kérdése volt megfejteni, hogy azután ismét új kódok jöjjenek. A jelenlegi ismereteink szerint 1940-től az amerikai NSA az Európában használt valamennyi kriptográfiai rendszert képes volt feltörni, s ez a képessége

jelentősen hozzájárult a II. Világháború kimeneteléhez is. A háború után egy svájci cég, a Crypto AG. került a figyelem középpontjába. Ez a cég rejtjelző és megfejtő berendezések gyártásával, a nemzetközi piac vezető cége lett. Az NSA rövid időn belül szert tett a Crypto AG berendezéseire, melyek segítségével rövidesen 130 ország diplomáciai és katonai hírközlését volt képes megfejteni.

A szakemberek véleménye szerint az NSA-nak nem jelent gondot az e-mail-ek és internet üzenetek elfogása és megfejtése, valamint azonosítása sem, a Microsoft, a Nestcape és a Lotus softwerek segítéségével...

Nyilvánvaló, hogy az Echelon történetének írását napjainkban csak abbahagyni lehet, befejezni nem!

*Megjelent a Rádiótechnika 2002-es évkönyvében