A megszorításokra épülő magyar gazdaságpolitika téves elemzés gyümölcse - fejtette ki Róna Péter közgazdász, aki szerint róka fogta csuka módjára a hatalmas devizahitel-állomány miatt kell erősen tartani a forintot, ami viszont hamvában fojtja meg a gazdaság élénkítésére tett erőfeszítéseket. A devizahitel-állományt kell forintra konvertálni - javasolja Róna Péter, aki korábban a Schröder Bankház vezérigazgatója volt, 2001 óta az ELTE Nemzetközi Jogi tanszékén oktat, cikkeket és tanulmányokat publikál.

hvg.hu: Ön konzekvensen bírálja a magyar gazdaságpolitikát. Tulajdonképpen melyik táborhoz tartozik? Csak nem független szakértő?

Róna Péter: Csak igen. Hosszabb ideig éltem Nagy-Britanniában valamint az Egyesült Államokban, és ottani pályafutásom során sikerült megtakarítanom akkora összeget, hogy anyagi korlátok nem gátolnak tevékenységemben. Így maradhattam teljesen független, szakértőként nem vállalok megbízást sem a magyar államtól, sem pedig más hazai intézményektől, nem tartozom egyetlen párthoz vagy érdekcsoporthoz sem. A magyarországi rendszerváltás egyik jelentős, máig ható problémája éppen a független intézmények és a független értelmiség hiánya volt.

hvg.hu: Ön konzekvensen bírálja a magyar gazdaságpolitikát. Tulajdonképpen melyik táborhoz tartozik? Csak nem független szakértő?

Róna Péter: Csak igen. Hosszabb ideig éltem Nagy-Britanniában valamint az Egyesült Államokban, és ottani pályafutásom során sikerült megtakarítanom akkora összeget, hogy anyagi korlátok nem gátolnak tevékenységemben. Így maradhattam teljesen független, szakértőként nem vállalok megbízást sem a magyar államtól, sem pedig más hazai intézményektől, nem tartozom egyetlen párthoz vagy érdekcsoporthoz sem. A magyarországi rendszerváltás egyik jelentős, máig ható problémája éppen a független intézmények és a független értelmiség hiánya volt.

hvg.hu: Eddigi nyilatkozataiból kitűnik, hogy az 1989-90 időszak mulasztásaira, illetve improvizált döntéseire vezeti vissza a magyar gazdaság mai válságos helyzetét. Miért is?

R.P.: Már a rendszerváltást követő hónapokban nyilvánvaló volt számomra, hogy senki sem tudja - magamat is beleértve - hogy az új, kiépülő rendszer milyen közgazdaságtanra épül majd. Hiszen a rendszerváltó országoknak olyan problémával kellett megbirkózniuk, amelyre még nem volt történelmi példa. A tapasztalatok hiányában senki sem rendelkezett alkalmazható elmélettel. A rendszerváltó közgazdászok nagy része a fejlett országokban bevált elméletet igyekeztek a gyakorlatba átültetni, anélkül, hogy a rendszerváltást megelőző időszakban kialakult sajátos helyzetet alaposan felmérték volna.

Róna Péter

hvg.hu: Tény, hogy 1989-ben volt „politikai kerekasztal”, ahol hatalom és ellenzék egyességre jutott a demokratikus intézményrendszerről. „Gazdasági kerekasztal” viszont nem volt, pontosabban az erre vonatkozó kezdeményezések nem jártak sikerrel. Elindulhatott a privatizációs folyamat, dobra verték az állami tulajdont, és aki akkor jó időben, jó helyen, értsd, a hatalomban, vagy annak közelében volt, az vagyonhoz jutott. Lehetett volna mindezt másképpen csinálni?

R.P.: A kérdés ebben a formában történelmietlen. Elméletileg persze lehetett volna konkrét célok felé irányítani a gazdaság átalakulását, de a gyakorlatban nem annyira a teóriák, mint inkább a hagyományok szabták meg, hogy az egyes országok milyen irányba induljanak. Lengyelországban a Leszek Balcerowicz-féle sokkterápiát alkalmazták, Csehszlovákia a „kuponos privatizáció” mellett döntött, amely elsősorban a belföldi gazdasági szereplők érdekeinek védelmét szolgálta. Magyarország mindenekelőtt a külföldi tőkére alapozta a felzárkózási stratégiáját.

A három, eltérő irány szorosan kötődött az egyes nemzetek hagyományaihoz. A csehek azért döntöttek a fokozatos, ellenőrzött privatizáció mellett, mert úgy érezték, a gazdaságuk fejlett, csak éppen a létező szocializmus idején mesterséges gátak közé szorították, ezért nincs szükségük felzárkóztatásra. Úgy gondolták, a társadalom képessége, a szellemi felkészültség és a kulturális hagyományok elég erősek lesznek ahhoz, hogy a rendszerváltást saját erőből megvalósítsák. A lengyelek meggyőződése volt, hogy „ki kell robbanniuk” eddigi, Németország és Oroszország közé szorított helyzetükből. Lelkileg felkészültek az áldozatvállalással együtt járó sokkterápiára, melynek lehetőségét már a Szolidaritás szakértői is felvetették. Magyarországon viszont Szent István óta központi kérdés a „felzárkózás a Nyugathoz” vágyunk arra, hogy elfogadjanak, megdicsérjenek bennünket. Ez is közrejátszott abban, hogy túlértékeltük a nyugati tőke szerepét az ország modernizációjában, miközben a hazai vállalatok, egész termelő szektorok érdekeit figyelmen kívül hagytuk. Szerepet játszott a neolioberális elméletek kritikátlan elfogadásában az is, hogy a Szovjetunió összeomlása hitelesítette, mintegy erkölcsileg igazolta a nyugati „mainstream” közgazdaságtant. A Reagan-Thatcher korszak sikeresnek tűnő teóriái rendkívül népszerűek voltak a magyar közgazdászok körében, s mihelyt lehetőség nyílt rá, nekiláttak a megvalósításuknak.

hvg.hu: Az egykori pártállam vezető kádereiről beszél, akik sutba dobták a marxista közgazdaságtan ikonjait, elővették Milton Friedman elméleteit, és meghatározó pozícióiba jutottak a magyar üzleti világban, gyakran a külföldi, multinacionális cégek vállán. Nem gondolja, hogy a helyzet paradox volt?

R.P.: Ennek a jelenségnek is megvolt a történelmi háttere. Mátyás király óta a magyar politikai elit a legitimitását, szinte kivétel nélkül, valamelyik külföldi hatalommal való privilegizált kapcsolatára építette. A Brüsszelben és Washingtonban jó kapcsolatokat kiépítő politikusok döntési pozícióba kerültek, – ugyanúgy, mint elődeik, akik a Portára, a bécsi Udvarra, majd Berlinre, aztán Moszkvára támaszkodtak – és ezt a gazdaságpolitikában a saját érdekeik mentén használták fel. Magyarország nagy kihívása, hogy sikerül-e végre megteremteni egy olyan, ésszerű, szélsőségektől mentes politikai irányzatot és gazdasági elméletet, mely a magyar realitásokra épül?

ROSSZ A KIINDUÓPONT

hvg.hu: Ahogy kiveszem korábbi megszólalásaiból, ön a keynesi politikát preferálja, és ennek megfelelően élesen bírálta a GDP vészes összezsugorodásához vezető, fogyasztáskorlátozó gazdaságpolitikát. Ám van-e más út az államháztartás egyensúlyának helyreállítására, mint az általános kiadáscsökkentés, szigorú takarékossági program bevezetése? Vajon az alternatíva csábítóbb-e, hiszen ismét nőne az államháztartás hiánya, és az országot tovább húzná lefelé az adósságspirál?

R.P.: A magyar gazdaságpolitika – amely elkerülhetetlennek tartja a további megszorításokat – téves elemzés gyümölcse. A magyar gazdaság a hazai kereslet és a hazai befektetések hiánya miatt képtelen előbbre jutni. 1990 óta kifejlődött egy duális gazdaság, egy túltőkésített multinacionális szektorral és egy súlyos tőkehiánnyal küzdő magyar vállalati szférával. A túltőkésített multik kitermelik és elviszik a Magyarországon termelt jövedelem és vagyon jelentős részét, évente a GDP 7 százalékát. Erre a tőkehiánnyal küszködő hazai vállalati szektor nem képes. Beruházni sem tud, mert beszorult a viszonylag alacsony hozzáadott értéket tartalmazó ágazatokba. A gyenge hazai kereslet elégtelen tőkeellátottságot eredményez, mert hiányoznak a szükséges források. A belföldi tőkehiány tehát a külföldi érdekeltségek túlzott jelenlétének a következménye. A magyar gazdaság leghatékonyabb szegmenseit ugyanis a külföldi tőke megszerezte, és ezzel megfosztotta a szerves növekedés lehetőségétől a hazai gazdaság többi részét.

Vegyük például az élelmiszeripar, illetve a feldolgozóipar példáját. Hagytuk, hogy a külföldi tőke megszerezze az áruházláncokat, meghatározó súlyra tegyen szert a termékek értékesítésében, ezzel megfosztotta a hazai feldolgozó ipart a termelési lánc legértékesebb szemeitől. A haszon legnagyobb részét az realizálja, aki a termelési lánc utolsó részét ellenőrzi. A multik itteni termelő bázisaikat általában az alacsony hozzáadott értéket termelő, alacsony jövedelmezőségű szektorokban alakították ki. Erre nemcsak az élelmiszeripar a példa, hanem a több más iparág is, így az autóipar. Ráadásul a multinacionális cégek Magyarországra telepített összeszerelő üzemei tömérdek olyan kedvezményt és támogatást kapnak az állami költségvetésből 1990 óta, melyekről a hazai vállalkozók nem is álmodhatnak. Ahhoz, hogy versenyképesek legyenek, a hazai cégeknek is szükségük lenne támogatásokra.

hvg.hu: Mégis, mit javasol, mit lehet tenni ilyen helyzetben? Netán az új kormány államosítsa majd a multinacionális cégeket?

R.P.: Szó sincs róla. A hazai gazdasági érdekeket a monetáris politika révén lehet megvédeni. Azonnal változtatni kellene azon a monetáris politikán, amely háromszor-négyszer olyan magas reálkamat kitermelésére kárhoztatja a magyar gazdaságot, mint ami a velünk versengő, szomszédos országokban szükséges. A Magyar Nemzeti Bank jelenlegi kamatpolitikája kudarcra ítéli a hazai gazdaságot. A kilenc és fél százalékos alapkamatra a kereskedelmi bankok még rátesznek négy-öt vagy még ennél is több százalékot. A 14,5, 15, 16, 17 százalékos kamattal nyújtott kölcsönök – amikor az infláció 4,5-5 százalékos – elviselhetetlen terhet jelentenek a magyar vállalatoknak. A reálkamat nálunk 12 százalékos, miközben Csehországban legföljebb 4,5 százalék. Ez behozhatatlan versenyhátrányba hozza a magyar termelőket.

Véleményem szerint elhibázott a kormánynak az az elképzelése, hogy a munkabéreket terhelő járulékok csökkentésével a versenyhátrányt tompítani lehet. Ugyanis a reálkamat terén tetemes hátrányban vagyunk. Az APEH kimutatása szerint a hazai vállalatok 2007-ben 1056 milliárd forintot fizettek kamat és banki költségek címén. Ugyanennyi hitelért, amelyet a magyar vállalkozók felvettek, a csehek 350 milliárd forint értékű koronát fizettek volna. A kettő között több mint 700 milliárd forint a különbség. Ugyanakkor a járulékok csökkentésével a kormány saját számítása szerint a hazai vállalkozók mindössze 250 milliárd forintot takaríthatnak meg.

hvg.hu: A magas kamatokat tudvalevőleg a magyar államkötvények iránti számottevő bizalmatlanság miatt tartják fenn. Ezen csak lassan lehet változtatni, nem gondolja?

R.P.: A lakossági és a vállalati szféra deviza hitelei kötik meg a kamatpolitika döntéshozóit. Minél előbb ki kell szállni belőlük! A külföldi hitelezők és befektetők is tisztában vannak azzal, mekkora kockázatot jelentenek a devizahitelek, elsősorban emiatt tartanak bennünket „magas kockázatú” országnak. Az államháztartási hiány itt csak másodlagos szerepet játszik. Magyarországnak nincs befolyása a külföldi valuták, így a svájci frank vagy a japán jen árfolyamára. Devizában felvett adósságállományunk ketyegő bomba. Amíg nem tudunk tőle megszabadulni, kénytelenek vagyunk olyan gazdaságpolitikát folytatni, amely nem a hazai nemzetgazdaság érdekeit szolgálja. Legfőbb célja annak a megakadályozása, hogy a forint leértékelődjön.

Mindennek alig van köze a magyar gazdaság tényeleges teljesítőképességéhez. Tudomásul kell vennünk: a hazai termelői szféra szempontjából egy 320-325 forint/euró árfolyam az indokolt, akkor vagyunk versenyképesek. Viszont 250 forint/euro árfolyamra van szükségünk ahhoz, hogy ne szabaduljon el a devizahitel-állomány tőkeértéke. Ezt az ellentmondást csak a devizahitelek forinthitelekké való átalakításával lehet megoldani.

Veszélyes csapda

hvg.hu: Ki fizesse a devizahitelek átkonvertálásának költségeit?

R.P.: A költségek jelentős részét a kereskedelmi bankoknak kellene fedezniük, egyrészt, mert ők kergették a nemzetgazdaságot ebbe a csapdába, másrészt pedig azért, mert amikor a forint leértékelődik – ami előbb utóbb elkerülhetetlen – a hitelportfoliójuk minősége behorpad. Jobb lenne időben szembe nézni a valósággal. Én, mint volt gyakorló bankár, már három éve felháborodással figyeltem, mi történik. A kereskedelmi bankok és a Magyar Nemzeti Bank is minősíthetetlenül, példátlanul felelőtlen módon viselkedett a devizahitelezés terén. Bankáraink óriási szakmai hibákat követtek el azzal, hogy a nemzetgazdaságot belekergették a nyakló nélküli devizaadósságba, ami mögött kizárólag a rövid távú profitérdekek húzódtak meg. Azzal, hogy engedték magasra szökni az MNB alapkamatát, a devizaalapú hitelekre óriási felárat tehettek rá, kihasználva, hogy ebben az időben a svájci alapkamat 1,5 százalék volt. Ezekkel a hitelekkel a magyar adósok látszólag jól jártak, de csak addig, amíg a forint árfolyama erős maradt. Sajnos, ez a mesterségesen magas forintárfolyam nem felelt meg a magyar gazdaság teljesítőképességének.

hvg.hu: A Fidesz az utóbbi időben rendszeresen szót emel az alapkamat csökkentése mellett. Ennek ön szerint mik lennének a feltételei?

R.P.: A Fidesz mintegy fél éve bírálja az MNB-t az irreális alapkamat miatt. Én már vagy három éve kongatom ebben az ügyben a vészharangot. Már akkor aggódtam, amikor a lakossági devizahitelek összege elérte a 2000 milliárd fontot. Napjainkra ez az összeg meghaladja a 8000 milliárdot. A pártok, – a Fideszt és az MSZP-t is beleértve, – azóta kezdtek el foglalkozni a kérdéssel, amióta ránk zúdult a világválság.

A cél az, hogy a devizahitelek volumene számottevően csökkenjen, erre konszenzusos alapon, reális programot kell kidolgozni. Ezt „a fenyegető következményektől tartva”, a Nyugat megfinanszírozhat...  Természetesen a devizahitelek átalakítása veszteséggel jár, amit a hazai bankoknak vállalniuk kell. Ha ettől elzárkóznak, akkor viszont számolniuk kell azzal, hogy a bedőlő hitelek veszteségeit nekik kell fedezni. A forint leértékelődése viszont elkerülhetetlen. A Meryll Linch legújabb elemzése szeptemberre 315 forint/euró árfolyamot valószínűsít. A 280 forint/euró árfolyam nem tartható sokáig, ugyanis emiatt az indokoltnál magasabb az import és alacsonyabb az export.

Még a választások előtt lépni kellene, a dolog halaszthatatlan. A bankoknak – az utóbbi öt évben realizált profitjuk terhére – át kellene vállalniuk a több mint 8000 milliárdos devizahitel egyharmadát. A másik egyharmadot a kölcsönfelvevőknek kellene törleszteniük, az utolsó harmadot pedig az államnak. Nincs más kiút a magyar gazdaság krónikus válságából, mert mindaddig, amíg a nyakunkon van ez az óriási méretű devizaadósság, a forintot egészségtelenül erős szinten kell tartanunk. Ez viszont összeroppantja a nemzetgazdaságot. A nehéz helyzetet nem a költségvetési hiány, hanem a devizaadósság váltotta ki. Ez a pénzügyi csapda ad magyarázatot arra, miért állt le a magyar gazdaság növekedése. És ha nem növekszünk, tovább szaporodik az adósságunk, devizában is.

hvg.hu: És ha nem történik előrelépés ezen a fronton? Ősszel bedől a gazdaság?

R.P.: A bankárok is érzik, hogy nem lehet sokáig húzni az időt. Az MNB most hozta nyilvánosságra, hogy a kereskedelmi bankok képviselőinek bevonásával munkacsoportot alakít a hitelezési gyakorlat áttekintésére. Érdekes, hogy a munkacsoport főként azokból áll majd, akiknek tevékenysége a problémát okozta. Jobb lenne, ha a parlament felügyelete alatt szakértői bizottságot hoznának létre a két nagy párt képviselőinek részvételével. A bizottság megoldási alternatívákat dolgozna ki a devizahitelek átalakítására, amelyeket azután hatvan napon belül ismertetne a képviselőkkel. A devizaválság bármikor ránk szakadhat, és olyan súlyos következményekkel fenyeget, hogy a megoldással nem lehet megvárni az új választásokat.

Ha nem törünk ki idejében a csapdából, és továbbra is a két nagy párt politikai versengésére koncentrálunk, nem törődve azzal, mi történik közben a nemzetgazdasággal, előfordulhat, hogy mondjuk jövő tavasszal már egészen másról szól a magyar politika, mint ma. Ha a forint összeomlik, tág tere nyílhat a szélsőséges politizálásnak, gazdasági és egyéb populizmusnak. Veszélybe kerülhet a parlamenti demokrácia intézménye is.

Pelle János hvg

Az első negyedéves előzetes pénzügyi számlák alapján a maastrichti módszertan szerinti államadósság 21789 milliárd forintot tett ki, a GDP 82,7 százalékát, tavaly év végéhez képest 2470 milliárd forinttal emelkedett. Az idei év első három hónapjában az államháztartás finanszírozási igénye 286 milliárd forint volt. A finanszírozási igényt meghaladó adósságnövekmény hátterében az árfolyam jelentős leértékelődéséből adódó átértékelődési hatás (több, mint 1300 milliárd forint) és az állam betétállományának jelentős emelkedése áll.

Az ez évi első negyedév végén az állam jegybanknál elhelyezett devizabetétje 2081 milliárd forintot tett ki, a betétállománnyal "nettó módon" számított adósság 19707 milliárd forint volt, amely az előzetes GDP becslést felhasználva 74,8 százalékos nettó adósságrátát eredményez.

Az áprilisi adatok alapján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által publikált - GFS módszertanú (azaz pénzforgalmi) - államadósság 19206 milliárd forint volt, az év elejétől 1102 milliárd forinttal nőtt az így számított államadósság.

Az emelkedés a központi költségvetés 604 milliárd forintos hiánya mellett következett be. A nemzetközi intézményektől - IMF, EU - felvett, de finanszírozási céllal fel nem használt, a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) devizabetétként elhelyezett eszközzel nettósított adósság 17667 milliárd forintot tett ki. 

Áprilisban csökkent az MNB-nél elhelyezett betétek mennyisége. Az ÁKK államkötvény visszavásárlási programjára a nemzetközi intézményektől felvett hitelek egy része nyújtott fedezetet.

Az MNB-nél megképzett devizabetéttel nettósított adósságállományon belül a deviza részarány 33,3 százalék volt 2009. április végén. Az ÁKK által publikált adósságon belül a devizás tételek aránya, így az árfolyamkockázati kitettség azért nem nőtt meg jelentősen, mert az ÁKK deviza csere ügylet (swap) keretében a hitelek egy részét forintra váltotta.

Az adósság külföldi-belföldi piaci finanszírozását tekintve kiemeli a PM, hogy a külföldiek forint állampapír állománya az időszakot jellemző, nagymértékű negatív nettó kötvénykibocsátás mellett áprilisra tovább csökkent, február közepéhez képest a csökkenés több mint 320 milliárdot tett ki.

Az állampapírpiacon két periódus különíthető el. Idén március közepéig alacsony likviditás mellett jelentős hozamemelkedés következett be a másodpiacon. Ebben az időszakban az adósságkezelő csak diszkont kincstárjegyeket tudott értékesíteni. 

Március közepétől egy jelentősebb hozamesés következett be, amit két folyamat vezérelt. Egyrészt a nemzetközi kockázatvállalási kedv megnőtt, másrészt az ÁKK jelentős kötvény-visszavásárlási programja keretében 2009-2012 között lejáró állampapírokat vett vissza a piaci szereplőktől, ezzel tehermentesítette a piacot.

A folyamatok lehetővé tették kisebb mennyiségű rendszeres államkötvény aukciók megtartását. A recesszió következtében a nominális GDP minden bizonnyal csökkenni fog - emlékeztet a PM. Az emelkedő nominális adósság mellett ez a hatás tovább emeli az adósságráta értékét. A nominális GDP 1 százalékpontos változása 0,8 százalékponttal módosítja az adósságráta értékét - összegzi az PM összeállítása.