Pataki György közgazdász véleménye szerint a globális gazdasági folyamatok nem mûködnek jól. A döntési mechanizmusok változtatásokra szorulnak annak érdekében, hogy az utánunk következô nemzedékek élhetô világot kapjanak tôlünk örökül, ez pedig mindnyájunk felelôssége.

2005-ös, de ma is aktuális Cash Flow cikk

C.F.:– Közgazdászként hogyan került kapcsolatba környezetvédô, globalizáció-kritikus mozgalmakkal és eszmékkel?

P.Gy.– Kilencvennégyben végeztem a Közgázon, az elsô olyan évfolyamban, amely már nyugati, amerikai mintára tanulta a közgazdaságtant, szemben a régi, marxi alapokon nyugvó politikai gazdaságtannal. Abban az idôben egyetemünkön élénk, alternatív hatásoktól sem mentes szellemi élet folyt, dolgoztak a szakkollégiumok és az egyetem vezetése is megengedte a kísérletezgetést. A mi évfolyamunkkal kezdték bevezetni az új módszereket, tankönyveket, partnerek lehettünk ebben a folyamatban. Az elsô környezeti menedzsment szakirány is akkor indult, én is ezt végeztem. Addig nem foglalkoztak kifejezetten környezet- és ökológiai gazdaságtannal az egyetemen, legfeljebb más tárgyak keretében esett errôl szó. Amikor végeztem, az egyetem gazdaságetikai kutatócsoportjába hívtak, ez akkor nagyon pezsgô tudományos mûhely volt. Öt éven keresztül dolgoztam ott. Ebben az idôszakban sikerült a Közgázon a gazdaságetikát, mint diszciplínát meghonosítani. Kétezerben, amikor már egyre inkább a környezeti ügyek érdekeltek, elmentem a gödöllôi Szent István Egyetemre, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetbe. Itt többféle tudományág képviselôivel dolgozhatom együtt fôállásban, miközben mellékállásban elôzô munkahelyem Döntéselmélet tanszékén is tanítok. Baratáim és saját magam számára mindig fontos volt, hogy a megszerzett tudást, értékeket állampolgárként tevékenyen képviseljük. Már az egyetemen alapítottunk egy Környezetgazdász Kör nevû szervezetet. Ez a zöldmozgalmakat segítette közgazdasági tudásunkkal, de az igazi ugrás a Védegylet megalapítása, az itt folytatott civil munka volt. A Védegyletben az a nagyszerû, hogy miközben hû alapértékeihez, aktív szellemi közösségként állandóan vitatkozó csapat marad, és ebben az egyetemi világhoz hasonlít.

C.F.:– Megfogalmazható egy mondatban a Védegylet tevékenységének lényege?

P.Gy.:– Az ökopolitika lényege a fenntartható fejlôdés vizsgálata. A gazdasági-társadalmi, szociális és az ökológiai problémákat nem lehet elválasztani egymástól. Csak együtt kezelhetôek, ehhez pedig komplex látásmód szükséges. Nem lehet úgy védeni a természetet, hogy közben munkahelyek szûnnek meg, vagy, hogy a folyamat gazdaságilag életképtelen. Ám a bioszféra életfenntartó mûködésének rovására sem történhet a gazdasági növekedés és fejlôdés. A Védegylet logója szemléletesen ábrázolja ezt a gondolkodásmódot. Mintha hét vonást látnánk összekötve. A hét vonás hét nemzedéket ábrázol stilizálva, mivel minden nemzedéknek, így nekünk is arra van lehetôségünk, hogy ismerjük az elôttünk lévô, illetve a minket követô három nemzedéket. A nemzedékek pedig egymásba kapaszkodnak. Nekünk hosszú távon kell gondolkodnunk döntéseinkben, figyelembe véve nagyszüleink tradícióit és unokáink jövôjét.

C.F.:– A klasszikus közgazdaságtan központjában a fejlôdés áll. Illenek ehhez a gondolkodáshoz az alternatív elméletek?

P.Gy.:– Valójában a klasszikus elméletírók, mint Adam Smith is arról beszéltek, hogy a gazdasági növekedés fontos eszköz, mert gazdagítja a nemzetet, de eljön az a pillanat, amikor elég a növekedésbôl, mivel már mindenkinek elegendô jut az anyagi javakból. Ekkor már nem szükséges, sôt értelmetlen az anyagi javak termelésének és fogyasztásának növelése. Ma a világ nagy részén jelen van az éhezés, miközben tudjuk, hogy a megtermelt élelmiszer elegendô lenne a hatmilliárd földlakó egészséges táplálásához. A klasszikus közgazdaságtan nemcsak a növekedés, de az elosztás kérdését is érinti. Smith támadta például kora multinacionális vállalatát, a Brit Kelet-Indiai Társaságot, mert az befolyásolta a piaci játékszabályokat, így mûködése ellentétben állt a társadalom jólétével. Ez a gondolat ma is aktuális, mivel a multinacionális cégek jelenléte mellett nem beszélhetünk szabadpiacról, ami pedig elvileg a kisebb piaci résztvevôk, végsô soron az állampolgárok jólétét is csökkenti.

C.F.:– A nagyvállalatok jelenléte szünteti meg a szabadpiacot?

P.Gy.:– A játékszabályokat erejük révén alakítják át. Jó példa erre az, hogyan hatott Magyarországon a nagy áruházláncok megjelenése. Olcsó áraikkal látszólag kedveznek vásárlóiknak, miközben a termelôk, gazdák egyre rosszabb helyzetben vannak. A gazdasági erôfölénnyel visszaélve megszûnik a fair verseny. A magára hagyott piac monopolista tendenciáit pedig nagyon szigorú versenyszabályozás révén kell megfogni. Abban mindenki egyetért, hogy piacot, így a szabadpiacot sem lehet szabályozás nélkül mûködtetni, kérdés azonban, hogy hol legyen a szabályozás határa. Az alternatív elméletek felvetik, hogy a jelenlegi rendszer nem mindenki, csak kevesek jólétét szolgálja. A világban megjelenô egyenlôtlenségeket a pezsgôspohár metafora írja le látványosan. A pohár vékony, hosszú szára jelképezi a népesség nyolc-kilenctizednyi többségét, akik a Föld erôforrásainak mindössze tíz-húsz százalékát használják, az alig húsz százaléknyi kisebbség pedig az összes többit. Az ökopolitikai gondolkodás azt állítja, hogy ez a helyzet igazságtalan, éppen ezért fenntarthatatlan.

C.F.:– A rendszer maga?

P.Gy.:– Igen, a globalizáció-kritikus álláspont azt mondja, hogy a rendszer fenntarthatatlan. Nem biztos, hogy a piacgazdaság maga az, de a jelenlegi piacgazdaság és legfôbb intézményi mechanizmusai, mint a Világbank, vagy a Kereskedelmi Világszervezet tevékenysége azok. Ezek a szervezetek idejétmúltak, nem tudnak válaszolni a kor nagy globális feladataira. A globalizáció-kritikus szemlélet a globális politika szintjén jeleníti meg a civil társadalmat, ami teljesen új jelenség. Eddig csak a politikusok és a nagyvállalatok képviselôi voltak döntéshozó helyzetben.

C.F.:– A politikusok nem az emberek érdekeit képviselik?

P.Gy.:– Ebben ma már egyre kevesebben hisznek. Szükség van olyan fórumokra, ahol minden érdek, érv és érték képviseltetheti magát. A képviseleti demokrácia hatalmas bizalmi válsággal küzd. A demokrácia közvetlenebb formáit is használnunk kellene, amilyen például a falugyûlés, vagy a dán politikai gyakorlatban a konszenzus-konferenciák, illetve az angolszász demokratikus rendszerekben az állampolgári tanács (citizen’s jury) intézménye. Ezeken az állampolgárok fontos kérdésekben ajánlást fogalmaznak meg a politikusok számára.

C.F.:– Létezik ön szerint az az ellentmondás, hogy a civil társadalom, globalizáció kérdései csak egy bizonyos jóléti szint fölött kezdenek elôkerülni?

P.Gy.:– Néhány afrikai ország is visszautasította például azt az amerikai segélyt, ami genetikailag módosított élelmiszert tartalmazott. Miután végiggondolták, nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen növények jelenjenek meg a mezôgazdálkodásunkban, – mert azzal tönkreteszik a termesztett növényeik genetikai sokféleségét és elvesztenék európai piacaikat, – nemet mondtak. India szegényebb államaiban is használják a közvetlen demokratikus döntéshozatal intézményeit fontos politikai kérdésekben, Brazília és Románia néhány városában pedig az önkormányzati pénzek egy részének felhasználásáról dönthetnek közvetlenül a helyben lakók. Igaz, ha az embernek nincsenek megélhetési problémái, könnyebben jár el falugyûlésre, de ebben sem csak az anyagiak meghatározóak.

C.F.:– Pedig mintha Magyarországon is csak az utóbbi idôben lennének szem elôtt a civil mozgalmak.

P.Gy.:– Ez a szféra a rendszerváltás óta mûködik, más kérdés, hogy talán mostanra nôtt fel egy nemzedék, aki megtanulta használni a médiát. Vannak olyan globális szervezetek, mint például a Greenpeace, amelyek azt mondják, hogy csak a marketing, a média eszközeivel lehet eredményesen megjelenni. Mi, a Védegylet viszont inkább a döntéshozatal társadalmi részvételen alapuló fórumait teremtenénk és erôsítenénk meg.

C.F.:– A globalizáció-kritikus mozgalmak szerint nem tartható fenn a folyamatos fejlôdés, de akkor milyen irányba kellene változniuk a világban zajló folyamatoknak?

P.Gy.: –Nem hiszek abban, hogy meg lehet mondani, mi lesz „a” jó társadalom, és hogyan kell odáig eljutni, de abban hiszek, hogy mondhatjuk, ez most nem jó, ezért érdemes lenne így és így, ilyen irányban megpróbálni megváltoztatni. Amikor a szabad kereskedelem szakértôinek van olyan nemzetközi szervezete, amely érdekeiket képviseli, akkor jogosan merül föl, hogy létre kell hozni egy világot átfogó környezetvédelmi szervezetet is, vagy átalakítani a meglévô intézményeket, hogy megfeleljenek a korszak kihívásainak. Ma már látjuk, hogy az erôforrások végesek, nem élhet mindenki úgy, mint egy gazdag svájci polgár, sôt kérdéses, hogy akár a magyar átlag életszínvonala is elérhetô-e mindenki számára. A második világháború után létesített globális gazdasági szervezetek nem adtak választ arra, miképpen tudunk úgy élni, hogy mindenkinek jusson elég, azaz társadalmilag igazságossá váljon, és ez a rendszer ökológiai szempontból is fenntartható legyen.

C.F.:– Egy átlagos európai állampolgár számára az új szisztéma lemondást jelentene jóléte egy részérôl?

P.Gy.:– Szerintem nem, ahogy a környezetvédelem sem jelenti azt, hogy menjünk vissza a barlangba. A fogyasztási szokások megváltoztatása lehet, hogy bizonyos termékekrôl való lemondást jelent, de azok helyett mindig lesz másik. A jólét nem jelent egyet az anyagi javak birtoklásával. Sok szociológiai felmérés mutatja, hogy a jólét, az emberek boldogságérzete csökken, miközben anyagi körülményeik bizonyos szinten túl tovább javulnak. Szerintem fontosabb, hogy tartalmas emberi kapcsolataink legyenek, mint az, hogy milyen javaink vannak. Számomra a fogyasztói társadalom legjellemzôbb vonása az, hogy ezt a belátást nem tette meg. Jó, hogy el tudok menni kirándulni és étterembe, de nem biztos, hogy terepjáróval kell mennem, illetve repülôvel, környezetszennyezô módon szállított fogásokat kell ott fogyasztanom.

C.F.:– Nem ezekkel a gondolatokkal találkozunk a médiában és nem ezeket diktálják a gazdasági érdekek. Lát arra esélyt, hogy sokan elsajátítják ezt a fajta álláspontot?

P.Gy.:– Sokat dolgozom terepen, szegény magyar településeken, és nem tapasztalatom, hogy az emberek legnagyobb problémája a nagyobb autó és tévé megszerzése lenne. Sokkal jobban zavarja ôket, hogy szétestek a helyi közösségek, miközben persze mindig fontos az anyagi biztonság. Ezen a téren sokat tanulhatunk azoktól az országoktól, melyeket fejlôdôknek nevezünk. Korántsem biztos, hogy olyan világot kell építenünk, amelyet a mi anyagiakra építô fejlettségdefiníciónk ural.

C.F.:– Erôsödnek, terjednek az ön által vallott nézetek?

P.Gy.:– Úgy gondolom, hogy a világban mindenütt. Mûködik egy globális méretû civil összefogás is. Nagyon érdekes folyamat, ahogy ezek a vitatkozó fórumok mûködnek és fejlôdnek. Kíváncsi vagyok, mikor vonják be ôket a döntéshozatali folyamatokba, mikor mondják végre a politikusok, hogy nem kitalálni akarják, mit gondolnak az emberek, hanem megkérdezni tôlük, és megvitatni velük. Nagyon zavar, amikor egy önkormányzat által szervezett lakossági meghallgatás arról szól, hogy meggyôzze valamirôl az ott megjelenteket, nem pedig arról, hogy meghallgassa ôket és aszerint alakítsa ki a terveket.

C.F.:– Egyáltalán, meg kell jelenni ezeknek a gondolatoknak politikai szinten, pártkeretek között?

P.Gy.:– Én a magam részérôl a civil kezdeményezésekben hiszek. Azt látom, hogy a pártok nem mûködnek igazán jól, demokratikus módon, egyszerû szavazógépek. De egy hiteles, a vitát, az eltérô véleményeket toleráló pártra szívesen szavaznék. Jó lenne, ha nem csak az aktuális leváltása, vagy a kisebbik rossz választása lenne szempont hazánkban. Sokan, így én is mindegyik pártban csalódtunk már.

C.F.:– Az ökotudatos gondolkodás a közgazdászok, döntéshozók között is jelen van. Vajon megjelenik akkor is, amikor tömegeket érintô döntéseket hoznak?

P.Gy.:– A diákok között nagyon sokan érdeklôdnek ezek iránt az eszmék iránt, a vezetôk között is akad, aki hasonlóan gondolkodik. Ez nem jelenti, hogy döntéseiket ezek alapján hozzák, de szerintem ilyen szempontból nem is alapvetôen az emberekkel van baj, hanem a struktúrával. A rendszer arra hat, hogy milyen döntéseket lehet egyáltalán meghozni és milyen emberekké válhatunk. Ezért kell elsôsorban a struktúrán változtatni.