A terep nem más, mint földünk felszíne, a rajta lévő természetes és mesterséges tereptárgyakkal együtt. Domborzatnak a terep felszíni egyenetlenségeit nevezzük. Két legfontosabb alapeleme a sík és a lejtő. Minden domborzati idom különböző hajlásszögű lejtőkből tevődik össze.

A magasságok mérésének alapja a nyugalomban lévő tenger középvízszintje (Adriai-tenger középszintje, azaz a dagály és az apály középértéke). A tenger középszintjéhez viszonyított abszolút magassággal kifejezzük az adott felszín tengerszint feletti/alatti magasságát/mélységét. Magyarországon a Velencei-hegységben Nadap községnél található a szintezési ősjegy egy gránit bánya udvarán. Ennek magasságát műszeres pontossággal bemérték, hitelesítették a tenger szintjéhez viszonyítva (tszf. 173,83850 mérter). Olyan területet kerestek, ahol a felszín viszonylag nyugalomban van, s a kőzet nehezebben pusztuló, a külső erőkkel (hőingás, csapadék, szél, folyóvizek, stb.) szemben nagyobb ellenálló képességű. A bemérés óta a földkéreg mozgása következtében az ősjegy már vízszintesen és függőlegesen is elmozdult. A magasságok pontosításánál ma már a műholdas mérések is segítenek.

A relatív vagy viszonylagos magasságot a földfelszín adott szintjéhez viszonyítva mérik. Ha például Kékestetőre túrázunk, az általunk megtett tényleges magasságkülönbség (teljesített szint) a kiinduló pont tszf. magasságának és Kékestető tszf. magasságának különbsége.

A domborzat ábrázolása

A domborzat ábrázolása akkor sikeres, ha kifejezi az adott terepidom kiterjedését, magasságát, lejtésviszonyait, érzékelhetővé teszi a terepidom alakját és lehetővé teszi a pontos mérését.
Ha mindezen igényeknek meg akarunk felelni, a térképeken szintvonalakkal ábrázoljuk a domborzatot. A magasságot színfokozással, csíkozással, árnyékolással is kifejezhetjük, vagy inkább sejtethetjük, de ezek önmagukban nem adnak pontos információkat, csak a szintvonalas ábrázolással együtt kiegészítésként, megerősítésként alkalmazhatjuk ezeket.

A szintvonalas eljárás lényege az, hogy a terep domborzatát a tengerszinttől kiindulva egymástól egyenlő távolságra lévő és egymással párhuzamos síkokkal elmetsszük. A tenger közepes szintjével párhuzamos metszősíkok kijelölik a szintvonalakat. A felszín azonos magasságú pontjait összekötő szabálytalan görbe vonalakat nevezzük szintvonalaknak.

A metszősíkok közötti távolság az alapszintkülönbség, alapszintköz.

Az alapszintvonalak közötti leggyakrabban előforduló szintvonalközök:

A Cartographia kiadásában megjelenő 1 : 40 000 méretarányú (kék-sárga színű) turistatérképeknél az alapszintköz általában 20 méter, míg az MTSZ-TOPO által készített turistatérképek 1 : 50 000 méretarányúak, az alapszintköz 10 méter.

Az alapszintvonalak ábrázolása vékony, folytonos, barna színű vonallal történik. A tájékozódás megkönnyítése érdekében minden ötödik szintvonalat megvastagítanak. Ez a megvastagított, folytonos, barna színű szintvonal a főszintvonal. Ahol a domborzat megkívánja, a pontosabb, részletesebb ábrázolás érdekében segéd- és kiegészítő szintvonalakat alkalmaznak. A segéd-, azaz felezőszintvonalköz az alapszintvonalak különbségének fele (ha az alapszintköz 10 méter, a felezőszintvonalak távolsága 5 méter). Jelölése vékony, szaggatott, barna színű vonallal történik. Még pontosabb tájékozódást tesz lehetővé, ha kiegészítő, negyedelő szintvonalakat alkalmaznak, vagyis az alapszintvonal különbséget negyedelik (ha az alapszintköz 10 méter, a kiegészítő szintköz 2,5 méter). Jelölése barna színű pontsorral történik.

A szintvonalak tengerszint feletti magasságát számok mutatják. A számokat úgy írják a szintvonalra, hogy talpuk az alacsonyabb térszín irányába mutasson. Színük megegyezik a szintvonalak színével, tehát domborzat ábrázolása esetén barna.

A tenger közepes szintjével párhuzamos metszősíkok kijelölik a szintvonalakat. (Megjegyezzük, hogy a mélységet szintén kifejezhetjük szintvonalak segítségével. A tengerek mélységét kék színű szintvonalakkal ábrázoljuk.)

A domborzat "fent" és "lent" meghatározásához a szintvonalakra rajzolt, a lejtés irányába mutató kis vonalak, az eséstüskék nyújtanak segítséget. Az eséstüske mindig a lejtő irányába mutat.

A lejtőirányt jelzik:

• Vízfolyások, mert ezek mindig lejtőirányúak.


• Völgyek, metsződések, vízgyűjtők iránya.


• Az eséstüske.


• A tereplépcsők fogazata, mert ezek mindig lejtőirányúak.


• Szintvonalak magassági számainak talpa.


• A magassági számok összehasonlítása alapján is eldönthető.


• A nyergek, melyek mindig jelzik az emelkedés és lejtés irányát.


• A jel, mert ez mindig bemélyedést jelent.


• A tavak, a vizenyős, mocsaras területek, mert ezek általában mélyedésben találhatók.

A szintvonalas ábrázolás szabályai:

• A szintvonalak egymást sohasem keresztezhetik.


• A szintvonalak mindig zártak.


• A szintvonalak nem párhuzamosak.


• A minél meredekebb a terep, a szintvonalak annál közelebb helyezkednek el egymáshoz, illetve minél lankásabb, annál távolabb kerülnek egymástól.

Alapszintkülönbség meghatározása

Történhet az adott lejtő magassági számainak felhasználásával:

például két magassági pontunk értéke: A = 345 m, B = 287 m.

Különbségük: 345 - 287 = 58 m. A két magassági pont között 6 szintvonaltérköz található, ezért 58 / 6 = 9.666, felkerekítve 5-tel osztható számra az alapszintköz 10 m lesz.

Történhet a szintvonalszámok segítségével:

A két összehasonlítandó szintvonalunk értéke: 450 m, illetve 270 m.

Különbségük: 450 - 270 = 180 m. A szintvonalak közötti térközök száma: 18. Magasságkülönbség osztva a térközök számával, egyenlő lesz az alapszintköz értékével. Példánk alapján: 180:18 = 10 m.

A lejtőszög meghatározása

A lejtő iránya a szintvonalakra mindig merőleges. A lejtő magassága a szintkülönbség, azaz két szintvonal között függőlegesen mért távolság.

A lejtőalap a két szintvonal között mért vízszintes távolság.

A lejtőszög a lejtővonal és a lejtőalap által bezárt szög.

L = lejtővonal, a lejtő síkja
-> = lejtőirány
m = a lejtő magassága
a = a lejtő alapja
alfa = a lejtőszög

A felszín (terep) ábrázolása: a térkép

A földfelszín arányosan kisebbített, saját jelkulccsal ellátott, síklapon ábrázolt felülnézeti rajza a térkép. A térkép méretaránya jelzi, hogy a valóságnál hányszor kisebb, azaz milyen arányban kicsinyített az ábrázolt felszín. Az 1 : 40 000 jelölés azt jelenti, hogy a térképen mért 1 centiméter távolság a valóságban 40 000 centiméter (400 méter), vagyis a valóságosnál negyvenezerszer kisebb a térképi ábrázolás.

méretarány = térképen mért távolság / terepen mért távolság

A vonalas aránymérték a térkép méretarányában szerkesztett hosszmérték. Segítségével átszámítás nélkül is leolvashatjuk a lemért távolságot.
A domborzatot, növényzetet és a vizeket természetes, míg az emberek által létrehozott építményeket (épületek, kilátótorony, utak, stb.) mesterséges tereptárgyaknak nevezzük és téképjelek segítségével ábrázoljuk.
Alaprajzzal azokat a tereprészeket és tereptárgyakat jelölhetjük, melyek a térkép méretarányában kifejezhetők (erdők, rétek, kertek, mocsarak, tavak, települések, stb.).

A térképjelek többsége azonban nem tudja méretarányosan feltüntetni a tereptárgyakat (például várakat, egyedülálló házakat, hidakat, tornyokat, templomokat), mivel arányos kisebbítéssel szabad szemmel nem is látnánk. Ezeket a tereptárgyakat meghatározott alakú jelekkel (például oldalnézeti jelekkel, képjelekkel) ábrázoljuk (templomok, vadászház, magányos fa). Magyarázó jeleket használunk, például a barlangok () és a magassági pontok () jelölésére.
A domborzatot szintvonalakkal (egyenlő magasságú pontokat összekötő görbe vonalakkal) ábrázoljuk. Az alapszintvonalak közötti magasságkülönbséget külön feltüntetik, a turistatérképeken általában 10-20-25-50 méterenként követik egymást.

A lejtőirány a szintvonalakra mindenütt merőleges, az eséstüske jelzi a lejtés irányát. Minél közelebb haladnak egymás mellett a szintvonalak, annál meredekebb a lejtő (15°-nál meredekebb lejtők nehezen, a 30° -nál meredekebbek egyáltalán nem vagy csak technikai eszközökkel, erősen kapaszkodva járhatók be).

"Vízszintes" (vagy közel vízszintes) a turistaút, ha párhuzamosan halad a szintvonallal, s minél nagyobb szöget zár be vele, annál kaptatósabb. Kevésbé pontos és megbízható, inkább csak tájékoztató jellegű a domborzat színfokozatos (a mélység és magasság növekedésével egyre sötétebb) vagy domborzatárnyékolásos ábrázolása, ez utóbbi például a szintvonalak kiegészítője lehet, a meredek lejtőket így még szemléletesebbé tehetjük.

A térképen bizonyos tereptárgyakat meghatározott színekkel ábrázolunk. Barnával a domborzatot, zölddel a növényzetet, kékkel a vizeket, pirossal a határokat, közutakat, jelzett turistautakat. A nevek, feliratok, illetve a mesterséges tereptárgyak jelölése fekete színnel történik.

A névrajz a településektől - ha lehet - keleti irányban a térkép alsó és felső keretvonalával párhuzamosan szerepel, hegységeknél a csapásiránynak megfelelően található a névkiírás. A térképen különböző típusú, nagyságú és színű számokkal találkozunk. A szintvonalakra írt barna magassági számok az abszolút, tengerszint feletti magasságot fejezik ki, a számjegyek alsó része a lejtő irányába mutat. A magassági pontoknál kiírt fekete számok is a tengerszint feletti magasságot mutatják.

A bevágásoknál lévő fekete negatív (-), illetve a kiemelkedéseknél lévő fekete pozitív (+) előjelű számok a környező területekhez viszonyított relatív magasságot jelzik.

A folyóvizeknél feltüntetett fekete törtszámok számlálójában a folyó szélességét, nevezőjében a mélységét fejezik ki. (például: 15 / 4).

A nagyobb tavak, folyók, tengerek mélységét kék számok fejezik ki. Az egyenlő mélységű pontokat összekötő görbe vonalakon lévő számok alsó része a nagyobb mélység felé mutat.

A folyóknál a sodrásirányt fekete nyíllal jelölik. A nyílra írt fekete szám a vízfolyás sebességéről tájékoztat.

A vízeséseknél feltüntetett fekete számok a vízzuhatag relatív magasságát adják meg.

Hidaknál jelölt törtszámok számlálójában a híd hosszát (esetleg kötőjellel mellette a híd szélességét), nevezőjében a híd teherbírását jelölik.

Alagutaknál lévő törtszám számlálója az alagút hosszát, nevezője a szélességét fejezi ki.

Az erdők térképjele mellett feltüntetett törtszám számlálója a fák közepes magasságát, nevezője a fatörzsek átlagos vastagságát mutatja (20 / 0,2 , vagyis lombos erdőben átlagosan 20 méter magasak a fák, míg törzsvastagságuk átlagértéke 20 centiméter /0,2 méter/).

A térkép hálózata a fokhálózatot, turistatérképeknél a kilométer hálózatot jelenti. A térkép keretén a hálózati számokat jelölik.

A térkép felhasználásának egyik alapvető feltétele az északi irány feltüntetése. Ma a térképek többségén nincs külön feltüntetett északi irány, a térkép keretvonalai határozzák meg a világtájakat. Az oldalvonalak iránya az É-D irányt, az alsó és felső keretvonal a Ny-K irányt jelenti. A térkép feje, felső széle irányában van tehát az északi irány. Ha a térkép keretvonalai nem párhuzamosak a fővilágtájakkal, tehát nem "északfejesek", akkor a térképen külön fel kell tüntetni az északi irányt ().

Vannak térképek, ahol a hálózati északi irány mellett a földrajzi (csillagászati) északi irányt és a mágneses északi irányt, valamint a hálózati és a földrajzi észak, illetve a földrajzi és a mágneses észak közötti elhajlás értékét is feltüntetik (a hálózati-, földrajzi- és mágneses északi irány fogalmát).

Hálózati- és mágneses elhajlás

Hálózati elhajlásnak nevezzük a kilométer-hálózati vonalak és a földrajzi fokhálózat É-D vonalak és a földrajzi fokhálózat É-D vonalai által bezárt szöget (ľ).

Hálózati elhajlás

Mágneses elhajlásnak, vagy deklinációnak nevezzük a mágneses északi irány és a földrajzi északi irány által bezárt szöget.

Mágneses elhajlás

Minden természetes és mesterséges tereptárgyat a térkép nem tud jelölni, mivel az összes jel nem fér el rajta, ezért mindig a térkép jellege (autóstérkép, vízitúra térkép, stb.) határozza meg, hogy mi kerül rá. Turistatérképen így elsősorban azok a tereptárgyak szerepelnek, amelyekre a gyaloglás közben - például tájékozódás miatt - szükség lehet. A felszínformák, a természetes növényzet- és vizek ismerete a tájékozódást és az előrehaladást segíti. A környezetükből kiemelkedő hegykúpok, egyedülálló fák például kiváló tájékozódási pontok, ezért fontos a térképi jelölésük. Hasonlóan segíthetik a tájékozódást a patakok és folyóvizek is. A növényzet komoly mértékben befolyásolhatja mozgásunkat és tájékozódási lehetőségeinket. Ezért szükséges a fedettség és áthatolhatóság, a mezőgazdasági művelés alatt álló területek megkülönböztetése. A rétek, legelők jól átláthatók, s még a bokros, ligetes részeken is viszonylag könnyű a mozgás.

A fiatal erdők - főleg a fenyvesek - nehezen járhatók és tájékozódni sem lehet bennük.

A fiatal csemeteerdőket óvni kell, ezért ne közlekedjünk ilyen területeken!

Az irtások, tarvágások helyén a látási viszonyok jók, de az előrehaladás igen nehézkes és balesetveszélyes, tehát szintén elkerülendők.

Terepen való haladásunkat, s ezáltal a túra időszükségletét befolyásolhatja a talaj jellege, minősége is (például agyagos, vagy laza homoktalajok) ezért ezek jelzése is segíthet.

A források és turistautak jelölése nélkülözhetetlen a turistatérképeken. A turistautak mellett (főútvonalak: kék, piros; kevésbé fontos útvonalak: sárga, zöld) az útvonalakon elérhető célt, illetve célokat (összekötő út, lakott helyhez, turistaházhoz vezető út, kilátóponthoz vezető út) is feltétlenül ábrázolni kell.

Településeknél célszerű a buszmegállókat, vasúti állomásokat és megállóhelyeket, turistaszállásokat, valamint a település látnivalóit, nevezetességeit (templomok, múzeumok, stb.) jelölni.

Színjelzések:

Színjelzés	Turistaút
	Általában az Országos Kéktúra útvonala.
	Egy adott hegységet érintő turistautak jelzése.
	Kisebb tájegységet érintő turistautak jelzése.
	Csekélyebb jelentőségű turistautak jelzése.

Jelzéskódok:

Jelzés / szimbólum	Jelentés
	(Sáv): egy hosszabb (nem a kiindulópontra visszatérő) túraútvonalat jelöl.
	(Kör): forráshoz, kúthoz vezető leágazó utakat jelöl (újabban teli kör).
	(Kereszt): általában két (egyenes csíkkal jelölt) főbb turistaútvonalat köt össze, gyakran rövidítő út.
	(Négyzet): turistaházhoz, lakott településhez leágazó útvonalat jelöl (újabban teli négyzet).
	(L): romhoz, épületmaradványhoz vezető útvonalat jelöl.
	(Háromszög): hegycsúcsra, kilátóra felvezető leágazást jelöl (újabban teli háromszög).
	(Omega): barlanghoz vezető leágazást jelöl.
	(Háromnegyed kör): olyan körtúrát jelöl, mely visszatér a kiindulópontjára.

Jelzések elhelyezése:

A jelzéseket elsősorban az út melletti közvetlenül álló fákra, szemmagasságba festik. Amennyiben ez nem lehetséges, bármilyen tartós tereptárgyra, ami az út közvetlen közelében található. A jelzések feladata elsősorban, hogy az utak közti választást egyértelműsítse, emiatt egy elágazásban:

• ideális esetben mindkét irányban láthatunk jelzéseket;


• az elágazásban, kereszteződésben az út töréspontján nyilak mutatják a haladási irányokat;


• "kaput készítenek": egy kevésbé látható ösvényt mindkét oldalára jelzést tesznek, amivel az turistaút letérését hangsúlyozzák.

Akkor is találhatók több-kevesebb gyakorisággal jelzések, mikor nincs más lehetséges út.

Tanösvényeket is szoktak jelölni a turistajelzésekhez hasonlóan. Ezek általában szabályos négyzeten helyezkednek el, gyakori az átlós sáv, vagy egy alakzat, mely valaminek a kontúrja, például madár, vagy fa.

Az erdészet is készít jelzéseket:

• színes pontokkal jelölik ritkításkor a kivágandó fákat;


• körben csík található egy erdőrész sarkán, szélének töréspontján álló fákon;


• TV betűk találhatók a természetvédelmi övezet határán.