Modern Biblia (vicc)

A Biblia az emberiség ősi egyetemes értékekeit megörökítő forrás, melyet a Föld első írástudó népe hagyott ránk eredeti formájában. A Biblia szó képének jelentése e nép nyelvén: " a Mennyei Bölcsesség Szava". Országuk már egyszer az özönvíz előtt hatalmas volt és nagy tudásukkal békességben uralkodtak mindazokon a testvérnépeken, akik – a mai történelmi elnevezések szerint – Szkítiában, Sarmatiában, Médiában és Egyiptomban laktak. Értelmezni tudták az álmot és a csillagok állását. Jézus születésekor az ő királyaik látogatták meg a szent családot ( a Biblia szerint Háromkirályok vagy mágusok).

A Biblia megírása Isten vezérletével történt, és így az igazságot szó szerint vagy átvitt értelemben közvetíti az emberiségnek.

A Káldeusoktól más ókori népeken keresztül ( görög, héber, szarmata stb.) terjedt tovább, lefordítva más nyelvekre, szájhagyomány és az írások időnkénti torzítása, átformálása útján.

Az utóbbi időkben sok keresztény nézetét erősen befolyásolták az ún. bibliakritikusok. Ezen változás ellenhatásaként egy fundamentalista irányzat is kialakult, amelynek fő célja a Biblia szó szerinti tökéletességének bizonyítása és az eredeti bibliai szövegekhez való visszatérés.

Idővel a Biblia értelmezése vált a protestáns és a katolikus felekezetek közötti hagyományos különbségek kulcspontjává. Míg előbbiek úgy hiszik, hogy a Biblia önmagáért beszél, utóbbiak azt tartják, hogy az Egyház feladata a Bibliát megfelelően értelmezni.

A Biblia (koiné görög βιβλίον tekercs szóból) azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak és ennek okán szentnek fogad el, tehát a hit és az erkölcs területén általános mércének tekint. A Bibliát „szent” jellegéből kifolyólag Szentírásnak is nevezik.

A zsidó és a keresztény Biblia terjedelme nem azonos, mert a Biblia könyveit meghatározó kánont nem egyformán határozták meg. Így a héber Biblia – a Tanakh – azokat az Izrael népének adott isteni kinyilatkoztatásnak tartott írásokat tartalmazza, amelyek a kereszténység előtti időben, Izrael vallási közösségében keletkeztek.

A kereszténység is szentnek és sugalmazottnak vallja a zsidóság Bibliáját, de mellettük ugyanilyen isteni tekintélyt és kötelező mércét tulajdonít azoknak az 1. században keletkezett írásoknak, amelyek Jézus életéről és tanításáról „tanúskodnak”, és amelyeket a hagyomány szerint az apostolok vagy azok tanítványai írtak, vagy jegyeztek le. Így a kereszténység két részre osztja a Bibliát: a zsidó Bibliát magában foglaló Ószövetségre (Ótestamentum) és az apostoli írásokat tartalmazó Újszövetségre (Újtestamentum).

A Biblia tehát két fő részből áll: Ószövetségből és Újszövetségből (más néven: Ótestamentumból és Újtestamentumból).

Az Ó- és Újszövetség megjelölés Isten Izraellel (Mózes második könyve 24,8 alapján) és a keresztény egyházzal kötött szövetségére utal (Máté evangéliuma 26,28 szerint), a latin „testamentum” (azaz „végrendelet”^[1]) szó pedig azt fejezi ki, hogy ezek az írások szent hagyatékok, amiket a keresztények hite szerint Isten Izraelre és az őskeresztény egyházra hagyott. A „testamentum” elnevezést a Vulgata (a Biblia latin nyelvű fordítása) nyomán használják.

Míg az Ószövetség az Izrael népével kötött szövetség keretén belül adott kinyilatkoztatásokat (Isten cselekedeteit és prófétái által közölt üzeneteit) örökíti meg, addig az Újszövetség a keresztény egyházzal kötött szövetség keretén belül közölt kinyilatkoztatásokat (Jézus életét, az ősegyház tapasztalatait, az apostoli tanításokat, az egyház további útjára vonatkozó jövendöléseket) tartalmazza. Egyes történetek, próféciák többször is – esetleg különböző nézőpontból és írótól – szerepelnek a Biblia különböző könyveiben. Egyes részek a lehető legnagyobb tömörségre törekedve adnak információt a történelmi eseményekről, míg más részek művészi rajzolatot nyújtanak az ember és kor természetéről (például: szerelemről).

Az Ószövetség 39 (zsidó Biblia és a Protestáns Ószövetség) vagy 45 illetve 46 könyvet (a katolikus fordítás tartalmazza a Makkabeusok I-II. könyvét, Tóbiás könyvét, Judit könyvét, a Bölcsesség könyvét, Jézusnak, Sirák fiának könyvét és Báruk könyvét, amelyek a protestáns fordításban nincsenek meg; Jeremiás könyvét és Jeremiás siralmainak könyvét pedig néha egynek, néha kettőnek számítják), az Újszövetség pedig 27 iratot tartalmaz.

A Biblia könyvei mintegy 1500 esztendő folyamán, az Kr. e. 2. évezredtől az Kr. e. 4. századig Izrael népe körében, a Kr. u. 1. században pedig az őskeresztény egyház körében keletkeztek. A hagyomány szerint körülbelül negyven személy írta a Biblia könyveit; voltak közöttük papok, királyok, orvosok és egyszerű közemberek is.

A bibliai könyvek régebben folyamatos szövegét az áttekinthetőség érdekében szerkezetileg tagolták. Ez első lépésként azt jelentette, hogy az egyik canterbury érsek, az 1228-ban elhunyt Stephen Langton az iratokat fejezetekre (részekre) osztotta. Majd századokkal ezt követően az egyes fejezeteket versekre bontották. Az Ótestamentum kapcsán ezt a munkát az 1541-ben meghalt Santes Pagnino, az Újszövetséget illetően pedig 1551-ben Robertus Stephanus végezte el.

A Biblia könyveit a 16. században, az első nyomtatott bibliakiadások idején számozott fejezetekre és úgynevezett versekre osztották, amelyeket szintén számok jelölnek (például Máté evangéliuma 26,28; azaz Máté evangéliuma 26. fejezet, 28. vers).

A fejezetek általában a bibliai könyvek tartalmilag elkülönülő nagyobb egységeit választják szét, míg a versek általában mindenféle tartalmi szempont nélkül megállapított néhány mondatos szakaszok, amelyek a mondatok könnyebb visszakereshetőségét és a különböző bibliai részek közötti kereszthivatkozások (konkordancia) készítését szolgálják. A versek számozása a katolikus és protestáns bibliakiadásokban megegyezik. A verseket követő kereszthivatkozások viszont az egyes bibliakiadásokban eltérnek, és nem is minden kiadásban találhatóak meg.

Teljes Biblia a neten