Alig múlik el olyan nap, hogy ne hallanék a paradigmaváltás szükségességéről. A kifejezést használó általában maga sem tudja pontosan, hogy mi a furcsa szó pontos definíciója, de minden kornak megvannak a divatos hívószavai, ez is azok közé tartozik. Használjuk addig, amíg közhellyé kopik, aztán a széles közvélemény elfeledi. Mai használatában egyébként azt értik a fogalom alatt, hogy gyökeres, mélyreható átalakulásra van szükség. De valóban ez a paradigmaváltás?

Thomas Kuhn szerint - aki a fogalmat az 1960-as években ismertté tette - a paradigma a tudomány művelői között kialakult közmegegyezés arról, hogy egy tudományágon belül milyen álláspontokat lehet elfogadni. A tudás ugyanis a fejlődése során új ismeretekkel bővül, olykor furcsaságokkal is, ezáltal anomáliák - megmagyarázhatatlan tények, megoldhatatlan kérdések - képződnek. Önmagában ez a tudomány természetéhez tartozik, az anomáliák jó része ugyanis idővel megoldható a paradigma keretein belül. Mi történik akkor, ha nem? Ilyenkor a paradigmába vetett bizalom meginog, változásra van szükség. Az új paradigmát azonban nem könnyű felismerni, a merész újdonságok gyakran sarlatánságnak tűnnek.

A paradigmaváltás általában karizmatikus tudományos személyiség megjelenését is jelenti, aki tisztában van azzal, hogy a probléma csak a tudományterület teljes újrarendezésével oldódhat meg. Minden új paradigma gyors ütemben képes a legtehetségesebbeket, különösen a fiatalokat maga mellé állítani. A paradigmaváltás akkor következik be, amikor a tudósok többsége elfogadja az új paradigmát. Kuhn a fogalmat a tudomány világára alkalmazta, de ma már szinte az élet minden területén használják.

Nos, ennyi a paradigma elméletéről elég is, inkább azt nézzük meg, hogy valóban paradigmaváltás előtt állunk-e? Nos, az anomáliák mindenütt elszaporodtak, a válságtünetek a társadalom, a gazdaság, a kultúra minden területén jelen vannak. Mindeközben a világ egyre összetettebb kihívások előtt áll. Meg kell őriznünk a természeti környezetet közel hétmilliárd ember élelmezésével együtt. Csökkenteni kell az éhezők számát, javítani az egészségügy helyzetét a fejlett és fejlődő országokban egyaránt. A megoldást hordozó gyökeres változásra azonban még nem szánták el magukat a döntéshozók, a megszokott keretekhez ragaszkodók még erősebbek, mint a változást akarók. Bármilyen irányba nézünk, nem találjuk azokat a sodró személyiségeket sem, akik az új paradigmát megfogalmaznák, elfogadtatnák, követőket vonzanának.

Ez a helyzet azonban már valóban a váltás előszobája, valószínűleg már ott vannak a világban azok az egyéniségek, akik az élet bizonyos területein kialakítják az új kereteket. Az egyetemeknek vezető szerepet kell vállalniuk a megoldáskeresésben, a következő generáció vezetőinek nevelésében. Nekik kell felmérni, megérteni a helyzet komolyságát és megbirkózni a problémákkal. Melyek az egyetemek előtt álló legfontosabb feladatok? Egyáltalán, nekünk itt a Szent István Egyetemen van ebben valami szerepünk?

A közelmúltban a világ neves egyetemeinek tudósait arról kérdezték, hogy szerintük melyek lesznek az elkövetkező évtizedek főbb tudományos feladatai? Nos, a válaszok nagyon érdekesek voltak, mondhatni, hogy egyetemünk profiljába vágók.

A világnak fel kell lépnie az évszázad egyik legalattomosabb és legalulbecsültebb problémája, a globális talajleromlás ellen. - mondta a Berkeley tudósa. Az emberiség a művelhető földek felső talajrétegének már több mint egyharmadát elhasználta, s évente további 0,5 százalékkal csökken a hasznosítható területek nagysága. A zöld forradalomnak - a kemikáliák térnyerésének - köszönhetően teljesen különvált a mezőgazdaság a talaj gondozásától. A hozamnövekedés érdekében bevetett intenzív műtrágyahasználat és a gépesítés leegyszerűsítette és lepusztította a talaj élővilágát, csökkentette a talaj eredendő termékenységét. A tradicionális mezőgazdaság se nem fenntartható, se nem elég rugalmas. A táplálékellátottság biztosítása és a környezet védelme nagyon alaposan megtervezett mezőgazdasági gyakorlatot igényel a meglévő talajpusztító, műtrágyázó módszerek helyett.

A kormányzatoknak sokkal jobban támogatniuk kell a talajkutatásokat, és elfogadtatni azokat a módszereket és technológiákat, melyek kedvezőek a talaj élővilágára, és megőrzik a talaj ökoszisztémáját. Az elkövetkezendő néhány évtizedben a talaj felső rétegét kímélő vetési és organikus módszerek segíthetnek a talaj termékenységének visszaállításában, s hogy elég szerves anyag halmozódjon fel a talajban. Az ökológusok számára az egyik legnagyobb probléma, hogy sok faj eltűnhet anélkül, hogy igazán megismertük volna. A Földet egyre inkább ember formálta tájak jellemzik, melyeket behurcolt fajok tömege és toleráns bennszülött fajok foglalnak el.

Vajon, mi magyarok miként viszonyuljunk ehhez a változás előtti állapothoz. Nos, a paradigmaváltás nem kizárólag a nagy kulturális központok kiváltsága, akár Kelet-Közép-Európából elindulhat a megújulás. Ezt még nem tudhatjuk, de az bizonyos, hogy annak morális és kulturális fundamentumra kell épülnie, ami manapság nehezen képzelhető el. Nyilván sokan vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a rendszerváltástól eltelt két évtized tapasztalatai semmi jóval sem biztatnak. Ebben nem osztom a pesszimisták véleményét, az emberiség sokszor bizonyította, hogy képes a legváratlanabb megújulásokra.

Az új eszmék nem a semmiből születnek, azok mindig a már meglévő paradigma alapos ismeretéből teljesednek ki. Az is nyilvánvaló, hogy a társadalmi-gazdasági folyamatoknak is van érési ideje, nem tudhatjuk, hogy mikor jön el a váltás pillanata. Addig is mindent meg kell tennünk, hogy a legjobb ismeretanyagot adjuk diákjainknak, akiknek egyaránt helyt kell állniuk a még létező paradigma keretei között és a felkészülten kell várni a váltást is.

A vezető egyetemek professzorai szerint az elkövetkezendő évtizedben kutató egyetemekre lesz szükség. Ezekre hatalmas feladatok várnak, miközben az állami forrásokból nemzetközi szinten is egyre kevesebb a pénz. Emiatt át kell értékelniük a saját kutatásaikat és az oktatási programjukat. Napjaink globális problémáinak összetettsége sokkal nagyobb együttműködést igényel a különböző tudományterületek között. Az egyetemeknek és a pályázatok kiíróinak ezért támogatniuk kell a tudományterületek közötti együttműködéseket. Ez karunk szerepét is felértékeli, hiszen minket mindig jellemzett egyfajta integráló, koordináló szemlélet. Egyetemünknek, amely a rendszerváltás óta kiválóan vett minden akadályt, és pozícióját egyre erősítette, most meg kell szereznie a kutatóegyetemi státuszt. Hiszem, hogy oktatási intézményünk erre minden szempontból felkészült, és karunk ebben az új feladatkörben egyik erőssége lesz!

Dr. Villányi László

dékán