A JÁSZ észak-iráni eredetű nomád nép volt eredetileg. Nevük ászi néven ismert Ázsiában, amelyből az ász, jász változat alakult ki. A legkorábban ismert szállásterületük a mai Kazahsztán déli területén, a Karatau hegység környékén volt.

Időszámításunk 1. sz.-ában Európába jöttek. Egy részük a Kaukázusban a velük rokon alánokkal telepedett meg.

Magyarországra a 13. sz. folyamán jutottak el és telepedtek meg. Emléküket a tartotta fenn.

A hazai jászok nyelve, mint azt középkori nyelvemlékek alapján meg lehetett állapítani, a kaukázusi alánokkal mutat szoros kapcsolatot. A jászok magyarországi előfordulását jelzik a jász előtagú vagy jászból képzett helyneveken kívül még az Oszlár, Eszlár, Varsány településnevek is.

JÁSZOK megnevezéssel illették a Jászság lakóit azután is, hogy azok nyelvi, etnikus különállásukat elvesztették, és beolvadtak a környező magyarságba.

Daban horz! Jó napot! - így köszönthették egymást a jászok a 15. századi Magyarországon.

A magyarországi jász etnikai csoport máig egyetlen nyelvemlékét, a jász szójegyzéket Fekete Nagy Antal fedezte fel 1957-ben az Országos Levéltárba került körmendi Batthyány-levéltár 1422. január 13-án, Budán kelt oklevelének hátoldalán. A felfedező által besenyőnek vélt szójegyzéket Németh Gyula dolgozta fel, az oszét nyelv segítségével megfejtette jelentését, majd közzétette.

A kétnyelvű, jász-latin szójegyzék mintegy 40 névszót, köszöntési formulát és birtokos névmást tartalmaz. Tulajdonosa minden bizonnyal a Piliscsév környéki jászokhoz, a mai napig is létező Jászfaluba készült utazni.

A Jászok Egyesülete reprint formában közzétette a jász nyelvemléket.

Lehel kürtje és kultusza

A Jász Múzeum féltett kincse a jászkürt, melyet a Lehel monda terjedése kapcsán a XVII. századtól már Lehel kürtjeként tartanak számon. Lehel méltóságjelvényként szolgáló legendás kürtje a vezér fogságába esése után valószínűleg idegen kézre került. Évszázadokon át több kürtöt is összefüggésbe hoztak vele. A 16. századig csak jászok kürtje néven tartották számon, s máig nincs bizonyíték arra, hogy a jászberényi kürt Lehel vezéré lett volna.

A tudományos kutatás jelenlegi álláspontja szerint a 43 cm hosszú, elefántagyarból, díszesen faragott kürt a XII. században Kijevben készült. Feltehetően olyan műhelyben, ahol a mesterek jól ismerték a bizánci díszítőművészet stílusjegyeit, de azokat a helyi igényekhez igazítva alkalmazták. A díszes kürt valószínűleg az orosz-jász (alán) kapcsolatok révén került valamelyik jász vezérhez, s így azt a Magyarország területére költöző jászok magukkal hozták.

A Jászkürt, mint a jászok legbecsesebb ereklyéje, egyben a jászkapitányok méltóságjelvénye is volt. Ünnepi alkalmakkor oldalukon vagy vállukon viselték, mint hatalmuk jelképét. A jászok jeles alkalmakkor a Jászkürtből itatták meg kedves vendégeiket. A Jászkürt, mint a Jászság és a jászok összetartozásának legfőbb jelképe a pecséteken, a települések címerein és zászlóin is megjelent, de rákerült számos oklevélre és használati tárgyra is.

A kürt hangszerként való említése már a történeti munkákban is előfordul. Sokáig az a mendemonda járta, hogy Lehel vezér volt az, aki utoljára megfújta, s nincsen emberfia, aki hangot tudna kicsalni belőle.

A kürt a XVII-XVIII. században még a jászberényi Nagytemplom falán függött, a XIX. század elejétől azonban a Városházán tartották, 1874-ben pedig a város által alapított Jász Múzeum gondjaira bízták. Közismert az a hiedelem, hogy a Jászkürt mitikus erővel bír, mert aki belőle Zagyva vizet ivott, "azonnal jásszá lett tőle".

Irodalom: Németh Gyula: Eine Wörterliste der Jassen, der ungarländischen Alanen (Klny. Berlin, 1958); Czeglédy Károly: Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig (Bp., 1969).

Jászokkal, a jász kultúrával kaécsilatos linkgyüjtemény

Te jász vagy?