Belvárosi Színház

A Vagina Monológok egy rendkívül sikeres színpadi darab, amely New York-i írónő és feminista Eve Ensler (1952) azonos címen megjelent könyve alapján készült.

Első alkalommal 1996 végén vitték színre egy Off-Broadway színházban. A színdarab az évek során egyre sikeresebbé vált, úgy hogy már ismert közszereplők működtek közre különböző színpadi változatokban.

A Vagina Monológok című darabot több mint 20 országban játszották és játsszák folyamatosan. Legelőször itthon, 2001-ben került bemutatásra. Az eredeti előadás most Budapesten, a Belvárosi Színházban látható.

Eve Ensler darabja azt színleli, hogy a feministák által szorgalmazott nõi egyenjogúságról szól. Ez az idõközben Magyarországon is publikált és bemutatott darab azonban nem más, mint a nõi homoszexualitás színpadi megnyilvánulása. A „Vagina Monológok” a leszbikusságot ünneplik. A leszbikusság pedig nem egyéb, mint az utódok nevelésével járó felelõsségtõl elszakított, kizárólag az örömszerzést hajhászó, öncéllá vált nemiség nõi változata. A háttérhatalom által birodalommá
átalakított Egyesült Államok a hanyatló Római Birodalomhoz hasonlóan elindult a dekadencia útján. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy ma már a homoszexualitás kultuszát is exportálja.

Ensler darabja feminista párti szemináriumként agitál a leszbikusság és a maszturbáció mellett. Szereplõi a fogamzást és a megtermékenyülést a legmegvetõbb kifejezésekkel illetik, és a darabban a normális férfi-nõi kapcsolat is kimerül a megerõszakolás és a szexuális brutalitás emlegetésében. Az elitélendõ heteroszexuális kapcsolat jelképe Ensler darabjában a boszniai tábor, ahol tömegesen megerõszakolták a nõket. A leszbikusság viszont végig a legdicséretesebb és leghízelgõbb módon van bemutatva. Még a gyermek pornográfia is megengedett, ha annak elkövetõje és fogyasztója egy felnõtt nõ és nem egy felnõtt férfi.

Az elmúlt két évtized során a pornográfia terjesztõi és védelmezõi meg tudták szilárdítani helyzetüket az egyetemeken arra hivatkozva, hogy információt nyújtanak az élet egyik eddig elhallgatott oldaláról. És minthogy az egyetemek elsõdleges feladata az ismeretek továbbadása, ezért a pornográfiát, mint ismeretek és tapasztalatok közvetítõjét, szintén nem szabad távol tartani az oktatástól. Ha valaki keresi mindennek a mélyebb értelmét, akkor rájön, hogy a politikai ellenõrzés egyik formájával áll szemben. Az olyan hatások, mint amilyeneket Ensler darabja közvetít, meggyöngítik az egyén magasabb rendû lelki struktúráinak a kontrollját ösztönei felett. A szexuális ösztön és az erõszak szoros kapcsolatban áll egymással, és ezt a kapcsolatot az emberiség már régóta ismeri.
Többek között ezért volt az, hogy a katolikus egyház - és a többi igazi egyház - az erényt és az önmegtartóztatást vállalta fel.

A háttérhatalom már gyermekkoruktól arra szoktatta õket, hogy tagadják meg nõiességüket, legyenek olyanok, mint a férfiak. Mindez nem maradt szexuális következmény nélkül nõk milliói számára. Az elmúlt 20 év során az új világrend szorgalmazóinak sikerült megszilárdítaniuk ellenõrzésüket az egyetemek, különösen a campusok-ban élõ diákok felett. A feministák de Sade márkihoz hasonlóan (arról a francia arisztokratáról van szó, akirõl a szadizmust elnevezték) azt vallják, hogy a nõ „gyönyört nyújtó gépezet”. Abban különböznek csak a kegyetlen de Sade márkitól, hogy kinek nyújtson gyönyört ez a gépezet.

Azok a népek, amelyeknek a kultúrája nem hajlandó befogadni ezt az egyszerre enervált és agresszív, morbid és dekadens exportcikket, valójában a háttérhatalom új világrendjét utasítják el. Többek között azért szállnak szembe a terjeszkedésével, mert meg akarják õrizni az utódnevelés felelõsségével párosult szexuális élet
diszkrécióját, intimitását, sõt szentségét. Ha elterjedne más világkultúrákban is a háttérhatalom által szorgalmazott homoszexualitás, akkor a leszbikus nõk - legalább is formailag – a férfiakéhoz hasonló „függetlenségre” tennének  szert.

Ha például a hagyományait õrzõ iszlám világ átvenné ezt az amerikai lobogóval takaródzó, de valójában a nemzetközi pénzhatalmat képviselõ kozmopolita értékrendet, akkor a születési arány éppen úgy lecsökkenne az
iszlám országokban is, ahogyan a mesterségesen dekadenciába hajszolt Nyugat társadalmaiban. Ebben az esetben az iszlám kultúrkörhöz tartozó családok is elindulnának a hanyatlás és a szétesés útján.

A „Vagina Monológok” szomorú képet nyújtanak a feminizmus zsákutcájáról. Ezeket a monológokat úgy is felfoghatjuk, mint a nõi nem jelenlegi nemzedékének a segélykiáltását a valódi szerelem iránt, miután ennek a nemzedéknek szembesülnie kellett a feminizmus csalásával. Ez a csalás rávette, hogy elidegenítse magát természetes társától, a férfitõl, és hogy a magány elõl a leszbikus kapcsolatba meneküljön. Eve Ensler hatásvadászó szövegei a valódi szerelemre éhes nõk számára egyfajta hamis ingert jelentenek, a szexuális intimitás mesterséges pótlékát. Az életre készülõ fiatalabb leányok számára pedig bevezetõ tanfolyamként szolgálnak a nõi homoszexualitásba.

Eve Ensler az általa készített interjúkra hivatkozva azt állítja, hogy segít megmenteni a nõi nemi szerveket a kulturális elhanyagolástól. Így például a „színmû” bemutat egy oktató szemináriumot (workshop-ot), ahol a nõk kézitükörrel vizsgálják önmagukat. Intim testrészüknek beceneveket adnak, és képzeletben felöltöztetik õket. A New York-i Madison Square Garden-ben 18.000 nõ kiáltotta szinte extázisban saját nemi szervének a nevét. Ha azonban belegondolunk, akkor valójában arról a bizonyos férfi testrészrõl volt szó, amelyet elveszítettek, és az élet természetes rendje szerint, hiányzik nekik.

A pornográfia nem vezet harmonikus kielégüléshez. Egy adott kép vagy film elsõ lépésként izgalmat okozhat, de a stimuláció fenntartása egyre intenzívebb és erõszakosabb változatokat követel. Így a viszonylag normálisnak tekinthetõ pornográfia átadja a helyét olyan változatoknak, amelyek már eltorzítják a szexualitást, és agresszív magatartáshoz vezethetnek. Ha valaki folyamatosan pornográf hatásoknak van kitéve, végül is teljesen irreális világba kerül, ahol az erõszak minden formája elfogadott, szokásos, sõt mindennapi. A pornográfia azt sugallja, hogy a nõk a válogatás nélküli nemi életre hajlamosak, ami nem felel meg a valóságnak.

Sok nõi kortársunk már megtapasztalta, hogy milyen kapcsolat van a pornográfia és az erõszak között, miután partnerük a pornográfia rendszeres fogyasztójává vált.

A pornográfia azonban hatalmas üzlet is. A háttérhatalom berendezkedése az Egyesült Államokban nyomon követhetõ a nemi kapcsolat elüzletiesedésében, és a szexuális örömök árucikké válásában. Ezen az úton jár a Vagina monológok című darab is, sőt túllép az üzleten, az egyén lelkébe égeti bele magát, talán örökre befeketítve azt.

Eve Ensler darabjának tehát az igazi célja az élet normális rendjét kifejezõ és fenntartó keresztény erkölcs gyökereinek az eltávolítása, és az új nemzedékek megfosztása hagyományaiktól, természetes erkölcsi táptalajuktól.

A végeredmény ugyanis az, hogy az egyént önmagával szemben való kritikátlan engedékennyé téve szétroncsolódik a fiatal személyiségének védekezõ rendszere, amely a szemérem, az intimitás és a mértékletesség eszközével őt meg tudná védeni a az ösztönökre alapozott kizsákmányolással szemben. Ilyen megvilágításban Eve Ensler nem felszabadítónak, hanem gyarmatosítónak tekintendõ, aki elõkészíti az utat az egyén szexuális és politikai kolonizációjához, gyarmati függésbe taszításához.