Talán hihetetlen, de még 2010-ben is akad olyan jogvédő szakember, aki azzal érvel a hangfelvétel-másolás ellen, hogy az ugyanolyan lopás, mintha a kocsinkat vinnék el a ház elől.

A "szellemi tulajdon" (intellectual property) fogalma valóban létezik, használjuk, de tudnunk kell, hogy ez a tulajdonforma jelentősen különbözik a fizikai tulajdonlástól - különbözik alaptermészetét tekintve is, és a jogrendszer is lényeges különbségeket tesz a kettő között.

Kezdjük az utóbbival: a szellemi tulajdon védelmével a jogrendszerek csak néhány száz éve foglalkoznak (és míg a fizikai tulajdonlás alapvető szabályai többezer év alatt alig változtak, a szellemi tulajdon keretrendszere folyamatosan módosulgatott). Törvényeink jelenlegi állapotában a szellemi tulajdon egyik legfontosabb jellemzője, hogy jóval korlátozottabb, mint az ingó- vagy ingatlantulajdon.

Elsőként említendő az időkorlát: míg a fizikai javak időbeli korlátozás nélkül, korlátlanul örökíthetőek évszázadokig, évezredekig az utódokra, addig a szellemi tulajdon egyértelműen be van korlátozva: jelenleg a szerző halála után még hetven évig lehet élvezni egy-egy alkotás hasznát. Ez az időtartam régebben ráadásul jóval rövidebb volt, és jelenleg is vannak törekvések a lerövidítésére.

Egy másik fontos különbség a szellemi tulajdon személyhez fűződő jellege. Egy házat, egy autót vagy egy babaruhát úgy vehetek meg, hogy a továbbiakban hozzá semmi köze nem lesz az eredeti tulajdonosnak - szellemi tulajdonnal ezt nem tehetem meg, ugyanis ennek a tulajdonformának léteznek elidegeníthetetlen elemei. Ilyen például a névfeltüntetés joga - az eredeti szerzőt a mű minden nyilvános megjelentetésekor fel kell tüntetni.

Talán a legjelentősebb különbség az úgynevezett szabad felhasználás lehetősége. Minden szerzői jogi rendszer része ez a fogalom, és éppen azt jelenti, amitől a jogvédők háta óriásit borzong: mások szellemi tulajdona szabadon használható, ha csak magáncéljaink vannak vele, nem hozzuk nyilvánosságra a dolgot, és nem akarunk pénzt keresni vele. Bizony, bizony, ezt a kocsit elvihetjük a ház elől, és furikázhatunk rajta, ha nem akarjuk eladni - hogy az eredeti példát idézzük.

Ez a lehetőség pedig a jogvédők érvelésének egy alapvető jogfilozófiai pontatlanságára mutat rá. Ők ugyanis - szándékosan vagy véletlenül - de összekeverik a tulajdon alapvető funkcióit.

Az emberi társadalmak ugyanis a tulajdonnak többféle funkcióját ismerik - ezek néha összekeverednek, néha pedig a maguk tisztaságában jelennek meg. Az egyik ilyen funkció az, amit mindannyian közelebbről ismerünk - a tulajdon élvezete. Ha veszünk egy tévét, azt nyilvánvalóan azért tettük meg, mert nézni akarjuk. Ha autót vásárolunk, azzal el szeretnénk jutni különböző helyekre. A lakásban lakni szeretnénk - és így tovább.

A tulajdon egy másik funkciója a jövedelemszerzés: ha valamit azért veszünk meg, hogy utána valamilyen többletjövedelemhez jussunk általa. Az autókereskedő nem azért vesz autókat, hogy járjon velük, hanem hogy magasabb áron eladja őket. Van, aki azért vesz lakásokat, hogy azokat bérbe adja, és így jusson egy kis pluszpénzhez. Részvényt pedig kimondottan azért veszünk, hogy vagy osztalékból, vagy értékesítésből, de jól járjunk.

A funkciók néha keveredhetnek is: a ház, amelyben lakom, ingatlanboom esetén akár jelentős értéknövekedésen mehet át, így kiköltözésem után több pénzem lehet belőle, mint amennyit beleraktam.

A helyzet az, hogy a szellemi tulajdon ingyenes eltulajdonítása erkölcsileg egyáltalán nem érinti meg a társadalom többségét - az emberek többnyire ugyanis a tulajdonnak az első funkcióval találkoznak - hiszen fogyasztanak, folyamatosan, és csak kevesen foglalkoznak befektetésekkel -, ez az első funkció pedig teljesen érzéketlen a másolásra. Ha ugyanis lemásolok egy felvételt, akkor én megnyertem magamnak azt az előnyt, hogy élvezhetem az alkotást; míg az eredeti darab tulajdonosa nem szenved kárt, ugyanúgy tudja élvezni a tőle lemásolt alkotást.

A második funkció az, amelyik egy másolást követően csorbát szenved. Ha ugyanis hozzájutottam egy mű másolatához, akkor a mű eredetijének tulajdonosát elképzelhető, hogy a hasznosítás szempontjából valamekkora mértékű kár érte - ha a másolat ugyanis a birtokomban van már, akkor utólag kisebb valószínűséggel fogom kifizetni az árát a boltban.

A közgondolkodás tehát ezzel a második funkcióval egyáltalán nem kalkulál - azért nem, mert a tulajdon hasznosítási funkcióival nem szembesül nap mint nap, és azért sem, mert a másolathoz többnyire nem az eredeti tulajdonostól jut hozzá -, így hiábavaló is volna bármiféle társadalomfelvilágosító-átnevelő másolásellenes program beindítása, a hétköznapi logika ennek lehetséges érveit hamar kiüti. És egyébként is, ismételjük meg még egyszer: szerzői alkotások magáncélú másolásához minden állampolgárnak törvényben biztosított joga van.