„Miért emel oly magasra , hol nem tarthatom fel magam” - reagált Széchenyi Kossuth híres jelzőjére: a legnagyobb magyar. A sors fintora, hogy az utókor mégis felemelte.

Talán nem véletlen, hogy a 21. század hajnalán az atomizált, individualizált, paradox módon közösségre vágyó, de annak létrehozására képtelen magyar társadalom akkori politikai képviselője, a polgári kormány róla nevezte el a gazdaság és az ország megújításának programját: a Széchenyi tervet.

Tevékenysége a nemzetért olyan magasra emelte, hogy a nemzet fogalmát konstruálók „kelléktárából” kihagyhatatlan személye. Hosszú idő után az első ember, akinek a fejében koncepció volt a modern Magyarország megteremtésére.

Az 1791-ben már egyszer felmerült gondolat, miszerint alapítani kéne egy Tudományos Akadémiát. 1825-ben, az első reformországgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál a főurakat ostorozó beszédének a határa Széchenyi azonnal reagál, és felajánlja birtokai egyéves jövedelmét a célra. Intő példa a mai magyar elit számára, hogy saját erőből finanszírozott valamit a nemzetért. Két év múlva gründolja a Nemzeti Kaszinót, ami annak a nem titkolt szándéknak volt az eszköze, hogy erősítse az országért tenni akaró, befolyásos emberek összetartozását, kapcsolatát. Nem egy (manapság nokiás dobozokban elrejthető összeg) generálta, páni félelem okozta szövetségét, hanem a nemzetért valóban tenni kívánók előremutató összetartozását. 

1835-ben a volt Állattenyésztő Társaságot, melynek elnöke is volt, átalakítja Magyar Országos Gazdasági Egyesületté. A következő évtized a Duna szabályozásával, a Lánchíd építésével, a selyemhernyó-tenyésztés meggyökereztetésével telik. Gondolatai lejegyzését sem hanyagolta el: 1830-ban jelent meg a Hitel, talán legnagyobb hatású munkája a magyar állapotok megreformálásának módjáról. Egy évvel később gróf Dessewffy József támadására reagálva írta meg a Világot. Emellett írt a lótenyésztésről, a hernyókról, a nemzeti színház ügyről.

1848 tavaszán bízva a lehetséges magyar nemzeti önállóság létrejöttében – kétségek között vergődve is – elvállalta a Közlekedésügy- és közmunka tárca koordinálását. Minisztersége alatt egyre jobban gyötörték a félelmek a dinasztiától való elszakadás miatt: Kossuth, elválaszthatatlan ellenfele politikáját végzetesnek ítélte meg, így 1848. szeptember 4-én betegszabadságot kért és kapott.

Élete fonala megtört: a Bécs melletti Döblingbe, a Görgen gyógyintézetbe került már másnap, szeptember 5-én. A hosszúra nyúlt szellemi betegségből csak lassan lábalt ki: az ötvenes évek végén megírta a Hitel és a Világ mellett a legnagyobb figyelmet kiváltó művét, az Ein Blicket.

1860. április 7-ről 8-ra virradó éjszaka önkezével vetett véget életének. Szimbolikus a halála: véget ért a Bach-korszak, lezárult a kísérlet egy modern Magyarország megteremtésére, véget ért az önkény a sikertelen, de a nemzet kohéziós erejét megsokszorozó szabadságharc után.

Újító szelleme, kifogyhatatlan energiái, mély gondolatai és koncepciói példaként állnak előttünk, 21. századi magyarok előtt. A százötven év letelt: remélem ez is szimbolikus, és új reformkor kezdődik Magyarországon.

Sályi Lőrinc