A Boldogasszony Anyánk melletti néphimnuszunk

Szent István királyrúl.

Ah! hol vagy Magyarok tündöklő Tsillagja,

ki voltál valaha Országunk Istápja.

Hol vagy István király? téged Magyar kíván,

Gyászos öltözetben te előtted sírván.

Rólad emlékezvén tsordulnak könyvei,

búval harmatoznak szomorú mezzej,

lankadnak szüntelen Vitézlő kezej,

nem szünnek iszonyú sírástúl szemej.

Virágos kert vala híres Pannónia,

mely öntöze hiven Szűz MÁRIA.

Kátholika hitnek bő volt szép virágja,

bé homályosodott örvendetes Napja.

Áh! melly nagy változás minden féle Vallás,

már meg szaporodott sok Lelki kár-vallás,

mint rósát a hivség ugy a Pannoniát

rontya eretnekség fonnyaszttya Virágát.

Kertésze e kertnek István király vala,

termesztője ennek ő véle meg hala,

Ennek életében élt a Magyar Ország,

ő halála után lett holt eleven ág.

Előtted könyörgünk bús Magyar fiaid,

hozzád folyamodunk árva maradékid,

Tekénts István király szomorú hazádra,

fordétsd szemeidet régi Országodra.

Reménségünk vagyon benned, s – Máriában,

mint Magyar hazánk(na)k hiv Királynéjában,

Még éltedben ennek minket ajánlottál,

és sz: Koronával együtt föl áldoztál.

Te hozzád Mária Sz. István Királlyal,

Keresztfán érettünk szenvedő Fiaddal,

Árva Magyar Ország sírva fohászkodik,

néked mint Anyánk(na)k igy Panaszkodik.

Dőry kéziratos Énekeskönyv átirata (1763.)

(A versszakok kezdőbetűi egy akrosztichont adnak ki: Árvakert.)

Mai változat:

Szent István királyhoz

Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga!

Ki voltál valaha országunk istápja!

Hol vagy István király? Téged magyar kíván,

Gyászos öltözetben teelőtted sírván.

Rólad emlékezvén csordúlnak könnyei,

Búval harmatoznak szomorú mezei.

Lankadnak szüntelen vitézlő karjai,

Nem szünnek iszonyú sírástól szemei.

Virágos kert vala híres Pannónia,

Mely kertet öntözé híven Szűz Mária.

Kertésze e kertnek István király vala:

Behomályosodott örvendetes napja.

Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid,

Hozzád fohászkodunk árva maradékid.

Tekints, István király szomorú hazádra,

Fordítsd szemeidet régi országodra.

Reménységünk vagyon benned s Máriában,

Mint magyar hazánknak hív királynéjában.

Még éltedben minket ennek ajánlottál,

És szent koronáddal együtt feláldoztál.

Névtelen (16. sz.)