A kakasok és a fogoly

Egy ember kakasokat tartott a házában. Mikor talált egy eladó szelídített foglyot, azt is megvette és hazavitte, hogy együtt nevelje amazokkal. Azok azonban csipkedni kezdték, és üldözték, úgyhogy a fogoly elbúsult, és azt hitte, azért nézik le, mert más fajtából való. Kevéssel késobb azonban, ahogy látta, hogy a kakasok egymás ellen is viaskodnak, és nem hagyják abba, míg nem véreznek, így szólt magában: "Én már nem is neheztelek ezekre, amiért megvertek, mert látom, hogy még egymást sem kímélik."

A mese bizonyítja, hogy az eszes emberek könnyebben elviselik mások gogjét, mikor látják, hogy azok az öveiket sem kímélik.

 

 

A megdagadt hasú róka

Az éhes róka, amikor egy faodúban meglátta a pásztoroktól otthagyott kenyeret és húst, bemászott és megette. A hasa azonban megdagadt, és mivel így nem tudott kimászni, sóhajtozott és siránkozott. Egy másik arra járó róka, amint meghallotta jajveszékelését, odament hozzá, és megkérdezte, mi a baja. Mikor megtudta, mi történt, így szólt: "Maradj csak itt, amíg újra olyan leszel, mint amikor bementél, és akkor könnyen kijöhetsz."

A mese azt bizonyítja, hogy a nehéz kérdéseket az ido oldja meg.

 

 

A jégmadár

A jégmadár magányt kedvelo állat, amely mindig a tengeren jár. Róla beszélik, hogy az emberek üldözése elol menekülve, a tengerparti szirteken szokott fészkelni. Mikor költeni akart, egy hegyfokra ment, felfedezett egy parti sziklát, s ott költötte ki fiókáit. Egyszer azonban, amikor zsákmány után járt, az történt, hogy a heves széltol hullámzó tenger kicsapott egészen a fészekig, elöntötte azt, és elpusztította a fiókákat. A jégmadár, mikor megjött, és észrevette, mi történt, így szólt: "Én szerencsétlen! a földet kerülve ide menekültem, s ez a szikla még sokkal hutlenebb volt hozzám."

Ugyanígy némely emberek, miközben az ellenségtol orizkednek, észre sem veszik, hogy az ellenségnél veszélyesebb barátok közé kerülnek.

 

A halász

A halász egy folyóban halászott. Mikor kifeszítette a hálóját, és körülkerítette a folyót, kötélre kötött kodarabbal verni kezdte a vizet, hogy a menekülo halak vigyázatlanul a hálóba fussanak. A vidék egyik lakója, mikor látta, mit csinál, megszidta, hogy felzavarja a folyót, és nem hagyja őket tiszta vizet inni. A halász így válaszolt: "Ha nem zavarom fel így a folyót, nekem kell éhen halnom."

Ugyanígy a városokban a demagógok is akkor nyernek a legtöbbet, amikor hazájukat viszálykodásba döntik.

 

A róka az álarchoz

A róka beosont egy szobrász műhelyébe. Mindent átkutatott, és amikor egy tragikus álarcra bukkant, felemelte, és így szólt hozzá: "Milyen fej, és nincs benne agyvelo!"

A mese jól illik a kiváló megjelenésu, de tehetségtelen emberre.

 

 

A csaló

Egy szegény ember betegeskedett, és már nagyon rosszul volt. Fogadalmat tett tehát, hogy az isteneknek hekatombát fog áldozni, ha meggyógyítják. Azok próbára akarták tenni ot, és ezért azonnal meggyógyították, o meg felgyógyulása után - mivel valódi ökrei nem voltak - faggyúból gyúrt száz darabot, azokat égette el egy oltáron, s így szólt: "Fogadjátok el a beváltott fogadalmat, istenek." Az istenek meg akarták büntetni ot; álmot küldtek rá, és buzdították, hogy menjen ki a tengerpartra, ott ezer attikai drachmát fog találni. Az ember boldogan rohant ki a tengerpartra. Ott azonban kalózok kezébe esett, akik elhurcolták, és ezer drachmáért eladták.

A mese jól illik a hazug emberre.

 

 

A szénégető és a kallós

A szénégető egy házban dolgozott. Amint megpillantotta az arra járó kallóst, kérte őt, legyen a lakótársa, bizonygatta, hogy jobb barátok lennének, és kellemesebben élnének, ha egy ház lenne az otthonuk. A kallós azonban mosolyogva így felelt: "Részemről ez teljesen lehetetlen, mert amit én fehérítek, te bekormozod."

A mese bizonyítja, hogy akik különböznek, nem léphetnek közösségre.

 

 

A hajótörött

Egy gazdag athéni másokkal együtt hajón utazott. Nagy vihar kerekedett, és a hajó felfordult. A többiek mind úszva igyekeztek menekülni, de az athéni egyre csak Athénát szólongatta, és fut-fát ígért neki, ha megmenti. Az egyik hajótörött-társa, aki ott úszott mellette, rászólt: "Ne csak Athénát hívogasd, a kezedet is mozgasd."

Tehát az istenek segítségül hívása mellett nekünk magunknak is gondolkodnunk és cselekednünk kell a saját érdekünkben.

 

 

Az őszülő ember és barátnői

Egy őszülő férfinak két barátnője volt, egy fiatal és egy idősebb. Az idősebb szégyellte, hogy egy fiatalabb férfival van viszonya, és ezért, amikor csak nála volt, kiszedegette a férfi fekete hajszálait. A fiatalabb meg azt restellte, hogy öreg a kedvese, és az ősz hajszálait tépdeste ki. Így történt, hogy kétfelől kopasztva végül is teljesen megkopaszodott.

Ugyanígy az össze nem illő dolgok mindig ártalmasak.

 

 

A gyilkos

Egy ember megölt valakit, és annak a rokonai üldözték. Elért a Nílus folyóig, és ott egy farkassal találkozott szembe. Megijedt tőle, felmászott egy folyó melletti fára, és azon rejtőzött el. Ekkor meglátott egy fölötte tekergőző kígyót, és a folyóba vetette magát. Ott azonban egy krokodil elkapta, és felfalta.

A mese bizonyítja, hogy bűnös ember számára sem a föld, sem a levegő, sem a víz nem biztos elem.

 

 

A dicsekvő öttusázó

Egy öttusázót polgártársai folyton csúfoltak férfiatlansága miatt. Egyszer elutazott, és egy idő múlva hazatérve dicsekedve mesélte, hogy sok sikert aratott más városokban is, Rhodoszban pedig akkorát ugrott, hogy azt még az olümpiai gyoztesek közül sem érte utol senki. Hozzátette, hogy errol tanúskodhatnak majd az ottani jelenlévok, ha valaha erre utaznak. Egy jelenlévo azonban mosolyogva szólt rá: "Barátom, ha ez igaz, nincs szükséged tanúkra; itt van Rhodosz, itt ugorj."

A mese bizonyítja, hogy olyan dolgokban, amelyeknél kéznél van a tettleges bizonyítás, minden beszéd felesleges.

 

 

A lehetetlent ígéro ember

Egy szegény ember betegeskedett, és már nagyon rosszul volt. Miután az orvosok feladták a reményt, az istenekhez fohászkodott, hekatombát és fogadalmi ajándékokat ígérve nekik, ha talpra áll. Felesége megkérdezte tole: "Honnan fogod ezeket megadni?" - mire o így felelt: "Talán bizony azt hiszed, meg fogok gyógyulni, hogy az istenek ezt behajtsák rajtam?"

A mese bizonyítja, hogy az emberek könnyen ígérnek olyasmit, amit valójában nem szándékoznak beváltani.

 

 

Az ember és a szatürosz

Azt mesélik, hogy egy ember egyszer barátságot kötött egy szatürosszal. Mikor beállt a tél, és nagy hideg lett, az ember szájához tartotta a kezét, és rálehelt. Mikor a szatürosz megkérdezte, miért teszi ezt, megmondta, hogy a hideg miatt melengeti a kezeit. Késobb asztalhoz ültek, és mivel az étel nagyon forró volt, az ember megfogta, a szájához vitte és megfújta. Mikor a szatürosz megint faggatni kezdte, hogy miért teszi ezt, közölte, hogy hűti az ételt, mert nagyon meleg. A szatürosz ekkor így szólt hozzá: "Felmondom neked a barátságot, ember, ha te egy szájból meleget és hideget is fújsz."

Tehát nekünk is kerülnünk kell az olyan barátságot, amely kétséges természetű.

 

 

A rossz szándékú ember

Egy gonosz ember megállapodott egy másikkal, hogy hazugságot bizonyít rá a delphoi jóshelyre. Amint a jóslás megkezdodött, egy verebet fogott a kezébe, és eltakarta a köpenyével, így ment be a szentélybe, megállt, és megkérdezte, hogy élo-e, amit a kezében tart, vagy élettelen. Az volt a terve, hogy ha élettelent mond a jóslat, élve mutatja fel a verebet, ha meg élot, megfojtja, és úgy húzza elo. Az isten azonban átlátta gonosz tervét, és azt felelte: "Hagyd abba, ember: hiszen rajtad áll, hogy amit fogsz, élo legyen vagy élettelen."

A mese bizonyítja, hogy az istenséget nem lehet becsapni.

 

 

A vak ember

Egy vak embernek az volt a szokása, hogy minden állatról, amit a kezébe adtak, és megtapogatott, megmondta, miféle. Mikor egyszer hiúzkölyköt adtak oda neki, megtapogatta, és kételkedve mondta: "Farkas, róka vagy más efféle állat kölyke ez. De abban biztos vagyok, hogy nem ajánlatos erre az állatra a juhok orzését rábízni."

Ugyanígy a gonoszok természete sokszor már testalkatukról is felismerhető.

 

 

A szántóvető és a farkas

A szántóvető levette az igát, s itatásra hajtotta ökreit. A farkas, mikor éhesen és táplálékot keresve rábukkant az ekére, először az ökrök hámját nyalogatta körül, s észre sem vette, hogy bedugta a nyakát; mivel nem tudta kihúzni, elvonszolta az ekét a szántóföldre. A szántóvető odajött, meglátta őt, így szólt: "Ó, te gonosz, bárcsak a rablást és gonoszságot elhagynád, s áttérnél a földművelésre."

Ugyanígy a hitvány emberek, még ha derekasságot mutatnak is, nem találnak hitelre.

 

 

A fecske és a madarak

Mikor a fagyöngy teremni kezdett, a fecske megérezte a szárnyasokra leselkedo veszedelmet. Összehívta az összes madarat, és azt tanácsolta nekik, hogy feltétlenül vágják ki a fagyöngyöket hordozó tölgyfákat, ha pedig ez meghaladja az erejüket, meneküljenek az emberekhez, és könyörögjenek hozzájuk, hogy a fagyöngy erejének felhasználásával ne fogdossák össze oket. A többiek azonban kinevették ot mint fecsegot, o pedig az emberekhez menekült. Azok megegyeztek vele, és lakótársukul fogadták, így történt, hogy a többi madarakat összefogdossák és megeszik az emberek, csak a fecske az, amely menekültként nyugodtan fészkelhet a házaikban is.

A mese bizonyítja, hogy akik elore látják a jövot, azok általában kikerülik a veszedelmeket is.

 

 

A fecske és a madarak2

A fecske összehívta a madarak gyulését, és azt javasolta, hogy legjobb lesz, ha nem ellenségeskednek az emberekkel, hanem barátságot kötnek velük, és jóindulatot tanúsítanak irántuk. Egy másik madár azonban ellentmondott neki: "Ha még több lenmagot eszünk, és nem hagyunk egyet sem, akkor nem lesz mibol hálókat fonni ellenünk." Kiderült, hogy a fecske véleménye a leghelyesebb; o a városokban telepedett le, és ott élt, a házakban az emberek szomszédságában költött, és semmi bántódása nem esett. A többi madár kitartott amellett, hogy megeszik a magot, mint minden baj okát: így azonban meghíztak, és még inkább fogdosták és ették oket. Rossz véleményük mellett azonban kitartottak, s elhatározták, hogy nem maradnak tovább az emberek közelében, hanem a levegoben fognak repdesni.

Ugyanígy azok az emberek, akik lélekjelenlétük tanácsára hallgatnak, megmenekülnek a veszedelemtől.

 

 

A csillagjós

Egy csillagjósnak szokása volt, hogy minden este kiment, és vizsgálta a csillagok állását. Egyszer a külvárosban járt, teljes figyelmével az ég felé fordult, s észre sem vette, és már bele is esett egy kútba. Ahogy ott jajgatott és kiabált, egy járókelo meghallotta jajgatását, odament hozzá, és mikor megtudta, mi történt, így szólt: "Barátom, te az égi dolgokat próbálod vizsgálni, és nem látod, mi van a földön?"

 

 

A róka és a kutya

A róka beosont a szoptatós juhok nyája közé, felragadott egy bárányt, s úgy csinált, mintha megcsókolná. Egy kutya megkérdezte: "Mit csinálsz?" "Dédelgetem, és játszom vele" - felelte a róka. A kutya azonban így szólt: "Most pedig, ha el nem ereszted a bárányt, kutya módon fogok bánni veled."

A könnyelmu és ostobán tolvajkodó emberre illik ez a mese.

 

 

A földműves és gyermekei

Egy földműves halálán volt. Mivel jó földművest akart nevelni gyermekeibol is, magához hívta oket, és így szólt hozzájuk: "Gyermekeim, a szolomben kincs van elrejtve." A gyermekek apjuk halála után ásót-kapát fogva minden földjét felásták. Kincset ugyan nem találtak, de a szolo sokszoros termést adott nekik.

A mese bizonyítja, hogy a munka kincs az emberek számára.

 

 

A békák

Két béka, mikor a tó kiszáradt, szertejárt, s azt kutatták, hogy hol telepedhetnének le. Amint egy kúthoz értek, az egyik azt ajánlotta, hogy aggodalom nélkül ugorjának be. A másik azonban így szólt: "Ha ez a víz is kiszárad, hogy tudunk majd kijönni?"

A mese azt tanítja, hogy ne intézzük hebehurgyán dolgainkat.