Az ellenségek

Két ellenség ugyanazon a hajón utazott. Hogy minél messzebb legyenek egymástól, az egyik a hajó orrába, a másik a tatjára telepedett, és ott is maradt. Ekkor eros vihar tört ki, és hányta-vetette a hajót. Az, aki a taton tartózkodott, megkérdezte a kormányost, hogy a hajó melyik része fog elobb elmerülni. "Az orra" - felelte az. Mire a másik: "Akkor már nem bánom a halált, ha végignézhetem, hogy ellenségem elottem fullad meg."

Ugyanígy némely emberek mások iránti gyulöletbol szívesen elturik a szenvedést, csak lássák, hogy azok szerencsétlenül járnak.

 

A tölgyfa és a nád

A tölgyfa és a nád azon versengtek, melyikük az erosebb. Ekkor hatalmas szél támadt. A nád ingadozott, hajladozott a szélrohamokban, nehogy gyökerestül kiszakadjon; a tölgy azonban teljes erejével ellenszegült, és tövestül ki is szakadt.

A mese bizonyítja, hogy nem szabad az erosebbekkel viszálykodni.

 

 

A hitvány ember, aki arany oroszlánt talált

Egy kapzsi és gyáva ember aranyoroszlánt talált, és így szólt önmagához: "Nem tudom, mi lesz velem ebben a helyzetben. Magamon kívül vagyok, és nem tudom, mit tegyek. Pénzvágy és gyáva gondolatok között ingadozom. Milyen sors vagy milyen isten hozta létre ezt az aranyoroszlánt? Lelkem ilyen helyzetben önmagával viaskodik. Kívánja az aranyat, fél az arannyal járó bajtól; vágyam arra ösztönöz, hogy nyúljak hozzá a talált kincshez, természetem, hogy maradjak távol tole. Ó, sors, aki ajándékot adsz, és nem engedsz hozzányúlni! Ó, gyönyört nem nyújtó kincs! Ó, istenek kegyetlenné vált kegye! Mi legyen hát? Milyen fogással éljek? Milyen eszközhöz folyamodjak? Elmegyek, idehozom a szolgákat, az o feladatuk lesz, hogy közös erovel, többedmagukkal megragadják, és én távolról nézem."

A mese illik az olyan gazdag emberre, aki nem mer a pénzhez hozzányúlni, és felhasználni azt.

 

 

A delfinek és a kis hal

A delfinek és bálnák egymással küzdöttek. A csata már hosszú ideje tombolt, mikor felmerült egy kis hal, és megpróbálta szétválasztani oket. Az egyik delfin azonban nevetve szólt rá: "Inkább elviseljük, hogy harcolva pusztuljunk el egymás által, mint hogy te légy köztünk a döntobíró."

Ugyanígy némely semmirevaló ember viszályok idején látszik valakinek.

 

 

A méhész

A méhész gazdaságába távollétében betört egy idegen, s ellopta a mézet és a viaszt. Mikor a gazda megjött, és látta az üres kasokat, melléjük állt, és vizsgálgatta oket. A méhek pedig, mikor megjöttek a mezorol, ahogy ott találták ot, fullánkjukkal nekiestek, és szörnyen helybenhagyták. Erre o így szólt hozzájuk: "Nyomorult állatok, ti azt, aki ellopta a viaszotokat, bántatlanul elengedtétek, engem pedig, aki gondoskodom rólatok, összeszurkáltok?"

Ugyanígy némely ember tudatlanságában nem orizkedik ellenségeitol, de barátait mint rosszakarókat eltaszítja magától.

 

 

A delfin és a majom

Szokásuk azoknak, akik a tengeren utaznak, hogy máltai kutyákat és majmokat visznek magukkal úti szórakozásul, így egy ember tengeri útra indulva, majmot vitt magával. Mikor Szunion mellett jártak (ez Athén hegyfoka), történetesen nagy vihar kerekedett. A hajó felfordult; mindnyájan úszva próbáltak kimenekülni; úszott a majom is. Egy delfin észrevette, és azt hitte, hogy ember: ezért a hátán vitte kifelé. Amint a Peiraieuszhoz, Athén kikötojéhez értek, a delfin azt tudakolta a majomtól, hogy athéni-e. A majom kijelentette hogy az, sot elokelo ottani szüloktol származik. A delfin aztán azt kérdezte, hogy ismeri-e a Peiraieuszt. A majom azt hitte, hogy egy embert emleget, és azt felelte, hogy az illeto meghitt jó barátja neki. A delfin a hazugság miatt megharagudott: lemerítette, és vízbe fojtotta a majmot.

A hazug emberre alkalmazható.

 

 

A szarvas és az oroszlán

A szomjas szarvas egy forráshoz ment. Amint ivás közben meglátta tükörképét a vízben, dicsérte agancsát, látva milyen nagy és szép, lábait viszont ócsárolta, amiért vékonyak és gyengék. Még ezzel foglalkozott, amikor egy oroszlán jelent meg, és uzobe vette ot. A szarvas futni kezdett, és jóval meg is elozte az oroszlánt. Ameddig puszta volt a síkság, az elöl futó szarvas biztonságban volt, de mikor egy erdos helyre ért, ott az agancsa beleakadt az ágakba; nem tudott tovább futni, és az oroszlán elkapta. Mikor már haldokolt, így szólt magához a szarvas: "Én szerencsétlen! Az orzött meg, amit árulónak hittem, és amiatt pusztulok el, amiben nagyon bizakodtam."

Ugyanígy barátaink közül gyakran azok mentenek meg a veszedelmekben, akikre gyanakodtunk, s azok árulnak el, akikben megbíztunk.

 

 

A szarvas

Egy fél szemére megvakult szarvas a tengerpartra ment, és ott legelt; ép szemével a szárazföld felé nézett, figyelte, jönnek-e a vadászok, vak szemével pedig a tenger felé fordult, mert onnan semmi veszélyt nem várt. Csakhogy éppen arra hajóztak néhányan, észrevették és lenyilazták ot. Haldokolva így szólt önmagához: "Én szerencsétlen, a szárazföldtol mint ellenségtol orizkedtem, és sokkal vészesebbé vált számomra a tenger, amelyhez menekültem."

Ugyanígy azok a dolgok, amelyek feltételezésetek szerint veszélyesek, sokszor hasznosakká válnak, azok pedig, amelyeket üdvöseknek gondoltatok, veszélyeseknek bizonyulnak.

 

 

A szarvas és az oroszlán

Egy szarvas a vadászok elol menekült, s egy barlanghoz jutott, amelyben egy oroszlán lakott, és oda futott be, hogy elrejtozzék. Az oroszlán azonban megragadta, és o elveszetten így szólt: "ó, én szerencsétlen, aki az emberek elol menekültem, s egy vadállatnak szolgáltattam ki magamat."

Ugyanígy vannak emberek, akik a kisebb veszélyek elol menekülnek, s nagyobb bajokba vetik magukat.

 

 

A szarvas és a szolo

A szarvast vadászok üldözték, s egy szololugas alá rejtozött. Mikor továbbmentek, azt hitte, hogy már nem vehetik észre, és enni kezdte a szolo leveleit. Az egyik vadász azonban visszafordult, észrevette ot, és dárdájával megsebezte. A haldokló szarvas sóhajtva szólt önmagához: "Megérdemlem a sorsom, mert megmentomet, a szolotokét bántottam."

Ez a mese elmondható az olyan emberekrol, akik megbántják jótevoiket, és ezért az isten megbünteti oket.

 

 

A tengeri utazók

Néhány utas hajóra szállt, és tengeri útra indult. Mialatt a nyílt tengeren voltak, történetesen óriási vihar támadt, és a hajó csaknem elsüllyedt. Az utasok megszaggatták ruháikat, jajveszékelve könyörögtek atyai isteneikhez, s fogadalmi ajándékokat ígértek, ha megmentik oket. Miután elült a vihar, és ismét kiderült az ég, örvendezni kezdtek, táncoltak és ugrándoztak váratlan megmenekülésük miatt. A szilárd lelku kormányos viszont így szólt hozzájuk: "Barátaim, úgy vigadjatok, hogy a vihar esetleg újra kitörhet."

A mese arra tanít, hogy ne büszkélkedjünk túlságosan a jó sorsban, hanem gondoljunk arra, hogy a szerencse változékony.

 

 

A macska és az egerek

Egy házban sok egér volt. Egy macska megtudta ezt, odament, egyenként elfogta és megette oket. A szüntelenül pusztuló egerek végül a lyukakba rejtoztek. A macska, mivel ettol kezdve nem tudott elkapni egyet sem, kieszelte, hogy csellel fogja kicsalogatni oket. Ezért felmászott egy szegre, lecsüngött róla, s holtnak tettette magát. Az egyik egér azonban, amint a lyukból kibújt, megpillantotta ot, s így szólt: "Hé, te, neked ugyan nem jövök elo akkor sem, ha zsák lesz is beloled."

A mese bizonyítja, hogy az eszes emberek, mikor mások gonoszságát kitapasztalták, már nem engedik magukat azok képmutatásától megtéveszteni.

 

 

A legyek

Az éléskamrában kiömlött a méz. A legyek rászálltak, enni kezdtek, és édessége miatt nem mentek el róla. De mikor úgy odaragadt a lábuk, hogy fel sem tudtak szállani, fuldokolva mondották: "Mi szerencsétlenek, akik rövid gyönyör miatt pusztulunk el."

Ugyanígy a mohóság sokak számára sok baj okává válik.

 

 

A róka és a majom

Az oktalan állatok gyulésén a majom táncra perdült, és olyan tetszést aratott, hogy királlyá választották. A róka megirigyelte ezt tole, és amikor felfedezett egy csapdában lévo húsdarabot, odavezette a majmot. Azt mondta neki, hogy kincset talált, de nem magára gondolt, hanem királyi tiszteletajándékul neki szánta, és biztatta, hogy vegye el. Az meg gyanútlanul odament, és a csapda meg is fogta. Ahogy vádolta a rókát, amiért cselt vetett neki, az így válaszolt: "Majom, hát ilyen ésszel akartál uralkodni az oktalan állatok fölött?"

Ugyanígy azok, akik vigyázatlanul fognak bele valamibe, nemcsak bajba jutnak, de még nevetségessé is válnak.

 

 

A szamár, a kakas és azoroszlán

Egy gazdaságban élt egy szamár és egy kakas. Az éhes oroszlán, amint meglátta a szamarat, be akart törni, hogy felfalja. De ahogy a kakas elkukorékolta magát, a zajra megrettent és megfutamodott - mert azt mesélik, hogy az oroszlánok félnek a kakas hangjától. Erre a szamár nekibuzdult - bár az a kakastól ijedt meg -, és kirohant, hogy üldözobe vegye. Amikor azonban már távolabb értek, az oroszlán visszafordult, és felfalta a szamarat.

Ugyanígy egyes emberek, ha látják ellenségeik megaláztatását, ezen úgy felbátorodnak, hogy mire észbe kapnak, már áldozatul esnek azoknak.

 

 

A majom és a teve

Az oktalan állatok gyulésében eloállott a majom, és táncot mutatott be. Nagy sikert aratott, és mindenki dicsoítette; erre a teve megirigyelte, és szerette volna ugyanazt elérni. Ezért kiállt o is, és megpróbált táncolni. Csinált is sok ostobaságot, úgyhogy az állatok haragjukban botütésekkel zavarták el ot.

Azokra illik ez a mese, akik irigységbol kiválóbbakkal versenyeznek, és megbuknak.

 

 

A két ganajtúró bogár

Egy szigetecskén legelt egy bika; ennek ganajából táplálkozott két ganajtúró bogár. A tél beálltakor az egyik ajánlotta a másiknak, hogy repüljön át a szárazföldre, hogy neki egymagának elég élelme legyen, o meg a szárazföldre átkelve húzza át a telet. Hozzátette azt is, hogy ha sok élelmet talál, hozzon majd át neki is. Amaz át is ment a szárazföldre, és ott sok trágyát talált, de hígat: ott maradt hát, és azzal táplálkozott. Mikor elmúlt a tél, ismét visszarepült a szigetre. Mikor a másik látta, milyen kövér és egészséges, kérdore vonta, hogy ígérete ellenére miért nem hozott neki semmit. Az viszont így felelt: "Ne engem szidj, hanem a helyi adottságokat: mert ott jól lehet táplálkozni, de nem lehet semmit elhozni."

Ez a mese illenék azokra, akiknek a barátsága csak a megvendégelésre korlátozódik, de azon túl semmit sem használnak barátaiknak.

 

 

A malac és a juhok

A malac egy juhnyájba tévedt, ott legelt. Egyszer a pásztor megfogta ot: hangosan sivított, és kapálózott. A bárányok szidták hangoskodásáért, és így szóltak rá: "Hát minket nem fognak meg folyton? És mi mégsem jajgatunk." A malac azonban így felelt: "Nem ugyanaz, ha titeket és ha engem fognak meg. Mert titeket a gyapjú vagy a tej miatt fog meg a gazda, engem azonban a húsomért." A mese bizonyítja, hogy méltán jajgatnak azok, akiknek nem a vagyonuk forog kockán, hanem az életük.

 

 

A rigó

Egy mirtuszligetben éldegélt egy rigó, és a gyümölcsök édessége miatt nem is hagyta el a helyet. A madarász megfigyelte, mennyire ragaszkodik ahhoz a helyhez, és lépvesszovel megfogta. A halál percében így szólt a rigó: "Én szerencsétlen, aki az élelem édessége miatt az életemet vesztem el."

A mértéktelen és a kéjelgo emberre céloz.

 

 

Az aranyat tojó liba

Egy ember szerfölött tisztelte Hermészt: ezért o egy aranytojásokat tojó libát ajándékozott neki. Az azonban nem tudta kivárni, míg apránként meggazdagszik, s mert azt gondolta, hogy belül a liba színaranyból van, levágta. Az történt azonban, hogy nemcsak számításában csalódott, hanem a tojásokat is elvesztette: belül ugyanis csak húst talált.

Ugyanígy sokszor a kapzsi emberek, miközben még többre áhítoznak, a kezükben levot is elvesztik.

 

 

Az aranyat tojó tyúk2

Egy embernek volt egy tyúkja, amely aranytojásokat tojt. Azt hitte, hogy belül is színaranyból van, és ezért levágta; de a belsejét épp olyannak találta, mint a többi tyúkét. Így, bár azt remélte, hogy nagy gazdagságra lel, a kicsit is elvesztette.

A mese bizonyítja, hogy meg kell elégedni a meglevovel, és kerülni kell a telhetetlenséget.

 

 

Hermész és a szoborfaragó

Hermész meg akarta tudni, milyen tiszteletben áll az emberek között, és ezért emberi alakban elment egy szoborkészíto muhelyébe. Mikor megpillantotta Zeusz szobrát, megtudakolta: "Mennyibe kerül?" "Egy drachmába" - felelte az. Erre nevetett, és tovább kérdezte: "Hát Héráé mennyibe kerül?" "Valamivel többe." Ekkor meglátta a saját szobrát is, és úgy vélte, hogy ot, mivel hírnök és hasznot adó, igen sokra tartják az emberek. Ezért meg is kérdezte Hermész: "Hát ez mibe kerül?" "Ha azokat megveszed, ezt odaadom ráadásul" - felelte a szoborfaragó.

A mese a hiú emberre illik, akinek a többiek elott nincs semmi becsülete.

 

 

Hermész és Teiresziasz

Hermész próbára akarta tenni Teiresziaszt, vajon valóban tud-e jósolni. Ezért ellopta ökreit a mezorol, majd ember alakjában bejött a városba, és nála szállt meg. Mikor Teiresziasznak hírül hozták, hogy a jószág eltunt, maga mellé vette Hermészt, és a külvárosba ment, hogy a lopásra vonatkozólag jósjelet találjon. Megkérte ot, mondja meg, milyen madarat lát. Hermész eloször egy sast látott, amely balról jobbra repült, és ezt közölte vele. De o azt felelte, hogy ez nem rájuk tartozik. Utána azonban egy varjút pillantott meg, amely egy fán ülve hol felfelé nézett, hol a föld felé hajlott; ezt is elmondta Teiresziasznak. Az pedig mosolyogva szólt: "Nos, ez a varjú az égre és a földre esküszik, hogy, ha te akarod, visszakapom az ökreimet."

Ezt a mesét alkalmazhatjuk a tolvaj emberre.

 

 

A kígyó és a vízikígyó

A kígyó egy forráshoz ment, és inni akart. Az ott tanyázó vízikígyó megakadályozta ebben, s megharagudott, amiért az nem elégszik meg a saját területével, hanem az o lakóhelyére is betolakszik. A veszekedés mind hevesebb lett, míg megegyeztek, hogy megvívnak egymással, és a gyoztesé lesz a víz és a föld is. Amikor megállapodtak az idopontban, a békák a vízikígyó iránti gyulöletbol a kígyóhoz mentek, és bátorították azzal az ígérettel, hogy ok is mellette fognak harcolni. Megkezdodött a küzdelem, a kígyó harcba szállt a vízikígyóval, de a békák semmi egyebet nem tudtak csinálni, csak hangosan brekegtek. A kígyó, miután gyozött, kérdore vonta oket, amiért- bár azt ígértek, hogy együtt harcolnak vele - nemcsak hogy nem segítették a csata folyamán, de énekeltek is közben. Azok azonban így válaszoltak: "Tudd meg, barátom, hogy a mi szövetségünk nem a tettekben, hanem a szavakban van."

A mese bizonyítja, hogy ahol tettekre volna szükség, ott a szóbeli segítség semmit sem ér.

 

 

A kutya és gazdája

Egy embernek volt egy máltai kutyája és egy szamara. A kutyájával el szokott játszadozni, és amikor másnál lakomázott, mindig hozott valamit számára is, és ahogy az hozzáfutott, és farkát csóválgatta, odadobta neki. A szamár megirigyelte ezt; odaszaladt o is, és úgy ugrándozott, hogy megrúgta a gazdáját. Az erre haragjában megverette a szamarat, elvezettette, és a jászolhoz köttette.

A mese bizonyítja, hogy nem mindenki ugyanarra való.

 

 

A két kutya

Egy embernek két kutyája volt; az egyiket vadászatra tanította be, a másikból házorzot csinált. Késobb pedig, valahányszor a vadászkutya vadászatra ment, és fogott valamit, abból részt vetett a másiknak is. A vadászkutya bosszankodott, és szidta a másikat, hogy o kijár, és mindennap fáradozik, amaz meg semmit sem csinál, hanem csak az o fáradsága eredményébol dozsöl. Amaz azonban így felelt neki: "Ne engem kárhoztass, hanem a gazdánkat, aki nem munkára nevelt, hanem arra, hogy mások munkájából éljek."

Ugyanígy a könnyelmu gyermekeket sem szabad kárhoztatni, ha a szüleik nevelik oket így.

 

 

A kígyó és a reszelő

Egy kígyó becsúszott a kovácsmuhelybe, és ajándékot kért a szerszámoktól; kapott is tolük. Mikor a reszelohöz ért, azt is felszólította, hogy adjon neki valamit. De az mosolyogva válaszolta: "Együgyu vagy, ha azt hiszed, hogy tolem kapsz valamit, hiszen nem adni, hanem mindenbol elvenni szoktam."

A mese bizonyítja, hogy ostobák azok, akik a fösvényektol valami hasznot remélnek.

 

 

Az apa és leányai

Egy embernek két leánya volt; az egyiket egy kertészhez adta feleségül, a másikat egy fazekashoz. Ido múltával meglátogatta a kertész feleségét, és megérdeklodte, hogy van, és hogyan állnak az ügyei. Az azt felelte, hogy mindenük megvan, csak azt az egyet kéri az istenektol, hogy vihar és eso legyen, és így a vetemények vizet kapjanak. Nemsokára elment a fazekas feleségéhez is, és attól is megtudakolta, hogy van. Az meg azt felelte, hogy semmiben sem szenved hiányt, csak azért imádkozik, hogy derült maradjon az ido, és süssön a nap, hogy a cserepek száradjanak. Erre az apa így szólt: "Ha te szép idot kérsz, a novéred meg viharosat, melyiketekkel könyörögjek együtt?"

Ugyanígy azok, akik egyszerre fognak különbözo dolgokhoz, méltán buknak meg mindegyikben.

 

 

A férj és a feleség

Egy ember felesége házsártos természetu volt mindenkivel szemben. Férje szerette volna megtudni, így viselkedik-e atyja szolgáival is. Ezért jól hangzó ürüggyel hazaküldte ot az apjához. Mikor pár nap múlva visszajött az asszony, megkérdezte tole, hogy fogadták a szolgák. "A csordások és pásztorok görbén néztek rám" - felelte az asszony. Erre a férj így szólt: "De, asszony, ha még azok sem állhatnak, akik hajnalban kihajtják a nyájat, és csak késon jönnek haza, mit lehet várni azoktól, akikkel egész nap együtt vagy?"

Ugyanígy sokszor lehet következtetni a kis dolgokból a nagyokra, és a szemmel láthatókból a rejtettekre.

 

 

A kígyó és a róka

A kígyó egy töviscsomón úszott a folyón. Meglátta ot a róka, s így szólt: "Illik az ilyen hajóhoz ez a hajós."

A hitvány emberre vonatkozik, aki szennyes dolgokkal foglalkozik.

 

 

A kecskegida és a farkas

Egy kecskegidát, amely elmaradt a nyájtól, uzobe vett a farkas. A gida visszafordulva így szólt a farkashoz: "Belenyugszom, farkas, hogy a te zsákmányod legyek. De hogy ne dísztelenül haljak meg, fuvolázz, hadd táncoljak egyet." Erre a farkas fuvolázni kezdett, és a gida táncolt; a kutyák azonban meghallották ezt, és elkergették a farkast. A farkas még visszafordult, és így szólt a gidához: "Ugyancsak megjártam, de nem is kellett volna mészáros létemre fuvolást játszanom."

A tanulság az, hogy akik az alkalom ellenére tesznek valamit, hoppon maradnak, még attól is, ami már az övék volt.

 

 

A farkas és a kecskegida

Egy kecskegida a ház tetején állott, és onnan kigúnyolta a ház mellett elmenő farkast. De az csak így szólt hozzá: "Nem te gúnyolsz ki, hanem a hely."

A mese bizonyítja, hogy a körülmények erősebbekkel szemben is bátorságot adnak.