Munkánk biztosítéka az, ha előre haladunk tanulmányainkban. Ezt azt jelenti, hogy évente legalább egy vizsgát kell tennünk.

A dolgot megnehezíti az, hogy sokszor a vizsga egy számunkra idegen iskolában történik. Tudnunk kell azonban azt, hogy a vizsgáztatásra felkért iskolák pedagógusai számára is fontos, hogy jól sikerüljenek a vizsgáztatások, ezért ők is segítőkészen és bizakodó várakozással tekintenek a vizsgázókra, főleg, ha számára a vizsga újdonságot jelentő szituációt jelent.

Néhány órában a vizsga előtti konzultációkon módunkban áll találkozni azokkal a tanárokkal, akik majd vizsgáztatásunkat végzik. Ezeken a foglalkozásokon igyekeznek bennünket közvetlenül felkészíteni arra, amit a vizsgán majd számon fognak tőlünk kérni.

E konzultációk után még lesz egy rövid idő arra, hogy a legnehezebb, a legproblematikusabb fejezeteket még egyszer átgondolhassuk, alaposabban megtanulhassuk.

Amikor a középiskolák által nyújtott vizsgafelkészítő-programokra készülünk, érdemes azokat a módszereket alkalmazni, amelyeket már megszoktunk:

• Írjuk össze azokat a kérdéseinket, amelyek számunkra a legfontosabbak az egyes tantárgyak tananyagával kapcsolatosan. A foglalkozásokon is lesz mód arra, hogy kérdezzünk. Használjuk ki ezeket az alkalmakat!

 Ne felejtsük el azt, hogy ha nem készülünk fel ezekre az alkalmakra, megfosztjuk magunkat a kérdésfeltevés lehetőségétől.

• A vizsgák egy része írásban, egy része szóban történik.

•  
  1. Az írásbeli vizsgáknál ügyeljünk arra, hogy írásunk olvasható legyen. (Ezt a jegyzetelés során gyakorolhatjuk. Ha saját jegyzeteinket nem tudjuk hatékonyan elolvasni, akkor tudnunk kell, hogy ez az írásbeli munkák esetében gondot fog számunkra jelenteni.) A leírt szöveget mindig olvassuk el! Addig ne adjuk be munkánkat a vizsgán, amíg át nem olvastuk mindazt, amit produkáltunk. (Ha számolási feladatok vannak, igyekezzünk arra törekedni, hogy az egyes műveletek, levezetések rendezett képet mutassanak a vizsgalapon.)

A kérdést minden esetben figyelmesen olvassuk el! Ha megértettük, igyekezzünk arra válaszolni, amit kérdeztek tőlünk. Éljünk azoknak a segédeszközöknek a használatával, amelyekre engedélyt adnak (zsebszámológép, függvénytábla, szöveggyűjtemények, térképek). Amit nem szabad használni (pl. a tankönyvet), azt ne használjuk. Kerüljük el a kellemetlen és problematikus helyzeteket a vizsgákon!

•  
  2. A szóbeli vizsgák esetében tételeket húzunk. Amikor megtudjuk, hogy mi a feladat, akkor a téma kidolgozására lesz elegendő időnk. A papírlapra írjuk le mondandónk vázlatát. Erre – emlékezzünk, hogy a tananyag elsajátításakor ennek alapos bevésésére különös hangsúlyt fektettünk – azért van szükségünk, mert erről könnyebben eszünkbe jut az, amit a tétel kapcsán mondanunk kell.
     A szóbeli vizsgákra is igaz, amit az előbb már megállapítottunk: használjunk fel minden olyan segédletet, amit szabad. „Puskázni” itt sem szabad!

•  
  2.  
     • A vizsgák előtt sokszor úgy érezzük, hogy bár sokat tanultunk, mégsem tudunk semmit. Az izgalom, a „vizsgadrukk” szinte természetes velejárója ezeknek a szituációknak. Ha valóban tanultunk, akkor a kezdeti izgalmakat le fogjuk győzni. A tananyag biztos tudása minden egyéb dolgot háttérbe szorít. (A túlzott magabiztosság sem szerencsés. Mindig lehetnek olyan anyagrészek, amelyekben bizonytalanok vagyunk! Ezt a tanárok is tudják.) Egy-két vizsgaidőszakot követően észrevesszük majd, hogy egyre jelentősebb „vizsgarutinra” teszünk szert. Mint minden, ez is olyan dolog, amelyet tanulni kell! Azt is mondhatnánk, hogy vizsgázni is meg kell tanulni!

•  
  2.  
     • Kezdetben előfordulhat, hogy egy-egy vizsgánk elsőre nem sikerül. Ez nem lehet ok arra, hogy törekvéseinket feladjuk, a tanulásnak hátat fordítsunk. Ezekben az esetekben végig kell gondolni, hogy mi volt, mi lehetett a sikertelenség oka. Ezt meg kell próbálnunk korrigálni.