Tanulás: Kis történelem: Ki volt Arszakész és Artavaszdész?

Szeretettel köszöntelek a Tanuljunk együtt közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1080 fő
  • Képek - 1041 db
  • Videók - 589 db
  • Blogbejegyzések - 831 db
  • Fórumtémák - 36 db
  • Linkek - 411 db

Üdvözlettel,

Tanuljunk együtt vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Tanuljunk együtt közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1080 fő
  • Képek - 1041 db
  • Videók - 589 db
  • Blogbejegyzések - 831 db
  • Fórumtémák - 36 db
  • Linkek - 411 db

Üdvözlettel,

Tanuljunk együtt vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Tanuljunk együtt közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1080 fő
  • Képek - 1041 db
  • Videók - 589 db
  • Blogbejegyzések - 831 db
  • Fórumtémák - 36 db
  • Linkek - 411 db

Üdvözlettel,

Tanuljunk együtt vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Tanuljunk együtt közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1080 fő
  • Képek - 1041 db
  • Videók - 589 db
  • Blogbejegyzések - 831 db
  • Fórumtémák - 36 db
  • Linkek - 411 db

Üdvözlettel,

Tanuljunk együtt vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

SZASZANIDA EZÜST A SZKÍTÁK KINCSE?

 

Érdekes lenne tudni, vajon milyen mértékben ismert akár értelmiségi körökben is Arszakész és Artavaszdész neve? Vagy  ha magas szinten organizált, nagyhírű birodalmakat kellene felsorolni, vajon  hányadikként ugrana be a pártusoké, ha egyáltalán? És ha be is ugrana, hányan tudnánk akár kronológiailag, akár geográfiailag pontosan beilleszteni a világrendbe a nagy Pártus Birodalmat?  Ex oriente, lux mondták a régiek. Emlékezteti még valaki is a gyerekeket Európa közepén az ókori keletről jövő fényre?

 

Azt, hogy Arszakész (Arsaces) a nagyhírű Arszakida dinasztia alapítója, míg Artavaszdész (Artavasdes) fél millenniummal később az utolsó pártus uralkodó volt, amerikai és nyugat-európai szemszögből nézve lehet az orientalizmus érdektelen részadatának tekinteni, az egyetemes világtörténelem szempontjából viszont nem érdektelenebb, mint mondjuk a görög városállamok agyonelemzett egymás elleni acsarkodása – a magyarság számára pedig jóval fontosabb.

 

A nyugat-ázsiai pártus-szkíták magas fokú szervezettségre és társadalmi kooperációra, sikeres diplomáciára, zseniális harcmodorra, önellátó fegyvergyártásra és magas színvonalú fémfeldolgozásra épülő, közel öt évszázadot átívelő birodalma tendenciózusan és méltatlanul mellőzött, mint ahogy gazdag múltjáról tanúskodó, hajdani fénykorát idéző művészeti öröksége is.

 

Lehet persze tiltakozni a „tendenciózus” szó miatt, mint ahogy általánosságban lehet tagadni magát az akadémiai szubjektivitást vagy a történelmi és művészettörténeti  eurocentrizmust is. Ugyanígy lehet fenyegető hangnemben az egy idő óta  pejoratív értelemben használt revizionizmussal vádolni azokat a történészeket, archeológusokat és publicistákat, akik szerint újra kellene értékelni Ázsia és Afrika kulturális hagyatékát, a világ-civilizációt formáló hatását és szerepét. Tagadás és fenyegetés azonban nem változtatnak a tényen, hogy számos régi kultúra aláértékelt vagy jogtalanul kisajátított, számos nép, etnikum, hajdani neves királyság, sőt birodalom pedig hiányzik  a történelem könyvek lapjairól. 

 

Ennek megfelelően az archeológiai ásatásokat finanszírozó intézmények és társaságok, a múzeumok, profi műgyűjtők és a média érdeklődési köréből is kimaradnak. Jobbik esetben csak különcnek tartották még a múlt század kezdetén is azokat, akik a búsás profitot ígérő francia impresszionisták, Chelsea porcelánok vagy carrarai márvány madonnák  helyett tibeti bronz harangokat, ékírásos agyagtáblácskákat vagy éppen szaszanida ezüstöt gyűjtöttek.

 

Nem véletlen tehát, hogy a világhírű Smithonian Múzeumok láncolatának egyedülálló ázsiai gyűjteménye csak két rendkívüli (megszállottnak is mondható) magánember által adományozott gyűjteményen alapszik, és az ebből való válogatásnak Washingtonban otthont adó, 1987-ben avatott Arthur M. Sackler Galéria is egyikük bőkezű anyagi támogatásával jött létre.

 

Charles Lang Freer, a XIX. század közepén született detroiti gazdag üzletember és autodidakta műértő túllépve a korabeli, főleg európai értékekre koncentráló divaton, amelynek korábban maga is hódolt, 1887-ben adta ázsiai és távol-keleti műtárgyak gyűjtésére a fejét. Halálakor, 1919-ben csak 4 éves volt az az Arthur M. Sackler, aki azonos szenvedélynek hódolva 1982-ben majdnem ezer ázsiai darabból álló gyűjteményt adományozott a Smithonian Múzeumok láncolatának.

 

A kettőjüknek köszönhető, hogy a kevéssé ismert iráni, afganisztáni (baktriai) és pártus fém- és ötvösművészet csodálatos reprezentánsai ma láthatók a Sackler galériában, amelynek megtekintésére a világ minden tájáról utaznak kutatók és mű értők Washingtonba, mivel a hagyatéki szerződés értelmében  a műtárgyak nem kölcsönözhetők ki más múzeumoknak, és csak külön engedéllyel publikálhatók.   (Kép: Arthur M. Sackler Gallery of Art, Washington D. C.)

 

A fenti területek előkelőségének művészi színvonalú használati edényei, dísz- és kegytárgyai az egyszerűség kedvéért összefoglalva Szaszanida ezüstökként váltak ismertté, és a szakma három történelmileg meghatározott időszakból származtatja őket: az Akhamenid, (kb. i.e. 550 - i.e. 331) a Pártus, (kb. i.e. 312 – i.sz. 224) valamint a Szaszanida periódusból (i.sz. 224 - 651).

 

A volt Perzsa birodalom Nagy Sándor hódításait követően került a  görög Szeleukuszok (Seleucusok) uralma alá, majd az i.e. III. század közepén a Pártus királyság alapítója, I. Arszakész kezére, aki visszahódította és birodalommá ötvözte az eredetileg Akhmenid birodalomként felölelt hatalmas területeket. Utódai azonban állandó feszültségben és összeütközésekben voltak a nagy Római Birodalommal. „Carrhae csatája és Crassus (római hadvezér, K. H) végzete után két és fél évszázadon keresztül az Arsacid nevezetű Pártus dinasztia uralkodott keleten és a Rómaiak nyugaton, közrevéve az Örmények országát és Szíriát.  A kelet és nyugat közötti határvonal a pillanatnyi erőviszonyoknak megfelelően állandóan változott.”(*1)

 

Az i.e. II. században kialakult Kelet- és Nyugat-Ázsiát, illetve Kínát és a Földközi-tengert összekötő „nagy selyem út” egy jelentős része generációkon keresztül pártus kontrol alá tartozott, ami messze kiható gazdasági fellendülést eredményezett. A kereskedelmi vámokból, tarifákból és a vazallusok adóiból jelentős hasznot húzó, katonailag is megerősödött Pártus birodalom hódításai következtében hosszú távon Irán, Mezopotámia és Afganisztán döntő részének egyesített ura lett az Eufrátesztől egészen az Oxus (Amú Darja) bal partján húzódó sztyeppékig.

 

Az i.e. 90-es évek táján a kiváló koncepciójú államférfi, II. Mitridátesz (Mithridates) közvetve az örmény (urartui) királyságot is bekebelezte, egyenrangú félként szerződést kötött a kínai császárral és tovább bővítette befolyását Kis-Ázsiában, még az Eufrátesztől nyugatra is. Volt idő, mikor a pártusok birodalma 18 vazallus felett gyakorolt hatalmat. Kulturális értékei és hatása viszont szakszerű feltárási munkálatok híján, valamint szakmai idegenkedéssel és akadémiai előítéletekkel küszködve még szinte ismeretlen a világban.

 

A BETELJESÜLT ÉLET VIRÁGA

 

Az összevontan szeleukida-pártus időszaknak nevezett évszázadokból származó kiállítási darabok közül művészileg a legjelentősebb az a hivatalosan pártus időkre datált csodálatos szív alakú, színarany, apró horgas kapcsokkal ruhára, övre, fejfedőre varrható díszítő elem, amelyen két fiatal vadkan les ki óvatosan az erdő sűrűjéből. A pillanat rögzítése és realitása, a komplex design, a nemes anyag értő kezelése egyszerűen lenyűgöző. Az életszerűség rendkívüli hatását a szkíta művész három dimenzió kialakításával és az átfedéses technika mesteri alkalmazásával érte el (Kép A.1)

 

 

Képek: A.1 és A.2

 

A magas fokú művészi és mesterségbeli tudást igénylő három dimenziós ábrázolásmód az egyik jellemzője a legnemesebb szkíta-pártus dísztárgyaknak, mint ahogy nem jellemzi a perzsákat. Ennek ellenére a kiállítás másik három dimenziós ritkaságát, egy előkelő férfi mellképét ábrázoló ezüst medalion-tányért (Kép A.2) a tárló adatkártyája és az elérhető szakirodalom a szaszanida tárgyak közé sorolja. Ann  C. Gunter és Paul Jett, a Smithonian Intézet szakértői azonban katalógusukban megemlítik, (Ancient Iranian Metalwork), hogy az ezüst dísztányért elsőként elemző szakértő, Richard Frye a pártus periódusnak tulajdonította, és ezt csak egy későbbi kutató változtatta át „korai  szaszanidára”.

 

A kép sajnálatos módon nem képes visszaadni a medalion portré megkapóan drámai plasztikusságát, az öntött-ezüst fej utólagos, aprólékos cizellálása, valamint a fekete bitumen és aranyozott ezüst kontrasztja keltette intenzív esztétikai hatást, és így aligha érzékelhető, miért is számít  vesztesnek az a kultúra, amelytől megtagadják.

 

Gunter és Jett saját bevallása szerint konkrét lelőhely ismerete, tehát  rétegvizsgálat lehetősége nélkül „a bizonyosság gyenge lábakon áll bármilyen emléktárgy bármilyen közegbe való datálásánál” – különösen, mikor szinte egymásba folyó időszakokról van szó, mint a késői pártus, poszt-pártus és korai szaszanida korok esetében. Ennek tulajdonítható – bár így is megdöbbentő –, hogy Frye eredeti megítélését a medalion tányér pártus kultúrából való származásáról mára sikerült teljesen kiiktatni a szakirodalomból. Így lett és lesz a jövőben is nem egyszer perzsa kincs a szkíta kincsből. Szaszanida kulturális érdem a  pártuséból.

 

A kiállítás másik szaszanidának ítélt darabja – ahol a látogatót kételyek gyötrik a vitrin ismertető kártyájának felirata láttán – egy VI.-VII. századinak saccolt, megkopott ezüst tányér (Kép B.1), amelynek részletes ismertetésében Gunter és Jett meglehetősen felszínesnek bizonyultak. A szerzők leírásukban egy „kehelyszerű konténerből vagy alapból” kinövő, ágaskodó hegyi kecskék által közrevett, szőlőindával befuttatott tányérról értekeznek.  A csupán „indás fának” nyilvánított életfa azonban  nem konténerből, hanem egy Szíriában, Mezopotámiában és Iránban honos dús porzójú pipacs-tulipánból (Papover glaucum) hajt ki(*2), amely leginkább asszociálható volt  Hathor, a legrégibb Teremtő istennő Nílus völgyi szimbólumával, a lótuszvirággal: mindkettő az élet adás és az élet folyamatossága, a megtermékenyülés és szaporodás jelképei voltak már a legősibb, történelem előtti időkben.

 

Az életfa tetején, sokat mondó üzenetként (amelyet ugyan Gutter és Jett antennái nem vettek) egy elnyílt pipacs-tulipán – a hervadással járó beteljesült élet virága, közepén pedig a funkciójukat vesztett porzók előterében az Istennő bíztatásaként, az örök élet ígéreteként a jellegzetes hármas falevél szimbólum látható.(*2)

 

 

Képek ebben a sorrendben: B.2, B.1 és B.3

 B.2: A Hathor istennő jellegzetes hajviseletét és napkorongos koronáját viselő ugariti Anat istenasszony szoptatja a királyt, akárcsak

a szikomor fában megtestesülő Nut istennő szoptatta Ozíriszt.  B.1: Ezüst tányért díszítő, a teremtő Istennőt szimbolizáló életfa.

B.3: A Nílus völgyéből elszármazó "sokemlőjű" (*6) efezoszi Artemisz istennő (Anatolia) a Föld megélhetést biztosító, tápláló erejét jeleníti meg.

 

 

Gutter és Jett elismerésére szolgáljon, hogy megjegyzik a fontos tényt: a tányér (B.1) a maga nemében  „egyedülálló”, és még „hasonló jellegűt” is csak kettőt jegyeznek a szakmában. (Abból az egyik a szkíta kincsek világközpontjában, az Ermitázsban található.) Nem véletlen, hogy ez a tányér  kivételes ritkaság. Az i.e. 2400 körüli időszakban a keletről és az északi sztyeppékről beözönlő indo-európai népek gén variációjuk és bátor elszántságuk mellett új vallásokat is vittek magukkal: a fiatal hódító istenek, illetve a  mindenható atya imádatát. A geográfiai terjeszkedés során az ősi és a bevándorló teológiák összeolvadtak, majd évezredek során fokozatosan, törzsekként és körzetenként, városállamokként és birodalmakként megküzdve a férfi istenek kiszorították az  istennőket, írja Merlin Stone Mikor az Isten asszony volt (When God was a Woman) című rendkívüli jelentőségű könyvében.

 

A hatalmi harc kíméletlen volt. A legfőbb Istennőt lefokozták, háttérbe szorították, megcsúfolták, de közel három évezred kellett, míg a férfi istenű vallások –  mithraizmus, zoroaszterizmus, judaizmus, kereszténység – végleg ki tudták törölni a lelkekből. Templomait, szentélyeit lerombolták, papságát és híveit kiirtották, kegytárgyait összetörték vagy beolvasztották. Ami a „pogányság”, tehát az ősvallások kegytárgyaiból túlélt, mint a Sackler galéria mitikus üzenetet közvetítő  tányérja is, az leginkább a véletlennek tulajdonítható, vagy az idegen szimbólumok iránti ignoranciával magyarázható.

 

Az életfa legkorábbi ábrázolása (mint az Oziriszt tápláló is) az egyiptomi fügefa, a Ficus sicomorus,  de később egyéb fák is sorra kerültek, mint a datolyapálma vagy a klasszikus görögöknél Héra istennő arany almafája. Az egyiptomi Hathor istennőt, vagyis Kobra istenasszonyt, a Teremtő Bölcsesség istennőjét  Sicomorus istennőnek is hívták.(*3)

 

A fekete Hathor istennőt, mint teremtő-oltalmazó Föld-anyát Kis-Ázsiában Astarte néven, Kánaánban Tyre és Sidon környékén Ashtoreth (Asherah, Attoret), Ugaritban Anat, Júdeában(*4) Astart, Arábiában Attar-anya, Iránban és az örményeknél Anahita, míg a görögöknél  Artemis néven imádták. Egy ciprusi felirat Anathot Athénával azonosítja, míg az időszámítás előtti V. század zsidósága Anath néven (korábban Asheraként) Jahve alkotótársának és asszonyának tekintette. A Gosztonyi-féle sumér etimológiai szótár elemzése szerint az Asan vagyis Istennő szó, a fentiek változata, a Ba-Dug-Asan, Bo-Dog-Asszony (Boldog-Istenasszony) kompozícióban maradt fenn és jutott el Mezopotámiából a szkíta-pártus-hun lovas népek közvetítésével Erdélybe és a Duna-Tisza közébe.

 

Az eredetileg az isteneket és a csillagos eget is teremtő Istennőt, a Föld-anyát, aki bölcsessége révén magát a túlélést (az emberi, növényi és állati termékenységet) biztosította csak sokkal később, pusztán politikai, vagyis hatalmi meggondolásból asszociálták a kígyóval  vagy sárkánnyal szimbolizált, bűnösnek nyilvánított tudati felismeréssel, illetve csábító gonoszsággal.

 

A sumér pantheon Istennő menifesztációi, Nammu, aki  „megszülte az eget és a földet”, ugyanakkor „anyja az isteneknek”, és Nin-khursag anyaistennő, aki az embert teremtette – legelterjedtebb szimbolizált megjelenítési formája a (mindig szimmetrikus elrendezésben, profil nézetben felé forduló és ágaskodó) kőszáli kecskék, gazellák, zergék, szarvasok vagy madarak által kétfelől közrefogott életfa túlélő  ábrázolásait ma múzeumok, magángyűjtemények, néhány művészeti album és szakkönyv őrzi pótolhatatlan kincsként az utókor számára.

 

A Sackler galéria párját ritkító ezüst tányérja azért is kivételes darab, mert a tulipán motívumok és a kőszáli kecskékkel, madarakkal körülvett életfa mellett a Teremtő istennő harmadik ősi szimbóluma, a bölcsességet (és egyben az éltető talajvizeket) képileg közvetítő kígyó is szerepel rajta. (Akárcsak némely egyiptomi és elámi ábrázolásokon a szikomor fára illetve datolyapálmára tekeredve.) Az életfa gilos mintával hajt ki a tulipánból majd szökik szárba és indás ágai az elnyílt tulipán két oldalán, az Istennő ázsiai kedvencei, a pávatyúkok mellett kígyófejben végződnek.

 

Bár Gutter és Jett a kiállítás rendezőivel egyetértésben szaszanidának tartják az életfás tányért, a szimbólumok triumvirátusa és egyéb jellegzetességei révén  sokkal inkább lenne illeszthető a szumír (sumér) hagyományú pártus kultúrkörbe.  Az szólhat még nyomatékos érvként a szkíta-pártus eredet mellett, hogy  egy  – művészileg és kidolgozásában jóval magasabb szintű – szkíta Istennő ábrázolása során (képünk) az asszonyalak alteste egy elegánsan hurkolt gilos motívumban és annak befejezéseképen kígyófejekben végződik: mindkét esetben a kígyó az eredeti bölcsesség és a megújulás jelképeként szerves része a legfőbb Istennőnek.  

 

Editor@EmpiriaMagazin.com

 

Címkék: arszakész artavaszdész birodalom pártus történelem

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Gulybán Barnabásné 2 napja új blogbejegyzést írt: Jó vásárlást!2

Gulybán Barnabásné 3 napja új blogbejegyzést írt: Jó vásárlást!

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu