A multimédia mint az oktatás új eszköze

Alig vártam gyerekkoromban, hogy végre megtanuljak olvasni. Persze addig is bújtam a könyveket, és ha nem emlékeztem pontosan a történetre, hát kitaláltam magamnak egy másikat. Így aztán nem nagyon értettem a többieket az iskolában, miért ódzkodnak az olvasástól. Igaz, mint később kiderült, akik hadilábon álltak a betűkkel, többnyire nem sok mesét hallgattak a szüleiktől. S kevés dologgal lehet oly remekül fölkelteni az olvasás iránti szenvedélyt, mint egy jó mesekönyvvel.

Emlékszem, harmadik általános iskolában volt egy tanítónőm, aki ha gyorsan haladtunk az anyaggal, azzal jutalmazott minket, hogy fejezeteket olvasott Jack London Éneklő kutya című könyvéből. Talán mondanom sem kell, úgy igyekeztünk, mint annak a rendje, hogy maradjon az órából néhány perc a mesére. Persze mindig maradt. Mi meg szájtátva hallgattuk, és szemünk előtt megelevenedett a mese a maga valóságában, együtt szenvedtük végig szegény kiskutyával a viszontagságait. Engem az bűvölt el a legjobban a történet szépségén túl, hogyan lehet ennyire rabul ejteni az embereket pusztán egy történettel. Én is nagyon szerettem s szeretek a mai napig olyan történeteket kitalálni, amelyek ámulatba ejtik és lenyűgözik a hallgatóságot. Mindezt persze az írás eszközével kívántam megvalósítani. Arra álmomban sem gondoltam, hogy valaha is a számítógép lesz az az eszköz, amellyel mesélni fogok a gyerekeknek.

Márpedig ez történt. Fel kellett fedeznem, hogy a számítógép egy olyan új kifejezési eszköz, amely mellett egyetlen alkotó ember sem mehet el. Lehet utálni, misztifikálni, de lebecsülni semmi esetre sem. Ugyanis a gyerekeket egyszerűen odaszögezi a székhez egy mozgó képek illúzióját keltő monitor. És mivel ez számukra sokkal könnyebb ellenállás, mint mondjuk az olvasás, kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy ezt az eszközt is használnunk kell, ha le akarjuk kötni a figyelmüket. Alaposan eltöprengtem ezen a dilemmán, és megpróbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy számítógépen fogok dolgozni. Sokat segítettek a döntésemben Tolcsvai Laci barátom szavai, aki a dalaiban azt mondta, hogy „nem az eszköz a fontos, hanem, hogy megtöltsük Szentlélekkel”. És erre a számítógép éppen úgy alkalmas, mint a könyv vagy a film. S ha ez igaz, márpedig igaz, akkor csak rajtunk, művészeken, alkotó embereken múlik, mit nyújtunk a világnak.

Ezek után 1996 húsvétján úgy döntöttem, hogy életre hívok egy céget, ez lett a MARCATO MULTIMÉDIA, és itt olyan CD-ROM-okat készítünk, amelyek a segítségére lehetnek a gyerekeknek a világ megismerésében, felhasználva minden ősi tudást és tapasztalatot. Ennek a szellemében készítettük el az első mesélőkönyvet, amelynek Repülő kastély a címe, és egy kevéssé ismert magyar népmesének a multimédiás feldolgozása. Ez a mese tulajdonképpen úgy pereg végig, mint egy animációs rajzfilm, kiegészítve a multimédia nyújtotta lehetőséggel, hogy interaktívvá tettük, azaz a gyerek belenyúlhat a programba, bizonyos pontokon játszhat vele. Ezeket a pontokat játékoldalaknak neveztük el. Itt a gyermek szabadon keresgélhet az egér segítségével, kattintgathat, és egyes grafikák megmozdulnak, illetve váratlan és mulatságos dolgok történnek. Játékoldalaink másik fajtája már komolyabb feladatot ró a gyermekre, mert ezeken a helyeken neki kell átvennie a főhős szerepét, sőt néhány alkalommal neki kell döntenie arról is, hogy megfogadja-e Almafi, a főhős, a bölcs öregember tanácsait. Ha rosszul dönt, annak bizony következménye van, akárcsak az életben, és nem adtuk meg az amerikai játékokban szokásos „több életem van, semmi sem számít” továbblépési lehetőséget, mert szerintem ezzel csak felelőtlenségre lehet nevelni. A Repülő kastélyban ezt úgy oldottuk meg, hogy ezen a három egymást követő ponton minden alkalommal elölről kezdődik a mese, és egy felirat is figyelmeztet: „látod, így jár, aki nem fogadja meg a bölcs tanácsot”. Ebből szerintem pontosan meg lehet érteni, minek mi a következménye, és második alkalommal talán már legyőzi a gyerek a kíváncsiságát, s nem nézi meg, mi történik Almafival, ha az öregember ellenére cselekszik, hiszen fontos, jó tanácsokat az életben sem azért kapunk, hogy semmibe vegyük.

A mese, mint a népmesék mindig, a jó győzelméről szól, s csupa olyan, ma már talán sajnos divatjamúlt tulajdonságot vonultat fel, mint a hősiesség, bajtársiasság, barátság, küzdőképesség, lovagiasság, áldozatkészség, tiszta szerelem. S úgy válnak nyilvánvalóvá ezek a tulajdonságok minden erőltetettség nélkül, hogy elfogadhatóak, sőt természetesek lesznek a gyerekek számára.

Nemrég egy tévéműsorban telefonon játszhattam a gyerekekkel. Azt találtam ki, hogy csupa népmesével kapcsolatos kérdést teszek fel. Olyanokat kérdeztem, hogy hány feje szokott lenni a sárkánynak, milyen tulajdonságai vannak egy hősnek, és mit szokott felajánlani az öreg király, ha megmentik a leányát a biztos haláltól. Szóval csupa olyan dolgot kérdeztem, ami szerintem könnyen megválaszolható. Ennek ellenére akadoztak a válaszok. Megkérdeztem azt is, legyőzhető-e a rossz. Erre azt válaszolta egy elsős kisfiú kapásból, hogy nem. Majd csodálkozásomat látva sutyorogni kezdett nővérével, és végül kiigazította a választ, hogy „ja, de”. És hozzátette, hogy ezt a nővére súgta. Szerintem ez iszonyú! Milyen tapasztalatai lehetnek ennek a gyereknek? Mit olvas, mit néz a tévében, amiből azt a tanulságot szűrte le, hogy nem lehet a rosszat legyőzni? És vajon komolyan így is gondolja, vagy csak mondja? Engem mindenesetre kétségbe ejtett és megerősített abban a hitemben, hogy igenis fel kell használni minden eszközt a jó terjesztésére.

A MARCATO MULTIMÉDIA kiadásában csak olyan magyar mesék jelennek meg, régi és mai szerzők tollából egyaránt, amelyek minden művészi igényességet kielégítenek. Már a Repülő kastély kapcsán hosszan válogattuk Artner Margit festőművésszel azt a színvilágot, amely végül is a mese jellemzője lett. Tudatosan választottuk ezt a nagyon visszafogott, leginkább őszi erdőre emlékeztető, zömében rőtbarnát, homoksárgát, mohazöldet, vízkéket és ennek árnyalatait felvonultató pasztell harmóniát, amely az egész mesén végighúzódik, sőt a mese kiegészítő elemeinek (borító, doboz, csomagolás, használati utasítás stb.) is jellemzője. A képek egytől egyig akvarellfestmények, még az animációs fázisok is. A mese harmincnyolc helyszínen játszódik, egy helyszínnek véve Almafi három nap, három éjszakán át tartó vándorlásait is. Ez olyan szín- és formagazdagságot eredményez, ami könnyűszerrel leköti a gyerekeket azzal együtt, hogy kénytelenek átvenni a mese nyugodt, népmesékre jellemző tempóját. Ez a tempó ugyan nem jellemző a mai rohanó életre, de nem hiszem, hogy már hat-hét évesen stresszes, idegbeteg tempóban kell élni. Először inkább a harmóniát kellene megtanulni, amire egyébként mindenkiben megvan a késztetés, hogy később is meg tudjuk őrizni, és képesek legyünk magunkban újra és újra megteremteni.

Ezt a harmóniát sugallja Tolcsvay László archaikus, népi hagyományokon alapuló szépséges zenéje is, ami olyan tökéletesen simul a meséhez, hogy szerves részévé válik.

Megteremtettünk egy vadonatúj csomagolást is. Nem a formája új, hiszen hasonlít a már ismert külföldi dobozokhoz ez is, de új a színvilága, az anyaga, hiszen natúr papírt használtunk, sőt minden egyes CD-borító egyedi, kézzel merített papír, Vincze László papírmerítő mester keze munkáját dicséri. Ezt a natúr világot szeretnénk következetesen megjeleníteni minden mesélőkönyvünkben. Úgy gondolom, hogy ebben is alternatívát kell mutatni a sok csillogó-villogó dobozcsoda mellett, meg kell tanítani, hogy nem mindig az a szép, ami fényes vagy harsány színű.

Mindez, amit felsoroltam, tudatosan nevelő célzatú ugyan a részünkről, ezzel együtt a Repülő kastély elsősorban mese. Terveink között sok olyan mese szerepel, ami nem egyszerűen történet, hanem játékos formában kiegészül egy sor fölöttébb fontos oktatási anyaggal. Ez alatt nem azt kell érteni, hogy a mese végén megjelenik néhány számtani egyenlet vagy néhány nyelvtani feladvány, hanem szervesen a mese részévé téve kedvet csinálunk és kikerülhetetlenné tesszük a tulajdonképpeni iskolai feladványok megoldását, mégpedig úgy, hogy a gyerek azt higgye, játszik, s örömét lelje benne. Tisztában vagyunk vele, hogy ennek a megoldása nem egyszerű feladat, mégis nekiláttunk egy újabb, immár erre a tematikára épülő mesélőkönyv elkészítésének. Olyan mesét írtam, amelyhez minden didaktikusság nélkül kapcsolódhat egy-egy oktatójáték, s Keresztes Dóra grafikusművésszel olyan képi világot találtunk ki hozzá, amely egyszersmind filmszerűen leköti a gyereket, másrészt biztosítja a folytonos játék lehetőségét. Mivel nagyon fontos célnak tartom az olvasás megszerettetését, bár ez talán összeegyeztethetetlennek tűnik a multimédiával, ebben a mesélőkönyvben a CD-ROM-on kívül lesz a dobozban egy mesekönyv is Keresztes Dóra illusztrációival. A könyv tartalma tulajdonképpen megegyezik a CD képi anyagával, de mégis egy kicsit más, például úgy is, hogy a rajzok nem lesznek színesek, így a gyerek maga színezheti kedve szerint a figurákat akár olyanra, mint amilyennek a mesében látta, akár olyanra, amilyennek ő képzeli.

Természetesen a mesélőkönyv-sorozaton kívül szeretnénk konkrétan az oktatáshoz kapcsolódó, játékos és multimédiás eszközökkel gazdagított CD-ROM-okat is készíteni, az általános iskola első osztályosaitól kezdenénk és úgy haladnánk az idősebb korosztályok felé. Ennek a tervünknek a megvalósításában nagy segítségünkre lehetnének a pedagógusok, hiszen konkrét iskolai tapasztalataikkal olyan felbecsülhetetlen segítséget nyújthatnak nekünk, amivel az oktatásban igazán jól és könnyedén használható CD-ROM-sorozatot tudunk készíteni a rendelkezésünkre álló magas színvonalú művészi és programozói háttérrel. Jó lenne, ha megkeresnének azok az iskolák, ahol nyitottak az új, multimédiás oktatáskiegészítő programokra, és elmondanák ötleteiket, igényeiket, mire lenne szükségük.

Ennek a multimédiás oktatóprogramnak az a lényege, hogy gyakorlatilag korlátlan szabadságot biztosít térben és időben. Például a történelemoktatás területén ez azt jelenti, hogy nemcsak korok szerint lehet keresgélni, hanem személynevek, országok, városok, csaták, rendelkezések, törvények, kereskedelmi útvonalak, tárgyak, régészeti leletek, címszavak, egyszóval bármi más szerint is. Tehát, ha a gyerek valamiben elakad, és nem jut eszébe a század vagy az évszám, még számtalan fogódzó áll a rendelkezésére, hogy megtalálja a keresett személyt vagy szituációt. A multimédia sokrétűségéből fakadóan nemcsak állóképek és szövegrészletek sorakozhatnak egymás után, hanem ezt kiegészíthetjük filmrészletekkel is, akár kosztümös történelmi filmekkel, akár múzeumokat bemutató vagy ásatásokról szóló filmrészletekkel. Az állóképeknek sem kell a szó hagyományos értelmében állniuk, mint egy könyvoldalon, ezt is meg lehet mozdítani, hogy látványosabbá, érdekesebbé tegyük a témát. Számtalan grafikont, táblázatot jeleníthetünk meg animációs eszközökkel, és ha éppen arra van szükség, ki is nyomtathatjuk őket a szövegrészekkel, képekkel együtt.

Persze, ha valaki úgy gondolja, hogy a történelmet könnyű vonzóvá tenni, mert az önmagában is érdekes, nos, elárulom, hogy a sokak által száraznak tartott matematikát is meg lehet jeleníteni olyan lebilincselő módon, hogy még a legmegátalkodottabb diákot is meg lehet hódítani, hiszen minden csak tálalás kérdése. A tálalás pedig semmi máson nem múlik, mint a fantáziánkon, s azon, képesek vagyunk-e úgy megjeleníteni valamit, hogy a gyerek, továbbgondolva a dolgot, s hozzátéve a saját fantáziáját is, érdekesnek találja, és ebből fakadóan megjegyezze.

Természetesen a multimédiának nem a tanár pótlása a célja, mint ahogy a mese sem pótolhatja soha az édesanyát, aki odaül a gyerek ágya mellé esténként mesélni. Egy jó tanárt sem lehet soha, semmivel pótolni, de a segítségére lehet lenni, hogy rövidebb idő alatt is hatékonyabban tudjon oktatni.

Az általunk tervezett CD-ROM-okat, akárcsak a Repülő kastélyt, könnyű kezelni, nem igényel különleges számítógépes alapismereteket, nem kell hozzá teljesen új és bonyolult rendszert megtanulni, és a CD-ROM-ok nem telepítik fel magukat a számítógép merevlemezére, megnehezítve ezzel a többi anyag kezelését.

Talán akadnak olyanok, akik most felvonják a szemöldöküket, és eltöprengenek, hogy „jó-e ez nekünk”. Alapos megfontolás után úgy gondolom, hogy jó. Gondoljunk csak a fotó, majd később a film térhódítására. Attól is féltek kezdetben az emberek. Nem szabad a számítógépnek nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amekkora van neki, de nem szabad figyelmen kívül sem hagyni. Használni kell. Ráadásul jóra. A többi csak rajtunk múlik.

Pálfalvi Dorottya