Bod Péter Ákos

Közgazdaságtani alapfogalmak I.

A gazdaság mára globálissá vált

Aki turistaként utazik a világban, azt látja, hogy mindenfelé meglehetősen hasonlóak a nemzetközi repülőterek, a bankfiókok, bevásárló központok. Az egyik ország tehetősebb, mint a másik, de azért a szegényebb helyen is ismerős fizetési módokat, ismert márkaneveket találunk. A világ ma ilyen: a pénz és a piac nemzetközi jelleget ölt.

Bár már száz éve is volt szabadkereskedelem, csaknem kötöttség nélküli tőkemozgás, de annak egy időre véget vetettek a világháborúk, majd a piacgazdaságok és a tervgazdaságok közötti vetélkedések és a hidegháborús feszültségek. A múlt század végén azonban új korszakba léptünk. A gazdasági élet, az üzleti gyakorlat világméretű hasonulása – a globalizáció – a legutóbbi évtizedek terméke. A piacgazdaság mint világrendszer új jelenség az emberiség történelmében.

A piacgazdaság eredete

Mit is jelent az, hogy rendszer? Egy gazdasági formációt intézmények, gazdaságszervezési elvek, hatalmi viszonyok együttese tesz rendszerré. Tőlünk nyugatabbra a piacgazdaság rendszere korábban jött létre, és fejlődését kevesebb megrázkódtatás érte. Ám az árucsere és az annak helye, az árupiac évezredekre visszatekintő intézmény. Régészeti leletek mutatják, hogy több ezer éve létezik szervezett árucsere, és annak eszköze és előmozdítója: a pénz. Réges-régi szokás a vagyon felhalmozása, és ősi mesterségnek számít a pénz-kölcsönzés.

A közgazdaságtan, mint új tudomány

Régóta foglalkoztatja a bölcselőket a gazdaság mibenléte. A közgazdaság szó a legtöbb európai nyelvben a görög eredetijére vezethető vissza: az ökonómia háztartás-gazdálkodási ismereteket jelentett. A családi közösség irányítása lényegét tekintve ugyanolyan jellegű készségeket és ismereteket kíván meg, mint amilyenek egy vállalat vagy egy minisztérium vezetéséhez kellenek. Idővel a háztartási ismeretekből külön tudományág lett: közgazdaságtan, olyan tudósok munkássága nyomán, mint Adam Smith, David Ricardo, J. S. Mill, Karl Marx, majd a 20. században J. M. Keynes, J. A. Schumpeter, Milton Friedman és sok más nagy személyisége a gazdasági elméletnek és kutatásnak.

Piacgazdaság ás nem-piaci gazdaság

Vajon az a körülmény, hogy az emberek pénzt halmoznak fel, és sokan mindent a nyereség szempontjának rendelnek alá, egyben azt jelenti, hogy ősidők óta piacgazdaságban, kapitalizmusban élünk? E kérdésben érdemes Max Weber, a nagy német társadalomtudós (1864–1920) álláspontját követni, aki azt írta híres munkájában (A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme): az árucsere, a pénz és a nyereségvágy meglétén túl ahhoz, hogy kapitalizmusról beszéljünk, még olyan társadalmi intézményeknek is társulniuk kell, mint a racionális munkaszervezet, a hatékony jogrend és az ésszerű államigazgatás.

Mindezen intézmények kifejlődése és a (természet-) tudományos gondolkodás nyilvánvalóan fontos kulturális előfeltételét adta annak a piacgazdasági módnak, ami elsőként Európa nyugati felében fejlődött ki három évszázada.

Társadalmunkban ugyanakkor ma is egymás mellett él

- a szerződésen és pénzviszonyon nyugvó piaci gazdaság,

- a kölcsönös kisegítésre épülő kapcsolat (például a lakás kalákában való felépítése, a családon belüli kölcsön),

- a hivatali alá- és fölérendeltségen alapuló szervezet (az államigazgatásban),

- valamint sok kevert és módosult forma, ideértve a jogszerűség határát túllépő bűnszervezeteket is.

Gazdasági életünkben azonban a piaci intézmények dominálnak, ezért a továbbiakban jórészt a piacgazdaságról lesz szó. Ám mindig tudnunk kell, hogy amikor a piaci tevékenységcserét s annak szabályait, intézményeit tárgyaljuk, akkor elvonatkoztatunk az életben egyébként előforduló sok más gazdasági formától.

A gazdasági élet sokféleségéből kimutatható a meghatározó (domináns) gazdaság-szervezési elv. Így megkülönböztetjük a modern piacgazdaságokat a mára megmaradt kisszámú tervgazdaságtól (mint amilyen Kuba vagy Észak-Korea), vagy a tradicionális gazdálkodás elemeivel átszőtt fél-piaci képződmények az ún. harmadik világ néhány országában.

A közgazdaságtan társadalomtudományi ág

A közgazdaságtan társadalomtudomány: emberek, csoportok gazdasági jellegű kapcsolatainak törvényszerűségeivel foglalkozik; művelőinek tudniuk kell, hogy az ember gazdasági tevékenysége része a társadalom életének, attól nem választható el. A közgazdaságtan, mint minden tudomány, a saját módszertana, modelljei, fogalmi rendszere alapján adja meg a maga válaszait a gazdasági élet kérdéseire.

Gazdaság, társadalom, természet

Az ember a természetben és a társadalomban él: táplálékát a Föld bioszférájából nyeri, életmódját formálja a nappalok és éjszakák váltakozása, az évszakok sorrendje, maga is alakítja a természetet; ennek legközönségesebb megnyilvánulása az, hogy életvitelével összeszemeteli környezetét. Mindinkább mesterséges környezetet teremt magának: fűtéssel védekezik a téli hideg ellen, gátakat épít az áradó víz útjába, villanyvilágítással függetleníti életmódját a Nap mozgásától.

Az ember egyben társadalmi (közösségi) lény is: életben-maradásához eleve közösségre van szüksége. A legkisebb és hagyományosan a legintenzívebb emberi közösség a család (a statisztika nyelvén: háztartás) Az ember viselkedését, gondolkodását, igényeit azonban a családi körnél szélesebb környezet alakítja.

Az ember életének anyagi feltételeinek megteremtését, fenntartását és fejlesztését szokás a gazdálkodás fogalma alá vonni. Az embernek vannak nyilvánvaló anyagi szükségletei, mint amilyen a táplálkozás, ruházkodás, lakás, közlekedés, az egészség és a biztonság megőrzése. E szükségleteket kézzel fogható tárgy vagy mások munkája elégíti ki: az éhséget a kenyér, az utazási igényünket a vonatvezető, egészségügyi bajainkkal orvoshoz fordulunk. A közgazdaságtan az anyagi szükségletek kielégítésére alkalmas tárgyakat termékeknek, mások munkáját szolgáltatásnak nevezi.

Meglepően sok és összetett emberi munka rejlik a legegyszerűbb termék vagy szolgáltatás létrejöttében. A termékek és szolgáltatások a munkamegosztás eredményeként jönnek létre, és – amint Adam Smith olyan világosan megírta több mint két évszázada – a legegyszerűbb termék előállítása is társadalmi méretű szakosodást feltételez.

A piaci működés legkisebb egysége: piaci ügylet

A jól működő piac keretében rendszeres ügyletek (tranzakciók) zajlanak. Hatékony a piac, ha nagyszámú eladó és vevő találkozik, a cserék könnyen, kis ráfordítással mennek végbe. Minél nagyobbak a piacok – legyenek azok a hétköznapi értelemben vett hetipiacok, vagy éppenséggel hatalmas forgalmú értéktőzsdék –, annál olcsóbban szerezhetők be a termékek az igényelt mennyiségben, ismert minőségben. Ez nyilván jó a vevőnek, de nincs az eladó ellenére sem, aki éppen a vevők nagyobb száma miatt képes hamarabb, kisebb időbeli és anyagi ráfordítások mellett eladni áruját.

A piacon a vevők és az eladók üzleti kapcsolatba kerülnek. Ismétlődő tranzakciók esetén személyes ismeretség kialakulhat (mint a könyvesboltba rendszeresen betérő vásárló és az eladó között), de a tranzakció végbemeneteléhez nincs szükség ismeretségre. Emiatt a piaci kapcsolatokat jogosan éri a személytelenség vádja. Másfelől azonban éppen ez könnyíti meg a tevékenységcsere gyors és hatékony lebonyolítását. Aki nagy piacra termel, az általa nem ismert vevőkhöz is eljuttathatja termékét.

A piac gyakorlatilag közvetítőkön keresztül zajlik, legtöbbször valójában nem a termelő és a végső vevő találkozik, hanem a termelő termékeit értékesítő kereskedő és a vevők nevében fellépő másik kereskedő. A javakat pénzre cserélik: eladáskor a termék elkerül a termelőtől (vagy annak kereskedőjétől), és ellenérték jut hozzá, míg a fizetőképes vevő pénzzel jön a piacra, és áruval távozik.

Jean-Baptiste Say, a XVIII. századi svájci közgazdász nevéhez fűződik az a pofonegyszerű megállapítás, mely szerint minden végbement eladás egyben sikeres vétel, és megfordítva, minden vétel mögött egy eladás áll. Tétele fontos összefüggések kiindulásául szolgálhat: ex post, azaz az ügyletek végbemenetele után valóban el lehet mondani, hogy az eladások mennyisége megegyezik a vételek mennyiségével. Mivel szabad akaraton alapuló cseréről volt szó, a vevők összességükben akkora értékű árutömegre tettek szert, amennyi pénzmennyiséget helyesnek éreztek kiadni érte.

Ha a piacra vitt minden termék elfogyott, akkor az összes kereslet találkozott az összes kínálattal. Az árura találó összes pénzbeli kereslet (összkereslet, illetve aggregált kereslet) azonban nem azonos a piacra kilátogatók összes vételi szándékával, vagyis ex ante elgondolásával. Hiszen többen is megfordulnak a piacon, akik szerettek volna vásárolni, de az ott tapasztalt árak mellett annyit nekik nem ért meg a termék, vagy – ami azonos eredményhez vezet – nem tudták megengedni maguknak a vételt. A kereslet tehát abban az árumennyiségben mutatkozik meg, amennyit az adott ár mellett a vevők összessége képes és hajlandó megvenni. A kínálat pedig úgy határozható meg, mint árumennyiség, amelytől az adott áron az eladók hajlandóak megválni.

Áralakulás a termékpiacokon

Ha valami okból hirtelen megnő a kereslet egy adott piacon (például a beköszöntő nagy melegben még több embernek támad kedve sört inni), akkor mennyiségi hiány léphet fel: az adott árak mellett többet akarnának megvenni, mint amekkora a kínálat. Ha viszont a kínálat nő meg hirtelen (például mert új boltok nyílnak meg egy időben), akkor eladatlan áruk halmozódhatnak fel. Általában is igaz: a piacokon nem mindig következik be az, hogy minden áru elkel és minden vásárlási hajlandóságú vevő hozzájut a keresett termékhez. A piac teljes kitisztulása elmaradhat a vevők eltervezett keresletének és az eladók eltervezett kínálatának nagyfokú eltérése miatt, vagy azért, mert hatósági árak vannak érvényben, és így az árak mozgása nem tudja egyensúlyba hozni a keresletet és a kínálatot.

A mindennapi példákat vehetjük a hetipiacról vagy a bolti kiskereskedelemből: mindkettő kétségtelenül piac, hiszen a rendszeres és ismétlődő árucsere színhelye. A zöldségpiacon az ár a kereslet és kínálat találkozásakor alakul ki, és a valóság elég közel áll a piactisztulás elméletileg szokásos feltételezéséhez: a zöldségkereskedők nem szívesen viszik haza a zöldséget, és a vevő sem akar zeller nélkül hazatérni. Ezzel szemben a könyvesboltban tipikusan előre megszabott árak vannak, és a kereskedő üzletmenetébe belefér, hogy a könyvkészlet hetekig a polcokon áll. Itt tehát nem a napi kereslet és kínálat dönti el az árat: napi szinten a készletállomány változik, de az ár nem, ezzel szemben a zöldségpiacon az ár alkalmazkodik, és a mennyiség nem. Ezt az alkalmazkodási időszakot hívjuk a közgazdaság nyelvén rövidtávnak.

Ha viszont huzamos ideig áll fenn a korábbinál nagyobb kereslet, akkor megfigyelhető az árak megemelkedése: a magasabb árak mellett egyensúlyba kerülhet a fizetőképes kereslet és az iparági kínálat. Ez utóbbi azonban maga is növekedésnek indul, hiszen a termelők újabb műszak beállításával vagy más módon megemelik a piacra szánt áruk mennyiségét. Hosszabb távon a termelési folyamat és a kereslet, kínálat szerkezete is változhat.

A piacok fajtái

A jól működő termékpiacon egyetlen eladó szándéka nem sokat számít, mivel a kínálatnak csupán töredékét adja, mint ahogy egyetlen csalódott vevőtől sem moccan meg a piaci ár szintje. Különösen igaz ez a hatalmas forgalmú koncentrált piacokon, mint amilyenek az áru- és értékpapír-tőzsdék. A gabona, nyersolaj, gyapot, a devizák és az értékpapírok piacán a tőzsdei adásvétel sajátos szabályok között zajlik: megszabott tételméretekben, megadott minőségi kategóriákban, előre tisztázott elszámolási és fizetési feltétek mellett kereskednek a megjelenő nagyszámú vevők és eladók.

Az ilyen piac közel áll ahhoz, amit a gazdaságelmélet tökéletes piac néven ismer. Annak jellemzői: a piacon azonos (homogén) minőségű és nagy mennyiségben kínált és keresett áru van jelen; sok a termelő és az eladó, így egyenként senki sem képes befolyásolni a keresleti vagy a kínálati viszonyokat; a piacon szabad a megjelenés (belépés) és szabad a távozás (kilépés); a piaci körülményekről könnyű, olcsó a tájékozódás; az ügyletek külső befolyástól vagy hatóságtól nem függnek. Amikor a közgazdaságtan a piac fogalmát használja, gyakran – ki sem mondva - ilyen piacra gondol.

A valóságos piacok azonban különböznek e modellszerű leírástól. A tényleges üzleti életben nem teljesül a korlátozásmentesség, a szabad belépés és kilépés minden feltétele. Még a zöldségpiacon is kérhetnek helypénzt, ami már bizonyos fokig korlátozza a kínálatot (mert elriaszthat olyan kis termékfölösleggel rendelkezőket, aki máskülönben talán elhoznák árujukat). A tőzsdére is nehéz (költséges) bejutnia a brókernek. A piacra való belépést korlátozza minden előírás vagy vizsga, aminek a teljesítéséhez kötik a működést. Van, ahol a helyi önkormányzat szabályozza a taxi-engedélyek számát, és ezzel megszűri azt is, hogy ki vállalhat taxizást. Orvosi szolgáltatások nyújtását a világ mindenhol vizsgákhoz és működési engedélyekhez kötik.

Ezek a példák arra is utalnak, hogy a piaci verseny korlátozásai mellett szólhatnak fontos és jó érvek. A „tökéletes piac” kifejezésben a jelző nem értékítélet. Nem azt fejezi ki, hogy az a legigazságosabb, leghatékonyabb intézmény; a jelző csupán a piac egyik logikai típusát írja le.

Van azután egészen más jellegű piac is, mint az olyan, amelyen a terméket vagy szolgáltatást csak egyetlen vállalat nyújtja: ez a monopol-helyzet (pl. egy országban csak egyetlen vasúttársaság működik). A monopóliumok rendszerint állami ellenőrzés alatt állnak, vagy eleve állami tulajdonként működnek, hiszen ilyen esetben nem lehet a piaci verseny előnyös hatásaira várni. Más iparágban csak néhány nagyvállalat található a kínálati oldalon (pl. a mobiltelefon-szolgáltatók vagy az életbiztosítók esetében); ez az oligopol-helyzet. A termelők között lehet nagyon is éles verseny, de azért az is megeshetne, hogy a kis számú termelő titkon megegyezik a kínálati árak megemelésében; ez utóbbi megakadályozása érdekében a gazdasági verseny tisztaságán őrködő hivatal tiltással és büntetéssel tart rendet.

Árupiac, munkaerőpiac, tőkepiac

Nem csak a termékeknek van piaca, hanem minden másnak, ami áruvá válhat. Beszélhetünk így munkaerőpiacról is: a vállalkozók a kereslet-kínálat szabályai szerint veszik fel a munkavállalókat munkára. De piaca van a labdarúgóknak, az ápolónőknek és a nyelvtanároknak. A különféle jövedelemtermelő foglalkozást végzőkben közös, hogy a piacon nem termékkel jelennek meg, hanem egy sajátos termelési tényezőjével: munkavégző képességükkel és tudásukkal.

Hasonlóan beszélhetünk a földpiac, ingatlanpiac, a pénz- és tőkepiac intézményeiről – ezek nyilvánvalóan sajátos szabályok szerint működnek, de azonos alaprendeltetéssel: a kereslet és a kínálat találkozását segítik elő.

A fogyasztói viselkedés

A fogyasztó szükségletei, igényei kielégítése céljából fogyaszt. Igényei - ha nem is végtelenek - meghaladják pénzügyi lehetőségeit; jövedelme végessége miatt a fogyasztónak választania kell, hogy mely igényeit elégíti ki, és ezzel persze arról is kénytelen dönteni, hogy melyeket sorolja későbbre, melyekről mond le. A fogyasztó szempontjából szóba jöhető javak „kosarából” véges számú cikket lehet csak kiválasztania, és azokból is csak véges mennyiséget lehet és érdemes megszerezni.

Vételi döntése nemcsak attól függ, hogy mennyire érzi fontosnak és hasznosnak egy termékfajta egységnyi elfogyasztását, hanem az is, hogy milyenek a javak piaci árai. A nagyobb termékárhoz rendszerint kisebb vevői szándék tapad – hiszen akkor a kereslet egy része más, helyettesítő termékek felé fordul. Ugyancsak általános tétel, hogy nagyobb jövedelemhez nagyobb vételi mennyiség tartozik. A valóság azonban nem mindig ilyen. Megfigyelték, hogy a szegény családok jövedelmüknek jóval nagyobb részét költik élelmiszerre és más létfenntartási cikkekre, mint a nagyobb jövedelmű háztartások, ám a szokásos létszükségleti cikkeknél a jövedelmi szint növekedésével viszonylag kis arányban emelkedik a keresett jószágok mennyisége, azaz a háztartások nagyobb jövedelmi szint esetén (ugyanolyan ár mellett) ugyan többet hajlandók és szándékoznak venni, de nem annyival többet, mint amennyivel nagyobb a szóban forgó jövedelem. Kétszer akkora jövedelmi szinthez nem tartozik a kenyér iránti kereslet megduplázódása, míg mondjuk a külföldi utak iránt kétszeres jövedelmi szinthez kettőnél nagyobb arányú kereslet-szint társul. Más szóval különböző a termékfajták jövedelem-rugalmassága. A vállalati marketing-szakemberek alaposan elemzik, hogy a lakosság valamely csoportjának jövedelem-növekedése miként hat majd ki egy-egy termékfajta iránti keresletre. Hasonlóképpen az állami döntéshozókat is érdekelheti, hogy a nagyobb termékadó miatti x százalékos árnövekedés mekkora mértékben veti vissza a keresletet, és meddig érdemes adóbevételi szempontból megemelni az adókulcsot.

A termelői oldal

A piaci kínálatot a termelők alkotják. A valóságban persze a piacokra leggyakrabban közvetítőkön keresztül jut el az áru, mert a gazdaságban a javak előállítására szakosodottak mellett kialakult a javak eladására szakosodó szereplők családja is. A termékek és szolgáltatások kínálati oldalán jórészt vállalkozások találhatók; akár maguk a termelő vállalkozások, akár pedig a közvetítői szerepet betöltő üzleti szervezetek. Vállalkozás - vállalat - üzleti szervezet: ezek a kifejezések jórészt ugyanazt a gazdasági jelenséget írják le. A különbség inkább csak az, hogy a jelenség melyik oldala kap nagyobb hangsúlyt. A vállalkozás szó mögé még közvetlenül odaérezzük a valamire vállalkozó személyt; a vállalat szavunk gazdasági rendeltetésű intézményt jelenít meg; ezzel szemben az üzleti szervezet inkább a hierarchikus felépítésre utal.

A lényeg: olyan piaci szereplőkről van szó, amelyek nyeresége törekednek. Szokás inkább arról beszélni, hogy a vállalatok a piaci igények kielégítésére jönnek létre. Kétségtelen, hogy ha a piacon a vállalkozás nem képes kielégíteni az igényeket, akkor nem teljesíti alap-rendeltetését, és nem marad fent. De az üzleti vállalkozásnak bevallottan az a rendeltetése, hogy költségeit rendszeresen meghaladó árbevételre tegyen szert, vagyis nyereséges legyen.

A nyereség mint vállalati cél

Akár nagyméretű részvénytársaságot, akár egy kis családi vállalkozást tekintünk, minden vállalat működése ráfordításokkal jár. A gazdálkodás során épületet, földterületet, gépeket, emberi munkát, pénztőkét, azaz összefoglaló kifejezéssel termelési tényezőket használ fel (és használ el) a vállalat ahhoz, hogy terméket és szolgáltatást hozzon létre. A ráfordítások pénzben kifejezett értékét nevezik költségnek. Az üzleti siker szempontjából az alapvető kérdés az, hogy a tényleges pénzbevételekből megtérülnek-e a pénzbeli ráfordítások, azaz lesz-e nyereség, és mennyi.

A nyereség (profit) a bevételek és ráfordítások különbözeteként áll elő. Ha a piacon számos termelő működik, akkor azt is fel kell tennünk, hogy az értékesítési ár adottság a vállalat számára: amennyiben teljesíti a piacon szokásos minőséget, akkor a piacon szokásos egységárra számíthat.