Normális… az- az ember, aki bármilyen feltétel mellett meg tud élni, ha e körülmények az életlehetőségek akár csak minimumát is tartalmazzák. Sokan képtelenek erre; ezért nem túl sok a normális ember,    mondta Jung

 

Tudat, tanulás, memória, Emberré válás..

 

Megvallom, egy kicsit késlekedtem, mivel annyi minden éri az embert manapság, engem is, ami számtalan gondolatot ébresztett, amit azon nyomban le is írtam. De végül rá kellett jönnöm, hogy ahhoz, hogy nyomatékot is kapjanak azok a gondolatok, előzőleg vissza kell térnünk ismét a Tudathoz.

 

Most azt kívánom, és most bocsássatok meg nekem egyszerűbb olvasóim, hogy gondolataim e fejezetét, majd az ezt követőt is, olyan emberek is olvassák, akiknek van némi befolyásuk…a világunk, az emberiség, nagy dolgaiba.

 

Egyébként az egyik ilyen szokásom, hogy időnként „kiöntöm a bilit” valakiknek a fejére. Legutóbb az unió vezetőségéhez címeztem a magam finoman” fogalmazott levelem, a Jegybank elnökének fizetésével kapcsolatban – mi is az és mennyi, ami járhat neki, egy olyan országban ahol sok családban még vacsora sem jut az asztalra…és mihez, van joga az EU – nak…söprögessen a maga háza táján. S akkor ez, most egy disztingvált lerövidítése volt levelemnek! A férjem egy örökké morgó füstölgő típus, de abból nem lehet sem megélni, de nem fog változni semmi se, hogy itthon nekem mondogatja a körmondatait. -. Úgy hogy egy frászba volt a levelem miatt. -- Viki ne irkáljál sehova, majd megint érted jön egy katonai dzsip, mint régen… sopánkodott.

 

Valóban, nagyon régen is felment a pumpám” és olyan levelet kanyarintottam hajdan volt, Apró Antalnak, hogy még ki sem hűlt a postás keze nyoma, aki átvette a levelet, máris egy katonai dzsip állt meg otthonom előtt két politikai tiszttel és egy alezredessel…

Még az a szerencse, hogy 56. ban még kamasz voltam…lehet, hogy ha csak két évvel idősebb vagyok, akkor a nyakamon érezhettem volna, mily nehéz a hátsó felem”… mint ahogy egy francia költő írta.

 

Ma a XXI. században, amikor már oly sok mindent, és sok szép dolgot is, ért el az emberi tudás azóta, hogy az ember öntudatra ébredt, és barlang falára véste életének mozzanatait, jó lenne, ha azon is elgondolkodna, miképp válhat a jövő embere valóban isteni lénnyé? Mert sajnos az emberiségből 1 milliárd ember, egyik napról a másikra, a legmélyebb szegénységben él, a másik (legalább, ha nem több!) Két milliárd ember, a létminimum szintjén, egyik hónapról másikra él, temérdek gonddal küszködve..

 

S nagyon sokszor azt hallom, olvasom, hogy magát az embert teszik felelőssé, nyomorúságos, vagy épp primitív élete miatt. Holott ez nem igaz, csak nagyon kis százalék az olyan ember, aki valóban felelős életért, sorsáért, cselekedeteiért.

 

Mindig a kor, a társadalom határozta meg az egyes ember életét, személyiségét és szellemi fejlődését is.

 

A szegénység sajnos, örökölhető, mint ahogy a primitívség is örökséggé válhat. Különösen akkor, ha maga a társadalmi hierarchia, valamint a felsőbb vezetés, olyan beállítottságú. A kérdés csupán az, hogy valóban bölccsé értek-e a vezető rétegek olyan mértékben, hogy ezt meglássák, felfogják, és felelősséget vállalva, ezt megváltoztatni akarják is.!!?

 

Ehhez viszont le kell szállniuk az „elefántcsonttoronyból” és ki kell nyitniuk az állam, a tőke és pénzes-emberek tárcáját is…! Egy a fontos, hogy az ember végre Emberré válhasson a szó legteljesebb értelmében, ehhez viszont, Emberhez méltó életet, életfeltételeket kell számára biztosítani!

 

Mert mi a Tudat? Erre eddig nem kaptam jó választ senkitől.

 

A biológiai tudatot, a tudomány részben ismeri és épp úgy értelmezte, ahogy én érzékeltem. Miszerint a primitív életeknél, mint pl. a rovarok vagy férgek is, csak elektromos szinapszisról beszélhetünk.  Idegrendszerük, olyan elektromos mozaik, amelyet átörökítenek a következő generációba, ami azt jelenti, hogy az épp születő rovarnak nem kell tanulnia, még is azonnal repülni képes. De ha sérül, bármelyik mozaik, az irreverzibilis, végleges kiesését jelenti adott képességnek

Bár ezzel csak részben értek egyet, hisz a rovaroknak van egy parányi agyuk, még ha csak magnyi is.

 

Azon kívül a fejlettebb gerinceseket sem kell arra tanítani, miképp álljanak fel és miképp mozduljanak saját lábukon, még a gyermek embert sem. Biztosra veszem még az ősemberi csemete is azonnal futásnak eredt, ahogy lábra állt és egyensúlyát megtartani volt képes. Ezt a folyamatot, még ha úgy látszik is, hogy tanult, akaratlagos, valójában nem egyéb, mint a tudat ébredése, önmaga kipróbálása.

 

De bizonyos fokig tanulni is képesek, a méhek a virágok színét, vagy az ellenség közeledését jelezni képesek a többinek, vagy jellegzetes tánccal elmondják a méhkasban, hol és milyen távolságra van finom virágpor, és mint a kísérleteimben is tapasztalhattam, akár méhecske vagy tücsök, megjegyezte, hogy a zárt térben, tőlem várhatnak élelmet. Azt az egy hangot, amit ilyenkor röviden kimondtam, megjegyezték és előjöttek bárhol voltak a lakásban. Nem volt bennük félelem.

 

A gerinceseknél egyre fejlettebb a tudat az agyállományának köszönhetően. Minél differenciáltabb az agy sejtes állománya, annál fejlettebb a gerinces életek tanuló és memória képessége.

 

A legdifferenciáltabb, fejlett aggyal az ember él. De ez csak akkor képes a maga teljességében megnyilvánulni, ha az embert tanítjuk!

 

Önmagára hagyva, sajnos pont olyan lassan fog fejlődni és információkat megjegyezni, mint ahogy eleddig az egész emberiség.  Csak gondoljunk bele... Egy millió évre volt szüksége az embernek csak ahhoz, hogy lemásszon a faágáról és megépítse első otthonát kőből és szintén ennyi idő ahhoz, hogy a gondolatait leírja. Vagy is minden intelligencia szinthez szükség van egy alapra, amelyre építkezni lehet. Az nagyon ritkán fordul elő, hogy pl. alacsonyabb ált. ismeretszintről, a csillagokig repül fel a tudat, csak a született genetikai adottságával, megelőzve még saját korának tudását is. Több generációs örökség szükséges ahhoz is, hogy az elme, valóban azt a teljesítményt hozza ki magából, amely elegendő a fejlettebb élet stílushoz.

 

A gerinces lényeknél, már kémiai szinapszis van jelen. Ami azt jelenti, hogy az elektromos jel, inger nem közvetlenül ugrik át a szinapszisról a következő sejtre, hanem kémiai átvivő anyag segítségével. (idegszál vég-szinapszis +kémiai jel –sejt).

 

Reflexes reagálásaink. Erre mondtam azt, hogy az idegi elektromos impulzus, az testes –energia, ami lehetővé teszi az információ szállítását, mint kémiai jelt, s nagyon valószínű ez teremti meg a rövidtávú, (szinaptikus) emlékezetet is, de a hosszabb távú agyi, kémiai emlékezetet is pl. a szagok emléke, vagy a fájdalom reflexes emlékeit pl. égést, szúrást okozó emlék-reflexes reagálásaink okát.

 

Aztán érzékszervünk a látás; –szem és agyi-látóközpont. Tulajdonképpen a szem lencséje fokuszálva begyűjti a látott dologról a visszaverődött fényt és mivel a jobb szemünk a jobb test félhez, karhoz, kézhez tartozik, így a látás centrum viszont a bal-agyféltekéhez tartozik, illetve bal szemünk a bal test félhez, minekután a jobb agyféltekének látóideg- centrumához. Ott az agy kémiai jeleket, kódokat készít, amit az agyidegszálak testes elektromos impulzusai elszállítanak az agykéreg más információt megőrző sejtjeihez. Lehet kép vagy épp filmkockák emléke, kémiai-lenyomatokként.

A hallásunk sem működik másképp, mint a látásunk. Itt csupán az a különbség, hogy -a bal fül a bal agyféltekéhez tartozik a jobb a Jobbféltekéhez.!!

A fülünkön a fül vonalaival megegyezően befelé haladva, a füljárathoz körkörösen, több mágneses szál iv rajzolata van, mint valami hang felvevő, amelyek lefércelődve a fülhöz simulva felfogják és bevezetik a hangokat a fül járatába, mint hang rezonanciát. Majd tovább haladva, kémiai jelként rögzíti az agysejt, leírja azt a feszültség hullámot, amit később a tudati lélekenergia leolvas, életre kelt, mint valami szimfóniát.

Tulajdonképpen az emlékeinket, s ide sorolhatjuk a szaglást illetve ízlelést is, a látással, hallással, tapintással szerezzük be és az agy idegsejtjei rögzítik, valamiféle kémiai kódokat, jeleket írva, az agykéreg sejtjein. Ahonnan a lelkünk, felidézni képes, amikor gondolkodik. Ráfut ezekre az információ jelekre és feszültségével, életre kelteni képes, elevenné teszi őket.

 

De egy ember tudása illetve tehetsége csak annyi lehet, amennyit örököl a génekkel, illetve amit élete során, módjában áll megtanulni!

 

Ha ősökre visszamenőlegesen analfabéta, primitív család született gyermekét behelyeznénk a dzsungelba, akkor bizony nem volna több, mint az a majom horda, amelyik befogadná. Ezzel szemben, ha behelyeznénk egy olyan gyermeket, akinek visszamenőlegesen minden őse attól kezdve tanult, hogy feltalálták az írást, nagyon hamar lemászna a fáról és előbb, mint utóbb megszelídítené a tüzet, és barlangba költözne, mint egy neandervölgyi, faága helyett., de előbb, mint utóbb dúdolgatna, illetve lépéssel mérné, a patak vize milyen távol van, még akkor is, ha magányosan élne.

 

De tehetségünknek van még egy fontos eredendő oka.

Még pedig az, hogy két agyféltekénk van. S bár a kettő között kapcsolat van, még úgy működik bennünk, mint valami két test- Én. Más tehetsége van a jobb és más a bal agyféltekének. Más a domináns az egyik embernél és más a másik ember esetében. Ami azt jelenti, hogy tehetségünket az is meghatározza, hogy melyik agyféltekénk a domináns a mi esetünkben.

 

Ez határozza meg azt, hogy valakiből szinte ömlik a szó, annyit szövegel, amíg a másik ember nehezebben beszél, viszont inkább leírja gondolatait. Az egyik ember inkább számol, még ha tízig kell is, a másik embernek elég, ha rátekint és átlátja azt a kupacot azonnal. Az egyik embernek repül a lelke egy dallamtól, de nem fontos számára ki miért, és hogy komponálta, a másik ember repertoárokat jegyez meg és zeneszerzőket, valójában nem is szárnyal a lelke a dallammal, csupán értékeli jó, szép, nem valami jó…Ami azt jelenti, hogy meghatározza a tehetségünket, de még a személyiség alapját is.

 

De még ha így is lenne, azt fejleszteni lehet. Vagy is olyan dolgokkal is kell foglakozni, amelyhez nem sok érzékünk van. Mert ezzel tanítjuk magát a lusta” agyféltekénket. Vagy is minden tanulás, magát az agyképességét növeli, ebből következően magát az Énünket is. Differenciáltabb, színesebb személyiséget kialakítva.

 

Ezért teljesen életellenes szemléletnek és gyakorlatnak tartom és logikátlannak azt, hogy a gyermekeket az általános iskolában, osztályzatokkal bélyegezzük meg Te kitűnő vagy, Te viszont fiam, elégtelen és megbuktatják esetleg évvégén.

Legyen nyílván valóan valamiféle értékelés, de az soha ne besoroljon vagy leértékeljen, hisz ezzel be is skatulyázhatják a gyengébben kezdő gyermekeket, inkább dicséreteknek és ösztönzőeknek kell lennie a visszahallgatásoknak, felméréseknek, jutalmazásokkal összekötve.

 

Már pedig ha egy gyermek állandóan azt hallja te gyenge vagy fiam, te buta vagy fiam a matematikához, akkor azzá is fog válni végérvényesen. Nem szabad a gyermekoktatásnak osztályozóvá válni, hisz az a cél, hogy a gyermek tanuljon és okosodjon, hogy felismerjük idejekorán a tanítása közben, hogy az a gyermek mire fogékony.

S ilyen alapon tanítani tovább, kihasználva az adottságát, illetve fejleszteni azt, ami gyengébb nála, ami bizony az agyféltekék hibájából van egyértelműen, nem pedig a gyermek bűneként venni és büntetni, leértékeléssel.

De térjünk vissza az agyféltekékhez, illetve a szorosan vett látás működéséhez.

Ha jól emlékszem előző valamelyik fejezetben meséltem, hogy az egyik gyermekem nagyon súlyos diszlexiásként született. Amit anno nem ismert még, mint okot a tudomány, következésképp az oktatás sem. Szóval még gyermekként tönkre tették a nem tudásukból fakadó agresszióval és megalázással, ahelyett hogy bárki arra lett volna kíváncsi mitől, miért, ha a gyermek egyébként okos, cserfes, eleven életrevaló. Nekem is több idő kellett, mire megértettem és megtaláltam az okot. Addig szóban tanultunk. De így sajnos korán elment a kedve, hogy bármilyen vonalon tanuljon akár szakmát is.

Szóval, több évre elkallódott és egy orángután karmaiban kötött ki, aki még több kárt tett benne, mire visszaszereztem szó szerint”. Az most lényegtelen, hogy egy disznóölő kést, kellett megforgatnom az orángután arca előtt, hogy végre megjegyezze, hogy azt bármikor előre is vághatom, mert nem hasonlítok a lányomra, akit Ő tönkre tett a sok veréssel és alkohollal. Szóval nem sok kellett ahhoz, hogy ma a hűvösön csücsüljek. Bár az egész, még ha indulatból is volt, nem volt egyéb, mint egy jól megjátszott dráma végsőkig fokozva, miközben minden idegszálammal arra figyeltem— ne hogy baj történjen… El is kotródott az a féreg…

Azért senkinek nem ajánlom ezt a példát követni, mert tényleg nagyon kell tudni koncentrálni ilyenkor és nem minden orángután ennyire gyáva… egyébként is állítólag iszonyú élesen tudok nézni, ha nagyon dühös, vagyok, szinte öl a tekintetem, és azt hiszem a lényem kisugárzása is árt ilyenkor. Szóval ezt ösztönszerűen megérezheti a másik, azt tapasztaltam.

 

Szóval, amikor a tanyán éltem akkor ismét elővettem akkor már velem élt felnőtt gyerekemet, hogy márpedig szükséged van egy szakmára és tanulj, még nem késő. De közben kísérleteket végeztem először magamon majd Vele. Miért nem fogja fel azt, amit lát?

 

Egyébként, amit leírok majd, ajánlom kipróbálni--- nagyon érdekes. A látás, értés és agyféltekéknek nagyon furcsa összjátéka.

 

Vegyünk egy almát és egy körtét, hasonló nagyságban csak legyen kicsit hosszúkás formailag a körte. Egyszerre mutassuk mind két szemünknek, majd változtatunk. Takarjuk le felváltva a szemünket, mondjuk az almát a bal szemünknek (Jobb kuka féltekének), a körtét a jobb szemünknek, (a beszélő Balféltekének) Aztán kérjük, rajzolja le, mind két kezével, természetesen úgy, hogy nem látja a gyümölcsöket, se amit rajzol.

 

Mi fog történni? - a balkéz helyesen lerajzolja az almát, de ha rákérdezünk mit rajzolt, akkor azt fogja mondani; körtét

 

Vagy is a két félteke úgy is képes működni, hogy nem tudja mit is csinál a másik. Amíg az egyik a beszélő kimondja, amit valóban Ő látott, körtét, természetesen a kuka helyett, aki viszont már fogalom szinten nem emlékezett a látott, és jól lerajzolt almára.

 

Itt igaz az a mondás? A balkéz nem tudja mit csinál a jobb!!

 

Ha leírjuk egy papírra azt, hogy alma és megmutatjuk a másik embernek úgy, hogy a bal szem takarva van és csak a jobb szemmel nézheti, akkor a Bal agyfélteke, amelyik a hangos, szövegelő, azonnal rávágja alma.

 

Ha viszont a balszemnek mutatjuk, ahhoz a Jobb félteke tartozik, a kuka” az illető azt fogja mondani, Ő bizony nem látott semmit.

 

De ha ezt a szót, ha ismét megmutattuk, hogy alma és le kellett írni, s bár a lányom balkezes is, még sem tudta leírni balkézzel, mert a Jobb kuka agyfélteke, nem képes erre. Vagy is szó szerint kuka és analfabéta volt a Jobb félteke.

 

Amíg a beszédes Balfélteke azonnal leíratta a jobb kézzel.

 

De ugyan ezt a kísérletet megismételhetjük valódi gyümölcsökkel, és tapintással való felismerés próbájával.

 

A bal kezünket, bal szemünket vezérelő, kuka” Jobb félteke, a több féle gyümölcsből azonnal kikotorássza az almát.

 

Ha most több féle gyümölcsöt teszünk az asztalra méretileg az alma és körte közé, de lehetnek más tárgyak is és a tapintás utáni (vakon) felismerést vizsgáljuk, azt vehetjük észre, hogy ha egy-egy gyümölcsöt előtte megfogott mind két kéz, a több féle gyümölcsből képes kiválasztani az ismert gyümölcsöt. DE csak azt, amit Ő tapintott, érzékelt a másikat félre söpri, mintha nem is egy emberhez tartozna az érzékelés is.

 

Vagy is a kuka félteke igaz megtalálja, amit bal szemmel látott vagy bal kézzel tapintott, de nem képes megnevezni, mert kuka. Az illető viszont, akivel ezt a kísérletet végezzük, szent meggyőződéssel hiszi –nem tudom, valószínűleg csak véletlenül találtam meg.  Persze ezt inkább a beszélő félteke mondja nagyon találékonyan.---

 

Ezzel szembe, a beszédes agyféltekének esze ágában sincs besegíteni!! Mi közöm van hozzád, gondolja,- két Én vagyunk!!

 

A magam módján, ahogy még korábban elkezdtem képeket egyszerre mutattam a hozzátartozó betűkkel és sorba rakosgatott betűkből összerakott szóval. Párhuzamosan hangosan mondtunk ki minden betűt, majd minden szótagot és szót lépésről lépésre –Persze ez meglehet egy kényszer megoldás volt, lehet, hogy van ennél már jobb és kidolgozottabb módszer, amit ehhez értők kidolgoztak, hisz ha jól hallottam ma már ismert és kezelhető a diszlexia.

 

Mi a lényege? Hogy mind két agyféltekét gyakoroltatni, tanítani kell, szükséges. Különösen a korunkban, amikor oly sok baleset van. Az agy képes tanulni és átvenni más gyakorlatot, amit egy adott helyen a sérült agy miatt elveszíthet.

 

De ez érvényes a féloldalas tehetségre is. Féloldalas hisz vagy csak beszélni akar valaki vagy épp kuka, vagy csak számolni szeret és a többi nem érdekli, vagy épp azt utálja a gyerek. De ez nem jelenti azt, hogy akkor le kell írni, hogy elégtelen, ismételjen osztályt, hisz általában két- három érdeklődési kör erős vagy épp a leggyengébb… utálom, nem érdekel. –Valójában az a téma „agyfélteke idegen” néma területre fut, és az idegesítheti is a gyermeket, hisz miatta ismételten megalázzák, feketebárányként kezelik, az egész osztály okosabbikjai tulajdonképpen kigúnyolják, mert egy nagy egyes virít a dolgozaton újra és ismét.

 

Mert milyen ez a két különálló Én, hogy nincs egymással beszélő viszonyba? Bár lopkodnak egymástól, ha nagyon szükséges… és tanulni is képesek!!

 

Folytatom…Be kell zacskóznom a dinsztelt paradicsom paprikámat, ami már remélhetőleg kihűlt a tálcákon. Most igaz kicsit elkéstem az időjárás miatt –de mindig szoktam épp csak picit puhítva zsírban dinsztelni paradicsom paprikát télire, ált. 20-25 kg. majd zacskóba és lefagyasztom. A gyerekek utálják a lecsót más paprikával, de mióta ebből készítem azóta megeszik,  télen is rizzsel és virslivel . A zsírja leszűrve megbolondítva fokhagymával, és kihűlten, szintén ízlik a gyerekeknek.

 

Nézzük most mire képes egyik vagy másik agyféltekénk.

 

Tehát azt meséltem a Bal agyfélteke a beszélő s tulajdonképpen, mivel az ember először a beszédet tanulta meg, mert szüksége volt rá, hisz miképp is rikkantott volna segítségért egy másik hordabeli felé, mint hanggal.

 

Ez határozta meg tulajdonképpen, hogy az emberek zöme születésileg jobb kezes, hisz ez a Bal agyféltekéhez tartozó kéz volt az, ami először épp az agy miatt, ügyesebbé és használhatóbbá vált bármiféle fogásnál. Igy vált a bal agyfélteke fejlettebbé oda-vissza „agy-kézen- közön” s Jobb félteke sajnos elhanyagolttá.

 

(igaz ezt is túl bonyolították a tudósok, valamiféle jobbra forduló marhasággal -- csak halkan meg ne hallják... ott fent...nem én írtam rendben...)

 

Ezért a tudat azt gondolta nem állhat itt egy agyfélteke csak úgy kihasználatlanul és felhasználta egy –álmodozásra, színek, terek, mozaikok, vagy is tereknek geometriailag való meglátására, dolgoknak bonyolultabb szét és összerakására, amire egy számolni és dumálni képes agy már képtelen.

 

Az ugyan okoskodik fennhangon, de ha át kellene látni valamit egészében, akkor elkezdi az egyszeregynél és alulról kezdi, elemezi, aztán elvész a lényegnél...

 

Aztán ez a néma agyfélteke képes a hangoknak kifinomultabb érzékelésére, szárnyalni egy dallammal álmodozón magasra, amely bevésődik, --de képtelen megjegyezni a zeneszerző nevét. De ez nem jelenti azt, hogy nincs saját szókincse csak az színesebb és gondolkodása holisztikusabb, bár nehezen fejezi ki gondolatait.

 

Amíg a szövegelő Bal félteke könnyebben tanul matematikai nyelvezetet, nyelveket, neveket és év és telefonszámokat memorizál, elemző képessége nagyobb. S mint írtam már bírálva hallgatja a zenét, és fennhangon sorolja a hozzá hasonló szerzők nevét is.

 

Persze állandóan nyomná a süketet, csak legyen aki hallgassa, és ha van hozzá egy karakteres erős személyisége is, akkor bizony könnyen beledumálja a bornyút is a hasunkba, ha igaz, hanem igaz, mert képes olyan szöveget nyomni számtalan idegen kifejezést használva, na és megannyi frázist, hogy az ember észre sem veszi és már hallgatja megbabonázva, mint a csuka. S észre sem veszi, hogy már rég eltávolodtak az igazságtól... nagyon könnyen csap át a Bal agyféltekés a babla..bablába. Hajlamos felvenni egy lekezelő stílust.

 

Meggyőződésem a legtöbb pszichopata, akinek karizmatikus személyisége is volt, mind Bal-agyféltekéjében volt domináns.

Ez az, amit életem során megfigyeltem.

 

A tanulás és memória.      

 

Félreértés elkerüléseként, az hogy valaki jobb kezes, az nem jelenti azt, hogy kizárólag csak Bal agyfélteke beállítottságú. A kéz használata, hogy mivel írunk vagy fogunk elsősorban az már nagyon régen egy berögzült genetikai örökség. S attól függetlenítette részint magát a két agyfélteke. Akkor van probléma, ha nem erős ez a genetikai kód, akkor alakulhat ki a diszlexia illetve a dadogó, vagy akadozó beszéd is egy gyermeknél.

 

Hisz ilyen formán genetikailag visszaesett a tudat a múltba, amikor még ismerkednie kellett a beszéddel és kézhasználatával is. Vagy is ezek a génkódok sajnos sérültek vagy nagyon haloványak, és az agy nem tudja mit is kezdjen ezek hiányában. Vagy is az embernek kell valahol az őskorban kezdeni mind a kéz, mind pedig a meglátás megtanulásával, illetve a beszéd artikulusával, ahhoz, hogy megtanulja felismerni a látott dolgokat illetve leírni vagy épp kimondani.

 

Épp ilyen fontos, hogy mit és mennyit örököl az ember ősei által gondolatilag a lélek turmixán és képességei közül, mint kémiai lenyomatot egyaránt. Mennyire volt kihasználva és tanítva őseinknek agya tulajdonképpen? !!!!

 

Mert valahol nagyon összetett ez az örökletesség, egyrészt a genetikai kódok másrészt a fejlődő agy épsége illetve fejlettsége is meghatározza. Például a génekben lehet, mondjuk a hüvelyk és a mutató új felépítésére, izmaira vonatkozó információ. Viszont ahhoz, hogy jól mozogjon ez a két ujjunk, szükséges az agy erre vonatkozó agykérgi kapcsoló is. Ha mind kettő a legtökéletesebb, akkor ez a két ujjunk az, ami az erőt illetve a precizitást elvégezni képes. Tulajdonképpen ez a képessége az embernek, magasan fölé emeli az emberi fajt az állatvilág fölé!

 

S ha visszatekintünk, sajnos nem is olyan rég tanulnak az átlagemberek maga a nép, hisz azt mondotta valamikor az uralkodó réteg, és vezetők, hogy a népnek nem tanulnia kell, hanem engedelmeskedni!!!

 

Ha jól emlékszem hazánkban valamikor az 1800-as évek elején, Brunszvik Teréz volt az a személy, aki először szorgalmazta a gyermekek oktatásának fontosságát, illetve az első magyarországi óvoda létrehozását is. De a magyar nyelv is csak 1844 - be lett hivatalossá téve és csak ezután következett a reformációja is. Addig viszont magániskolák voltak, amit csak a módosabb réteg tudott csak megfizetni. Mire föl gondolhatja bárki, hogy a kódis magyarnak volt arra is pénze, hogy a gyermekét tanítassa?

 

Csak a tandíjra kuporgató, vagy a módosabb, polgárok és nemesek gyermekei tanultak. Hazánkban a tankötelesség csak a háború után lett kötelezővé téve és ingyenes mindenki számára. Addig bizony írástudatlan volt népünk, de zömmel az egész világ, egyszerűbb, vagy szegény tömeg-embere.

 

Szóval akkor mit is várunk gyermekeinktől? Ezt is szem előtt kell tartani mielőtt oda húznánk azt az elégtelent, vagy épp méltatlankodunk a helytelen viselkedés miatt. Mit örökölhettek eddig és mi az, amit még ma sem tanulhatnak meg otthon, mivel a szülőket vagy egyáltalán nem tanították vagy minden tekintetben szakszerűtlenül..!

 

A tanulás nem egy mákos tészta, amit csak bekapok. A tanuláshoz nagyon sok képesség kell.

 

Először is genetikai örökség, másodszor fegyelem és koncentráció képesség, harmadszor egyfajta módszer, amely már személyre szabott. Hiába teszem oda a kisebbik unokám elé azt a könyvet, tanuld meg majd kikérdezem, ha fogalma sincs arról, miképp is tanulja meg. Esetleg én elmagyarázom számára, de hány és hány szülő van ma hazánkban, akinek fogalma sincs ezekről. Mert amikor ő járt iskolába, (mert már felnőtt egy plusz nemzedék) akkor az ő szülei sem értettek hozzá, sőt el sem tudták olvasni, mert analfabéták voltak.

 

Gyermekkoromban, nagyon sok felnőttet láttam, aki csak XX –et írt alá. Az ilyen szülő nevelte fel azt a mai felnőttet, akinél azt láttam, hogy még az űrlapot elolvasni is nehezen tudja, nem hogy megérteni… akkor hogy is tudná tanítani Öcsike nemzedékét. Azt hallottam ezért van a szellemileg elmaradott gyermekek iskolája –na de nem azt jelenti, hogy ez a gyerek valóban elmaradott szellemileg, csupán több figyelmet és segítséget igényel. Kihozni belőle azt, ami érték és fejleszteni azt, ami gyengébb. Vagy is a tanítás a lényeg, az hogy minél differenciáltabbá váljék a felnövekvő gyermek, felnőtté válásáig. Nem pedig az, hogy még gyermekkorban szó szerint kirostálom, mint valami selejtet anélkül, hogy az értéket felfedeznénk benne.

 

Persze a Bal agyféltekének ilyen negatív leírása csupán egy kis viccelődés volt részemről, mert azért fantasztikus személyiségek éltek közöttünk, akik erősen ilyen tehetségekkel rendelkeztek. Aztán azt sem kell elfelejteni, hogy azért nem ilyen élesen elhatárolt a két félteke, összeköttetés van köztük, és talán versengés is. Mindenesetre tanítható mind két oldal.

 

Azt, hogy miképp működik a beszéd a gondolatképzés, amiben a legjobban különbözik az ember a fejlettebb gerinces állatoktól, vagy miképp van Én tudata, azt még nem tudja ma sem tudomány. Legalábbis nem találtam semmit erről. Valószínűleg azért, mert mint ahogy írtam, még mindig nem ismeri a lélek-energia meglétét.

 

Még nem választotta szét az emberi tudatot, anyagi természetű memóriára és szellemi memóriára. Bár szurkálgatják már itt is Nyugaton, a kínai meridián energia pontjait, de arra nem gondolnak, hogy azon van a gondolatképzés. S ez a gondolati feszültség az ami, életre kelti az agykérgi sejtek emlékképeit.

 

Ami azt jelenti, hogy tanítani egy gyermeket csak úgy lehet, ha először gondolkodni tanítjuk, aztán meglátni, felismerni, elbeszélni, majd visszaadni kéz használattal, és csak az után következhet a memorizálás.

 

Viszont ha bármiben gyengébb a gyermek, nem alul kell értékelni, hanem a legkisebb eredményért is jutalmazni szükséges, mert azt gondolom, hogy az emberpalánta, aki még csak tanulgat, de még tanulni is és odafigyelni is, de még akarni is, nem áll messze a többi élőlénytől, amelyeknél beválik a jutalmazás, mint reflex kiépítése.

 

Ez olyasmi, hogy ha azt akarom, hogy megegyék azt a tökfőzeléket délben, jóízűen, akkor már reggel ecsetelem, hogy teszek bele tejfölt, citromlevet, cukrot, ( ezeket szeretik)--és biztosra veszem, ha eszébe jut napközben, épp úgy beindul a nyálképződés és alig várja, hogy ehessen belőle, —eszükbe sem jut, hogy valójában egyikük sincs oda a tökfőzelékért.

 

Ilyen hatása van a beígért vagy gyakran kapott jutalomnak is. Mind addig, amíg ki nem nyílik az a kis kemény agyfélteke zsilip egy kiépített reflexre. De mivel az ember még is csak ember, ez rögzülni fog épp az elért sikerek miatt, mert az ember ebben különbözik, szereti a sikerélményeket, amit önmaga által képes elérni és egyre ritkábban kell majd jutalmazni a befogadó készség elérése érdekében. Az alkotás, vagy az Én tudom már, az felér egy sikerélménnyel.

 

De bármit is szeretnénk elérni hogy a gyermek szellemileg fejlődjön és előbbre jutó társait utolérhesse, sajnos abban az esetben ha csak az óvónők, a tanárok törődnek a gyermekkel s otthon elhanyagolja a szülő, vagy épp ellenkezőleg még a kanalat is a szájába teszi, akkor sajnos a gyermeki tudat a nap másik részében megreked, mert vagy inger és érzelem szegény a környezet, vagy épp túlságosan rátelepedő, megfullad az a gyermek a majom szeretettől.

 

Mind két esetben nem tanul meg élni saját lábán, saját elhatározással. Ezek félénkséget, visszahúzódó természetet, félelmet vált ki belőle. Önállótlan lesz—így maga a tanulás is félelmet okozhat és határozatlanságot az önálló feladatoknál. Felnőttkorra az ilyen gyermekekből lesz a szolgalélek típus, mindig valaki mögé akar elbújni, azt kiszolgálni, mint sem önállóan dönteni és akarni, cselekedni.

 

Ha nehezen tanul meg mondjuk nyelveket, évszámokat, matematikát, akkor azt többször kell ismételni, nézve és hangosan kimondva, illetve visszamenőlegesen is elővenni, mert akkor nem ilyen beállítottságú maga az agy. De bármit képes megtanulni, ha akarjuk. Van, amit könnyen, de van, amihez kitartó szorgalom kell, ismétléseket igényel –játékosan.

 

Ha gyermek, de felnőtt is, ha nehezen rajzol, térbeli képet, akkor először ne rajzolni akarjon, hanem színes felületeket készítsen, ahogy összeérnek a különböző színes részletek. Így is körvonalazódni fog maga a kép, és sokkal valódibb, mint a vonalakkal előre vonalazott, hisz a valóság, részekből álló ragyogás tulajdonképpen. Ilyen stílusúak Monet és Van Gogh képei, bár Van Gogh erősen körvonalazta utolsó ecsetvonással képeit.

 

Amikor kiléptem a valóságból, soha semminek nem volt körvonala csak kisugárzott fénye, lüktetése, mozgalmassága a fényeknek és tulajdonképpen a valóság minden egyes alkotója, valamiképp összefolyt a fények által, eggyé vált, mint valami színes, tarka, végtelen tér.

 

Minden esetre engedjük a gyermeknek a fantáziálást, és az alkotást. Annyi minden van már korunkban, amivel elfoglalhatja magát hasznosan, ne üljön mindig a számgép előtt. Volt egy idő amikor a vadállatok világát és az őshüllőket vonultattam fel, aztán egy szép kocsikról, más gépjárművekről szóló könyvet vettem –ma dinók sorakoznak és állatok de megjelentek a buszok és trolik az ágy alatt, papírból és hurkapálcikából készítve. De lett büfé kocsi, ma már van egész étterem is, ahol fizethetek és „vacsorázhatok étlapról”…  Ha jó kedve van a tulajdonosoknak” akkor zenét, műsort kaphatok mellé…

 

Csak segíteni kell beindítani különböző ötletet adva –és persze némi tárgyi segítséget, amit kérnek. A lényeg legyen benne fantázia, éltre való nevelés. Csak a szülő képes szerteágazó mindenre kiterjedő utat mutatni…mástól kitől is várhatná el a gyermek? Ez a fajta ötlet és segítség bevált a másik gyermekemnél. Két diplomája is van és megél a jéghátán is. De gyermekkorában, még sündisznót is boncoltunk és egyéb őrültséget. Vagy magunk készítette kocsik szaladgáltak a szobában…

 

Vagy is a tudat genetikailag örökölhető, de csak akkor hozható az is elő, és akkor fejleszthető, ha megfelelően foglakozunk a gyermekkel, jó oktatási módszerrel, minták tanításával, fokozatosan, egy intelligens emberré nevelhető. Amit majd a maga korában, genetikailag átörökíteni fog a következő nemzedékekbe. De ehhez intelligens szülők és megfelelő életminőség szükséges.

 

Memória –még egy parányi imádkozó sáskának is van bizonyos mértékben memóriája. Kb. két hete egy sáskát vett le a férjem a szúnyoghálóról a hatalmas kezével. Olyan sután, hogy szegénynek kiszakadt az egyik hátsó ugró lába. Megdermedten, hisz egész éjjelre ott rekedt. A tenyerembe vettem és magam lágy szeretettel teli óvatos sugárzásommal életre kelt. Miközben cirip.. –peltem beszéltem hozzá halkan. Aztán másnap és azóta is, cirip… és előjön a vacsoráért.

 

A gyerekeket szinte lenyűgözte. Különösen, hogy a kezemre jött, aztán nyugodtan falatozik tökfőzeléket az ujjamon, aprókat csípve az ujjamba, ahogy az utolsó cseppig feleszegeti a vacsorát, aztán ha jó lakott mosakszik, majd felmászik a karomra, hajamra, nyakamra és megállapodik elől a pólóm szegélyén. S ha épp végeztem és leülök írni ide, akkor végig velem van, amíg le nem veszem, és nem rakom az állólámpa ernyőre.

 

Miért írtam ezt le, mert az ember azt mondja, hogy a nyelv az, ami megkülönbözteti az állattól. A nyel nem más, mint gondolatokkal alkotott hang, artikuláció. Amelyre minden állat képes és meg is jegyzi azt. Más artikulációt ad ki a papagáj, amikor felveri a házat, hogy vigyázzatok, jön az öreg ( a férjem, mert számára Ő a család mumusa) mást ad ki, ha idegen, és mást amikor valamelyik gyerek jön haza. Megint mást, ha letusolom, és megint másképp rikácsol veszekedve, ha nem takarom le időben. A beszélőket még szavak artikulálására is meg lehet tanítani.

 

Nem tudom melyik riport film volt és láttátok –e de tündéri volt. Egy beszélő nagy papagájt tartoztatott le a rendőrség, mivel minden betöréshez elvitték a tolvajok kitéve a ház elé, betanították a riasztásra. Így a rendőrség hiába szállt ki, a papagáj riasztotta a tolvajokat, amikor meglátta a rendőr kocsit a láthatáron. A tolvajok kereket oldottak. Amikor elmúlt a veszély, visszamentek a

papagájért. A rendőrök rájöttek és letartóztatták szegényt.

 

Szóval nem a nyelv az, ami megkülönbözteti az embert az állattól, hanem a bonyolultabb gége szerkezet, illetve az agy differenciáltsága, hogy mennyit képes, és milyen minőségben rögzíteni az információkat. Mert gondolatai, érzelmei vannak az állatnak is. Hisz az állatnak is van épp olyan lélekfazonja”, mint a teste, és arra nagyon sok gondolati feszültség elférhet. Csak nem képes tárolni annyit a tapasztalt, érzékelt dolgokból mivel egyszerűbb az agyszerkezete. Ezért nincs annyi információ lenyomat az agykérgen, amit elővehetne, és kifejezésképp visszaadhatna.

 

Azon kívül meghatározza az -az életfeltétel a tudását, amiben él. Egy farkasnak csak annyi a tudása amennyit a vadon képez benne gondolatként, és amiből Ő képez egyszerű gondolatokat, kifejezéseket. Egy ember által helyesen tanított kutya viszont nagyon sok szót megért, sőt okosabb lény , mint a papagáj, de sajnos sokkal egyszerűbb gégével rendelkezik, mint a beszélő papagáj, csak  rövid hangok kiadására képes, amit esetleg megnyújt.

 

Ha mondjuk, bonyolultabb hang szervvel rendelkezne, és a beszélő centrum is kifejlődött lenne, akkor bizony sok mindent mesélne egyszerű szavakkal…. Mert a tekintete szinte beszél…képes bizonyos dolgokból következtetni… és ez több, mint egyszerű ösztön. Sokkal érzékenyebb, figyelmesebb és ragaszkodóbb, mint az ember. – szomorú, de ez az igazság…

 

Ha egy ember agyvérzést kap, attól még tökéletesek a gondolatai. Még is, ha bögrét szeretne kérni valamiféle makogásszerű hangot képes csak, mondjuk kiadni. Épp a gégéje, épek a gondolatai, a célja, akarata, felismeri a bögrét, amit szeretne, de mivel az agynak azon fele sérült, ami a beszéd artikulását vezérli, így képtelen kimondani kérem a bögrét. Vagy ha a bögre és más tárgyra vonatkozó memória, képi sejtek sérültek, akkor viszont hiába tesszük elé a bögrét, nem ismeri fel. Csak azt ismer fel, ami jelen van a tudatban, mint látott, képi lenyomat, kódjel.

 

Sajnos elég sok ilyen embert tanítottam reggelenként, amikor elláttam, közbe iktatva a tanítást és gyakorlást.

 

Vagy is a gondolatunk, ami már kész, ott van a lélekszálán és állandóan elöl az, amire gondolunk. De amíg a lélek a testben van, addig csak úgy képes nyilatkozni, kinyilvánulni” ( hogy a csudába fogalmazzam, hogy jó és érthető legyen..) ha az agy képi adattárát használja illetve a beszédközpontot is. Ha nincs összeköttetés a lélekgondolat és az agy között, akkor a gondolatok mit sem érnek.

 

De ha csak a beszédközpont sérül, vagy legalább is a hangképzés, akkor még az ember képes valamilyen úton-módon kommunikálni. Mert a gondolat érintetlen. De nagyon fontos az agyközép-rész abból is hippokampusz vagy a hipotalamusz, mert valahol innen indulnak ki a gondolatainknak lélekszálai. Nem véletlen, hogy ezeknek és az agytörzsnek (limbikus rendszernek) a sérülése halált okozhat.

 

Ha ide sugárzunk be (fejtetőről) tenyerünkkel, az nyugalmat és jobb közérzetet okoz, csökkenti a depressziót, és tulajdonképpen ezzel a nassolási, túl sok evés mániát, rossz szokást is. Mivel nagyon sok olyan ember van aki vagy, mert szomorú, boldogtalan vagy, mert unalomból, de rágcsálgat állandóan valamit, ez inkább pótcselekvés, ami elhízáshoz vezet.

 

A hangulati élethez tartozik maga a gondolat érzelmi tartalma. Mint írtam volt, magam sem vagyok valami szentfazék, igaz csendes és senkit nem maceráló típus vagyok, de azért elég gyorsan és nagyon, képes vagyok robbanni. Szó-szó, amilyen kedves vagyok, annyira váratlanul bolond is a természetem, amiért sokan csodálkoznak, ha bekövetkezik, mert nem feltételezik rólam. (persze ha a szemembe néznének, akkor hamarabb észrevehetnék, a változásnak első jeleit. Na de akire én begurulok, azok rendszerint nem néznek az ember szemébe olyanok is!)

 

Általában, a legtöbb embernél már előbb látszik a mimikáról a belső hangulata, a lélek minden fájdalma vagy agresszióra való késztetése. Azt is a két agyfélteke irányítja; a jobb a bal arcideget a balfélteke a jobb arcideget. Ezért aztán nem is annyira egyforma a kétoldali mimikánk, hisz az egyik keményebb és kissé mismásol a másik lelkizőbb, de őszintébb. Vagy is alkalmazkodik még érzelmi életünk is az agyféltekék különböző érzelemfelfogó jelleméhez? Vagy épp ítéletalkotó képességéhez? Minden esetre kivetül az arc két oldalára a bennünket ért öröm és harag utóhatása is, és bizony nem egyformán.

 

 

De visszatérve a memóriához. Azt nem tudom leírni, miképp, milyen módon mennek végbe az agysejteken belül a (vagy neuronokban) a kémiai változások, mint fehérjeszintézis, mert nem vagyok biológus, sem biokémikus.

Tehát csak nagy vonalakban tudom úgy írni, ahogy érzékeltem és tapasztaltam.

 

Bármit megtanulunk, memorizálunk, kétféleképp rögzítheti az agy, vagy erősen, vagy gyengébben. Vagy azért mert alaposabban átismételtük, vagy azért mert jobban odafigyeltünk, vagy túl heves érzelmi reakcióval együtt rögzítettük, színesebben, elevenen megőrzi az agy a képi lenyomatokat. Aztán ez veszít idővel az erejéből, de el nem tűnik. Ha viszont nem ilyen mértékű a memorizálás, akkor annyira veszíthet az erejéből, hogy a lélek hiába keresgél, hogy megnyilatkozni tudjon, nem találja, azt mondjuk ilyenkor; - pedig itt van a nyelvemen… miért érezzük ezt? Mert ha nem is nyelvünkön van, de elől van a lélekszálon a gondolat, csupán nem vagyunk képesek nyílvalóvá tenni.

 

Hiába erős a (lélek)gondolati energia feszültsége, ha maga sejt lenyomat, vagy kód ami az agykérgen van, gyenge töltésű, vagy épp maga az agysejtek gyengébbek, tökéletlenül fejlődtek ki, vagy már időskorban beindult egy leépülése az agysejteknek. Új agysejt csak gyermekkorban képződik, húsz éves kor körül leáll és nincs több új idegsejt képzés! Ami elpusztul valamilyen oknál fogva, helyette nem lesz másik! Betegség, trauma, éhezés, szomjazás, levegő hiánya, és az elhanyagolt időskor.

 

Akármilyen korban vagyunk, olyan dolgokkal is kell foglakozni, amihez ügyetlenebbek, vagyunk. 40 felett, pedig ha nincs hobbink, akkor keresni kell, kipróbálni magunkat több olyan dologban amivel azelőtt nem is foglalkoztunk, ne csak a munka és a szorosan vett házimunka legyen, vagy csak trécs a komákkal, haverokkal vagy a barátnővel… hanem olyan elfoglaltságokat találjunk amelyek később is elővehetők, amit magunkban is tudunk végezni ami szemet gyönyörködtető, képesség fejlesztő és tessék olvasni, ne csak recept könyvet, vagy sport rovatot, hanem útleírásokat vagy más fantáziát megmozgató olvasmányokat és megtárgyalni.

 

Miért írtam ezeket a példákat? Mert nagyon sok ember azt gondolja, hogy a tanulás a gyermekkor sajátja és szüksége. Holott minél idősebb az ember, annál inkább kell mással is foglakozni, mint ami a tulajdonképpeni megszokott munkánk. Ahogy a mondás is tartja; a jó pap is holtáig tanul. –

 

A tanulás, a tanulási képpesség, vagy érdeklődés különben is különböző minden korban. De az agy tanulóképessége viszont, születéstől- holtomiglan meglévő adottsága az agynak, a léleknek pedig mindenképp. De nem egyszerűen adottsága, hanem szüksége is van rá épp azért, hogy „ne váljon porossá, rozsdássá” mert ha ez bekövetkezik, attól kezdve kezdődik a leépülése a szellemi életnek, és ha ehhez egy szeretet ember elvesztése is járul, akkor sajnos a legsúlyosabb leépülésig meg sem állva.

 

Hisz, időskorban elveszítheti az ember azt az egy személyt, akiért élt, aki mellett szükség volt valami tevékenységre. S halálával már nem marad dolgunk. Magunknak nem biztos, hogy főzünk, nem biztos, hogy vásárolunk rendesen, vagy bármit, hisz magamra…ugyan minek.. nincs is kedvem… Aminek az lehet a következménye, hogy nem figyel oda sem a vízfogyasztásra, sem a rendszeres étkezésre és nincs mit csinálni…. Akkor leépülhet a szervezet nagyon gyorsan… de először az a szomorú, hogy szellemileg.

 

Legyen hobbija az embernek 40 éves kortól, hogy hozzászoktassa magát az otthoni változatos programhoz, alkotáshoz, olvasásához, baráttal való beszélgetéshez –meglátogatni a gyerekeket, ajándékot vinni –saját hímzett terítőt, mellénykét, vagy magunk faragott szobrocskát, kisvonatot az unokáknak. De bárkinek eladhatjuk, elajándékozhatjuk, örömöt szerezve másoknak és önmagunknak.

 

Csak legyen az asztalon reggel egy flakon víz és megnézni, hogy valóban el is fogyasszuk és legyen rendszeres étkezés. Ha kell órára kitűzve! Nagyon sok idős ember azért épült le és került be neurológiára zavart állapotban, még akkor is, ha a gyermekeivel élt, hogy se nem evett, se nem ivott rendesen. A fiatalok pedig egy, nincsenek otthon—dolgoznak és egyéb sok minden mellett, észre sem veszik, számukra természetes az evés és folyadékfogyasztás.

 

Egy a fontos, használjuk a fejünket és éljünk egészségesen, hogy az életet sokáig élvezhessük, gondolkodni is képes emberekként.

 

forrás