A kínvallatások alatt kicsikart vallomások értéke még a bizottság szerint is kétséges, de a tanúk vallomásai alapján mégis elítélték őket.

 

A 16 vádlottból az ítélethirdetéskor már csak 12 volt életben, mert a már említett két sámán mellett, akik nem bírták ki a kínzásokat, Topol harsányt a vádlott társai egy éjjel megfojtották, mert szerintük többet vallott a kelleténél, míg Bőd fia Csöge felakasztotta magát. - Az ítélethirdetés napjára az egész környékről nagy tömeg jött össze és a királyi íjászok mindenre felkészülten állták körül a bírákat. A Szent Erzsébet templom terén, miután a főinkvizítor, fráter Sycardus, segítségül hívta a Szentlelket, hogy a bírák elméjét megvilágosítsa, kihirdették az ítéletet: A vádlottakat bűnösöknek találván elrendelik, hogy közülük azokat, akik bűneiket őszintén megvallották, enyhe büntetésként homlokukra a kereszt jelét égessék, hajukat levágják és hétfalu határából kiűzzék őket.

 

A bűneikben megátalkodott és a gyilkosságért fizikailag felelős bűnösöket, Bodon fia Sámsont, Tankövi Demetert és Dankó sámánokat átadják a világi karhatalomnak, hogy azokat az ország törvényei szerint az eretnekeknek és gyilkosoknak kijáró büntetés szerint megégessék az ítélethirdetést követő második napfelkelte előtt. Az ítélethirdetést Te Deum fejezte be és az elítélteket a fegyveresek a várbörtönbe kísérték. Vagyonukat is elkobozták, de ezt a végzést később, V. István halála után Erzsébet királyné a még életben levő sámánok, vagy azok utódai javára megváltoztatta, mint Ratos, Sike és Csőg esetében, akik a jelek szerint valószínűleg kunok voltak.

VIZSGÁLAT BOKSA SÁMÁN ÉS HÁROM TÁRSA, BADHUR, DELKO ÉS NUWES SÁMÁNOK ELLEN A VESZPRÉM-MEGYEI THEPEY (TÁPÉ) FALUBAN

Magister Ompudus, a kománok bírája, fráter Sycardus a prédikátorok rendjéből mint az ország inkvizítora és Gellért királyi orvos, a veszprémi egyházmegyében Thepei (?) faluban, Ladvég királyi tiszt, Kerecsnuk nevezetű birtokán, megidézték a "mágusok főpapját" (pontifex maximus magorom) Boksa sámánt három társával, Badhur, Delko és Nawes "diakónusokkal" együtt, akiket a Szent Márton monostor (585) tisztelendő apátja azzal vádol, hogy az általa épített fizgoi (?) kápolnát a besenyők falvaiban; az ottani kondások pogány szertartásokra használják. A fentnevezett vádlottak végzik a babonát terjesztő összejöveteleken a ceremóniákat, tizedeket szednek a néptől a sertésszaporulat idején, sértik az apátság érdekeit. Szent László személyét babonaságukba belevon Ják, ördögi versenyekkel töltve ünnepét, keresztséget szolgáltatnak a régiek szokása szerint.

A tanúkat megesketik az Evangéliumra, hogy sem gyűlölet, sem félelem nem tartja vissza őket az igazság megvallásától. Urbán szűcs bizonyságot tett, mondván: Én nyolcvan éves vagyok és soha sem hallottam, hogy a fizgoi kápolna, amelyben Szent László hajdani nagynevű (preclarus) királya Magyarországnak nyitott volt forrást, hogy ez a kápolna a Szent Márton apátságé lett volna. Arról sem hallott és semmit sem tud, hogy ősei vagy szülei tizedet vagy akármilyenféle ragáliát fizettek volna a nevezett monostornak. Csak Szent Márton napján vitt és visz mindenki személye megváltásában egy kenyeret, és akik korai vagy késői gyengeség miatt járni nem tudnak, azok is küldenek (586), akiknek adományát botokra róják (587).

 

Megkérdeztetve a tanú, hogy hol nyerte a keresztséget, azt a választ adta, hogy a fizgoi Szent László kápolna előtti forrásnál. Megkérdeztetvén; hogy mikor történt ez, válaszol mondván: biztos határozottsággal nem tudja, de kevés idővel azelőtt, mielőtt szülei házasságra vezették volna. Arra a kérdésre, hogy ismeri-e a papot, aki megkeresztelte, igenlőleg válaszolt és azt mondotta, hogy a makkoltatók főpapja keresztelte sokadmagával együtt. Arra a kérdésre, hogy emlékszik-e milyen szertartással keresztelték, elmondotta, hogy a haját elöl lenyírták, a forrásban megmosták a fejét, mellét és hátát megkenték olajjal és kapott egy bőrből való övet. Arra a kérdésre, hogy az említett Boksa mágus és segédei (famuli) végeznek-e keresztelési szertartásokat, a tanú igenlőleg válaszolt. Tudakozódva afelől, hogy ismeri-e a sámánok szertartásait, a tanú azt válaszolta, hogy csak azokat, amelyeket a ,,lovas szentek" ünnepein végeznek és Szent László napján. Ama kérdésre, hogy kik a "lovas szentek", az volt a válasz, hogy a tavaszé Szent György, az őszé Szent Márton. Kérdeztetvén, hogy milyen szertartásokat végeznek ezeken a napokon, azt válaszolta, hogy a besenyők régi szokásai szerint ünnepelnek nagy vigalommal. Arra a kérdésre, hogy hallotta-e, vagy tudja-e, miszerint a nevezett vádlottak Szent György napján adományokat szednek "vulgo gorgol dicta" a sertés szaporulatok után, a tanú nemlegesen válaszolt. Csak azt tudja, hogy a "gorgoló" vesszőcskéket ezen a napon osztatták szét a makkoltatók, akiknek a nép sört, bort, és egyéb ételeket adományozott. Arra a kérdésre, hogy Szent László király napját milyen szertartásokkal ünneplik a fizgoi kápolnában, a tanú a következőket vallotta: Lovasversenyeket tartanak, ahol a győztes egy egész évig nem dolgozik és a makkoltatók tartják el és a győztes lovát odaajándékozzák a sámánoknak (588).

Hetesi Mihály (de Hete) királyi vadász (venator regis) hatvanöt éves, megesküdött és tanúságot tett, mondván: Szüleim házában sokszor megszálltak a Szent Márton monostor szerzetesei, amikor utaztak Veszprém felé, de soha sem hallottam tőlük, hogy ők építették volna a kápolnát, amelyet Szent Lászlónak ajánlottak fel. Kérdezvén a tanút, szoktak-e tizedet, vagy más járandóságot fizetni Szent Mártonnak, válasza az volt: biztonsággal tudja és állítja, hogy sem egyiket, sem másikat nem szoktak fizetni.

 

A felől kérdezve, mikor ész hol keresztelték meg őt, a fatens a következőképp válaszolt: a subulcusok sámánja (589) keresztelte a Szent László forrásnál, de hogy mikor, arra nem emlékszik. Arra a kérdésre, hogy ismeri-e a vádlottak tevékenységét, vagy sem, igenlőleg válaszolt mondván, hogy Boksa ismeri az állatbetegségeket és mindenféle orvosságokat. A sertéskanokat Szent Mihály napja táján Kerecsnuk villában, Fizgo (?) és környékén ő kasztrálja. Badhur, Delko és Nues, népi nyelven Jankó, tanítják a gyermekeket és ifjakat a makkoltatók csoportjainál és tudja, hogy Jankót mint "ludi magisten"-t is emlegetik (590). Szertartásaikról annyit tud, hogy látta, amikor haldoklóhoz hívták Boksát, aki bement a házba a beteghez, de két társa Badhur és Delkó kívül maradtak és nagy lármát csaptak, füstölték a ház sarkait, a fákat, bokrokat, amelyek közel, voltak hozzá. Badhur madártollas öltözetben ugrált, miközben hangosan énekelt. A beteg meghalt és csak akkor ment el a sámán, amikor már a küszöbre olajat és bort öntöttek (591). Azt is kérdezték a tanútól, hogy a vádlott, vagy vádlottak kértek-e, vagy elfogadtak-e valamit szertartásaikért, mire a válasz az volt, hogy a szokásos falbontásért és sírbarakásért egy lovat, nyergestől. Vallatták, hogy ki volt a halott, mire a tanú megemlítette Móghi Domonkos úrnak a nevét.

Bolkhas Lóránt királyi jobbágy megesküdött és tanúságot tett, amint következik: Hetven, vagy talán még több éves vagyok, de sem szüleimtől, sem másoktól nem hallottam, hogy a Szent László templomot a Szent Márton apátság építette volna, de annál inkább hallottam, és gyermekkoromban láttam is, hogy egy lovasszobor állt a kápolna előtt, még mikor a tatárok nem is jártak arra, ahová a forrás miatt az emberek és betegek sokasága sereglett a nagy ünnepekre. Kérdezték, hogy az apátság, vagy a veszprémi püspökség papjai jártak-e ezeken az ünnepeken istentiszteletekre, vagy a szentségek kiszolgáltatására, mire a tanú nemmel válaszolt; és hozzátette, hogy ez az "öregek hagyományos istentisztelete" volt, amikor még a nemzetek mind pogányok voltak. Megkérdezték, hogy kinek fizettek tizedet, vagy más ilyen természetű járandóságot, a fatens határozottan válaszolt azzal, hogy senkinek sem, csak voltak, akik Szent Márton ünnepén elzarándokoltak az apátságba és vittek magukkal kenyeret, mások libát, mert a más falvak lakóitól ezt így látták, de ez az adomány csak jószántukból (motu proprio) volt. Boksa sámánt és három társát, a tanú ismeri mondván, hogy az első gyermekkorában játszótársa volt, mert anyja halála után az ő szülei vették maguk házába az árva Boksát, amíg ifjú sorba jutott és apja magával vitte a subulcusok falvaiba. Badhur testvére Boksának és született sámán.

 

A tanút saját keresztsége felől is megkérdezték, hogy hol és mikor keresztelték, mire ő azt a választ adta, hogy miután szüleinek hetedik gyermeke volt és sámánnak kellett volna lennie, az isteni gondviselés szerint a thepey-i pristaldus személyesen vitte a szent forrásra ahol a plébánia templomban keresztelték meg már akkor, amikor még nem tudta használni az eszét. A fatens ismeri a sámánok csodás írásait, amelyeket botokon őriznek és az ősi, pogány, ördögi istenek neveit, a szellemek öt rosszát is tartalmazzák. Arra a kérdésre, hogy működött-e mint sámán, és bölcs (írástudó), a tanú nemlegesen felelt és kiegészítve mondá, hogy a pristaldus tanította meg írni és ő kérte meg, hogy a sámánok tudományát az emberek és állatok gyógyítására tanulja meg. Megkérdezik, hogy a fizgói kápolnában mikor tartják az ünnepeket és hogy azok keresztény ünnepek-e, erre a következőket vallotta: Szent Györgykor tavasszal, amikor az erdőket füstölik, Szent László ünnepén, amikor a lovasfutások vannak és "elsőt" választanak, és Szent Márton napján nagy embertömegek látogatják a szent forrást és a kápolnát. Hogy keresztény ünnep-e, azt nem tudja biztonsággal, mert a besenyők is ünnepelnek ezeken a napokon és sok keresztény vesz részt, de Szent Mártonból még nem voltak ott az ő tudása szerint a presbiterek. Saját magát kereszténynek tartja és vallja a tanú.

Bagol Tamás királyi szolgálattevő (serviens regis), hatvan éves, megesküdött és a következő tanúságot tette: Sohasem hallottam senkitől, sem magam nem láttam, hogy a Szent Márton apátság szerzetesei építették volna a fizgói Szent László kápolnát, azt ellenben hallottam a régiek hagyományából, hogy itt már régen szent hely volt és, hogy valamikor egy szent lovasszobra állott fából, még mikor a tatárok jöttek, akkor is meg lett volna. Arra a kérdésre, hogy fizetett-e valamilyen formában tizedet, vagy valami más járandóságot a fentnevezett monostornak, a tanú nemmel válaszolt. Megkérdezték, hogy ki keresztelte őt, hol és mikor, a tanú azt válaszolta, hogy a makkoltatók Szent László ünnepén sok fiatal fiút szoktak keresztelni a forrásnál a sámánok, akik a kondásokkal élnek és azok gyermekeit tanítják; őt egy öreg sámán keresztelte, akinek a nevére nem emlékszik, de tudja, hogy nem messze a forrástól van eltemetve. Amikor meghalt, emberek nagy sokasága jelent meg a temetésen, és arra is emlékszik, hogy a keresztelése akkor történt, amikor a tanú első ízben vett részt a Szent László napi "első" (592) választásánál a lovasversenyen. Arra a kérdésre, hogy a vádlottakat látta-e működni a kápolnában, a tanú nemlegesen válaszolt. Azt is megkérdezték a tanútól, kereszténynek vallja-e magát keresztség szerint, mire igennel felelt.

Hedmeghi Bálint (de Hedmegh) ötvenöt éves, megesküdött és a következő tanúságot tette: nem hallotta, hogy a rigói kápolna Szent Márton monostor birtoka lett volna, tizedet soha a nevezett apátságnak nem adott. Boksa mágust személyesen ismeri és mint a környék legnagyobb jótevőjét tiszteli (benefactor maximus), mert az állatbetegségek idején ő mentette meg tudásával a sertésállományt, ezért nevezik őt a besenyők főpapjának is (593). Arra a kérdésre, hagy a vádlottak szoktak-e fizetséget elfogadni a gyógyításokért, a tanú nemmel felelt. Megkérdeztetvén, hogy kereszténynek vallja-e magát, a tanú igennel válaszolt.

Sengur György, ötven éves Thepey-i lakos, megesküdött és a következőket vallotta: a Szent László kápolna mindig a makkoltatóké volt, ők díszítették és tartották benne az ünnepeiket a szent lovasszobor előtt, amely már nagyon régi volt és mikor a tatárok lerontották a kápolnát, újra csak a kondások építették fel. Arra a kérdésre, hogy adtak-e tizedet valakinek a fizgóiak, azzal válaszolt, hogy nem, és csak a sámánoknak adtak szabad akaratból, amit akartak, mikor azok a "görgölő vesszőcskéket" (594) osztották szét Szent György-napján a népnek. Boksát ismeri és nagyra értékeli, mint az állatok orvosát és aki sok éneket és históriát tud a régiekről énekelni. Testvére Badhur írástudó és tanítja a makkoltatásra vonult családok gyermekeit. Saját kereszténységét érvényesnek tartja, bár őt is a sámán keresztelte sokadmagával és sót nem hintett szájába, de vízzel úgy mosta meg a fejét, mint a keresztény papok szokták.

A jegyzőkönyv teljes záradék a: "Ez a vizsgálat Boksa sámán és követői ellen a Veszprémi Püspök Úr parancsára Tepey villában tartatott, az Úr megtestesülésének 1252. esztendejében, olajban főtt Szent János előnapján. A vádlottak a hit ellen nem vétettel és a jog szigora a jóság szelídségével enyhíttetik velük szemben, azonban a tanúk mindegyikét újra kell keresztelni és ez a döntés érvényességéhez tartozik ..." (595).

V1ZSGÁLAT KOMAFIA GAGO SÁMÁN ELLEN DALANTHA FALUBAN

Ifjabb Moys nádor, kun bíró és Simon fráter vezetik a jelzett ellen az eljárást a nevezett Moys nádor Dalantha nevű birtokán. A vádak: a sámán nőies ruhákban jár, jövendölésekkel nyugtalanítja a népet, dobbal és hamuval jósol, ünnepségeken a tilalmazott tollruhát magára ölti, haját régiek szokása szerint hordja és a fiatalság énekléseiben részt vesz. Vádolják továbbá, hogy sokszor volt részeg az új kenyér ünnepén és ilyenkor a lakosságtól ajándékokat fogadott el, mintha az ősi dézsma lett volna. Az ügyben kihallgatott 6 tanú a vádlott mellett szólalt fel és így a szokásos "contra fidem nihil est" végzéssel felmentik.

585. A pannonhalmi bencés apátság magának vindikálta -helytelenül - Szent Márton toursi püspök születési helyét. Ma már történelmileg bizonyított tény, hogy a nevezett szent, Sabaria - Szombathely szülöttje volt.

586. A "Márton-lud" ősi szokása még a legújabb időkig ismeretes volt és a vasmegyei Szent Márton falucska - ma a megszüntetett Domonkosrendiek kolostora környékén elterülő városrésze Szombathelynek - rendkívüli ünnepi népi sokadalommal ülte meg.

587. A "rovására írják" ( adósság) értelemben.
588. A "venator"-oknak - vadászoknak az ősfoglalkozások terén nagyon tiszteletreméltó szerepük volt. Lásd: Békefi i. m.
589. A "subulcus", kondás makkoltatók sámánjait határjárási vitákban gyakran, mint "szakértőket" hívták.
590. Iskolamester, tanító.

591. érdekes megjegyezni, hogy pl. Kublaj tatár kán udvarában is mekkora figyelmet szenteltek a küszöbnek: aki belebotlott, lenyilazták.
592. Az "első" - primus, a verseny győztese.
593. "Pontifex magorum bissinorum''.
594. Kapcsolat a sertéspárzás "görget" népi szavával (Vas, Zala, stb.).

HITVÉDELMI ELJÁRÁS LŐRINC FIA TAMÁS SÁMÁN ELLEN KAPARUSKA (KAPROSKA?) NEVŰ FALUBAN

Az előbbi bizottság , valamint Muthmer királyi orvos prépost folytatták le a kihallgatást a Moys-család birtokát képező faluban. A vádlott híres volt a szülések levezetésében, ahol esetenként a "szent bábát" hívta segítségül, tilalmak ellenére a küszöbre helyezte a vajúdókat, miközben pogány szertartásokat végzett és énekelt. A legsúlyosabb vád azonban az volt ellene, hogy új kenyér ünnepén olyan cipókat osztogatott, melyektől sokan megbetegedtek. A tanúvallomásokból kiderül, hogy abban az évben nemcsak a sámán készítette kenyérből, hanem más lisztből készült ételektől is sokan mérgezést kaptak, úgy, hogy Muthmer magisten szerint "sok feketeszemű gabona" termett az évben a sok eső miatt és az mérgezte meg a lisztet. Féléves fogságának elismerése után a vádlott kiszabadult.

VIZSGÁLAT CSENE FIA FURKUS ÜGYÉBEN SÁROS-MEGYE BORBEREK FALUJÁBAN

Ifjabb Moys, Simon fráter és két névtelen királyi orvos vezetik a vizsgálatot Furkus ügyében. Vádolják, hogy több alkalommal lóáldozatot mutatott be és tömegesen jelentek meg jóslatain. A nyolc tanú, akit kihallgattak, nem vádolta, sőt az egyikük, a turuli szentágoston-rendi perjel, Balázs fráter, egyenesen védelmére kelt, mert szerinte ő távolította el szemeiről a hályogot, amely már teljes vaksággal fenyegette. A tanúvallomásokból az is kiderült, hogy messze földön híres nemcsak gyógyításairól, hanem látomásairól is. A legmagasabb fák tetejéig nyúló létrán szokott felkapaszkodni és ott találkozott az Istennel. Ilyenkor látomásai voltak és hangokat is hallottak tőle, mintha valakikkel beszélgetett volna. A keresztény szenteket is sokszor segítségül hívta, mintha az ő javára lettek volna. Mindig madár formájában, vagy képében jósolt (effige avis) és főképpen a katonákat tartotta rémületben jóslataival, melyek háborúról és pusztításról szóltak. Felmentik a szokásos végzéssel: "contra fidem nihil est" és erre kifejezi kérését Simon fráter előtt, hogy a Domonkosok-rendjébe akar lépni és ott szolgálni Istennek és felebarátainak.

VIZSGÁLAT REGWES (REGŐS), ÉS SEGÉDJE SÁMA ELLEN DEVECSER FALVÁN

II. Moys és Simon fráter vádolják Devecser nevű faluban Regwest (Regös?) és segédjét Sámá t, akiket "jaculatores" címmel illettek. Azzal vádolják őket, hogy a nép között "esőcsináló" hírüket terjesztik és ezért ajándékokat fogadnak el. Ugyancsak a vád tárgyát képezi, hogy régi meséket és énekeket terjesztenek a nép között és főképpen a fiatalságot biztatják, hogy éjszakai mulatságokon részt vegyen, énekeiket hallgassa, miközben sok régi történetet elevenítenek fel azokból az időkből, amikor még a nemzetek nem voltak keresztények. A kihallgatott nyolc tanú mindegyike érdekükben vall és bizonyítja, hogy "sok szép történetet mondanak a régi vadászok és dicső katonák" életéből. Egyben azt is bizonyítják, hogy a vádlottak soha sem mondották, hogy esőt tudnak csinálni, sőt tiltakoztak ez ellen a hit ellen és egyikük sem fogadott el esőcsinálásért pénzt, vagy más adományt.

VIZSGÁLAT LŐRINC FIA TUBA SÁMÁN ELLEN KÁLNOKPUSZTÁN

A per II. Moys és Simon fráter, Muthmer királyi prépost jelenlétében folyik. A vád szerint Tuba az újkenyér ünnepén, és az azt követő napokban mezítelen leányokkal gyűjtetett volna magának bizonyos gyógyfüveket, hagy azoknak nagyobb ereje legyen.

 

A beteggyógyítással is foglalkozó sámánról a tanúk vallomásai nagy elismeréssel beszélnek. Szerintük a vádlott a vizelet színéből is meg tudta állapítani a betegség okát. Orvosságszerei között szerepelt egy "észveszejtő" erős ital, amelytől az ápoltak erősfokú izzadást kaptak. A legsúlyosabb vád azonban az volt, hogy az izzasztó módszert ősi szokás szerint úgy alkalmazta, hogy felhevített kövekre vizet öntve, a gőzbe ültette betegeit. Egy Kozma nevű beteg így fulladt meg, mert hozzátartozói, az ő távollétében, tovább akarták folytatni az izzasztás műveletét. A tanúk mind a sámán érdekében szólaltak fel, még a halott Kozma fia is, akinek a vallomása szerint a sámán megtiltotta, hogy az ő távollétében gőzöljék a beteget, de az olyan állhatatosan kérte, hogy enyhítsék meg fájdalmait és így kamrájában újra gőzölték és azt hitték róla, hogy elaludt, pedig már halott volt. A bizottság "contra fidem nihil est" jeligével feloldotta ugyan a vádlottat, de Muthmer prépost halálbüntetés terhe alatt eltiltotta minden betegség kezelésétől.

VIZSGÁLAT KOPAS, MÁSNÉVEN TAR SÁMÁN ELLEN SEPTEPUSZTÁN

II. Moys és Simon inkvizítor vizsgálták Kopas, népi nevén Tar sámán ügyét, akit azzal vádoltak, hogy lóáldozatot mutatott be és húsát olyanoknak is szétküldözgette, akik soha sem voltak pogányok. Az áldozatot egy "Septe" nevű pusztán mutatta be és közben jóslatokat is mondott. Gyerekeket is gyógyított babonájával és kézfeltétellel, ugyancsak használta a nyilat is, mint jövendőmondás tilos eszközét és a keresztények szentelt vizéhez hasonló vizet osztott a nép között. Perében kilenc tanút hallgattak ki.

VIZSGÁLAT DASTOR SÁMÁN ELLEN BOLTERAG (?) NEVŰ PUSZTÁN, 1272-BEN

Magister II. Moys és Simon fráter eljárnak Dastor sámán ügyében, Miklós comes Bolterág (?) nevű birtokán. Dastor perével az "elrévülések" során már részletesebben foglalkoztunk (596), de a szokásos vádak az exorcizmusról, ördögűzésről is szerepelnek a tanúvallomásoknál. Az egyik tanú szerint 38 unokája volt, akik sokszor meglátogatták őt. Házában mindenféle gyógyszereket tartott, amelyeket mindenkinek ingyen osztogatott, ha hozzá fordultak. Egy Dávid nevezetű tanú szerint, nagyon értett a felfúvódott állatok megmentéséhez és ilyenkor, tavasszal, amikor friss legelők voltak, az öreget mindenfelé vitték az állatállomány gyógyítására. Ha elment hazulról, mindig hagyott valami írásos jelet háza oldalán és olykor sokan várták hazatértét. Vele együtt vád alá fogtak 12 falubeli embert is, akik a jelzett tűznél, amikor "révületbe esett", nem engedték az oltást. Mindegyikük azzal védekezett, hogy "valami erő" tartatta őket vissza, amikor a sámán intette őket, hogy ne oltsák a tüzet. Mint tudjuk, az egész ügy felmentéssel végződött a vádlott élemedett kora miatt.

VIZSGÁLAT CHIKÓ "SÁMÁNFŐPAP" ÉS BODFI HARSÁNY ELLEN

Ompudus mester és Sycardus fráter tartományfőnök előtt, Chikó "sámánfőpap" és segédje Bodfi harsány ellen vezetett per, amelyben a vádlottak gyógyításaikért és lóáldozat bemutatásáért kerültek vád alá, Csepreg comes birtokán. A "sámánfőpap" főként a gyerekbetegségekhez értett, legalábbis ezt vallották a tanúk, szám szerint nyolcan, és elég nagy eredménnyel dolgozott a vérhasjárvány ellen. Egy embert, akire rádőlt az épülő ház fala és sokáig mozdulni, sem tudott, mindkét lába rosszul forrott össze, újra eltörve sípcsontjait, úgy meggyógyította, hogy önként jelentkezett a kihallgatandó tanúk között.

Ügyükben a királyi kúriai bíró is szerepelt, mert mint említettük, a "lóáldozatok" során, egy alkalommal fehér lovat vágtak le, amelyet tudtukon kívül egy "lókötőtől" vásároltak (597). Az ügy a szokásos: "contra fidem nihil est" végső szavakkal zárult.

VIZSGÁLAT ABADÉD IRÁSTUDÓ SÁMÁN ELLEN FÜREDEN

Moys nádor és Magyarország inkvizítora vezetik a peres eljárást a nagyon öreg és vak sámán ellen, akit az "irástudó sámán" c. fejezetből már ismerünk. A megidézett tanúk követséget menesztettek a bizottsághoz és, lelkiismeretük nyugalma érdekében kérik, hogy tekintsenek el az öreg elleni eljárástól. A vak sámán a somogyi Füred falu mellett lakott nagy szegénységben és csak jószívű szomszédsága segítette nagy nyomorúságában és főképp télen állandóan mellette állva és nagy fázékonysága miatt állandóan tüzeltek mellette. Sok csecsemőt vittek hozzá, hogy kezeit fejükre téve, megáldja őket. Minden családot ismert, sokszor hetedíziglen elmondva azok leszármazását. Állandó látomásai voltak és mindig akadt hallgatósága, akik előtt régi történetek sorát szokta elmondani. Gyógynövények terén nagyon széleskörű ismeretei voltak és a betegségdémonok neveit, gyógyító mondásokat botokra, rovásírással rögzítette és azokat ujjaival tapogatva, nagy könnyedséggel olvasta (598).

VIZSGÁLATI ELJÁRÁS BORKUS FIA MARCEL ÉS A BESENYő BOKSA SÁMÁNOK ELLEN BENEDEK COMES FORRÓ NEVÜ BÍRTOKÁN

Tumbolth nembéli Benedek comes Forró birtokán idézték meg Ompudus mester és Sycardus fráter azzal a váddal, hogy pogány szertartásokra kényszerítik az embereket, bájitalokat osztanak szét a nép között és, hogy besenyők módján "piliseznek". A vád egyik pontja szerint engedélyezték a besenyők módján történő házassági elhálást is ("more bissinorum"). Miután életük fenntartásához erősen hozzásegítette őket a háztartási eszközök és edények javítása, készítése, engedélyt kaptak, hogy tovább is látogathatják a családi házakat, de gyógyítással nem szabad foglalkozniok. Szegénységükre jellemző a jegyzőkönyv eme mondata: ,,Tél idején mezítláb jelentek meg a bizottság előtt..." (599). Benedek comes egyébként is megvédte Marcel sámánt azzal, hogy elmondotta, hogy sebéből hogyan tépte ki a nyílhegyet, amely belétört, és így életét is megmentette.

ELJÁRÁS BOKSA BAKONYI SÁMÁN ÉS TÁRSAI ELLEN

A besenyő makkoltatók "főpapja", Boksa már szintén ismerős a László-lovasversenyekből. Az ott említett vádak mellett rovására írták, hogy társaival együtt a hozzávitt fiatalokat "pilisezi" és sertésszaporulat idején fűzfavesszővel járják a falvakat és ezzel sértik a veszprémi püspök jogait, mert állítólag adományokat fogadnak el ezért. Annyira mentek merészségükben, hogy -a vád szerint - Bakony különböző részein kápolnákat építettek az "erdei embereknek", akiket a pogány szokások megtartására ösztökélnek. Hirdetik, hogy "csak a lovasszenteket kell tisztelni". A nevezett Boksa püspökök módján süveget viselt, szertartásainál tollakkal ékesített palástot ölt és a nép "pontifex maximus bissenorum" - bessenyő főpapnak címezi. A nevezett sámánok egész éven át kísérik a sertésmakkoltatók csoportjait és a gyermekeket, mint "ludi magistri" tanítják mindenre, amire a papok tanítani szoktak.

VIZSGALAT URKUND SÁMÁN ELLEN A KOMLÓSI VÁRBAN

Magister Ompudus, Sycardus fráter vezetik a kihallgatásokat Urkund ellen, akit a szokásos dézsma megtagadás vádja mellett azért is tartanak fogságban, mert a Komlós vára melletti nádas kigyulladásakor visszatartotta a népet az oltástól. A bizottság kérdéseiből kitűnik, hogy látszat szerint tűzimádással gyanúsították, de a tanúk vallomásai e téren mind kitérőek. Urkund személyesen bevallotta, hogy ő gyújtotta fel a nádast, mert éjszaka a mezei tolvajok idehajtották a lopott állatokat és az útonállók kedvenc rejtekhelye lett. Feloldják a vádak alól, csak a fahíd felégetéséért rónak ki rá 5 márka pénzbírságot.

GATA SÁMÁN ÉS SEGÉDJE, MÁRTON BOKSA PERE CSEPPTELEKEN

Ompudus mester és Sycardus fráter hallgatják ki a budavári Klarissza apácák birtokán működő sámánokat azzal a váddal, hogy egy csecsemőt megrontottak nézésükkel, aki az igézés hatása alatti folyton hányt, míg végül elpusztult. Vádolják őket, hogy pogány szellemekhez énekelnek és éneküket szentek neveivel keverik ég, így a keresztényeket is megtévesztik. A falu plébánosa jelentette fel őket, megtoldva vádlistájukat azzal, hogy a dézsma leadás ellen lázítanak. A kihallgatott tanúk között szerepel a halott csecsemő anyja is, aki annak idején saját maga vitte a sámánokhoz a gyermeket, hogy meggyógyítsák, de a vádlottak vonakodtak bárminemű orvosi tanácstól és kitértek azzal, hagy Isten már magának szánta a legyengült beteget. Az anya bevallotta, hogy férje erősen ellenezte, hogy a sámánokhoz vigye és éjszaka idején verte fel őket, titkon megszökve hazulról amíg a házbeliek mindnyájan aludtak. Azt is bevallotta nagy sírások között, hogy már a harmadik csecsemője hal: el folytonos hányásban legyengülve és az első kettőt a sámánoknak nem mutatta meg. Gata mágus és segédje felmentő ítéletet nyertek az ügyben és ez annyira meghatotta őket, hogy a bizottság előtt "fogadalmat tettek a keresztre", ami azt jelentette, hagy adandó alkalommal csatlakozni fognak a Szentföldre induló keresztesek hadához. Sycardus fráter "osculum pacis"-szel, békecsókkal vált el tőlük.

VIZSGÁLAT HOLDU SÁMÁN ELLEN AZ ESZTERGOM MEGYEI LÁBATLANON

Ugyancsak a "makkoltató kondások" falvában, ezúttal az Esztergom-megyei Lábatlan faluban, amely a veszprémi püspökség birtoka volt, idézi meg Ompudus mester és Sycardus tartományfőnök Holdu mágust. Vádolják azzal az erkölcstelen szokással, hogy újholdkor mezítelen asszonyokkal gyűjtette az orvosságokat, amelyeket a gyermektelen asszonyoknak adott később, mint hathatós szert.

 

A kilenc tanúvallomásból egyébként a halottak eltakarításáról szóló értékes adatokat tudunk meg (600). A halotti lepelt már előre elkészítették azoknak, akik hosszan betegeskedtek, de szövésük megkezdésére jóslatot kértek a sámántól. Látomásaiban a "szent bábát" többször említik, aki "ragyogó fehér ruhában jelenik meg" a sámánnak és megjósolja az asszonyok szerencsés szülését. Vádolják amulettek osztogatásával is, amelyeket a nevezett "szent bába" megérintett. Apró kék kövecskék voltak ezek, amelyeket a gyermek nyakába fűztek a szülők. Miután adományokat nem fogadott el minden gyógyítást "sikeresen az Isten nevében" gyakorolt, a jelenlevő Gellért királyi orvos közbenjárására nem ítélték el, de eltiltották, hogy az asszonyok nehéz órájában szertartásokat végezzen, de egyben, a veszprémi püspök kiküldöttjének kívánságára kitiltották az egyházmegye területéről.

VIZSGÁLAT BOT FIA GÁL, KELCS ÉS ÖRS SÁMÁNOK ELLEN IDOL FALUBAN

István mester, pozsonyi comes, a kunok bírója és Ma rc e 11 inkvizítor előtt jelennek meg idézésre Bot fia Gál és társai, Kelcs és Örs sámánok Yagol (Igol?) faluból. A vádak szerint egy "Lapbújó" nevezetű áldozati helyen lovat vágtak volna és nagy jövendölő szertartást szerveztek a vidék lakóinak. A nádas helyén igen sok "álkeresztény" jelent meg, akik részt vettek az áldozatot követő ,,istentelen agapén" (szeretetlakoma!). Vádolták őket azzal is, hogy a pogány szokások szerint "legényavatást" vagy keresztelőt tartanak és gyakorolják a "vércsók" szertartását. A házasságkötések szertartásainál is pogány szokásokat elevenítenek fel és ilyenkor sokat részegeskednek. Legfőbb vád ellenült azonban az volt, hogy a vásárra menőket fosztogató útonállóknak szállást adtak, mint azok elfogásuk után bevallották. Mikor a tanúk vallomásaiból kiderült, hogy a menekülő rablók azzal áltatták a sámánokat, hogy régi vallásuk miatt üldözik őket és ezért kérnek menedéket, a bizottság felmentette a vádlottakat a bűnrészesség és rejtegetés vádja alól.

VIZSGÁLAT RAJAG FIA LADOMÉR ÉS BOKSA ELLEN BÉKÁSMEGYEREN

Sap (Swp) comes, Nemel királyi tiszt és Mi klós fráter újrafelvételi pert bonyolítanak le II. Moys és Simon fráter által elítélt

Rajag fia Ladomér és társa, a besenyő Boksa ellen. A jelzettek a Nyulak-szigeti Domonkos-rendi apáca kolostor birtokán, Meger villában (Békásmegyer?) működtek és az volt ellenük a vád, hogy a Duna-parti rejtekhelyeken áldozatokat mutattak volna be, hogy "esőcsináló hírük" volt és ezt ügyesen anyagi előnyükre fordították, valamint, hogy gyógyfüvekkel gyógyítottak. De a legnagyobb panasz az volt ellenük, Muthmer prépost, királyi orvos véleménye szerint hogy "incisio"-t, sebészetet gyakorolnak azzal, hogy a betegek daganatait felvágják és ezzel súlyos kihágásokat követnek el. Tizennyolc tanú szerepel ügyükben, akik egyhangúlag "thaumaturgus"-oknak, csodatevőknek tartják a két vádlottat. Legjellegzetesebb a tanúk között a négy "begina" (félapáca) szerepe Fehéregyházáról. Nevük szerint Mirtha, Ledina, Agnes és Katalin, akik a jelzett faluban dolgoztak az Ispotályos keresztes lovagok szövőtelepein; felkeresték a sámánokat Megyeren, mert hallották róluk, hogy "Isten nevében gyógyítanak" és hogy Ledina lábán levő nagy daganatot eltávolítsák. Sikerült is a műtét, de az Ispotályosok Szent Erzsébetről nevezett kórházának a perjele, aki a Gellért hegy alatt lakott, hírét vette a műtétnek és elhurcoltatta fegyvereseivel a két sámánt, akiket nagyon meg is vertek.

A Gellért-hegy alatti Erzsébet kórházban elítélték a két vádlottat és sokáig fogságban tartották őket. A négy begina vallomása szerint őket is megbüntették, mert "pogány papokhoz fordultak betegségükben". Az egész ügy valamiképpen a Nyulak-szigetén élő királyleány, Árpádházi SzentMargit hallomására jutott és az ő kérésére és V. István személyes parancsára engedték szabadon a foglyokat és 18 tanút idéztek meg ügyükben. Az újabb perből tudjuk meg, hogy "Szent László füvét" is használták gyógyításaiknál és műtéteik előtt nagy imádságokat tartottak, valamint azt is, hogy "a beteg testének csak azt a részét látták, amely a fehér lepel nyílásán az ,incisio'-ra elő volt készítve és így nem lépték át a szemérem határát sem nézésükkel, sem tapintásukkal". A per tartama alatt óriási tömeg jött össze, akik hangosan követelték a vádlottak szabadon bocsátását.

Miklós fráter beszédet tartott nekik és elmondotta, hogy a "szentéletű és tiszteletreméltó királyi úrnő, Margit nevében jöttek igazságot szolgáltatni, a király különleges hatalmával" és a rászoruló szegények nyugodtan jöhetnek Ladomérhez és Boksához, mert ez "Margit úrnő akarata".

VIZSGÁLAT BŐ FIA TÓDOR SÁMÁN ELLEN

Miklós sümegi comes és Marcellus fráter inkvizítor előtt lezajlott per Bő fia Tódor ellen, akit népi nyelven "Tudó"-nak is neveztek. Nagyapja is szerepel a tanúk között, aki szerint unokája azokat az énekeket és mondásokat a régiek életéből, melyeket pogány szokásnak mondanak, őtőle tanulta, amíg a szülei házában élt, bár nem is volt "hetedik gyermek". Kénytelen volt beismerni, hogy unokája "szent kézzel választja ki a gyógynövényeket", sikeresen gyógyít és, hogy a "szegények orvosa Isten akarata szerint". Vádolták azzal, hogy megátkozott madarakat küld haragosai vetése és háza fölé, hogy azokat a jég elverje, megveri szemével a marhaállományt és az elpusztul. Miután minden tanúvallomás érdekében szólt, felmentik a szokványos: "Contra fidem nihil est" végzéssel.

595. "Haec inquisitio acta et facta est contra magum Boksa et sequaces eius ex mandato Dni. Eppi Vesprimiensis in villa Tepey anno Dni 1252, in festivitate Sancti Johannis ante portam Latinam, Contra fidem accusati nihil tenent et iuris rigorem beningniatis mansuetudine temperatur, testes vetro omnes rebaptizari tenentur et hoc ad validitatem."

596. V. ö. "A sámán és a révület"c. fejezetünket
597. Csebreg comes "lókötési" ügye.
598. V. ö.: "Az írástudó sámán" c. fejezetünkkel.
599. Kassai kódex; Anno 1260.

600. Őshitünk hiedelmeiben a holtak szellemeinek visszajárását azzal igyekeztek elkerülni, hogy a halottat nem az ajtón, hanem egy falban bontott nyíláson keresztül, vitték ki. Ezt a falbontást, a jelek szerint, mint a végtisztességhez tartozó szertartások egyikét, a sámánok végezték el. Ugyancsak ők ásták a sírt is. Ezért járt nekik mintegy "megváltás" címén a halott lova, ha tehetősebb családtagja volt, vagy csak a nyerge, ha szegényebbé. Mint már többször láttuk, ez a szokás a keresztény egyházba is átmentődött. Már tudniillik a ló és a nyeregadományozás.

VIZSGÁLAT BAGOL SÁMÁN ELLEN LAPISPATAKON

Ják mester, a királyi hírnökök ispánja és kunbíró, valamint László fráter esztergomi inkvizítor hallgatják ki a nyolc tanút, akiket a Lapispatakon élő Bagol sámán ügyében megidéztek. A vádlottat a környéken "thumaturgus" - csodatevőnek nevezik sikeres gyógyításai miatt. Külön vád ellene, hogy "muliebriter" - asszonyos módon öltözködik, utánozza a keresztény főpapok ruházatát és ezzel tévedésbe ejti a környék keresztény lakosságát. Azt állítja magáról, hogy víziói vannak, keresztény szentekkel áll állandó kapcsolatban, akik neki üzeneteket közvetítenek. Dobjával jósol és sokszor rettegésben tartja hallgatóit. A legfőbb vád - amelyet minden tanú tagadásba vesz - hogy a dézsma ellen lázítja a népet.

VIZSGÁLAT MÉNFEJE SÁMÁN ELLEN PUSZTAVER VILLÁBAN

Ják mester és László perjel vezetik ezt a vizsgálatot is Pusztaver villában, Márkus nemes úr birtokán. A vádlottat a lovasversenyekből már ismerjük. A tizennyolc felsorakoztatott tanú a sámán érdekében vallott és végül is a szokatlan, de hatásos "propter indignationem populi vausa relicta" - "közfelháborodás miatt befejezett ügy"-nek nyilvánítják a pert és a vádlott felmentést nyer.

VIZSGÁLAT SILVAG SÁMÁN ÉS SEGÉDJE, FELES ELLEN VIS FALUBAN

Ugyancsak Ják mester és László fráter hallgatják ki a tanúkat Vis faluban a megboldogult Moys nádor birtokán. Vád ellenük, hogy az ifjúságot mulatozásokra szoktatják, pogány énekekre tanítják, Silvag dobbal veri a tánc ütemét, míg harsánya, Feles, fuvolán kíséri az éneket. Vádolják őket, hogy hamuból jósolnak és a legények számára házasság előtti szertartásokat végeznek. Miután erkölcstelenség terjesztésével is elmarasztalták őket, a kihallgatott nyolc tanú - mindegyike egy-egy leány szülője - méltatlankodva utasítja vissza a vádat. Kozma, az egyik leány apja kéri a biztosokat, hogy jelöljék meg a feljelentő személyét, de kérését rendreutasítással elvetik: "a hit védelmében nem sérthetünk meg ilyen titkot" - kifogással. A vizsgálat mindkét vádlottat felmenti.

VIZSGÁLAT KESE SÁMÁN ELLEN A SOMOGY-MEGYEI ECSE BIRTOKON

Ják mester és László perjel folytatják ezt a vizsgálatot is Kese sámán ellen, akit azzal vádolnak, hogy révületében fákra kapaszkodik, ahol a magasban Istennel társalog, szentekkel beszélget és akiknek izenetét a földi kíváncsiaknak közvetíti. Sűrűn használja látomásaiban és révületében a keresztény szentek neveit és ezzel tévedésbe ejti a hívőket. Felróják neki a "kék varázsgyöngyök" osztogatását is. Ért néhány betegség kezeléséhez és a kórokozó démonok neveit vesszőcskékre róva hordja magánál és ha házhoz hívják beteghez, énekléssel űzi el a gonosz lelket. A kihallgatott tíz tanú szerint sikeresen gyógyít különféle bőrbajokat maga csinálta kenőcseivel. Az egyik tanú szerint "jobb orvos, mint a király úr fizikusai...". Ügye felmentéssel és azzal a végzéssel zárul, hogy a súlyosabb betegeket utalja orvosokhoz.

VIZSGÁLAT A KÉT HÉBER, APA ÉS FIA SÁMÁNOK ELLEN

Az előbbi biztosok hallgatják ki a megidézett nyolc tanút. A sámánokat egyenesen gyilkossággal vádolják, mert izzasztó módszerükkel egy Márkus nevű beteg életét veszítette. Az "izzasztó"-t úgy készítették, hogy a házon kívül, szélmentes helyen a beteg testének méreteihez szabott puszta földdarabon illatos füvekből máglyát raktak és a fű elhamvadása után, a hamut elseperve, helyére fektették a pácienst, akit takarókba csavartak. A vádlottakat az özvegy vallomása mentette meg azzal, hogy bevallotta, miszerint fiával a sámánok távollétében megismételtek ezt a műveletet, de rosszul takarították el a máglya helyét és a beteg takarói az ottmaradt szikrától lángralobbantak és mire észrevették, a beteg megégett. A tanúvallomások egyöntetűen védték a vádlottakat, mint "arvis"-okat és így az ügy "ad pedem comitis curiae", a királyi udvarbíró hatáskörébe utaltatott.

VIZSGÁLAT CHEPE, NÉPIESEN LÁPKOMÁNJA SÁMÁN ELLEN KAPUVÁROTT

A fenti bizottság, Ják mester és László fráter ítélkeznek Chepe sámán ellen, akit a nép "Lápkománja" néven ismer és a Kapuvár melletti vizenyős helyeken lakik. Azzal vádolják, hogy "esőcsináló hírét költi önmagának" és ebből anyagi előnyöket húz, pogány szertartásokkal ébren tartja a régiek erkölcseit, hamuból jósol és magas fákra jár Istennel beszélni. Nyolc tanú vallomása felmentőleg szól, mellette.

VIZSGÁLAT KOMÁN FIA ECSÖL SÁMÁN ELLEN A CSALLÓKÖZBEN

Ják mester és László perjel vizsgálják a nevezett sámán ügyét, aki Bökény comes csallóközi birtokain, Kürtön, Pakán, Bekén és Csütörtökhelyen tevékenykedett. A vádlott szakállt visel, menyétprémes köntösben díszeleg hermelines palástja is van, mint az esztergomi érseknek. Vádolják többnejűséggel is, valamint állatcsontokból őrölt orvosságok és egyéb szokatlan gyógyszerek készítésével, Vallástalan beszédeket tart és "tagadja hogy a keresztény vallás jó vallás lenne". Kilenc tanúvallomás alapján a vádak bizonytalanokká válnak, de Bökény comes szolgájával a bizottság elé küldi az elkobzott hermelines palástot és kéri a bizottságot, hogy a keresztény erkölcsök védelmében a nevezett sámánt a négy faluból utasítsák ki.

VIZSGÁLAT MAJSA SÁMÁN ELLEN MONOSZLÓ FALUBAN

Ják mester és László perjel vizsgálják a nevezett sámán ügyét, akit a csázmai káptalan prépostja idéztetett az inkvizíció elé, mert hit dolgaiban veszedelmesnek tartja tevékenységét. Népi nyelven "Siger"-nek is nevezik és azzal vádolják, hogy pogány szellemeket idéz. Varázsvesszőjével megtalálja az elapadt források vizét, sőt újabbakat is feltár vele és erről annyira híres, hogy messze földre hívják és állítólag nagy összegű pénzeket kér. A kihallgatott nyolc tanú vallomása szerint azonban mindezt ingyen, Isten szerelméért cselekszi és főképp a szegények érdekében ügyködik, míg a csázmai kanonok kérését, hogy nekik is tárja fel a lappangó forrásokat, megtagadta. Felmentik, de kitiltják a nevezett káptalan birtokairól.

VIZSGÁLAT TASD SÁMÁN ELLEN A TOLNA-MEGYEI LAÁZ FALUBAN

Ják mester és László fráter vezetik a Tolna-megyei Laáz falu sámánja, Tasd ellen a pert, amelyben tizenkét tanú szerepelt. A legsúlyosabb vád az "incisio corporis", műtéti beavatkozás volt. Főképpen sok asszony járt hozzá a szülés után maradt betegségeikkel, akiket sikeresen gyógyított. Értett a hályogok eltávolításához is és messze földről felkeresték ily természetű szembetegségekkel, mint az egyik tanú vallotta Demeter katonáról, aki a vasvári Szent Mihály káptalan embere volt és Tolnába ment feleségével, hogy a szemét meggyógyítsák. A vádlott értett a lovak és tehenek meddőségének gyógyításához is és az egész környék "arvis"-nak nevezte. Az asszonyokon végzett gyógyítása miatt érdeklődtek a legtöbbet. A kihallgatások négy napot vettek igénybe és közben a vádlott megszökött, menekülés közben nyíllal megsebesítették, de a környékbeli asszonyok bevonszolták a templomba és ott "jus asilii"-t kért. A bizottság megjelent a templomban és ott végezte be a tanúkihallgatásokat, amelyek mind érdekében hangzottak el. A bizottság felmentette "contra fidem nihil tenet" jeligével, de a királyi orvosok belátására bízta, hogy a gyógyítással fel kell-e hagynia, vagy sem.

VIZSGÁLAT LADÓ FIA BÖD SÁMÁN ELLEN A TOLNA-MEGYEI BELCS KÖZSÉGBEN

A jelzett bizottság, Ják mester és László perjel vizsgálják ezt az ügyet is. A vád szerint Ladó fia Böd "nőies" ruhákban jár, madártollal ékes palástot visel, lábain pedig csörgők vannak. Látomásai vannak, amelyeket magas fákra kapaszkodva szemlél, és lejövet jóslatokat mond a népnek. Ugyancsak szerepel a vádak sorában az új kenyér ünnepén osztott cipó is, amelytől többen betegek lettek. A tanúk mindnyájan a vádlott mellett szólalnak fel és így az ügy felmentéssel végződik.

VIZSGÁLAT A SOMOGY-MEGYEI KÜRD VILLA SÁMÁNJA, ÜGE ELLEN

Ják mester és László perjel hallgatják ki a megidézett tanúkat az Üge elleni perben, akit azzal vádolnak, hogy esőt tud csinálni és ebből nagy anyagi haszna van. A tanúvallomások szerint inkább "jaculator", nem sámán és nagyon ért az emberek vidámságának felkeltéséhez és ébrentartásához. Többek szerint nagyon jószívű ember és önkéntesen szegénységben él, megélhetési forrása edények, háztartási eszközök javítása, amelyért élelmiszert fogad csak el, mert a pénzt megveti. A gyermekeket tanítja, hogy botocskákra vésve írjanak, amit a lakosság szívesen vesz tőle.

VIZSGÁLAT EBED, NÉPIESEN "KENŐ" SÁMÁN ELLEN TENGÖLD FALUBAN

Vulfe t, a királyi étekfogók ispánja és fráter Marcel inkvizítor előtt zajlik le a Tolna-megyei Tengul (?) villa Euse nevű pusztáján ez a per, ahol a vádlott sámán állítólag a szomszédos Chebrag falu lakói előtt lóáldozattal egybekötött jövendölő szertartásokat tartott. Esőcsináló hírben van, szándékosan késleltetni tudja a termésbetakarítást, ahol nem fizetnek neki dézsmát. Jégesővel elvereti a határt, ha úgy akarja. Létrára kapaszkodva találkozik Istennel és üzeneteket hoz a népnek. Gyógykenőcseivel sokakat meggyógyított bőrbajukból, innét népies a neve. A tanúk mindegyike mellette vall, főképp azért, mert mindig Isten nevében gyógyít. Örökké vidám, sokat énekel és a szomorúakat vígasztalja bajaikban. Felmentik.

VIZSGÁLAT A TURÓCZ-MEGYEI HALÁSZFALVAK SÁMÁNJAI, MAGÓC FIA BORÁS ÉS TÁRSA JÓS ELLEN

Farcasy fehérvári prépost, királyi alkancellár és fráter Marcel sorra járva a Túrócz- megyei halászfalvakat, a Vág túlsó partjáról maguk elé idézik a nevezett sámánokat azzal a váddal, hogy a "Béga" nevű víziszörnyeteggel tartanak fenn kapcsolatot, aki eltépi a halászok hálóit. Ugyancsak vádolják őket illetéktelen gyógyításokkal, amikor is istentelen énekekkel járják körül a beteg házát, vizeletet vizsgálnak és ujjukat a beteg torkába dugva, meghánytatják. Sokakat elvisznek a Szent Illés forráshoz és ott fürösztik őket, mintha annak csodálatos ereje lenne, Boras sámán ismeri a csillagok járását, jósol belőle épp úgy, mint a madarak röptéből és hangjáról. Szertartásokat végez asszonyos ruhákba öltözve, tollas díszekkel és lábcsörgőt visel tánc közben nagy lármát verve. Gyakoroltatja az "osculum sanguinis" (vércsók?) pogány szokást is. A vallomások szerint "Béga" szellemet a vidéken a nép nem is hallotta említeni, de a gyógyításokat mindegyik nemcsak beismeri, hanem egyben nagyra is értékeli. A vádlottakat felmentik.

VIZSGÁLAT GONDAS SÁMÁN ELLEN BORHUD (?) FALUBAN

Domonkos boldogemlékű Béla király volt tárnokmestere, valamint Simon, a budai Szent Miklós klastrom perjele, IV. László egyenes parancsára eljárást indítanak a Nyulak-szigeti apácák birtokán, Borhud birtokon élő sámán ellen, akit "víziói" miatt idéznek maguk elé, mert a népet valóságos forrongásba hozza jövendöléseivel, Vésett botocskái is vannak és mint "jaculator" járja a vidéket. Pogány, babonás szertartásaival botránkoztatja meg a környék lakóit.

VIZSGÁLAT OLBOD FIA BAKSA SÁMÁN ÉS FAMULUSA ELLEN KORTULON (?)

Uza fia Péter, somogyi comes és a vasvári Domonkos-rendi perjel, Mihály fráter, indítanak eljárást a Sághegy környéki Kortul birtokon a nevezett sámánok ellen, akiket lóáldozat bemutatással és a velejáró jóslásokkal vádolnak. A szertartás végén "keresztény agapé" módjára ételosztást rendeztek volna. Bakra sámán "révületbe" esve, Istennel társalog. Gyermekeket szoktak hozzá vinni, hogy kézfeltevéssel megáldja őket. Az asszonyokhoz is hívják nehéz órákban és ő a vajúdókat a küszöbre ülteti, segítségül híva a "szent Bábát", akiről azt hirdeti, hogy a "népek anyja". Miután a tanúk közül többen tőle kapták a keresztséget is, a bizottság elrendeli azok újrakeresztelését, de a vádlottakat felmenti.

VIZSGÁLAT AZ UZLARI BOTH SÁMÁN ÉS FAMULUSA, MARK HARSÁNY ELLEN

Gergely somogyi comes és a vasvári Szent Kereszt kolostor perjele, Mihály folytatják le a nevezett sámánok ellen. Both sámán "more episcoporum" - "püspökök módján" öltözködik, miközben harsányja "disconatu fungebatur officio" - "szerpap tisztjét betöltve működött". Pogány szellemű énekekkel tartják szertartásaikat. Főképpen Márk nagy mester ebben, aki sok régi legendát ismer és énekel a házaknál tartott összejöveteleken, ahol sokszor táncra perdülnek a népek. Both ért az "aqua vitae" (pálinka) előállításához is, rothadt gyümölcsből és a folyadékot mint orvosszert alkalmazza betegségeknél. "Contra fidem nihil" végzéssel felmentik mindkettőjüket.

VIZSGÁLAT LEUKO ÉS MÁRK SÁMÁNTESTVÉREK ELLEN CSEPTELEKEN

Móri c, Erzsébet királyné tárnokmestere és Ciprián esztergomi perjel folytatják le a tanúkihallgatásokat a nevezett testvérek ellen a Csepel-szigeti Csepteleken. A vádak szerint a két testvér "muliebriter" öltözködik, pogány erkölcsöket hirdet, gyógyítás ürügyével látogatják a környező falvakat, miközben jóslással is foglalkoznak.

A nyolc tanú vallomása szerint inkább "jaculator"-ok, igricek, mint sámánok.

VIZSGALAT LAZKO SÁMÁN ÉS SEGÉDJEI ELLEN A ZALA-MEGYEI LETENYÉN

Moys varasdi comes és fráter Simona budai kolostor perjele idézik maguk elé a sámánokat, akiket a fiatalság megrontásával vádolnak, mert pogány szertartások szerint avatják őket, karácsonykor sólyomáldást tartanak és ezzel elvon Ják a népet keresztényi kötelességeik teljesítésétől. Pogány szellemű énekeikkel botránkoztatják a híveket, sámándobjukkal jövendőt mondanak és ebből anyagi előnyökre tesznek szert. A nyolc tanúvallomásból kitűnik, hogy a nép hívja őket előszeretettel, mert értenek a vígasságok élénkítéséhez.

ELJÁRÁS BOGOMER, A ZALA-MEGYEI BESSENYŐFALU SÁMÁNJA ELLEN

Az előbbi perben nevezett Moys és Simon hallgatják ki a megidézett tanúkat a sámán elleni perben. Vád: a nevezett dobjóslással foglalkozik, "megátkozza a madarakat" amelyek ellenfelei háza felett átrepülnek, vagy a vetéseket elvereti átkával. A legényeket házasságkötés előtt pogány szokás szerint avatja. A tanúk mindegyike érdekében tesz vallomást.

VIZSGÁLAT ARTA SÁMÁNNŐ ELLEN SZENT GÁL, SOMOGY-MEGYEI FALUBAN

Moys comes, Simon fráter és János királyi orvos vezetik a hosszadalmas vizsgálatot a már több perből ismert agarászfaluban, Szent Gálott, a híres sámánnő ellen. A sümegi várban már hónapok óta letartóztatásban élő sámánnőt fegyveresek kísérték Szent Gál faluba, ahol tizennyolc tanút sorakoztattak fel ellene, többek között a fegyveres kíséret vezetőjét, Dénes "tizedest" is. A vád nagyon súlyos volt; három gyermek halvaszületéséért vádolták, mert a szülés előtt álló asszonyoknak egy "arandug" nevezetű gyökér főztjéből adott inni.

 

A tanúk sorában szerepelt mindhárom asszony, akik elvesztették gyermeküket. János orvos kérdéseire válaszolva Rasa asszony tanúról kiderült, hogy eddig már négy gyermeke született halva, amikor még Arta sámánnőt nem ismerte, míg Janka asszony, Péter felesége, a második gyermekét szülte holtan. János. mester megállapítása szerint mindkét asszony "in summa debilitate" -a legnagyobb fokú gyengeségben szenvedett és ez volt az oka, hogy halott gyermekeket hoztak a világra. A harmadik asszony pedig a születés előtt nagy életveszedelemben volt, mert kigyúlt felette a ház és két élő gyermekét csak nehezen tudta kimenteni férje távollétében a tűzből. Arta asszony elmondása szerint az "arandug" nevű gyökeret sokáig főzte és tiszta vászondarabon átszűrve adta inni a szülés előtt az asszonyoknak, hogy "mozduljon a vérük". A vádak között szerepelt az is, hogy a "szent Bábát" hívta segítségül a szülésnél és hogy énekkel riasztgatta a gonosz szellemeket. A tanúk mindegyike felsorolja, hogy Arta hány gyermeküket segítette a világra jönni és mindnyájan egészségesek. Dénes katona szerint a rabságban az asszony nagyon sokat sírt és imádkozott "ismeretlen szentjeihez", de mindenben nagyon engedelmes volt. Az egyik asszonytanú szerint, ha egy várandós asszonyt megszáll a "suklan" nevezetű betegségdémon, akkor a gyermek mindenképpen halva születik.

VIZSGÁLAT PETRA ÉS PAULA, VALAMINT FÉRJEIK ELLEN GYŐRÖTT

Pósa fia Nana, a királyi halászok comese, János mester, V. István király orvosa, Mathmer prépost, valamint Marcell és Pál inkvizítorok jelenlétében zajlott le a győri sámánok monstre pere. Ithe mágus és felesége, Petra sámánnő, valamint ennek nővére Paula, és sámán férje Jakab ellen indítottak egy nagy pert, ahol az egész város mozgásba jött. A szokott módon vádolják őket vizeletvizsgálattal, ütőértapintással, szivárványhártya vizsgálattal. Nagy hírük volt sikereik miatt, különösen a két sámánnővérnek. Ithe szemgyógyítással is foglalkozott nagy sikerrel. Használták a csanaki forrás vizét, mint gyógyító hatású ásványvizet is. Tevékenységüket már ismertettük a "Gyógyító sámán" c. fejezetben.

VIZSGÁLAT MÁNOK ÉS LEVED FERTŐ- VIDÉKI VÁNDORSÁMÁNOK ELLEN

Az előbbi bizottság előtt vallanak a megidézett tanúk a két sámán ügyében. Ők is inkább "regősök" - "jaculator"ok, bár két tanú szerint ismerik a gyógynövényeket. "contra fidem nihil" jeligével felmentik mindkettőjüket.

VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV A NEMESI SZÁRMAZASÚ GUTHA DE ZUB (SZOB?) ÜGYÉBEN MÓRICHIDÁN

Moys nádor, Sopron comese, kománbíró, valamint Ladolfus és Jakab királyi orvosok jelenlétében Simon fráter, a budai Szent Miklós kolostor perjele, mint Magyarország inkvizítora előtt folytatott vizsgálat tizennyolc tanújának vallomásával. A nevezett vádlottat Orbacius, pozsegai nagyprépost jelentette fel, pogány vallás terjesztésének gyanújával. A nemesi vádlottra a mórichidai premontrei prépostság szerzetesei is panaszkodtak, hogy birtokaik nyugalmát állandóan zaklatja és érdekeiket sérti. Vádolják azzal is, hogy jobbágyaitól megköveteli, hogy a régi vallás szertartásain részt vegyenek. Állítólag lóáldozatot is mutatott be, ahova messze földről összesereglettek az óhitű magyarok. Menedékjogot ad azoknak, akiket a törvény és magányos sérelmesek üldöznek, izmaelitákkal üzleti kapcsolatokat tart fenn, a mórichidai révnél illetéktelenül vámot szed, az iskolákban, amelyeket birtokán tart pogány szokásokat elevenítenek fel, a fiatalságból éneklő csoportokat szervez és ezzel a keresztény híveket botránkoztatja.

A tizennyolc tanú érdemben a vádlott javára vall, bár az anyagi természetű vádakban nem mernek nyíltan véleményt formálni. Az ítélet: "contra fidem nihil", de vagyonelkobzásra ítélték és ez a végzés megfellebbezhetetlen úgy a királyi kúriához, mint magához a király személyéhez.

JEGYZŐKÖNYV A KALOCSAI SÁMÁN-LÁZADÁS BŰNÖSEINEK VALLOMÁSÁRÓL, 1269

Ez az egyetlen jegyzőkönyv, amely eltér a többi periratoktól és nem sorol fel tanúvallomásokat, hanem csak a kínpadra feszített vádlottból kicsikart vallomásokat rögzíti. A vallomások egy közelmúltban lefolyt sámánégetésről tesznek említést. A jegyzőkönyv bevezetéseként a következő sokat sejttető mondat áll: "Többeknek, akik őt őrizték, sok dolgot önkéntesen bevallott, de miután bűntársait megnevezni nem akarta, tüzesvassal kínoztatott" (601-a).

A jegyzőkönyv teljes szövege: "Márkus fia Phylpes, a kalocsai érsek volt katonája, önkéntes akaratából az alább írottakat egészben és részleteiben bevallotta, hogy tudniillik, amikor a sümegi várba volt száműzve Kalocsa érsekétől, mivel az említett érsek által megégetésre ítélt rokonainak és sámánoknak a védelmére kelt lévén, arra gondolt, hogy Kalocsán ott van még Miklós úr, az ő unokaöccse (Nicolaus dominus eius nepos) és a megégetett Demes sámánnak a fia, valamint mások, akiknek nevére most nem emlékszik és akiknek a rokonait megégették és, hogy annakidején több alkalommal és különböző időben felkérték őt arra, hogy a régi szokások védelmére visszatérve újra kiálljon és az érsekre, aki rokonai halálát okozta, megfelelő büntetést szabjon és a még fogságban, levőket kiszabadítsa.

Item dixit: sümegi száműzetése alatt sokszor gondolt ezekre a felhívásokra, és elhatározta, hogy azoknak eleget tesz, legfőképpen akkor, amikor körülbelül 25 nappal ezelőtt egyik rokona azzal az üzenettel küldötte a fentnevezett Miklós úrhoz és Demes sámán fiához, hogy azoknak tudomásukra hozza, miszerint hamarosan Kalocsán lesz. Mást nem mondott neki, sem megbízást nem adott.

Item dixit: hogy ettől az időtől kezdve, talán öt másik nap múlt el, amikor egy másik futárt menesztett Kalocsára, hogy a következő héten már úton lesz.

Item dixit: hogy a várfogságból; ételosztás utáni időben, fogolytársai közül kilépett, fejét, arcát eltakarta és sikeresen távozott egy zalai faluba, amelynek nevére nem emlékszik. Itt szállást kért egy házban, ahol még a régi erkölcsök szerint éltek, A szállásadók egyik familiárusa elkísérte őt az erdei úton és éjjel-nappal lovagolt, csak annyi időre szállt le lováról, amíg az legelt, és bár városokon, falvakon keresztül ment, igyekezett, hogy fel ne ismerjék. Kalocsára érkezett egy keddi napon, alkonyatkor és a piaci kapu felől lépett a városba, közel a Szűz Mária templomához, ahol lováról leszállt és rögtön bement a templom melletti szőlőskertbe és ott éjjel egy óráig, vagy még tovább időzött.

Item dixit: hogy ebben az éjjeli órában elküldötte a familiárust Miklós úrhoz azzal, hogy értesítse, miszerint már megérkezett és, hogy abban a bizonyos szőlőkertben van. Üzente, hogy Miklós úr hozzon magával két friss lovat, egyiket önmagának, másikat pedig Phylpes úrnak és amikor a két lovat a nevezett Miklós elhozta, mindketten nagyon óvatosan, ahogy csak tudtak, Phylpes úr házába mentek és egy óráig, vagy körülbelül addig, ott maradtak.

Dixit etiam: hogy amíg a házban voltak, megjelentek Demes sámán fia és sokan mások, akiknek nevére nem emlékszik, de akiket, amint mondotta, Miklós úr és Demes fia bizalmasan értesítettek érkezéséről és ő minden jelenlevőnek elmondotta, hogy nem királyi kegyből hagyta el a sümegi várat, amint azt először mondották volt, hanem megszökött, hogy az érsek őszentségét fogságba ejtsék, kíséretét, ha ellenáll, levágják, amire vonatkozólag két tervet dolgozott ki.

Primo: hogy barátaikkal és a velük rokonszenvezőkkel megszállják az érsek palotáját és őt magát fogságba ejtve, gyorsan lóra kapnak és elvágtatnak vele, ismeretlen helyre elrejtve őt és utána szétszélednek.

Secunda: hagy Vízkereszt ünnepén a reggeli órákban a templom körül szétszóródva felkészülnek, hogy a barátokkal és rokonszenvezőkkel mise közben elfogják az érseket kanonokaival együtt, ez utóbbiakat az úton eleresztik, míg az érseket foglyul viszik. Miután a jelenlevők a második tervet könnyebben keresztülvihetőnek ítélték, szétszóródtak, hogy még több barátot szerezzenek az ügynek, kivéve Demes sámán fiát, aki képtelennek mondotta magát fegyveres fellépésre levágott keze miatt, de felajánlotta szolgálatait az ügyben és ő is eltávozott.

Itern dixit: hogy az említett Miklós úr meghívta házához Demeter milest is, akit annakidején Demes sámán meggyógyított súlyos bajából és kérte, hogy csatlakozzék a barátok csoportjához, mire az említeti Demeter először megígérte, hogy részt vesz az ügyben, de később meggondolta magát és házába távozott azzal az ígérettel, hogy titokban tartja a hallottakat. Hasonlóképp beszéltek Sombek katonával, akinek a fiát gyógyította a megégetett sámán, mire ő is megígérte, hogy 15 katonájával részt vesz az összeesküvésben, de amikor meghallotta, hogy dominus Péter is részt vesz embereivel az ügyben, akkor azt mondotta, hogy neki ellensége Péter úr és visszalépett. Similiter meghívta Menyhért urat is, aki harminc lovat ígért alkalmas időben, alkalmas helyre a barátoknak.

Item dixit: hogy pénteki napon átment dominus Miklós házába, ahol összejöttek a barátai és ott látott több, mint hetven alkalmas ifjút (ultra septuaginta apti iuvenes supra nominatos) a nevezetteken kívül.

Item dixit: hogy elrendelte (decreverat), hogy a szombatot megelőző éjjelen, amikor Vízkereszt ünnepe esett és amely napon tudomása szerint az érsek a katedrálisban az összes kanonokkal és prelátussal misét celebrálni készült, minden a csoporthoz tartozó ember, akiknek a számát kétkedés nélkül több mint 300 fegyveresre tette (quos ut asseruit non dubitabat, quod excessisent numerum CCC armatorum), hogy a templom körüli lakatlan házacskákban rejtőzködjenek el, az éj sötétje idején. Az összeseket, mint mondotta, négy csoportra osztotta: az első csoport a város piaci kapujához, a második a templom két oldalára, a harmadik és negyedik pedig a templom-térre kellett, hogy menjenek, amikor az érsek úr és a nép a templomba bevonulnak.

Item dixit: hogy Demes sámán fia megkapta a rendeletet, hogy négy társával Krisztus teste konszekrálásának pillanatában, a tisztelendő érsek istállóira és palotájára tűzcsóvát vessen, hogy amikor minden ember a palotát menteni siet, könnyebben foglyul ejthessék az érseket és kíséretét (ipsis tempore consecrationis Corporis Christi ignem in stabulo Reverendissimi ac su palacio impossuissent ... ).

Item dixit: hogy elrendelte, miszerint mindenkit, aki ellenáll, meg kell sebesíteni, ha szükséges, le kell szúrni, és az érseket élve kell elhurcolni kanonokjaival együtt.

Item dixit: hogy nem kételkedett abban, hogy a megégetett rokonai és a sámánok életéért bosszút áll és, hogy a királyi kegy az érsek életéért az összes még fogságban levőket szabadon, bocsájtja.

Jegyzet: Phylpes urat még Vízkereszt ünnepén elfogták és kínpadra vonva az inkvizíció szorgoskodása folytán bűntársait folytatólagosan vádolta, amíg majdnem ötvenet ezek közül felakasztottak a vesztőhelyen, magát Phylpes urat pedig a városon kívül akasztották fel, miután az inkvizítor kihirdette felette az ítéletet ... és sokan vannak még a vádlottak, akiket folytatólagosan akasztanak és ennek az inkvizíciónak a befejezését megírni nem tudom, mert még nem ért véget

Eddig a jegyzőkönyv. A világi hatalom kara ebben az esetben Ompudus mester személyében volt képviselve és miután az inkvizítor fráter személye nincs megemlítve, feltételezzük, hogy a majdnem minden esetben vele együttműködő Sykardas fráter lehetett. Ompudus mester egyébként a Phylpes ügyben még egy év múltán is megidézi Nádasdi Kornélt, a nagyváradi monostor jobbágyát és István pozsonyi grófot, akikkel a nevezett valamikor kapcsolatban állhatott.

601/a. "Ubi plerisque ex his, qui eum custodiebant, interrogantibus sponte minta confessus, sed coxnplices nominari nolens ferro candente torturatus est"

III. RÉSZ POGÁNYOK, ERETNEKEK, SZAKADÁROK

XIX.

A POGÁNY KUNOK ÉS "CUCURBITÁK" INKVIZÍCIÓJA

A 13. századi inkvizíció legtöbb tennivalója a magyarföldi kunok ügyében volt. Ez a belső-ázsiai származású, rokon nép kezdetben a mai Moldva és Besszarábia területén települt meg és a 10. század óta állandó harcban állott a magyar királysággal. Gyakori betöréseikről, rablóhadjárataikról krónikáink színes képeket festenek és főképp Szent Lászlóval kapcsolják össze az ellenük folytatott védekező harcokat. A görög császárok ravasz diplomáciája gyakran felhasználta a két rokon nép friss erőit, egymás ellem uszítva, hogy mindegyiket gyengítve az állandó vérveszteségekkel, saját hatalma alá kényszerítse őket.

A kunság nem tudott önálló és tartós államot alkotni, mint a magyar és így arra kényszerült, hogy a szomszédos népek szolgálatába állítsa mozgékony hadierejét. Magyarországon II. István uralma idején jutnak először nagyobb szerephez és amikor a fiatal király 1127-ben Kiev ellen hadat vezetett, ők voltak legfőbb támogatói magukkal a magyar főurakkal szemben is, akik megtagadták az engedelmességet királyuknak. II. István elfojtotta a lázadást, amikor a kunok kegyetlensége -a lefogott főurak csupasz hátán szárított lótrágyából raktak tüzet -a dolgavégezetlen hazatért és Egerben súlyosan megbetegedett király népszerűségét annyira aláásta, hogy haldoklása hírére kedvenc kunjait országszerte irtották. Sokan csak úgy tudtak menekülni,, hogy a "jus asilii-t, a templomi menedékjogot vették igénybe, aminek következménye kényszerű megkeresztelésük volt.

Közel száz évig éltek mint látszatkeresztények a magyar közösségben, sok gondot okozva az egyháznak pogány érzelmeikkel. II. Géza korában újabb kun hullám érkezett Moldvából, közel 100.000 ember kért engedélyt betelepedésre és bár a királynak nagy szüksége lett volna reájuk, hogy hadseregét velük felfrissítse, megegyezett Mánuel görög császárral, hogy a Balkánon telepítik le őket. Macedónia területén ekkor alakultak a kun városok és falvak: Komanova, a lissai völgyben Komanics és a Kastoria-tó mellett Komanicsovo (60l-b).

Mint később látni fogjuk, ezek a kán csoportok szétszórtságukban is jelentős erőt képviseltek és mikor a 13. század legnagyobb eretneksége, a "bogumil" vallás felütötte fejét a Balkánon, a bolgárok mellett ők voltak a leghűségesebb követői és belőlük táplálkozott a magyarországi "cucurbita" kunoknak - félig pogány, félig katarus, manicheista szintézis - mozgalma, amely oly sok gondot okozott az inkvizíciónak.

A 11. századi, kun telepeket erősen feltöltötte a harmadik és legutolsó kun bevándorlás, amelynek már menekülési jellege volt a tatárok közeledése miatt. A Kalka-menti csatavesztés után a rövid életű Kunország alapjaiban megingott. Ekkor két királyuk, Kötöny (Kuthen) és Jónás vezetésével Magyarországra jöttek. Sátorozó, nomád pásztornép volt még, zömében ősi pogány vallás követője, bár Jászvásár és Kiev Domonkos-rendi missziói elég szép sikereket értek el térítésükben Tódor püspökkel élükön (602).

A jászvásári kun-magyar kolostor irodalmi és fordítási tevékenységet is folytatott (603).

A nagyobbik csoport feje, Jónás király, a magyarság ellenkezését látva és Róbert esztergomi érsek követelését, - hogy tömegesen keresztelkedjenek meg - visszautasítva, népével együtt a Balkánra vonult, ahol a bizánci- francia császárság örömmel fogadta őket, mint fegyvertársakat a közelgő veszedelemmel szemben. Véd- és dacszövetséget kötöttek az ősi ázsiai szokás szerint: vércsorgatva boroskupába (604). Alberik flamand cisztercita apát, aki a 13. század folyamán Magyarországon járt látogatóban, írja le - mint szemtanú - hogy a rövid ideig uralkodó Jónás király a Boszporusz partján meghalt és az ősöknek kijáró tisztelettel temették, egy hamarjában összehordott, mesterséges domb mélyébe helyezték aranyszékre ültetve, vele együtt elhantolva nyolc hűséges fegyveresét és 26 legszebb lovát (605).

A kun nép csak, addig létezett, amíg meg nem keresztelkedett, de addig töretlen pogánysága botrányköve volt a kereszténységnek. Még a keresztségét követő második generáció is hajlamosabb volt az "új manicheizmus" eretnek csoportjainak kötelékébe lépni.

A kunok történelmének alaposabb vizsgálata azt mutatja, hogy keresztényellenes magatartásuk oka maga a kereszténység volt, amely ezt az ázsiai népet nem tartotta egyenrangúnak és még kevésbé méltónak önmagához. E tekintetben a magyarság sem volt kivétel. Már a legelső bevándorlások ideje óta valóságos közellenségnek tekintették őket. IV. Béla idejében ezek az ellenérzések, közvetlen a tatárjárás előtt, ki is váltották a véres eseményeket, gyöngítve mindkét népet, a kunt és a magyart egyformán, a közelgő tatár veszedelemmel szemben. Maga Béla király a tatárjárás után is bizonyos merevséggel kezelte őket és amikor fia, V. István, Kötöny kun király unokáját feleségül vette, valósággal mentegetődzik a pápa előtt, hogy "egy kun leány" került a királyi, családba.

Ugyanez az ellenszenv mutatkozik egyházi részről is a friss erővel feltörő kunság ellen. Ez a jelenség azonban egész Európában egyöntetű: a cseh Brúnó püspök levele, vagy a frissen római császárrá avatott Habsburg Rudolf levelei a pápához (606), mind azt mutatják, hogy a magyarok jelenlétével úgy-ahogy, már-már megbékélt keresztény Nyugat nem jó szemmel nézte egy újabb, ázsiai eredetű és egyben, a magyarral közeli rokonnép feltűnését.

A keresztény nyugati szokás, hogy a tőlük idegen népeket gúnynévvel illessék, a kunok esetében sem maradt el: ahogy a tatárokat "kutyafejű"-ebnek nevezték farkasprémes süvegjeik miatt, a kunok gúnyneve "cucurbita", "tökfej" lett.

A "cucurbita" szó valójában a kunok kopaszra nyírt fejére vonatkozott és eredete egyidős a kunság Kaukázus-vidéki feltűnésével, mert már az izlám előtti, arab irodalomban is e néven szerepel, bár nem ebben a formában, de azonos értelemmel (607). Lényegtelennek látszik ez a gúnynév, pedig később, főként a 13. század második felében, egy különleges vallást jelentett az ázsiai manicheisták és a nyugati "katharusok" vagy "lombardusok" eretnekségének ötvözetéből. Krónikáink közül már Anonymus "cucurbiták"-nak nevezi a kunokat: "tonsa capita cumanorum, tamquam cucurbita", azaz: "a kunok kopasz feje olyan, mint a tök" (608). Ugyanígy említi őket a Képes Krónika is. Magister Paulus 1218-ban Bolognában tartott egyetemi előadásain a szónak már különleges jelentősége volt és az egyházjogban egyre sűrűbben alkalmazzák a már említett, különleges vallási egyvelegre, majd még a századfordulón, egyben az erkölcstelen feslett életű nők megjelölésére is, és így még jobban megbélyegzik ezt a rokon népet (609). Pál mester szerint vétkeznek azok a "lombardusok", akik eltaszítják maguktól feleségeiket, mert talán valaki "cucurbita" névvel illette őket. A hitvédelmi bizottságok jegyzőkönyvei is sűrűn használják ezt a megbélyegző szót (610). IV. Béla és a pápák közötti levélváltások főképp ez utóbbi értelemben alkalmazzák a "cucurbita" elnevezést és a heves vérmérsékletű kun nőkkel szemben viseltetett ellenszenv főképp a görög származású Laskaris Mária, Béla felesége részéről volt a legerősebb.

Miután a kunság zöme a Dobrudzsa és Moldva területén, valamint a Fekete-tenger nyugati partjain települt meg számottevőbb rétegben, ezeknek a tömegeknek megkeresztelése volt Róbert érsek és segédpüspöke, Tódor, Domonkos-rendi kun püspök elsőszámú feladata. A pápai udvar egyházpolitikája, amely ebben a korszakban az olasz városköztársaságok, főképp Genova és Velence érdekeit támogatta, nagyon vigyázott, hogy az új nép megtérítése és irányítása ne kerülhessen a magyar papság kezébe. Eme irányzat részben talán azért is volt az egyházpolitikának fontos, mert még mindig nem bízott meg teljesen a magyar kereszténység őszinte voltában, vagy talán attól is tartott, hogy az új és friss erejű rokonnép túlságosan is megerősíti a magyarság helyzetét és esetleg a Fekete-tengerig terjeszti hatalmát, veszélyeztetve ezzel az olasz tengerész-kereskedő városok egyeduralmát, amelynek már szűk volt az Adria. Kétségtelen, hogy a lombard városok kereskedői az annyira fontos Fekete-tengeri és Duna-torkolati részeken igyekeztek "kultúrteret" teremteni, hogy így érdekeiket jobban biztosíthassák. Róbert esztergomi érsek és Tódor püspök sikereit látva, a pápaság külön "latin püspökséget" szervezett a Fekete-tengerparti telepek lelki vezetésére és ezt a tisztséget mindig genovaiakkal töltötte be.

Jászvásár Domonkos-rendi kolostorában, amely a kun misszió központjaként szerepelt, annak ellenére, hogy a hittérítők zöme magyar, a vezetés a genovai domonkosok kezében volt. A hatalmas olasz kereskedő város valóságos gyarmatot teremtett a kunok közvetlen szomszédságában, velük állandó kereskedelmi kapcsolatokat tartott fenn és jelenlétük a "zsinovizi" (genovai) kultúrszó formájában az egész Fekete-tengeri, sőt Kaukázusi térségben még ma is megtalálható (611). A genovaiak, akik különben Lombardiából nagyon sok "kiselejtezett" emberanyagot telepítettek át gyarmatvárosaikba, részben az eretnekségek gyors terjedésének is utat nyitottak, hiszen a legtöbb kivándorló a II. Hohenstaufeni Frigyes-féle vérengző eretnekirtása elől menekült el ősei földjéről. Az említett jászvásári kolostor, amely ebben a korban még a magyar Domonkos-rendiek tartományához tartozott, egyetlen esetet sem sorol fel, vagy említ meg, hogy a "zsinovézek" gyarmataira menekült eretnekeket üldözték volna. Ezt veszélyt elhárította a gazdag lombard város és pápai udvar közös érdeke.

Az olasz szerzetesek, akiknek a kezében volt a magyar kolostor, magyar és kun papjainak vezetése, elsősorban a kunsággal kapcsolatban álló honfitársaik hatalmi érdekeit tartották fontosnak. Erre mutat a kolostor nagy irodalmi tevékenysége is, amelyből a kun nyelvemlékek zöme Született. Egyik ilyen legfontosabb nyelvemlék a "zsinovéz" kereskedők használatára szerkesztett kun szótár, amely kétségtelenül genovai, szerzetesek tollából származik (612). Magyar szerzetesek inkább a vallási kötelességüknek igyekeztek eleget tenni azzal, hogy a híres "Mária himnuszok"-at fordították magyarból kun nyelvre.

Miután a Duna-torkolati és Fekete-tenger térségi kunság körében annyira elterjedt a bogomul-katharus-lombardus eretnekség, melyet az inkvizíció nem üldözött, nem tartjuk kizártnak azt a lehetőséget, hogy a "cucurbita" kun eretnekség ezeken a gócokon keresztül kapta jellegzetes "keresztény" színezetét (613).

A kunok ellen folytatott hitvédelmi perek a rokon nép kétféle vallása - az ősi pogány vallás és a "cucurbita" eretnekség -- miatt két különböző csoportot alkotnak és a legfeltűnőbb, hogy a ,,cucurbita" eretnekség elleni küzdelem legerélyesebb irányítói maguk az ősi pogány hiten lévő kunok voltak. Fajtestvéreiket javarészben ők jelentik fel az inkvizíció előtt, ha a bogumil-katharus kővetői lettek. A megmaradt jegyzőkönyvek tanúsága mellett ezt bizonyítják Sacson Reiner Domonkos-rendi szerzetes emlékiratai, aki 17 éven keresztül "déd"-je, bogumil püspöke volt a Duna-torkolat vidékének és megtérése után részletes beszámolókat írt az eretnek egyház belső életéről. Szerinte a bogumil "cucurbita" vallás legjobb és ragaszkodóbb hívei a kunok voltak (614).

Amennyire kímélték felsőbb utasításra a "zsinoviz" városgyarmatok eretnekjeit a hitvédelem biztosai, annál nagyobb eréllyel üldözték a velük szoros vallási, kulturális és kereskedelmi kapcsolatokban élő "cucurbita" közösségeket. A legelső ilyen inkvizíciós adat 1228-ból származik, egy, a pápának, IV. Incének a végzésével elrendelt házasságbontás formájában. Érdemes ezt a legmagasabb egyházi fórum ítélkezését tartalmazó levelet teljes egészében idéznünk, mert nemcsak azt mutatja, hogy az egyház milyen gyökeres, mélyreható eszközöket alkalmazott az eretnekekkel szemben, hanem azt is, hogy a "cucurbita" vallás az előkelő származású, nemesi rendű kunok között épp úgy hódított, mint az egyszerű nép körében: "A kunok püspökének és esperesének üdvözlet! Szeretett fiúnk, a nemes származású kun férfiú, Arboz, kérését és panaszát meghallgatva, nejétől Marza kun asszonytól, akivel több mint húsz évig házasságban élt - eltekintve attól, hogy vérségi rokonságban is vannak és mivel a jelzett kun nő (Cumana), nemcsak hogy valóságban is katharussá lett személyileg, hanem férjét, családját és szomszédjait éjjel-nappal hitétől eltántorítani igyekszik - mint ahogy saját nővérét máris eretnekségbe vitte - és miután férjétől a neki kijáró köteles házassági jogot megtagadja, tőle elhúzódik és mivel az egyházi vizsgálóbizottság megidézésére nemcsak hogy megjelenni vonakodik, hanem azt meg is veti, sőt gúnyolja azért.

601/b. Lejean: "Les populations des Balkanes". Revue Anthropologique, 1899. 40. oldal,
602. V. ö.: "Az inkvizítorok" c. fejezetünkkel.
603. U. o.
604. LEJEAN: i. m. 486.
605. SZENDREY: "Árpádkori hadtörténeti leletek". Milleneumi kiad. I. 35.

606. MIGNE PP. LL. 789. "Rudolphus victoriam summo Pontifici Romam significat: ...nos et filius noster Ludovicus rex Hungarie..." Ex a levél az első Habsburg, első történelemhamisítása és egyben figyelmetlensége, ahogy Ladislaus helyett Ludovicus nevet használ. Epistolae Rudolphi I. 33.

607. A "cucurbita pepo" a tök növénytani meghatározó neve és átvitt értelemben, a fej kopaszsága miatt így nevezték a kunok~ katharus-bogumil vallást felvett tagjait. Maga a név, ősi gúnyolódás a kunokról és Marquart kimutatása szerint már az arabok irodalmából ismeretes, az Izlám előtti időkből. (V. ö.: "Volkstum der Kumanen" c. munkáját. Maga a "Codex Cumanicus" is hozza tréfás kérdései között a Xuun - kun - tök értelemben. (V. ö.: 126 sor a 144, rejtvény.) Magyar részről Bálint J. dolgozta fel az erre vonatkozó nyelvtani kutatásokat a X(ch)arachaj - x(h)-ún név alatt. Keleti Szemle, X. évf. 105.

608. Anonymus: Cap. 8.
609. V. ö.: Codex Vat. Bibl. Fond. Borghese 261. fol: 85/r: "Item contra lombardos, qui amittunt uxorem ideo quod aliquis dicit eam cucurbitam."
610. Kassai kódex: Anno 1228. No. 3, No. 19; anno 1235.
611. Jellemző erre a telepítéspolitikára, hogy a besenyőket - éppen vallásuk miatt az egész országban szerteszéjjel szórták, míg a friss erejű kunokat, később a jászokat, az ország szívébe telepítik meg.

612. RADLOFF: ,.Zur Geschichte des türkischen Vokalsystems. Der Codex Cumanicus besteht aus einem grösseren lateinische-komanischen Wörterverzeichnisse, wahrscheinlich genuesische Kaufleute, die ihnen zur Umgangssprache nöthigen komanischen Wörter aufgezeichnet heten..." 440 old. A himnusz fordításokat magyar missziósok végzik.

613. A Radloff-említette genovai kereskedők hatalmas Duna-torkolati és Fekete-tengeri gyarmataival csak kevesen foglalkoztak, mint a mai Románia etnikai és nyelvi alakító faktorával. Pedig a "zsinoviz"-ok szinte az egész Fekete-tengeri térséget behálózták hatalmas kereskedelmi összeköttetéseikkel, kikötőikkel, áruraktáraikkal és az olasz és dalmát kikötő és rakodó munkások ezreit foglalkoztatták és számukra egész városnegyedeket építettek. Román részről Bratianu I. G. foglalkozott ezzel a "zsinoviz" kérdéssel hosszabban és alaposabban, anélkül azonban, hogy tanulmányainak igazi jelentőségét levonta volna. Amit feldolgozott, a Duna-torkolati görög városokból, főképp Sapronról, Vicináról, vagyis azokról a városokról, amelyekről már Bíborban született Konstantin is megemlékezik és amelyekből később a besenyők nagy erősségeket építettek ki megkezdve egy besenyő állam megalapítását, de a Komnenos dinasztia elfoglalta tőlük és utódaik a tatárdúlás után a Paleológusok még nagyobbá tették, mint nagyon fontos kereskedő és kikötő városokat. A genovaiak kezébe került, 1318-ban, akik hatalmas kolonizáló terveikkel egészen újjáélesztették a Fekete tenger parti városok életét, megtömve őket az olasz kikötővárosok rakodómunkásaival, száműzöttjeivel, rovott múltú egyéneivel, akik itt új életet kezdhettek.

Bratianu tanulmánya szerint Genovában talált 38 eredeti okmányt, amelyek erről a nagy ,,zsinoviz" államról beszélnek és nagyobbnak állítják be, mint a bizánci francia császárságot, annak idején. Az olasz és később a dalmata tengerészek és kereskedő segédnépek, raktárosok, hajcsárok és árufelhajtók, sőt hajógyárak munkásai, már 1358-ban, saját metropolitájukkal és latin püspökségükkel rendelkeznek, így érthető, hogy a kunokkal is voltak állandó kapcsolataik, akiknek a nyelvemlékeit javarészt ők írták össze. Nagy összekötő városuk, a Konstantinápoly elővárosaként szereplő Péra volt, ahol szintén püspökségek és kezdődő egyetem áll rendelkezésére a balkáni olasz és latin elemeknek. Mindezeket Bratianu tárta fel egy tudós elfogulatlan komolyságával, arra azonban már nem volt ideje, vagy szándéka, hogy a 14. századi nagy olasz települések, a ,,zsinoviz" kolóniáknak jelentőségét felmérje, mint az oláh nyelv mai alakjának "latin"szülőanyját és egyedül elfogadható magyarázatát, hanem inkább hagyta, hogy a dákóromán elmélet fantasztái, Trajánus császár "benősült"

légionáriusainak adják azt a dicsőséget, hogy ők voltak a mai románság szülői. Pedig a "zsinovizek" számban többszörösen felülmúlták a romladozó Római Birodalom szedett-vedett légionáriusait és időben és térben is sokkal közelebb álltak és állnak a románság eredetéhez, mint az elsők. Bratianu egyébként egész sor tanulmányával járult hozzá ezekhez az eredményekhez: "Recherches sur Vicina et Cetatea Alba". Bucarest, 1935. Priviléges et franchises municipales dans 1'empire byzantin". Paris, 1936. és a "Dacia" folyóirat sok számában megjelent tanulmányaival.

614. Az említett Rainerio Sacsoni, a "lombardul" eretnekek "dédje" volt, és megtérése után, mikor a Domonkos-rendiek közé lépett, részletesen beszámol a lombardusok tévhitéről. A "lombardus" eretnekség Olaszország északi részein volt erősen elterjedve és valójában helyi elnevezése a bogumilizmusnak, vagy a dalmaták - katharusok, a dél-franciák ,,albigensek" vallásának.

615. Teljes szövege: Függelék .. szám.

616. Kassai kódex: Anno 1223. "A kunok püspökének és esperesének üdvözlet!

 

Szeretett fiúnk, a nemes származású kun férfiú, Arboz, kérését és panaszát meghallgatva, nejétől Marza kun asszonytól, akivel több mint húsz évig házasságban élt - eltekintve attól, hogy vérségi rokonságban is vannak és mivel a jelzett kun nő (Cumana), nemcsak hogy valóságban is katharussá lett személyileg, hanem férjét, családját és szomszédjait éjjel-nappal hitétől eltántorítani igyekszik - mint ahogy saját nővérét máris eretnekségbe vitte - és miután férjétől a neki kijáró köteles házassági jogot megtagadja, tőle elhúzódik és mivel az egyházi vizsgálóbizottság megidézésére nemcsak hogy megjelenni vonakodik, hanem azt meg is veti, sőt gúnyolja, azért az Egyház ítélkezésével házasságukat felbontjuk és férjétől a nemes kun férfiútól elválasztjuk" (615).

 

A többi már az inkvizíció feladata volt: Arboz három kiskorú fiát a Domonkos-rendiek kolostorába utalták nevelésre, két nagyobb és már "cucurbita" vallásra térített leányát pedig az apácasomlói hiteshelyi apácák gondjaira bízták (616).

A "cucurbita kunok csoportonként többízben kolostorokat is alkottak, főúri, gazdagabb honfitársaik támogatásával. A Debrecen melletti Józsa falu birtokosa, Csemez, "cucurbita" az 1230-as évek elején "déd"-je, püspöke lett hitsorsosainak és mint ilyen, birtokán 73 személyből - férfiakból, nőkből vegyesen - szervezett egy kolostori közösséget, "nagyon erős kőházában". A "cucurbita" közösségek tagjai majdnem mindig írástudó és tanult emberfők voltak, úgy hogy nem lephet meg bennünket a jegyzőkönyv megállapítása, hogy a könyvtáruk sok, nagyon díszes kötésű, hártyára írt, képekkel ékesített könyvet tartalmazott. Miután a "cucurbiták" vallása - követve a bogumil-katharus-lombard eretnekségek irányzatát - elvetette a házasság szentségi jellegét, már a férfiak és nők közös kolostori élete is közbotrány számba ment a keresztény lakosság között. Így Miskolcz-nembéli Bors comes és Teutón János főinkvizítor megidézték Csemez "déd"-et és felszólították, hogy királyi parancsra azonnal oszlassa fel a "cucurbita" kolostort s mikor ez vonakodott a parancsnak eleget tenni, birtokát elkoboztatták, nemességétől megfosztották és nyelvét kitépve kellett a vidékről távoznia. A "cucurbita" szerzetesek követték dédjük ellenállását és valóságos közelharcot folytattak a kolostor megmentésére, könyveik elrejtésére, de a hitvédelmi bizottságot kísérő fegyveresek megszállták a falut, 19 kun férfinak a homlokára a kereszt jelét égették, az asszonyokat, leányokat lekopasztva azzal a fenyegetéssel kergették széjjel, hogy visszatérésük esetén az lesz a sorsuk, mint a könyveiknek: a máglya (617).

Majdnem azonos az eljárás és végzés a Szőlős faluban élő "cucurbita" kolostorral szemben, ahol Barsa kun nemes volt a vezetője egy férfiakból és asszonyokból álló közösségnek, akik vallási szertartásaikat sátorban tartották, miután templomépítési engedélyt nem tudtak szerezni (618).

Miután a tatárjárás előtti korszakból a hitvédelmi perekről nem vezettek rendszeresen jegyzőkönyveket, adataink a "cucurbiták" pereiről meglehetősen szórványosak, de ezekből kitűnik, hogy az őshitű, pogány kunok meglepő buzgalommal vettek részt fajtestvéreik eretnekségének irtásában. Egy bizonyos Kamsa nevű pogány kun feljelentésére nyolc "cucurbita" közösségben élő eretnek csoportot vont vád alá a bizottság. A, feljelentő azzal okolta meg eljárását, hogy a vádlottak családja több tagját "az erkölcstelen cucurbita" vallásra térítették (619).

A tatárjárás utáni években, főképpen Kun László uralma idején a "cucurbita" közösségekről nem történik említés, ami azt mutatja, hogy a királyi család és rokonsága befolyására újból az ősi, pogány kun vallás került túlsúlyba azok között a kunok között, akik nem vették fel a kereszténység szelíd igáját. Maguk a keresztény kunok sem voltak azonban meggyőződéses hívei az egyháznak és így valójában három csoportot alkottak vallásilag, amely csoportok sokszor éles ellentétben álltak egymással. Maga Kun László két ízben verte szét az egymás közt vetélkedő kun csoportokat, akikkel anyja, Kún Erzsébe t, nagyon szelíden bánt.

A kun pogányság és a "cucurbita" eretnekség előretörését IV. Béla és fia, V. István jóváhagyásával tervszerűen és hathatósan féken tartották maguk az országnagyok is, akik nem engedték a kun nemeseket és főurakat magasabb tisztségek és hivatalok betöltéséhez szóhoz jutni. A két király egyébként is állandó ösztökélést kapott a pápáktól az eretnekek irtására, akik ellen a Balkánon több ízben valóságos utóhadjáratot vezetek. A két király szándékát a hevesvérű és a kereszténységet szívből gyűlölő kun Erzsébet, Kötöny unokája igyekezett mindenben semlegesíteni és ártalmatlanná tenni, hogy kedvenc kunjait, akármelyik vallásfelekezethez tartoztak is, védelmezze. A pogány szellemű királyné eme hajlamai miatt sokszor került összeütközésbe apósával és férjével és egyelőre nagyobb hatást csak saját vérrokonsága körében tudott elérni az őskun vallás szellemének ébrentartásával, amelyet még leányába, s a Nyulak-szigetén élő Domonkos-rendi apácába, ifjabb Erzsébetbe is igyekezett belécsöpögtetni.

V. István 1272 augusztus 2.-án hirtelen bekövetkezett halála egyszeriben felszabadította az özvegy királyné elfojtott kun indulatait, aki ettől kezdve szabad teret engedett kedvenc kunjainak nemcsak az országvezetésben, hanem vallási téren is. Ettől kezdve "Imperatoris Cumanorum Filia", -a kunok császárának leánya - címét viselte büszkén, sőt ilyen felirattal pecséteket is csináltatott magának. Az alig 10 éves László király helyett ő uralkodott és így módjában volt az inkvizíció által már régebben elkobzott birtokok visszaadására hajdani birtokosaik, vagy azok utódaik kezébe (620). Nagyban támogatta a lóáldozatok ősi, keleti szertartását is (621). A "cucurbiták" aranykorszaka is ebben az időben fejlődött ki teljes egészében, engedélyt kaptak, hogy vallási életük, szertartásaik biztosítására saját birtokaikon az eddigi sátrak helyett templomokat emeljenek. Az Árpádházi Szent Margit sírját látogató országos zarándoklatok tagjait és a magányosan érkező keresztényeket azzal botránkoztatta meg, hogy a Boldogasszony templomot, ahova V. Istvánt és két kiskorú gyermekét temették, elhaltjai sírja felett, kun, pogány írásokkal díszítette.

Bár Muthmer szepesi orvos-prépost, a gyermek királyné nevelője, minden igyekezetével azon volt, hogy a fogékony lélekben a keresztény vallás eszméit meggyökereztesse, a pogány anya pogány szelleme erősebbnek bizonyult. A fiatal király két ellentétes irányzatú nevelésének meg is volt a hatása, valóságos kétlaki életet élt, magyar és kun vér gyümölcse, keresztény és pogány vallások neveltje, keleti és nyugati politikai érdekek függvényeként folyton ingadozott és nem csoda, hogy történelmünk egyik legtragikusabb uralkodója lett.

Nápolyi Erzsébettel kötött házassága csak névleges, sőt nejét állandó fogságban tartva, kun ágyasaival élt együtt és anyja mindent elkövetett, hogy kedvenc kunjait minél nagyobb befolyáshoz juttassa. A fiatal király, anyja hallgatólagos jóváhagyásával, Edua kun nemes asszony rokonságával vétette körül magát. A pápai legátus, Fülöp fermói püspök, több mint tíz esztendőt töltött Magyarországon, hogy a könnyen befolyásolható királyt súlyosabb tévedésektől a pápától különleges hatalommal felruházva, visszatartsa. Hogy a király közvetlen közelében lehessen, a Nyulak-szigetén levő érseki palotát vette bérbe. Így zajlottak le a leghevesebb viták a fiatal király és a legátus között, amelyek folyamán legtöbbnyire a keleti kapcsolatokat kereső uralkodó szándékait bírálták éles hangon. Ismeretes a pápai levelezésekből, hogy Kun Lászlót, a nyugatról Magyarországra menekülő eretnekek és a keleti egyház híveinek nyújtott szabadságok miatt, sűrűn megróják. Főképp a cseh király informátora, az olmützi püspök, részletezi a magyar vendégszeretet veszélyét az egyház ellenségei javára. Kun összeköttetései mellett azzal is vádolták, hogy titokban a keleti egyház szakadárjaihoz csatlakozott (622).

A fiatal királynak minden oka megvolt, hogy a nyugati kultúrvilággal szemben elutasító és merev legyen. Uralkodása elején hatalomra segítette Habsburg Rudolfot - Magyarország későbbi történetének nagy hátrányára - és ezért a világtörténelmi tényért csak hálátlanságot kapott cserébe, Legnagyobb vesztesége az országnak, a fiatal király uralkodása alatt, kétségkívül a veszprémi székeskáptalani iskola és könyvtár felgyújtása volt, a cseh király érdekeiért küzdő kőszegiek részéről, amely vandalizmust maga a fiatal uralkodó is mint korának szégyenét tartotta számon a művelt, keresztény Nyugat részéről, elpusztítva olyan hatalmas kultúrértékeket, amelyek még a tatárdúláskor megmenekültek (623). Rokonsága befolyása mellett ezek a keserű nyugati élmények bizonyára csak erősítették a fiatal királyban keletre néző törekvéseinek kialakítását. Ezért kereste először a krimi tatárok szövetségét, amelyet családi kapcsolatok révén óhajtott megalapozni azzal, hogy kezdetben Nogaj kán öccséhez akarta feleségül adni a Nyulak-szigeti kolostorban élő húgát Erzsébete t, később ő maga akarta eljegyezni a kán leányát, akinek már gyűrűt is küldött. A nyugathoz tartó főurakon múlott, hogy ez a terve nem sikerült, mert Nogaj hadait Boksa György Fodolinnál szétverte (624).

Csak Simon fráter, a budai Domonkos-rendi Szent Miklós kolostor perjele és Magyarország inkvizítora, egyben a király bizalmas tanácsosa merészkedett szembeszállni a fiatal király és főképp Edua szeszélyeivel. Egy ilyen ránk maradt dorgáló beszéd (625) mutatja a király egyéniségének ingatagságát, fellobbanó haragját, de egyben csendes szemhunyását is az események felett, amelyek lelkületén gyakran úrrá lettek. "Egy bizonyos szerzetes, elvetve az emberektől való félelmet, egyedül istenfélelembe öltözve és felövezve a lelki erősség fegyvereivel, keményen megdorgálta a királyt és ágyasát, az ország ugyancsak bűnös urai jelenlétében. Ez a szerzetes, bizonyos fráter Simon, Isten erejébe öltözötten a következőket mondotta: Isten és szent elődeid, akik ezt az országot hajdanán olyan bölcsen kormányozták, nem tudnak veled kibékülni, óh király, mert az országot, amit tőlük örökségül kaptál, szándékod gonoszságával és akaratod gyengeségével lerombolod azzal, hogy vezetését átadod a kun nemzetségnek.

 

Hajdanán, mikor mint gyermek, súlyos beteg voltál, sőt agyad megrendülése miatt életed is veszélyben volt és a szent emlékű Margit úrnőnek közbenjárása után egészségedet visszanyerted, ünnepélyes esküvel ígérted, hogy az országnak hűséges védője és kormányzó királya leszel. Ma ennek ellenkezőjét látja az egyház és a kereszténység. A kunok kezében, van az ország irányítása, pedig a kunok könnyelműséggel telt emberek, pogány szokások szerint élnek, asszonyi puhasággal öltözködnek, hajukat pogány módon hosszúra növesztik és fonatokkal díszítik, nevetséges lábbeliekben járnak és te, óh király, közöttük élsz, nekik kedvezel, akik minden jogot megvetnek, Istent bántatlanul káromolják, kolostorokat felégetnek, templomokat megszentségtelenítenek, gúnyolják a kereszténységet, a falvak ifjait rabszolgaságba hurcolják. Éppen ezért, óh király, térj vissza a szent elődeid ősi szokásaihoz, vesd meg a pogány erkölcsöket, vetkőzz ki a barbárságból, kerüld az ágyasok pestist hozó közelségét, ítéld el a kunok kegyetlenkedéseit, mert nem illik neked idegen erkölcsök szerint élned és sem Isten bocsánatában, sem a kereszténység szentségeiben nem részesedhetsz amíg szent esküdhöz híven a régi keresztény erkölcsök útjára nem térsz". Már említettük Simon fráter dorgatóriumának hatását a kúpokra, de főképp Eduára, aki sokáig, amíg újabb kegyencek le nem váltották őt, minden igyekezetével nehezítette az inkvizíciós törekvéseket.

A Nyulak-szigeti kolostor is veszedelmes helyzetbe került, amikor erőszakkal kihozták onnét Erzsébetet, V. István leányát, László király húgát, 1287 novemberében, hogy falkensteini Rosenberg Zavis cseh főúrhoz feleségül adják. Az inkvizíció sérelmezte, hogy a pápai felmentés mellőzésével, Erzsébetet kényszerítik a házasságra. A kolostorban törtek-zúztak a kunok, amíg a leendő menyasszonyt sikerült csónakon elrabolniok.

Még nagyobb lett a kavarodás, amikor a "sacrilegium" miatt Fülöp pápai legátus két küldöttjével, egy olasz kanonokkal és fiatal, világi kancellárjával, tiltakozó és kiközösítéssel fenyegetőző levelet küldött a királyhoz és ezt Edua bizalmasai elfogták, a követek szemeit kitolták, nyelvüket kivágták (erutis, oculis, linguaeque amputatae) és nyakukba egy táblát akasztottak ezzel a felírással: "Nincs olyan messze a pápa legátusa, hogy ne tudna személyesen beszélni a királlyal". A hazavezetett és megcsonkított követek láttára, Simon fráter újból a királyhoz ment és szemére hányta álnokságát, kegyetlenségét, azzal magyarázva a legátus kemény magatartását, hogy a pápa követe nem léphet olyan palotába, amely bordélyházzá vált és abban házasságtörő uralkodik (quia palatio fit prostibulum, ubi adulter regnat). A király, Finta erdélyi vajda sürgetésére, kénytelen volt elégtételt adni és Simon inkvizítor kérésére kiszolgáltatott két alantas származású kunt, mint bűntény végrehajtóit, akiket még aznap az óbudai téren lefejeztek, a nép, főképp a kunok távoltartásával, nehogy lázadásra okot szolgáltassanak (626).

Ugyanekkor Finta vajda és Simon fráter vezetésével szigorú inkvizíciós eljárás indult két kun főúr - valószínűleg Edua rokonai - ellen, akikben a királyi ágyas felbújtóit látták, de a jelek szerint nem mertek velük szemben teljes eréllyel fellépni, mert Erzsébet anyakirályné közbelépett érdekükben.

Edua e véres tette lehetett az oka, hogy a fiatal király kegyeit elvesztette és helyét Mandula kun leány töltötte be. Rokonai, akiket László a legmagasabb méltóságba helyezett, Edua bosszújától felbuzdítva, a király életére törtek. Tervük sikerült is és a három legbefolyásosabb Edua rokon, Árbóc, Törtel és Kemence meggyilkolták új kun ágyasa sátorában, Keresztszeg közelében az alig 28 éves királyt, 1290 július 10-én.

A király halálát követő hónapokban megindult az újjászervezett inkvizíció munkája, Ladomér esztergomi érsek és kelemen fráter, a budai Szent Miklós kolostor perjelének vezetésével és az erdélyi vajda támogatásával. Országszerte fogságba hurcolták László király kedvenc embereit, főképp a kunokat, magát Eduát, Mandulát és többi volt ágyasát is.

Az új inkvizíciónak politikai megtorlás jellege tagadhatatlan. "kuntalanítási" eljárásnak estek áldozatul a királyi csillagjósok iratai, melyekről már megemlékeztünk (627).

A pécsi kun iskola is ekkor ért véget (828).

615. Teljes szövege: Függelék ... szám.
616. Kassai kódex: Anno 1223.
617. U. o.: Anno 1232 (?) No. 7.
618. U. o.: Anno 1232 (?) No. 8.
619. U. o.: Anno 1232 (?) No. 9.

620. Hazai Okmánytár: I. ~6 szám. Látamás fia Lökét visszahelyezi apja volt birtokába, amelyet "Chun"-nak nevez, 1272 szept. 22.
621. Aladár tárnokmester elleni per.
622. Kassai kódex.: "Miscelanea".

623. ,,Emberemlékezet óta ehhez hasonló gonoszság az országban nem törtért" -- írja Kun László. Megsemmisült a káptalani főiskola, személyzetének 64 tagját lemészárolták, az épület tűz martaléka lett, kincseit elrabolták, vagy megsemmisítették. Az elpusztult könyvek értéket ma már nem lehet felbecsülni - akkoriban 3000 márkára értékelték - elpusztult a könyvmásoló műhely is és Pál prépost hatalmas kódex gyűjteménye, szintén a lángok martaléka lett.

624. HÓMAN- SZEKFŰ: i. m.: I. 608
625. Kassai kódex: "Miscelanea"
626. U. o.
627. V.ö.: "Nyelvemlékeink az inkvizíció mérlegén" c. fejezettel.

628 A pécsi iskoláról már megemlékeztünk a "Nyelvemlékeink az inkvizíció előtt" c. fejezetünkben. Kultúrtörténeti szempontból meg kell említenünk a Kassai kódex: "Miscelanea" fejezetében jelzett és töredékeket ,,Gramatica Fris. Fabiani" címmel. A közölt kun- latin szótárrészlet mutatja, hogy latint is taníthattak az itt összegyűlt kunoknak, vagy pedig a leendő misszionáriusokat készítették elő a kun nyelvre. Asztronómus böszörmények pedig az arab nyelvet tanították, kétségtelen hittérítőket előkészítő szándékkal.

Erzsébet anyakirálynét a Nyulak-szigeti kolostorba kényszerítették, ahova leánya, ifjabb Erzsébet, miután falkensteini Rosenberg az év augusztusában szintén meghalt, újra visszatért. Erzsébet anyakirályné, V. István özvegye, aki, mint láttuk, ébrentartója volt az ősi kun hagyománynak, kénytelen volt végignézni az inkvizíció eljárását, amely kedvenc kunjait és a pár magyar főurat, akik udvarához tartoztak, sorra Budára hozatta és keményen vallatta. Így került sorra Aladár, a királyné tárnokmestere, a Káta nembéli Bertalan comes, hajdani udvari tiszt, Kozma komáromi bíró, sőt Ind a, Pedika Médus leánya, Kun László dajkája, majd később Erzsébet egyik legbizalmasabb udvarhölgye is, a vizsgálóbizottság elé. Miután a kihallgatásoknak vallási jellege alig volt, nem is részletezik nagyon a jegyzőkönyvek.

Sokkal hosszadalmasabban, tanúk kihallgatásával tárgyalták a hajdani híres, Miskolc nembéli Ponity fiának, Jakab mesternek az ügyét, akit "neugerizmus"-sal vádoltak, vagyis a pogány kun és tatár kapcsolatokból származó vallás követésével. Ez valójában az ősi kun hiedelemvilág közeledését jelentette az Arany Horda felé és bár a pápai levelekben sűrűn szereplő kifejezés, lényegét nem tárják fel a periratok. Az említett Jakab mester, akinek apja már IV. Bélának is bizalmi embere volt, őt küldötte annak idején Kabilaj kán karakorumi udvarába, ahova fráter Marcellus is elkísérte (629). Nagyműveltségű és tekintélyű udvari ember volt, és szabadulását csak Mathmer szepesi prépost-orvosnak köszönhette, aki annak idején Kun Lászlóval, mint gyermekkel együtt nevelte őt V. István udvarában.

Ugyancsak hosszadalmasan tárgyalta Ladomér vezetésével kelemen fráter, a fogságban tartott Aba nembeli Atina Lőrincet, akinek Erzsébet anyakirályné még 1290 tavaszán is nagyobb birtokokat adott jutalmul hűéért. Különösen rovására írták, hogy ő is kun leányt vett el feleségül és házasságát kun módon kötötte. A bizottság felülvizsgáltatta adományleveleit, melyek alapján Sopron és Vas megyékben egészen új birtokhoz jutott és amelyeket az új király, III. András vezetésével megsemmisítettek. Ugyancsak elkobozták tőle a 200 darab jóminőségű lovat is, amelyeket Erzsébettől kárpótlásul kapott különféle követségek folyamán felmerült veszteségeiért.

Erzsébet özvegy anyakirályné nem sokkal élte túl fiát: 1290 decemberében ő is meghalt és ekkor még nagyobb erővel indult meg a "kuntalanítás", amely addig magyaros lovagiasságból és kegyeletből, inkább csak anyagi természetű és politikai színezetű vádakkal foglalkozott. Most Benedek püspök, királynéi kancellár társul Ladomér és Kelemen mellé, hogy tovább folytassák a vizsgálatokat. Hosszadalmasan húzzák az időt, míg a volt udvari csillagászok, böszörmények és neogirek ügyeit tárgyalják. Nem voltak tekintettel a Nyulak-szigetén élő kun származású apácákra sem, sőt magát, ifjabb Erzsébetet is kihallgatják az esetleges kun kapcsolataira vonatkozólag. 1293-ban Benedek és Kelemen rendeletére a Boldogasszony templomba küldik fráter Egidias kőfaragó szerzetest, a Szent Miklós klastromból, hogy a "szent helyek profanizálása nélkül távolítsa el az ottani kun írásokat, jelvényeket (630).

A már említett Aba nembeli Atina Lőrinc kedvelt kunjaiból egybeverődött cucurbita- közösség, a hajdani Locsmánd-megye területén, Lanzsér várában, szintén épített magának egy kolostort, ahol szokás szerint férfiak és nők közösen éltek szerzetesi életet. Lőrinc fiai, Jakab, Miklós, János, és Péter, atyjuk iránti kegyeletből erősen támogatták ezt a kolostort, de az inkvizíció nyomására kénytelenek voltak feloszlatni. Harminchárom férfi lakója kénytelen volt újra keresztelkedni és a pozsonyi cisztercitáknál időnkint jelentkezni, hogy ellenőrizzék őket vallási kötelességeik betartásában. Könyvtárukat, szokás szerint, elégették (631 ). Lőrinc négy fiának pedig esküt kellett tenniök, hogy többé szerzeteseket semmiféle formában nem támogatják, sőt újabb összejöveteleik esetén kötelességszerűen feljelentik őket.

Ugyancsak a nyugati határszéleken járt el a bizottság Kelemen fráter és Benedek veszprémi püspök személyében a Vas-megyei Nyögér falu cucurbita kolostorával szemben (832). Itteni védnöküket nem jelzi a jegyzőkönyv, csak 24 "szerzetesről" számol be mindkét nemből, akik nagy szegénységben éltek, de könyvtáruk itt is gazdag volt (633).

A cucurbiták-bogumilek térhódítása a kolduló rendek megalakulása előtt szinte az árvíz gyorsaságával terjedt. Erejük, népszerűségük titka az evangéliumi szegénység megvalósítása volt, amely éles ellentétben állott a középkori egyháziak gazdagságával, fényűzésével és ezen az alapon az elszegényedett és kizsarolt néprétegek szemében az új vallás egyszersmind szociális forradalomszámba ment. Ez a nagyfokú előretörés erősen megtorpant - mint láttuk - a mezítlábas, koldus szerzetesek megjelenésével. Ezek is erősen bírálták az egyházi visszaéléseket, főképpen a lelkiismeretlen vagyonszerzést és így a nép rokonszenvét magukhoz ragadták, ami annál könnyebben sikerült nekik, mert a vallási élet megtagadása nélkül, az egyház közösségében maradva hódolhattak az új eszméknek anélkül, hogy hittagadókká kellett volna lenniök.

Ezt a vonzóerőt azonban a két kolduló rend már alig egy századnyi működés után lényegében elveszítette, mert a pápai felmentéssel, mintegy privilégiumként, elfogadott királyi és főúri adományozások őket is a gazdag monasztikus rendek mellé sorozták. Mit sem használt az egyházjogi megkülönböztetés, hogy a "votum paupertatis"-sal, a szegénység fogadalmával, nincs ellentétben, ha a közösség, mint olyan a birtokos, míg a szerzetesek a maguk egyéni személyében semmiféle ingó, vagy ingatlan javat nem birtokolhatnak, mert az egyszerű nép, a nagy vagyonok élvezőit látta a hajdanán kolduló rendek fiaiban, akik vagyonuk mellett azért a régi jogszokást, a koldulást még mindig megtartották.

Ezzel szemben a cucurbita-bogumil szerzetesek valóban végig megmaradtak az evangéliumi szegénység, az őskeresztény vagyoni közösség eszménye mellett, úgy, hogy a nép bizalma ismét feléjük fordult és az alapító, gazdag főuraknak sem került olyan nagy áldozatába egy-egy kolostor szervezése, mint a keresztény egyháznál, hiszen a szerzetesek maguk gondoskodtak fenntartásukról kézimunkájukkal és a nép alamizsnáiból.

A "cucurbita"-dédekkel több ízben került szembe az inkvizíció. A máramarosi sóbányák falvaiban találkozunk egy csoportukkal, ahol kitört egy népforradalom a sokat szenvedett lakosság körében, amely hol a magyar királyoknak, hol a kipcsáki tatároknak volt kénytelen dolgozni és az egyház mégis követelte tőle a dézsmát. 1282-ben egy fegyveres hitvédelmi bizottság sorra vizsgálta Slatina, Sugatagfalva, Kárpátfalva, Dezsőfalva és Hernerháza lakosait, mert "valle fluvii Sugatag"-ban nagyon sok idegen eredetű, manicheista-gyanús család telepedett meg. A bizottságot meglepte a szervezettség, amelyben éltek: Tamata kun, tisztes asszony a Gyula nemzetségből" fogadta őket és elmondotta, hogy a Sugatag-völgyben nincsenek eretnekek, mert akik voltak, azokat a muzulmánok elragadták rabszolgának. Két keresztény pap, a dezsőfalvi Deske és a Bugatagi Simon házasok voltak, nagy szegénységben éltek és mindkettő felesége a sóbányáknál dolgozott. A papok latin tudása csak a misekönyv olvasására szorítkozott és miután a tatárjáráskor a falvak kőtemplomai elpusztultak, fenyőtörzsekből építettek templomot falvaikban.

Bár a ferences vándorszerzetesek már hozzákezdtek egy kolostor építéséhez Szlatinán, gyakran jártak a moldvai részekre is, és így lelki igényeiket a nép a "dedus"-hoz járva elégíthette ki. A bizottság vezetője Máté domonkos szerzetes, maga elé citálta a "dedust", aki annyira öreg volt, hogy hívei hordozható széken, vállaikon hozták a dezsőfalvi templom elé. Hosszú fehér köntösbe öltözött és fehér szakálla volt. A bizottság vallatására, hogy szokott-e keresztelni, azt felelte, hogy ő nem keresztel, hanem a "lelket adja azoknak, akik hozzá jönnek". Kiderült, hogy sem ő nincs megkeresztelve, sem hívei. A bizottság elrendelte, hogy Deske pap azonnal keresztelje meg híveivel együtt, de az aggastyán "minden testi és lelki erejével ellenállt ennek az üdvös rendeletnek", mire Máté fráter a "világi kar" hatalmának adta át. A "karhatalmat" Árdán beregi comes képviselte, aki 12 embert azonnal elfogatott, hogy azokat Ilosvára kísérjék és megbüntessék a törvény szigorával. Tamata azonban az egybesereglett asszonyokkal megtámadta és tettleg is bántalmazta Ardán somest és kiszabadította a megbilincselteket. A felkelés hírére a bányákban dolgozó férfi és asszony lakosság is a "dedus" segítségére sietett, ámbár ez híveivel együtt csak énekelt, megtiltva a vérontást és mindenféle erőszak alkalmazását, sőt magához hívatta Máté frátert és arra kérte, hogy bilincselje meg őt újra, hogy "legyen Isten akarata szerint". A szerzetes vonakodott kérésének eleget tenni és a nagy tumultusban az asszonyok a frátert is tettleg bántalmazták.

Az eset nem csitult el. Szent András napján újból megjelent a bizottság, de már nem Máté fráter, hanem a besztercei perjel, Gottfrid képviselte az inkvizíciót és nagyobb csoport fegyveres kísérte őket, ismét a beregi comessel Együtt. A "dedus" már annyira beteg volt, hogy halálát várták. A bizottság elment fagerendából épült sugatagi házához és nagy szegénységben találta az aggastyánt, akit éneklő hívei vettek körül. Miután a nép vonakodott távozni, a bizottság parancsára, rájuk gyújtották a házat, úgy, hogy a "dedust" ágyával együtt a szabadba kellett vinniök. Az "excommunicatio" - kiközösítés hírére csak kevesen maradtak a haldokló mellett és elmenekültek a hegyekbe. Tamata asszony házát, javait elkobozták és átadták a sugatagi Simon papnak, hogy abban lakjon, azzal a paranccsal, hogy esztendőre mindenkit megkereszteljen és aki vonakodna azt lelkiismerete szerint esküt téve - feljelentse, a cucurbiták tartózkodási helyét felfedje, hogy Isten irgalmasságából és a tiszta hit érdekének megvédésével eleget tegyen a törvény szigorának.

Hogy a vidék lakossága állandó szegénységben és minden lelki gondozás nélkül élt, azt mutatja egy 1352-ben a beregszászi domonkos kolostorba küldött kérés, Gyulafi Dragos comes részéről. A comes szerint "az ő birtokát képező Sugatag-völgyi falvakban, Szlatinán, Dezsőfalván és Sugatagfalván, nem kevésbé a hozzá tartozó moldvai falvakban" elhatalmasodott az istentelen eretnekség és a kiküldött papokat nem fogadják szívesen, a Szlatina faluban lakozó ferencesek a nagy szegénység miatt nem maradhattak és az egész környék, ahol a "sógyárak" (fabricae salis) máskor olyan Istennek tetsző és hasznos munkát folytattak, most a "gentes olachales" fészkévé váltak, minden istentelenség és latorságnak helyet engedve. Kéri, hogy a beregszászi Domonkos-rendiek vegyék át a lelki gondozást és, hogy a jámbor domináknak itt is alkossanak kolostort, ahol a szüzek vagy özvegyek, Istennek tetsző közösségben élhetnek, mint Németiben (634).

Ezek az adatok már írásos bizonyítékok az oláh népetnikum térhódításáról, magyarföldi lassú beszivárgásáról, mert az ősi magyar és kun lakosságot, amelyet a krimi tatárok mellett még az inkvizíció is állandó rettegésben tartott vallása miatt, lassanként kiirtották. Az új telepesek meglapulása és nagyfokú alkalmazkodóképessége nem tűnt fel a hitvédelmi bizottságnak, hiszen a "zsinovizek" hatására az erős szláv beütés mellett bizonyos "latinitas" mezében jelentek meg és pópáik a görög szakadár egyház ügyes politikai ágensei "buzgó kereszténységükkel" ügyesen álcázták Róma-gyűlöletüket.

 

A római egyház eme szándéktalan, hozzá nem értő politikája tehát nagyban elősegítette, hajdan színmagyar lakta országperemeken, egy bizonytalan etnikumú népség csendes "honfoglalását".

Annak ellenére, hogy a máramarosi vidék sóbányái roppant jövedelmet biztosítottak a mindenkori királyoknak, a vidék lakossága állandó szegénységgel, majdnem nyomorral küszködik. A sóbányász-falvak nyomorának híre még Rómába is eljutott - bár későn - és egy 1499-ből keltezett rendelet utasítja a máramarosi születésű Márk fráter, Domonkos-rendi szerzetest, hogy Beregszász kolostorából szervezzen országos gyűjtést a sóbányászok nyomorának enyhítésére (635).

A kunok lassú felszívódásával, beolvadásával a "cucurbita" vallás említése is eltűnik, elszínteledik annyira, hogy már a 14. század végén nem is találkozunk vele és az inkvizíció sem különbözteti meg többé a szokásos bogumil, patarénus vagy katharus eretnekségektől. A "cucurbita" dédek névtelenségbe vonultak, mert így könnyebben tudtak lappangó híveikkel érintkezést tartani és könnyebben elkerülték az inkvizítorok éles szemét. Utolsó ilyen dédről aki Nagyszeben környékén húzódott meg, 1452-ből tudunk, akit II. Samai bogumil pápa, a Konstantinápolyt ostromló török előrenyomulásáról értesít (636).

XX.

 

 

BESENYŐINK POGÁNYSÁGA

A besenyők, az ősi úz nép egyik ága, Taksony vezér idejében települt pár törzsével magyar földre és ősi pogányságához keményen ragaszkodva, már Szent Istvánnak komoly gondokat okozott térítő munkájában. Ismerjük az országszervező király kegyetlen intézkedését, hogy egyik vezérüket, Tonuzóbát, nejével együtt elevenen temettette el, mert nem akart megkeresztelkedni A kényszerítés ellenhatásaként maga az egyszerű bessenyő nép még Nagy Lajos korában is inkább az őshitéhez húzott, mint a színleg felvett kereszténységhez, bár szórványos adatok vannak arra is, hogy a misztikumot és sejtelmeset annyira kultiváló nép között a "beginizmus" is tért hódított.

Településtörténeti adatok mutatják, hogy királyaink apró csoportokban az egész ország területén szétszórták őket és főként az egyre-másra alakuló monostorok és apátságok jobbágysorban élő népeit alkották. Királyi alapítólevelek, határjárások egész sora tartja számon ezeket a bessenyő csoportokat. A zasty bencés apátság alapító levelében, 1067-ben, a határjárás jelzőpontjai mutatják, hogy a kolostornak adott falvak környéke már előbb a bessenyők egy nagyobb szállása volt.

 

A határjelölés szerint a környéken magányos és tömeges bessenyő sírok voltak: "tumulus" Baranka, tumulus Bojtyn ,,acervus Bessy et Basi ... sepulturae Bissenorum" (637). A bakonybéli bencés apátság 1086-os tatárjárásánál is ez a helyzet: "Sepulcrum, Velen, sepulcrum Tati, sepulcrum Qukar", mely bessenyő sírok elég nagy területen vannak szétszórva és egyben azt is jelzi az okirat, hogy a legtöbb sír "statua lepidea" - kőszobrokkal van díszítve, sőt a Dinna sír kőoszlopokkal volt bekerítve (638). A Somogy-megyei Zelicség egész kis "bessenyő királyságot" alkotott a maga 10 falujával és már Szent László kora óta a pannonhalmi Szent Márton apátságnak tartozott háromszáz telke után 300 kövér sertést és 60 kecskebőrt leadni (639). A 13. század elején, 1208-ban, Calanda veszprémi püspök folytat nagy vitákat a pannonhalmiakkat, hogy a bakonyi bessenyők, kinek a joghatósága alá tartoznak. Ez a vita még, 10 év múlva is folyik, úgy, hogy mire a pápa elé kerül az ügy, a bessenyők főrésze, mint "erdei emberek" szerepelnek, akik megtagadják mindkét rész felé a dézsmaleadás kötelezettségét és maguk építenek inkább kápolnákat, templomokat - főképpen Szent László tiszteletére -, hogy kivon Ják magukat a lelkiekkel nem annyira, mint az anyagiakkal törődő egyháziak versengéseinek hátrányai alól. A pápai levél - amely a szekszárdi és székudvari cisztercita apát, valamint a kalocsai érsek személyét jelöli meg, mint döntőbírákat - több ízben megemlékszik a bessenyőkről, mint "subulcus" makkoltató kondásokról és felsorolja Fizgo, Kőrishegy és Thapey falvakat, mint vitás birtokokat, ahol az említett bessenyők laknak (640). Ugyancsak vita tárgya a somogyi részekhez tartozó Dráva és Mura sarok, Varasd megye területe, ahol 1232-ben, a bessenyők "bánja", Ogaz, száll perbe Bertalan veszprémi püspökkel egy Vezmech nevű faluért, amelyről a püspök azt állította, hogy Gizella királyné adta a veszprémi székesegyháznak, mire Oguz bán nemzetségéből származó népekkel bizonyítja igazát és hozzátársulnak ,,a királynak Zalán innen és túl lakó összes szolgái " (641).

A bessenyők somogyi jellegüket magukkal vitték a Szepességbe, ahol hasonló névvel alkotnak települést és a királyi agarászok csoportját képezik. Itteni ellenfeleik az újonnan érkező szászok, akik földeket akarnak elvenni tőlük és IV. Béla döntése kényszeríti is őket, hogy helyet engedjenek a jövevényeknek. Agarász jellegük domborodik ki az ugyancsak Somogy-megyei hunfalván, de még inkább a híres szent Gál faluban Veszprém megyében, ahol azonban már királyi szolgálatban álltak és nemességet is kaptak (642). Országos szétszórtságuk emlékei még ma is élnek Pakson, Csanakon, Radványban és Harasztín csak úgy, mint a Zemplénmegyei Lucz és Tochol (?) falvakban, Zalabessenyő, Bessenyőfalu (Liptó megye) Alsóbessenyő (Fehér megye) Szirmabessenyő Borsodban, Bese Barcs megyében, Sepsibessenyő Sepsi megyében. Ezekhez tartozik még Pecsenyéd és hasonló hangzású változatai.

Az ősfoglalkozásokhoz kötött bessenyő nép munkájával együtt járt a sok ősi népszokás, amelyet ázsiai örökségként hoztak magukkal és századokon keresztül meg is őriztek. Az említett makkoltató és agarász (pecér) foglalkozás mellett a halászat és hódászai is jórészt az ő szerepük 'volt, így a túróczi "retiferi", királyi halászok és részben, a dunaparti, garamvölgyi, "pete"-fogásból élő népek sorában sok a bessenyő. Nevükkel kétségtelenül összefügg a pecér, mint agarász és petéző, mint halász foglalkozás (643).

A sámánperek során sok esetben találkozunk bessenyőkkel és ott, ahol származásuk nincs megemlítve, sok esetben nagy valószínűség szerint róluk van szó (644). Török eredetű nép lévén, felfrissítették az ősvallás közép-ázsiai elemeit a magyar pogányság még lappangó erőiben és talán éppen ezért kitartó szívóssággal üldözi őket az inkvizíció. Néha bizonyos megvetéssel "besnikok"-nak nevezik őket, ami egyértelmű volt a mai sintér - kutyapecér fogalmával (645). és sűrűn szerepel, a vádak folyamán - mint bessenyő erkölcs -a házassági elhálás egy faja, amely azonban minden jel szerint a középkorban nyugati hatásra oly sokszor alkalmazott gúnynév idegen fajú népekkel szemben (646).

A bessenyők legerősebb telepei a délvidéken, a mai Bosznia és Hercegovina területén voltak, ahol a magyarságnak később a 14. század óta mindig hűséges testvérnépeként éltek. A ferencesek voltak a bessenyők kedvenc szerzetesei, akik a nagy szlavóniai és horvát erdőségek makkoltatóit még a török hódoltság alatt is gondozták.

 

A Bosnyák Erzsébet támogatásával Gerében, Ur-Bosznán, Ozorán, a mácsói bánságban, Rázsán alapított kolostoraik voltak egy sajátságos, majdnem patriarkálisnak nevezhető szellem központjai, ahol a hajdanán oly keményen pogány, később pedig annyira hűséges keresztény bessenyő ivadékok az egyház mezítlábosaival összekapcsolódtak. Ezek a részek nem is lettek bogumilek, sem pravoszlávok, ortodoxok, hanem a Balkán északi és ma horvátok alkotta kereszténységnek védői maradtak.

629. Kassai kódex: "Exodus FF. um."
630. Kassai kódex: Anno 1293.
631. U. o.: Anno 1296.

632. Talán nem tévedünk, ha a Kassai kódex eme adatát a Vas-megyei Nyögér faluról, egyúttal a helység néveredetének a "neugir" - az egyházi nyelven a pogány kunok és tatárok megnevezése - szót tartjuk.

633. Kassai kódek: Anno 1293.
634. U. o.: Miscelanea.
635. Domonkos-rendi Központi Levéltár, Róma J/v. 1499

636. Nagyszeben tanácsához intézett levélben, amelyet egyúttal a helybeli "déd"-hex is címez, jelzi, hogy a törökök milyen kegyetlenül foglalták el Konstantinápolyt és mennyi templomot pusztítottak el. V, ö.: Müller F.: Deutsche Sprachdenkmaeler aus Siebenbürgen. Hermannstadt, 1869.

637. Mon. Hung. Hist. Diplomatica I. 24-26.
638. HERMANN O.: "A pásztorkodás". Milleneumi ~. K. II. 443.
639. FEJÉR: I. m. IV: III. 425 és 452.
640. MIGNE: 96. K. 1425 col.
641. CSÁNKY D.: "Az Árpádok kora". I. 24.
642. BÉKEFI: I. m.: I. 82.

643. Kevés nevet torzítottak el annyira a történelem folyamán, mint a bessenyő népét. Valójában a "Massagétákat" ma már a bessenyők ősi népének elődjéül tekintik, akiket Herodotos a K. e. 5. században említ. Thomaschek és Marquart, a "messa-gétákat" az utóbbi névrész nélkül tárgyalják és az "m" és "b" alterációja folytán "bessa"-nak értelmezik, "halevő" etimológiával, amely szót a pártus nyelv "basyo" - hal névből vezetnek le. A szanszkrit is átvette "upasunya" formában a jelzett szerzők szerint a szokásos "u" praefiksszel, amely szintén halevőt jelent. Mindenesetre érdekes, hogy az ősi ó-török "bese" halászsast jelent és a mai magyar nyelv is így ismeri, mint halászsólymot. Strabo, a legősibb négy ázsiai nomád törzs között említi őket: "Pacianoi" néven. Mint már jeleztük, a magyar "pete" - hal és "pecézni" - halászni, népi szavunk is ehhez az ősi tőhöz vezet, épp ügy, mint a torzított formájú "pecér" - agarász is, Magyar torzított formája még a Pecsenyéd stb. nevekből, is kitetszik. Biborbanszületett K. torzította el talán legjobban: pacinacitáknak nevezve őket.

644. Ahol halászok hódászok szerepelnek, minden bizonnyal bessenyőkről van szó. Halászati ősfoglalkozásukra mutat pl. a garamvölgyi, szentbenedeki monostor adománylevele II. Istvántól, aki az udvarhelyi bessenyők halászfaluját adományozza a bencéseknek, hogy a Nyitra, Taruras és Sitana vizein halásszanak. Hermann O.: I. m.: II. 444.

645. V. ö.: 643, jegyzet.
646. V. ö.: "A sámán egyénisége" c. fejezetünkben a "mágus" szó megbélyegző jellegét, vagy a "cucurbita" és "kun" kifejezéseket.

XXI.

A "BEGINÁK" PEREI

A "begina" név, magyar ajakon ismeretlen fogalom. Annái többet használta a 12. század óta az egyházi nyelv, átvéve a vallon szegénységi eszme rajongóitól a "bége"-színű, festetlen gyapjúból, kézzel szőtt szerzetesi öltöny szürkeségét kifejező nevét. Ez a ruha, a kor szegényeinek nyersgyapjú tunikája egyben szimbóluma is volt a 12. század óta elindult szerzetesi és laikus szegénységi mozgalomnak, jelezve a gazdagság megvetését, a dús selyem és bársony ruhák elhagyásával. Ilyen színű volt a 12. század világmegvető szerzeteseinek, a Citeaux és Prémontré első, vezeklő nemzedékének és később, a 13. században Assisi szentje fiainak a ruházata is, de követték őket "a szegény-színnek" a viselésében a bogumilek, katharok Lyon-szegényei, az albigensek. Olaszországban a ,,lombardosok" és umiliaták eretnekségei is, akik mind az evangéliumi szegénység eszméjének útján indultak el.

Az öltözet szimbólikája, az egyfajta szín, a durva gyapjúlazsnak a kor szegényeinek kényszerű öltözete ezeknek az "önkéntes szegényeknek" a testén, elkötelezettséget jelentett a tobzódó és pompás ruhákban díszelgő egyházfejedelmek hovatovább nagyon is világias szelleme ellen, hirdetve egyszerű jelenlétével a krisztusi lemondás, keresztény vezeklés szellemét.

A felsorolt eretnekségek között a "beginák" mozgalma volt a legelterjedtebb térben, legszívósabb időben és már azért is komoly társadalmi jelenség számba ment, mert követői asszonyok, leányok, akik mindig hangosabbak eszméik hirdetésében és fanatikusabbak céljaik elérésében.

A "begina" mozgalom szociális gyökereit szükségtelen ismertetnünk, mert alapjában megegyezik a "takács" eretnekség ilyen természetű elindító okaival.

 

Ugyanazon vidékeken is ered, ahol a flamand és vallon fonó-szövőipar kitermelte a középkor ipari proletárságát a gyökértelen, mának élő munkásrétegét, amely az ügyeskedő városi polgárság élelmeseinek embertelen kapzsisága folytán sanyarúbb és főként bizonytalanabb sorsban élt, mint az ókori rabszolgák. Azt mondhatnánk, hogy a "takácsok" és "beginák" eretneksége egy és ugyanaz a mozgalom, annyira egy időben, ugyanott és ugyanolyan körülmények között születtek meg, de a "beginák" fellépése éppen azért, mert nőmozgalom volt, sokkal több veszélyt jelentett az egyháznak, hiszen az asszonyi lélek sokkal hajlamosabb a misztikumra és annak torz formáira egyaránt.

Bár a két mozgalom célja és eszközei - legalább is nagy vonalakban - azonosak, más és más hatóerő indította el őket a nyugati eretnekségek vonalán. A vallástörténészek szerint a beginákat Flandriában, Franciaországban, sőt Olaszországban is a keresztes háborúk folytán előállt férfihiány terelte a kényszerű "virginitas" vagy "continentia" -- megtartóztatás eszméje felé.

Nem célom ennek az állításnak az igazát bolygatni, de Magyarország "beginái"-ról a jelzett kényszerhelyzetet -szüzességre és megtartóztatásra -- nem könyvelhetjük el a keresztes hadjáratok elnéptelenítő eredményeként (647).

Sokkal több jel mutat azonban a polgáriasodó városok iparos rétegeit céhekbe tömörítő szigorú rendszabályokra, amelyek házassági tilalmat állítottak a "legények" elé, amíg a "mester" címet el nem érték és ezzel reménytelen helyzet elé állították a polgári réteg leányait. S miután már találkoztunk a magyarországi városok céheinek idegen elemeivel, állíthatjuk, hogy "áldozataik" a beginasorba kényszerült polgárleányok zöme sem magyar, hanem idegen elem. Mint látni fogjuk, a magyarországi beginák valóban a középkor ipari városaiban tömörülnek közösségbe, vagy élnek saját házaikban mint vezeklők.

A szegénységben és ezzel a prostitúció veszélyében élő bizonytalan sorsú,, magukra hagyott asszonyok, leányok elfordulása a természetes életmódtól, lemondásukkal és szigorú magatartással, példájukkal némán és hatékonyan bírálták az egyháziak visszaéléseit, kényelmetlen helyzetbe hozva a papságot. Életformájuknak a felburjánzó eretnekségek egész sora adott misztikus tartalmat és sokszor elfordulásra kényszerítette őket a hivatalos egyházi hierarchiától, mert az talán nem valósította meg a szegénység és a tisztaság fogalmát. E tekintetben főképp a bogumilek voltak nagy hatással a misztikum felé hajló nőmozgalomra.

A hivatalos egyház ezzel az újfajta szellemi mozgalommal és életformával szemben mindig a gyanakvó megfigyelés tartózkodó álláspontján maradt és nem hozott olyan határozott kiirtó parancsot, mint a jelzett takács és bogumil eretnekségekkel szemben. Ez a tartózkodó magatartás azzal magyarázható, hogy a begina mozgalomban sokszor magas származású főnemesi családok leányai és özvegyei is részt vettek, soraikba álltak. Az egyház szándéka az volt, hogy a már meglévő begina közösségeket egyházjogi keretekbe kényszerítsék és szerzetesi hármas fogadalom erejével, szabályszerű kolostorokká alakítsa. Abban az esetben aztán, ha a beginák akaratán és ellenállásán megtört az egyházi felettesek szándéka, a legnagyobb szigorral jártak el velük szemben.

Magyarnyelvű első említésük, a Margit-legendában fordul elő Marcel fráter szövegezésével: "penitenciatartó asszonyállat". Az "asszonyállat" kifejezés nem megbélyegző értelmű, hiszen ebben a korban még az Ave Mária megfelelő sorait is így fordították és használták: "es aldut vagi az azzonállatok kovzt" - és csak jóval később változott át a közhasználatban a "némber" (nem ember - asszony) formára. Hogy nem volt megbélyegző, mutatja a jelzett hely a Marcell-féle Legendában, egy begináról szólva: "Vala némely penitenciatartó asszonyállat Esztergomot és ez vala tisztelendő asszony az ő tisztelendő voltáért. . ." (648).

Hogy a beginák életformájáról, a világban éléséről valóságnak megfelelő képet kapjunk, érdemes a jelzett legenda nyomán a már említett "tisztelendő asszonyállat" vallomásába tekintenünk.

1276 szeptember 4-én Árpádházi Margit szenttéavatását szorgalmazó bizottság előtt, a Nyulak-szigetén, megjelent többek között az esztergomi flamand szövőmunkás Cefe leánya, hogy vallomást tegyen a rajta esett gyógyulás felől. A jegyzőkönyvek a tanú személyi adatait nagyon röviden jelzik: "Soror Misa begina, filia quondam Cefe de Strigonio" (649). A Marcel- féle Legenda már részletesebben bemutatja az utókornak: "...ő vala aranyfonó, kinek neve vili Méza" (650).

 

Marcel közléséből tehát a beginák középkori foglalkozásai közül a legelterjedtebb és az esztergomi szövőipar tevékenységébe beleillő foglalkozásokhoz is eljutunk. Méta bizonyára már özvegyasszony, vagy nagyon is élemedett hajadon, hiszen negyven évesnek vallja magát és így a középkor aránylag rövid tartalmú emberéletben már az öregség felé hajlott. Mikor a biztosok megkérdezték kora felől, egyszeriben azt is válaszolta, hogy már negyven éve beginaságban él. Jól tudjuk, hogy a középkorban néha már egész kicsi gyermekeket kolostorba küldtek - ez az eset Árpádházi Szent Margitnál is, közel negyvened magával Méza begina azonban nem élt kolostorban, hanem a szülői házban még apja halála után is, aranyfonó mesterséggel, begina módra tartva fenn magát. Ez lényeges különbség az általánosan elterjedt, középkori penitenciatévő beginák élete és a szerzetesi közösséget önként vállaló apácák között. Méza, mint annyi sok társa, a beginizmust már családjában örökölte és mint hagyományos életformát egyszerűen csak követte. Számára tehát a beginaság nem egy felnőtt korban vállalt és megvalósítandó aszketikus program, hanem egy valóságos életforma, amibe beleszületett és belenőtt.

Bár ez az életforma egyesek előtt természetesként tűnhetett fel, pillanatra sem szabad azt gondolnunk, hogy minden család magától értetődően követte. Rövidebben megfogalmazva: a beginizmus bár nagyon elterjedt volt, de nem lett soha általánossá. Mutatja ezt Marcel szava, amikor "az ő tisztelendő voltáért" kifejezést alkalmazza, tehát megkülönbözteti az átlag asszonyoktól.

 

Fehér M. Jenő