Kezdjük az ókorban. Már az Egyiptomi Birodalomban is rendeztek különbözô ünnepségeket, amelyeket fôleg vallási illetve politikai okokból vagy a fáraó tiszteletére készültek. Szinte egyidôsek az elsô társadalmak, kultúrák létrejöttével. Az elsô megarendezvényekre – amelyhez feltétlenül szükség volt már összefogott szervezésre – i.e. 776-ban, az Olimpiai Játékok keretein belül került sor. Ebbôl a korból még említésre méltóak a meghódított területek uralkodói osztályának tiszteletére rendezett fogadások és a Római Birodalomban gyakorta megrendezett különbözô ünnepségek, fesztiválok és gladiátorjátékok.

Ezek az ünnepségek alkalmasak voltak arra is, hogy összefogják a népet, a tömegbefolyás eszközeiként funkcionáljanak, illetve eltereljék a nép figyelmét a rossz körülményekrôl. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy nagyon gyakran kerültek megrendezésre, volt olyan év is, amikor 182 napon át ünnepeltek valamit a rómaiak.

A közép- és kora újkorban a hatalmi elithez kapcsolódtak a színpompás rendezvények, mint például a királyi esküvôk, temetések, udvari lakomák, lovagi viadalok, melyek szigorú szabályok szerint zajlottak. Az udvar szereplôinek az udvarnok instrukcióit kellett követniük, ô volt a felelôs a rendezvények megszervezéséért és lebonyolításáért. Az ünnepségek közismerten komoly politikai szerepe kettôs jellegû volt: üzenetet hordoztak a rendszer, a hatalom birtokosai részérôl, de sok esetben az ország presztízsét is növelték. Sikerüket jórészt megrendezésük zökkenômentessége szerint ítélték meg.

A barokk kori Magyarországon fényes fôúri keretek között gazdagon bontakozott ki az udvari élet. A lakomák, vadászatok, családi események alkalmával rendezett ünnepségek, díszes temetések elmaradhatatlan részeivé váltak ennek a kornak. A világi tárgyú színjátszás is a fônemesi udvar reprezentációs igényeinek szolgálatában állt.

A reformkor a társas élet fellendülésének kora is volt, hiszen a magánházaknál, színházakban, hangversenyeken, ünnepélyeken, kirándulásokon és az egyletekben az emberek folyamatosan keresték egymás társaságát.

Az estélyek, bálok, farsangi táncmulatságok mellett a fôváros idôtöltésének kedvelt és divatos formájává váltak a szabadtéri események, mint például a budai búcsú vagy a gellérthegyi húsvéthétfôi népünnep.

A XIX.-XX. század fordulóján a társasági és a sportélet rendezvényei mellett megjelentek a kiállítások, bemutatók. Jelentôs esemény volt az 1896-os millenniumi kiállítás, ahol a kereskedelmi és gazdasági élet képviselôinek pavilonjai mellett, bemutatkozott a hadügy, a haditengerészet és a fôváros is. A rendezôk gondoskodtak a szórakoztatásról, ahogy azt napjainkban is tapasztaljuk.

Ezek azonban még nem voltak üzleti rendezvények, mert nem egy cégmárka, szolgáltatás stb. népszerûsítése, bemutatása érdekében történtek. Az eseménymarketing korai rendezvényei csak az I. világháború után, de tömegesen a II. világháborút követôen az USA-ban kezdôdtek. A háború utáni elsô években Közép- és Kelet Európában a rendezvények a pártrendezvényekre és a központi állami hatalom összejöveteleire, valamint néhány szakkiállításra és konferenciára korlátozódtak. Az elsô hivatalos rendezvényszervezô vállalatok a hatvanas évektôl jelentek meg, amikor újra nagy számban kerültek megrendezésre a koncertek, színházi és operaelôadások, bálok, valamint vállalati bemutatók, kiállítások, állami fogadások. Ezek után még éveknek kellett eltelniük, hogy a rendezvények ismét visszakapják régi jelentôségüket és további fejlôdésnek induljanak.

Magyarországon a 80-as évekig minden nagyobb létszámú rendezvényt be kellett jelenteni jóváhagyásra a Mûvelôdésügyi Minisztériumba, ahol még a belsô elhárításnak is beleszólási joga volt az eseményekbe. A

90-es évek elején zajló politikai, gazdasági változások, mint mindent, a rendezvényszervezést is forradalmisították. A vállalkozói, nemzetközi nyitási folyamatokkal párhuzamosan a rendezvények száma, típusa és minôsége is jócskán megnôtt. Értékké vált a minôség és jelentôs szerephez jutott az ár is.

A rendezvényszervezés alapjairól itt olvashatsz többet